Fradi műsorlap (1985/86)

1985-1986 / 3. szám

Fradi műsorlap ay p-rr rapáti i^nc i ad ia ^0S— ^oS. 1985/86-OS IDÉNY, 3. SZÁM. ÁRA: 5,70 Ft Ötből hét= labdarúgó bravúr Beszélgetés Dalnoki Jenővel Csodák a sportban sincsenek. Mert az lenne például, ha egy ifjú futó legyőzné a világ leggyorsabbját; X vagy Y amatőr­csapat nyerne a labdarúgó világbajnok el­len; vagy egy 52 kilós súlyemelő többet érne el, mint a szuper nehézsúlyúak. Bra­vúrok, szenzációs eredmények, váratlan sikerek, meglepő fordulatok viszont min­dig akadnak, s ezek megkülönböztetett helyet kapnak a sportkrónikákban is. Nem tartom túlzásnak, ha most labdarú­gócsapatunk őszi rajtját is a „rendkívüli” kategóriába sorolom, mert a legutóbbi bajnokság bukdácsolásai, a kritikusan alakult helyzet után senki sem gondolt ilyen remek kezdésre. A siker záloga — s azt hiszem, ebben mindenki egyetért ve­lem — csakis Dalnoki Jenő, a visszatért, illetve visszahívott kiváló mester, aki va­rázslóknak becsületére váló gyorsasággal hozta rendbe a már-már hitét és kedvét vesztett gárdát, s néhány ügyes húzással alakította ki az elképzelése szerinti új együttest, építette be az új szerzeménye­ket. Ezek után a beszélgetésünket a Mes­terrel csakis gratulációval kezdhettem, s ő a megszokott egyéni stílusában — és vér- mérsékletével — válaszolt, értékelt, véle­ményt mondott. Mire számított a bajnoki nyitány előtt? — Ilyen kedvező rajtra semmiképpen, hiszen olyan „sorsolást" kaptunk, amelynek összeforrott, rutinos csapat sem örült volna — volt az első megállapítása. — Miután nyolc játékost adtunk a világbajnokságon szereplő ifjúsági válogatottnak, már előre biztos volt, hogy több mérkőzésünket el kell halasztani, s így három nehéz vidéki talál­kozó mellett csak kettőt játszhattunk itt­hon. Ehhez jött a siófoki „kirándulásunk”, s a Népstadion-mérkőzés az Újpesti Dózsa ellen. Ilyen fiatal csapatnak, mint a mienk, ez erőn felülit jelentett. A legjobb esetben is négy vagy öt pont megszerzése volt a cél, az öt mérkőzésből elért hét tehát igazán dicsé­ri a fiúkat. Hogyan értékeli külön-külön a 90 per­ceket? — Rengeteget jelentett a győri 5-4-es győzelem, s az, hogy kitűnő mérkőzésen harcoltuk ki. Sok volt a jó egyéni teljesít­mény is. Ebedli, Zsinka, Bánki, Kvaszta és Keller játéka tetszett a legjobban. Tatabá­nyán a küzdőszellem dominált, jól együtt volt a csapat; a Volán ellen Bánki és Ta­kács játszott főszerepet; Zalaegerszegen igazán parádés kilencven percet vívtunk, s ha nincs öngólunk, a 2-3 másként alakul­hatott volna. Kiemelkedő egyéni teljesít­mény viszont nem volt, s a világbajnokság­ról visszatért fiataljainkon meglátszott a fáradtság, s az is, hogy ott végül elég bal- szerencsésen, sorsolással estek ki. Ez nyo­mot hagyott bennük. A Csepel mindig „mu­musa " a Fradinak, jól védekeztek ellenünk, s ráadásul Géléi sok esetben bravúrosan vé­dett. Ezen a hazai találkozón Rab, Strausz, Kincses és Fischer mutatta a legtöbbet. Amikor visszatért az Üllői útra, nem mondott nagy szavakat, de azt kihangsú­lyozta: célja a régi Fradi-stílus kialakítá­sa, annak a támadószellemű, gyors, lelkes és látványos játéknak a meghonosítása, amely az évtizedek során csaknem mindig jellemzője volt a zöld-fehéreknek. Ho­gyan áll ezen a téren? — Először is kiegészítem a felsorolást, mert hiányzik belőle az, ami nekem mindig a legfontosabb volt: a szív, a Fradi-szív! Visszatérésemig 32 évet töltöttem el a Fe­rencvárosban. s bár voltak esztendők, ami­kor máshol dolgoztam, de akkor is fradis- tának vallottam magam. S azt várom a já­tékosaimtól is, hogy a klubért, a csapatért, egymásért tegyenek meg mindent. Vissza­térve a szakmai részre: a terveim mevalósí- tásához gyakorlatilag csak az ifjúsági vi­lágbajnokság után láthattam, mert az ott szerepelt Pintér, Keller, Fischer, Zsinka, Lanczkor, Haaz, Deák és Zsivótzky nélkül nagyon megtizedeltek voltunk. De most már kezdünk egyenesbe jönni, ha nem lesz komolyabb sérülés a csapatban, akkor az őszi szezon végére már sok megvalósulhat az elképzelésemből. De nem szabad elfelej­teni, sok a fiatal, türelem és megértés kell. Kinek a részéről? — Mindenkitől. Nekem mindig nagyon fontos volt a közönség, a szurkolók, a lelkes nézők, akik olyan hangulatot tudnak te­remteni, amely magával ragadhatja a csa­patot. Mennyivel más húszezer vagy még ennél is több néző előtt játszani, mint ami­kor csak pár ezren állnak, ülnek a tribünö­kön. Tudom, a közönségért produkálni kell, s ígérem mindenkinek, aki a szívén viseli a Ferencvárost: megteszünk mindent, hogy ne csalódjanak. A klub vezetése, élén Har­gitai Károly ügyvezető elnökkel óriási se­gítséget nyújt a szakosztálynak, tehát van tartozásunk. Azt hiszem, nem ártana, ha beszélget­nénk arról is, ami gondot jelent a Mester­nek, amivel nincs és nem is lehet megbé­kélve. Mert tudom, ilyen is van ... — Van és talán elkerülhetetlen, ahol annyi fiatal játszik együtt, mint nálunk. Mindig szókimondó voltam, sokan nyers­nek, keménynek tartanak, de most 53 éve­sen, ezen már nem is fogok és akarok vál­toztatni. Kimondom tehát, hogy Pintér bár­mennyire is tehetséges, nem engedhetők meg a visszatérő sportszerűtlenségei, s a magatartásával is bajok vannak. Akár re­kordnak is nevezhetem, hogy 4 mérkőzésen 3 sárga lapot gyűjtött, nem tudja fékezni magát, sokat szabálytalankodik, megjegy­zéseket tesz, feleset a bírókkal, és a játékos­társaival szemben is a kelleténél többet en­ged meg magának. Milyen alapon szidja ő a többieket? Nincs más mód, minthogy — ha a helyzet nem változik — Pintért meg­büntetjük. Deáknak a magánéletével van­nak gondjaink, szinte annyi, mint egy csa­patnak együttvéve. Beszéltünk vele és ha kell, nem maradnak el a szankciók sem. Tisztában kell lennie azzal, hogy meddig mehet el a magánéletében. Ő is tehetséges, akárcsak a többiek, de hogy igazi jó focis­ták legyenek, azért nagyon sokat kell ten- niök a pályán és azon kívül is. Mikor lehet időszerű az újabb mérleg- készítés, értékelés? — Tíz fordulót mindenképpen meg kell várnunk, akkor azt is jobban látjuk majd, hogy miként váltak be az új szerzemények, hiszen Hámori, Kincses és Strausz játéká­tól sokat várunk, nem véletlenül igazoltuk le őket, s úgy gondolom, Ebedli Zoli „haza­térése" is jónak bizonyult. Segítőmmel, Vé- pi Péterrel, akivel nagyszerűen megértjük egymást, nagyon sokat kell tennünk, dol­goznunk, nevelnünk, de a feladatoktól én sohasem féltem. Dalnoki Jenő — ezt már nemhivatalo- san mondta, de nem hallgathatom el — két egyéni tervről, célról is nyilatkozott még nekem. Szeretné megdönteni Blum Zoltán edzői rekordját, aki hét évet töltött el az első csapat kispadján (Dalnoki most már majdnem hétnél tart) s megközelíteni a 351 mérkőzéses rekordját (rövidesen el­éri a háromszázat). Sok sikert hozzá! Kozák Mihály Októberi bajnoki mérkőzések LABDARÚGÁS október 1. Üllői út: PTC—Békés­csaba október 5. Üllői út: FTC—MTK- VM október 9. Népstadion: FTC—Va­sas október 19. Debrecen: DMVSC— FTC október 26. Üllői út: FTC—Video­ton VÍZILABDA október 5. Eger: Eger—FTC október 9. Hajós A. uszoda: FTC— Kecskemét október 14. Komjádi u.: FTC—Va­sas október 16. Tatabánya: Tatabá­nya—FTC október 26. Hajós A. uszoda: OSC-FTC KÉZILABDA FÉRFI október 4. FTC—Tatabánya október 13. FTC—Szegedi Volán október 27. FTC-Rába ETO KÉZILABDA NŐI október 4. Építők—FTC október 6. FTC—Győri Richards Kézilabdacsapataink valamennyi hazai mérkőzésüket a Népligeti FTC kézilabdacsarnokban játsszák. Gyulai Katalin Három évvel ezelőtt egy kellemetlenül hideg januári napon a kajaksport „benn­fentesei” által is alig ismert kislány jelent­kezett az FTC télen különösen zord képet nyújtó, Latorca utcai csónakházában. Az akkor 16 éves Gyulai Kati egy volt kor­osztálya több, ügyesnek ítélt versenyzője közül, akkoriban még inkább csak két év­vel idősebb bátyja eredményei alapján csengett „márkásabban” a neve. Beszél­ték róla, hogy nem kifejezetten rajong a kemény edzésekért, különösen a futással áll hadilábon. S bár talán felfedezhető benne a tehetség némi szikrája, nagy re­ményeket valahogy senki sem fűzött hoz- / zá. Mindenesetre imponáló volt az az eltö­kéltség, ahogyan nálunk indított! Amikor ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy korábbi egyesülete, a Vác nem járul hozzá átiga­zolásához, vállalta az egyéves kivárás csöppet sem kellemes körülményét, csak­hogy a mi versenyzőnk lehessen. Amint akkor mondta: „Úgy érzem, itt a Fradi­ban, Kluka József edző irányításával, eb­ben a nagyon erős női kajak szakágban tudok majd igazán kibontakozni”. Szavait gyorsan igyekezett tettekkel is alátámasz­tani. Elvittük ugyanis szokásos téli mátrai edzőtáborunkba, ahol a számára mindad­dig ellenszenves futás az egyik leghangsú­lyosabb edzésfeladat. Szenvedett, de nem kért „kegyelmet”, bár lábai is kisebesed­tek a szokatlan terheléstől. Aztán jött minden téli táborunk „fénypontja”: 25—30 kilométeres, futásokkal tarkított erőltetett túra a havas-jeges hegyekben. Két Fiú — egyikük, Solymár Laci azóta már edzőként ténykedik a szakosztályban — jelentkezett, hogy „fakultatív” alapon velem tartanak egy férfiasabb, mintegy 45 kilométeres távra. Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor indulás után a mö­göttünk ropogó hó hallatán megfordul­tunk: Gyulai Kati szegődött nyomunkba, s kijelentette, velünk tart, ne is próbáljam lebeszélni! Nem akarom részletezni a dol­got tovább, elég az hozzá, végigcsinálta velünk a túrát, bár amikor utunk végcélja, a kékesi ÉDOSZ-üdülő felé közeledtünk, a kemény emelkedőn többet haladt négy­kézláb botorkálva, zihálva-fújtatva, mint felegyenesedve. Miért említettem meg ezt a tulajdonképpen csak ránk tartozó él­ményt? Mert számomra, szakosztályveze­tője számára, s edzője, Kluka József szá­mára is talán akkor fogalmazódott meg: erre a lányra érdemes nagyon odafigyel­ni! Aki bizonyítási vágyból hajlandó ilyen erőpróbákat végigcsinálni, abból lehet va­laki! Nem állíthatjuk, hogy azóta a szá­mára korábban ellenszenves futás leglel­kesebb művelője lett a földgolyón, de egy tény! A legutóbbi felnőtt magyar bajnok­ságon a rövid távú versenyszám, az 500 méter mellett az állóképesség próbáját je­lentő 6000 méteren is aranyérmet szer­zett ... Közben persze történt még egy és más, amiről illik megemlékezni. Az egyéves kényszerpihenő után, 1984-ben utolsó éves ifi versenyzőként milyen más cél is lebeghetett volna szeme előtt, mint emlé­kezetes eredménnyel búcsúzni ettől a kor­osztálytól. Mindez a Moszkvában rende­zett Ifjúsági Barátság Versenyen sikerült is neki. Egyes kajakban 500 méteren aranyérmes lett! Most már persze saját jo­gán lett ismertté a neve kajakos körök­ben, s jóllehet a felnőtt válogatott keretbe nem vették be, edzőjével úgy vágtak neki a téli felkészülésnek, hogy elhatározták: jövőre (1985-ben) már felnőtt szinten kell Figyelemfelkeltő szereplést nyújtani. A re­álisan kitűzhető célt, ami nem lehetett több, mint bekerülni a világbajnokságra utazó csapatba, sikerült alaposan túltelje­síteni. Cili (ez a beceneve) 19 éves kora el­lenére kivívta az egyes indulás jogát, s be­került a négyesbe is. Nem ajándékként kapta persze a bizalmat! Minden, a válo­gatás szempontjából számításba jövő ver­senyt megnyert. Valamennyi érdeklődő fradista örömmel olvashatta a kedvező hí­reket a nagy sorozat állomásairól: Szege­di Nemzetközi Verseny, Duisburgi Regat­ta, Szolnoki Válogató. Mondják: evés közben jön meg az ét­vágy. így is volt, ugyanis Mechelenben, a világbajnokságon talán túl sokat is várt tőle mindenki, a szakszövetség, a sport­sajtó s a közvélemény. Becsületére legyen mondva, nem roppant össze az ifi korból éppen hogy kinőtt, első világbajnokságán részt vevő versenyző. Pedig egy kellemet­len kis betegség alaposan legyengítette, s a kedvezőtlen pályasorsolás miatt szinte „egyedül” kellett versenyeznie főszámá­ban, az egyesben, míg vetélytársai a má­sik oldalon egymás mellett, egymásra Fi­gyelve tudták kölcsönösen még nagyobb erőbedobásra késztetni egymást. Kati így is mindössze ötszázad másodperccel ma­radt le a dobogóról, s csak olyan rutino­sabb versenyzők előzték meg, mint a vál­tozatlanul extraklasszis NDK-beli Fi­scher, a szovjetek legjobbja, Efremova és a svéd olimpiai bajnok Andersson. Más­nap azután a magyar női négyes vezéreve­zőseként mégiscsak megérezhette, milyen is a világbajnoki dobogón állni. Ragyogó versenyzéssel nagyban hozzájárult a bronzéremhez! A két versenyszámban egyébként összesen négy olimpiai pontjá­val Gyulai Kati bizonyult a legponterő- sebb magyar női versenyzőnek. A sportban a sikert nem lehet hosszan ünnepelni. Még haza sem indultunk Bel­giumból, már megfogalmazódott a né­hány nap múlva sorra kerülő magyar baj­nokság feladata: nyerni kell, bizonyítani, hogy valóban ő volt ennek az évnek a leg­jobb magyar női kajakosa. Valóban ő volt, hisz mindkét egyéni számot maga­biztosan nyerte. Most következhetne a jövő évre vonat­kozóan az optimista előrejelzés, hogy csak így tovább, még jobban, még ered­ményesebben! S remélhetőleg így is lesz, azonban hozzá kell tenni: egyáltalán nem lesz könnyű. Erről beszélt nemrégiben dr. Parti János szövetségi kapitány is: „Jövő­re még nehezebb dolgod lesz, mint idén! Eredményeid alapján ugyanis minden ha­zai vetélytársnődnek a te skalpodra fáj majd a foga, a te legyőzésed jelenti (je­lenthetné?) a legnagyobb örömöt.” Nagy igazság rejlik a szövetségi kapi­tány szavai mögött, s akkor még nem is szólt egy ugyancsak veszélyes, eddig még nem jelentkező ellenfélről — ez az elbiza­kodottság ... Ha Kati továbbra is megmarad olyan kedves, józan gondolkodású, jó értelem­ben véve „vidéki” lánynak, mint amilyen akkor volt, amikor a Fradiba került, nem lehet különösebb baj, s még sok örömet szerezhet a zöld-fehér színekért szorító, nagy Fradi-családnak. Magyar Zoltán Gáspár Tamás Ha kötöttfogású birkózó világverseny, akkor Gáspár Tamás! Azt hiszem, ezzel mindenki egyet ért 1984 áprilisa óta. Ak­kor ugyanis Jönköpingben a szférák zené­jét idéző szépségű, tökéletes birkózással hódította el a 100 kg-os európa-bajnoki címet egyesületünk jelenleg is No. 1-es kötöttfogású válogatottja. És milyen a közvélemény: a mázsás ki­válóság svédországi diadalútját látván, hallván csakis aranyról beszélt, ha „Ga­zsiról” esett szó itt vagy ott. Nos, az élet nem fenékig tejfel. Ez az aranyigazság nem új, de mindig újként hat, ha a „jó” után jön a „rossz”. Márpe­dig Gáspár Tomi esetében az 1985-ös lip­csei EB-n esőstől szakadt nyakába a rossz. Biztos emlékeznek rá, hogy abban a városban, ahol Napóleont is alaposan el­páholták a „Népek Csatájában”, Tamás gyerek is ritka balszerencsével zárt. Már első mérkőzésén részleges bokaszalag­szakadást szenvedett a bolgár újonc Georgiev ellen, becsületére legyen mond­va: még birkózott ezután is kettőt!, és le­sütött fejjel jött haza. — Nem készültem fel igazán, testsú­lyommal akadtak gondjaim, így jogos a lip­csei kisiklás — fogalmazott tömören To­mi. S mindjárt hozzáfűzte: augusztus ele­jén Kolbotnban majd megmutatja. És megmutatta! Az Oslótól 17 kilomé­ternyire lévő városkában pedig nem volt éppen kellemes a sorsolása. Többek kö­zött „behúzta” magának az 1984-es Los Angeles-i „félolimpia” két döntősét, a bajnok román Andreit és a „bajnokhe­lyettes” színes bőrű Gibsont az Egyesült Államokból. — Nagy szerencse, hogy a sérült szala­gok már bírják a terhelést — fogalmazott Gáspár. És jó, hogy így fogalmazott, nem tett semmilyen előjelű, Fitymáló vagy ép­pen bajt suggalló kritikai megjegyzést a sorsolásra. Mert ez a Gáspár már más. Tudatában van annak: legalább hat egyenlő közül ő az egyik, aki képes lehet mindenkor a világelsőséghez jutni... A kezdet egészen nagyvonalúan sike­rült. Azt az osztrák Pitzschmannt kapta bemelegítőül, aki korábban a 90 kg-ban okozott nem egy magyar birkózónak meg­lepetést, többek között a Körcsarnokban is nyerve a Matura-memorialt. A derék „sógor” sok vizet nem zavart, noha egy­szer majdnem bebillentette Gazsit. 314 másodperc leszaladtával jött össze az ele­mentáris, sodró pörgetések után a techni­kai tusgyőzelem (14:2). És máris Gibson következett. Az a tengerész őrmester, aki szabadfogásban csakúgy járatos Fiú, mint kötöttben. Tamás többször is elverte már rajta a port, nem engedélyezve a bajuszos, mackósán mogorva négernek a „partra­szállást”. Most is csak a negyedik perc után jött egy kis kihagyás, de a vége kitű­nő 5:3! — Most jön a sűrűje, de nem féltem Ta­mást, mert ezzel a két meccsel visszaszerez­te azt az önbizalmat, ami Lipcsében sérülés ide, sérülés oda, azért picit elillant! — kom­mentált Kruj Iván, akit ezúttal is sajnált e sorok írója. Mert hát milyen dolog ott ül­dögélni az egyik zsűriasztal mögött „kont­roliőrként” — a sok, nem is ritkán nevet­ségesen süket ítéleteket hozó bírók meg- zabolázásául, miközben a fradista Fiúk a VB-küzdelmek gyötrelmein esnek keresz­tül?! A reményteljesen fejlődő csehszlovák Masar (6:1) nem okozott gondot. És And­rei sem! Pedig tegyük szívünkre a kezün­ket: a román olimpiai bajnok, műtétje után remek formában tért vissza. Bika­erős, jó alkat, olyan, akitől közember egy­szerűen megijedne. Nem úgy Tamás! Elő­ször egy pontért pörgetett, majd amikor a második menet elején jött a már említett lélegzetvételnyi szünet, akkor csak a zse­nikre jellemző hanyag eleganciával „fogta ki” Andrei vitorlájából a szelet: a román pörgetésébe belefogott, megragasztotta, és ezért újabb két pont jött a konyhára! Megvan, döntős Tamás! Életében másod­szor is. Az ellenfél a bolgár Dimitrov. Félsz tő­le? — kérdeztem ott és akkor tőle. — Minek tagadjam ? Jobb lett volna, ha a könnyelmű szovjet ifjonc Fjodorenkót ka­pom. Azzal ment is aludni a Müller Hotelbe. Szó mi szó: a mérleg nyelve előzetesen Dimitrov, a kétszer Európa-, 1983-ban pe­dig világbajnok kiválóság felé billent. Az előzetes világversenyes csatákon ugyanis Tomi csak az 1981 -es EB-n nyert. Úgy, hogy 1:1 lett, de az utolsó akció az övé volt. További négy meccset Dimitrov nyert, s azokon, a technikai pontok alap­ján a „gólarány” 16:5 volt javára. Kolbotn, az 1985-ös VB-Finálé az ötö­dik Dimitrov-győzelmet hozta. 2:0 arány­ban. De nem mindennapi körülmények között. Az első menetben teljesen egyenlő erők harca folyt, melyben kölcsönösen ki­maradtak az úgynevezett „békaállások”. A folytatásban azután Dimitrov merészet gondolt. Aláfordulájs-válldobásszerűséget indított, de „megspékelte" egy — szabály­talan — combtámasztékkal. Még szép, hogy Tomi egyensúlyát veszítette, és olyan helyre nyúlva védekezett hídveszé- lye ellen, amit nem akarok itt leírni... Éayolle, a francia szőnyegelnök felpat­tant, két pontot adott a bolgárnak, és meg is intette Gazsit. Vétó nincs, Gáspár már nem tudott újítani. Ezüstérem. 1981 után másodjára! Dimitrov jól emlékezhetett a 4 éve vívott döntőre, amikor a szovjet Szaladze egyszerűen elgáncsolta Tomit, és nyert. . . — Az athéni EB-n én jövök — mondta Tomi. Nem volt szomorú. Nem is lehetett az. Ismét feljövőben van! Szabó Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom