Fradi műsorlap (1985/86)
1985-1986 / 4. szám
1985/86-OS IDÉNY 4. SZÁM Fradi műsorlap 3 SAJTOM ÍZ 11)1 Gyárfás Tamás cikke egy évtizede jelent meg a Labdarúgásban. Dalnokinak azóta két egykori játékosa, Tépi és Mucha — már segítőtársként tevékenykedik ... ZOLD-FEHER MEZ Csalóka helyzet. Dalnoki Jenő, a Ferencváros edzője egy merész húzással bedobja az első csapatba az újoncot. Az ifjú középen játszik. Lót-fut a pályán, társai pedig lövik be neki a jobbnál jobb labdákat. Az egyik bepattan róla a kapuba. Nemigen tehet róla. De mindegy: ő a góllövő! Azok a szurkolók, akik egy nappal korábban még a hírét sem hallották, kórusban kiabálják a nevét. Egyszeriben ismert, „híres" ember lesz. Hirtelenjében úgy érzi, személyiségének egyedülálló varázsa tette pillanatok alatt népszerűvé. A szerencsétlen. Minő tévedés áldozata lett. Előbb- utóbb azért csak rájön, a legtöbben fütyülnek az ő „személyiségére". Bármennyire is fájó, rá kell ébreszteni ezeket a titánokat a valóságra. Az első pályára lépések után, még ha jóvoltuk- bóí a gólvonalon túlra is perdül a labda, a szurkolók még nem őket szeretik. A taps elsősorban nem nekik szól. Hanem a meznek. Amelyet ezúttal ők húzhattak magukra. Egy kis egyesület nagy játékosának legalább egy tucat gólt kell ahhoz lőnie, hogy annyi szem szegeződjön rá, mint arra a sporttársra, aki szinte teljesen ismeretlenül csak megjelenik a ferencvárosiak szerelésében a ját ékoskijáróban. A zöld-fehéreknek hatalmas a táboruk. Nem kell ecsetelnünk ennek a közösségnek az erejét. Minden más csapatjátékosa tudja, hogy mit jelent a Ferencváros ellen játszani. De vajon mit jelent a Ferencvárosban pályára lépni? Rab Tibor sokáig kereste a szavakat. — Olyan váratlan ez a kérdés — mondta. — Én itt kezdtem. Már any- nyira természetesnek tűnik, hogy értünk szurkolnak a legtöbben. El sem tudom képzelni, hogy ne mi legyünk a középpontban. Sokszor olvasom az újságban, hogy olykor alig néhány ezer néző van, egy-egy első osztályú mérkőzésen. Egy-egy Ferencváros-játékos számára ez szinte hihetetlen. Joggal az. Ha csak az idei adatokat nézzük, a zöld-fehérek mérkőzésein akkor is kiugró a nézőszám. A Vasas elleni, a Népstadionban lezajlott találkozóra hetvenezren voltak kíváncsiak, Szegeden 15 ezren, Salgótarjánban 12 ezren, Kaposvárott 20 ezren szorongtak a lelátón, hogy a hazai pályáról, az Üllői útról ne is beszéljünk. — Miért éppen a Ferencvárost választotta ? — kérdeztük Mucha Józsefet, aki nyolc évvel ezelőtt Dorogról igazolt át az egyesülethez. ELHUNYT A LEGIDŐSEBB FRADISTA 87 éves korában elhunyt Némethy Jenő, az FTC örökös bajnoka. Az egykori híres futó 1917 és 1923 között sorra nyerte a 800, 1500 és 5000 méteres távon a bajnokságokat, nemzetközi versenyeket. Némethy Jenőt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A ravatalnál az FTC nevében Kalovits István örökös tagunk búcsúzott az egyesület egykori atléta kiválóságától. — Hogyhogy miért? — kérdezett vissza. — Mi döntött, hogy végül is a zöldfehérek hívásának tett eleget? Vagy más csapat nem kereste meg? — Többen is megkerestek — válaszolta. — Akkoriban valóban jól ment. Az az igazság, hogy a Ferencvárosban ígérték a legkevesebbet. Egészen pontosan: itt nem ígértek semmit. Mégsem tétováztam. Nem az érdekek, a klub varázsa hatott rám. Megyesi és Vépi is elmondta a véleményét. Mindekettőjüket arról faggattuk, hogy a ferencvárosi játékosok nagy népszerűségének, az előnyük mellett van-e esetleg átka is? Hiszen ők tudnak a legkevésbé úgy elmenni egy szórakozóhelyre, hogy nem ismerik fel az arcukat. Az ezerfejű cézár nagyon tud ünnepelni, de az sem marad nála észrevétlen, ha valakinek nem megy a játék. • A pálya szélén álltunk. Időközben megérkezett Dalnoki Jenő edző is, úgyhogy Vépi csak azt felelhette, amit ilyenkor felelni lehet: — Mi soha nem maradunk ki, tehát teljesen mindegy, hogy felismernek-e vagy sem. — Azt viszont már kevésbé állíthatod — szólt Dalnoki —, hogy soha nem játszotok rosszul. Vépiék jobbnak látták, ha megköszönik a beszélgetést. Elfutottak, melegítettek. — Nem akartam őket bántani — folytatta a távozó labdarúgókat néző edző. — Megyesi, Vépi, Mucha és Rab egyaránt a leglelkesebbek közé tartozik. — Amikor egy-egy mérkőzés előtt buzdítja, ösztönzi a társaságot, szo- kott-e a Ferencváros hagyományaira, a mezre hivatkozni? — Próbálkoztam én már mindennel. — És lehet ezzel hatni a játékosokra? — Kire igen, kire nem. Ez egy nehéz téma. Megfoghatja, feldobhatja a srácokat, de puszta szólamként is hathat. Igaza van az edzőnek. Erősen fennáll annak az esélye, hogy ezt a kérdést boncolgatva csak közhelyeket mondhat az ember. A szép szó rossz pillanatban édeskésnek tűnhet. Dalnoki esetében ettől nem kell tartani. Az az egyszerűség, ahogy erről beszél, kizárja a buktatókat: — Harminckét éve vagyok itt. A Ferencváros kölyökcsapatában kezdtem játszani, most a felnőtteknél vagyok vezető edző. Különböző szerepkörökben lehettem volna már más egyesület tagja. Nagyobb pénzért, olykor nyugodtabb környezetben. De ha fenn is áll annak a lehetősége, hogy egyszer — tegyük fel — ideg-összerop- panás miatt hordágyon visznek el a pályáról, önszántamból akkor sem válnék meg a klubtól. Rám mindent mondhatnak (mondanak is); hülye vagyok, nem értek hozzá stb. — egyet azonban még soha nem vágtak a fejemhez. Azt még senkitől sem hallottam, hogy nem vagyok fradista. — A játékosokban mennyiben sikerült ezeket az érzéseket „elültetni"? — Úgy érzem, a zöld-fehér mez egyikük számára sem munkaruha. És azt hiszem, hogy ez a legfontosabb. A bajnokság hajrája rendkívül kiélezett lesz. Nem tartom magunkat esélytelennek. A mi erőnk többek között az elszántságunkban rejlik. Azok a sportolók, akik a Ferencváros mezében futnak ki a pályára, a közönségüknek nem okozhatnak csalódást. Az edző elment edzést tartani. Az ő szavai még hitelesebbek voltak, mint a játékosoké. A fiatalok is képesek lennének így gondolkozni? Vagy ezek a nézetek már idejét múltak? Dalnoki valaminek már csak a hírmondója volna? Gyárfás Tamás Vitéz Tamás tíz éven keresztül egyik erőssége volt az FTC kézilabdacsapatának. Huszonnyolc éves korában vonult vissza az élvonalból, de még mindig pályaközeiben maradt. Gödöllőn 4 esztendeig mint játékosedző irányította az egyetem csapatát, igaz már nem a legmagasabb osztályban, csupán a megyei bajnokságban. Ennyi idő is elég volt neki ahhoz, hogy kineveljen három játékost az NB I-nek. Aztán viszont már végleg civil lett, dolgozott egy nagyvállalatnál s hamarosan felelős vezető beosztásba került. Innen hívta vissza hajdani klubjához, a Ferencvároshoz Klára Jenő létesítményigazgató s bízta rá a népligeti sporttelep irányítását, ami akkor három futballpályából s egy viharvert öltözőépületből állt. Ám az igazgató megnyugtatta, mondván; „Gyere nyugodtan, ennek a sportlétesítménynek néhány év múlva a csodájára járnak...” Klára Jenő nem túlzott, ma már tényleg valóságos kis sportparadicsom Vitéz Tamás „birodalma”. A labdarúgópályák mellett modern torna- és kézilabdacsarnok, kondicionálóterem, futófolyosó, takaros szálloda és egy pompás uszoda nőtt ki a földből. Áz impozáns sportkombinát vezetése sok munkával, sok gonddal jár. És ha az egykori kitűnő kézilabdás mindennel végzett, jöhet a társadalmi munka. Vitéz Tamás ugyanis a zöld-fehér klub és intézményének párttitkára. „ Jövőre már szűk lesz a csarnokunk!” Kézilabdás berkekben az ősz a mérlegkészítés ideje, a bajnokság végén kell számot adni, mit is sikerült megvalósítani az idény előtti tervekből, mennyire tudtak eleget tenni az előzetes elvárásoknak. Az idei férfi bajnokságban a Ferencváros csapata kellemes meglepetést okozott szép számú híveinek. A tavalyi mérsékeltebb szereplés után visszaküzdötte magát az élmezőnybe. Bár e sorok írásakor még három forduló hátravan a pontvadászatból, az azonban így is megállapítható, hogy játékban és helyezésben egyaránt előrelépett a gárda. — Az 5—6. hely valamenyikét tűztük ki elérendő célként — mondja Horváth István, az együttes ambiciózus edzője. Úgy néz ki, nem kell magyarázkodnunk, megfelelünk az elvárásnak. Idén szerencsére elkerülte a csapatot a sérüléshullám, amely tavaly mély nyomokat hagyott szereplésünkben, így most folyamatosan tudtunk dolgozni, hosszabb időre senkit sem kellett nélkülöznünk. Ez meg is látszott a csapat teljesítményén. — Miben javult az együttes? — Védekezésünk határozottabbá, erőteljesebbé vált, támadásban is megleptük néhányszor az ellenfeleket. Senkitől sem ijedtünk meg, mindig győzelemre törekedtünk. Persze ez nem sikerülhetett minden mérkőzésen, de a jövő szempontjából igen örvendetes, hogy nagyon jó a csapatszellem és egészséges önbizalommal lépnek a játékosok pályára. Az idei szezonban nagyon elszántan dolgoztunk, hiszen mindannyian szerettük volna feledtetni a tavalyi tizedik helyezést. Valamikor, úgy másfél évtizede még az első és a másodosztály között pendliztünk aztán megszilárdítottuk a helyünket és felnyomultunk az élmezőnybe. Ezt a szintet szeretnénk továbbra is tartani, ezzel tartozunk népes és rendkívül lelkes szurkolótáborunknak. — Milyen a csapat összetétele? — Véleményem szerint ideális, hiszen a néhány tapasztalt, idősebb játékos mellett tehetséges fiatalok alkotják az együttest, akik lévén pályafutásuk elején igyekeznek mindent a lehető legjobban elsajátítani, igényesek magukkal szemben és törekvőek. Nekem is az az elvem, becsületesen, kitartóan kell dolgozni és ez meghozza az eredményt. — Idén azonban még nem állandósult az együttes formája, kiemelkedő teljesítményeket gyakorta gyengébb produkció követett! — Egyelőre az idősebbek vállán van a nagyobb teher, a felelősség és az állandó igénybevételt idegileg nem mindig bírják. Elsősorban a vidéki mérkőzéseinken fordult elő többször, hogy viszonylag hamar megadta magát a csapat, hogyha elhúzott az ellenfél. Vagyis nem a képességekkel, a játéktudással van probléma, de ezt a gondot alaposabb lélektani felkészítéssel megpróbáljuk kiküszöbölni. És jövőre már a fiatalok is beérnek, s nekik is többet kell vállalniuk, átsegíteni a csapatot a holtponton és nem beletörődni a vereségbe. Nálunk nincsenek sztárok, a mi erősségünk a csapategységben rejlik. Ha viszont a játékosok között nincs meg a kellő összhang, akkor menthetetlenül szétesünk. Ezért szükséges, hogy mindenki képes legyen húzni, felrázni az éppen gyengébb napot kifogó társat. — Egyénileg kikkel elégedett? — A lista élére a sokszoros válogatott Fodor kívánkozik, valamint kapusunk, Bakos. Mindketten egyenletes, magas színvonalú játékot nyújtottak az egész idényben. Őszre feljavult Csizmadia és a fiatal Kle- mán is, a többieket váltakozó teljesítmény jellemezte. — Az idei bajnokság volt az első, amikor csapat valóban hazai pályán játszotta hazai mérkőzéseit! — Tavaly ősszel költöztünk be a népligeti csarnokba és nagyon örülünk, hogy végre van saját pályánk. Egész más, sokkal hangulatosabb, s ez a fiúkra is jó hatással van. Bár szerintem jövőre már szűk lesz a terem, mert ha kiegyensúlyozottabban szereplünk, bizonyára még többen látogatnak ki hazai mérkőzéseinkre. — Jövőre újabb előrelépést terveznek? — Feltétlenül! Egyre jobban beérik a csapat, amely még komolyabb feladatokat is képes lesz megoldani. A következő idényben valószínűleg négy-öt gárda egyforma eséllyel indul harcba a bajnoki címért, köztük mi is. Legnagyobb ellenfelünk az utóbbi két bajnokcsapat, a Tatabánya és a Veszprémi Építők lesz. S ha a vidéki mérlegünkön javítani tudunk... — Lehet, hogy egy év múlva a Népligetben bajnokot ünnepelnek? — Nem szeretek jósolni, de a jelenlegi csapatban több van, mint amit eddig produkált. Azon dolgozunk, hogy ezt minél előbb a felszínre hozzuk! Budai Miklós Amikor e riport ügyében bekopogtam irodájába, épp egy papírhalmazt rendezgetett. — Ez most éppen pártmunka? — találgattam. • Gazdasági — javított ki —, sajnos pont egy fegyelmi ügy. De most gondolom nem erre vagy kíváncsi. — Tényleg nem erre — mondtam. — Elsősorban arra, mit csinál, hogyan dolgozik pártfunkciójában egy volt sportember e patinás egyesületnél. Bevezetőként, ha elmesélnéd, mióta állsz az alapszerv élén ? 0 1980-ban választottak meg az öttagú pártvezetés élére. — Mi a különbség az egyesületi és a hivatali pártmunka között? 0 Lényegében véve azonosak a feladatok. Ugyanaz az agitációs és propaganda-, valamint a kádermunka, a szervezeti élet, csakhogy nekünk külön feladatunk a párt sportra vonatkozó határozatainak végrehajtása. — Az idei feladatokról dióhéjban! 0 Mint minden pártszervezet, mi is gonddal készültünk az év nagy eseményére, a XIII. kongresszusra. Széles körben megtörtént az irányelvek vitája, ennek irányítója, vezetője természetesen a pártszervezet volt. Nagy odafigyelést igényelt az 1985—86-os oktatási év beindítása is, amelynek gerincét a kongresszusi anyag feldolgozása teszi ki. Két oktatási csoportot szerveztünk, egyrészt párttagjaink, másrészt a párton kívüli vezetők részére, kerületi felkészítés után zömmel saját előadók, vitavezetők irányitásával. Kiemelten foglalkoztunk a szakszervezeti választások előkészítésével, na és készülünk már az évi végi beszámoló taggyűlésre. Az ifjúságpolitikai határozat ránk eső része is nagy feladatot ró a párt- alapszervezetre. Kezünkben az ifjúság, felelősek vagyunk testi, szellemi, sőt világnézeti nevelésükért is. — A titkár gondjai? 0 Kevesebbek, mint a munkahelyi vezetőé. Mert élen áll a munkaerőgond, a raktárhiány és nem utolsósorban az alkohol. Soroljam még?... — Nem szükséges. Inkább arról beszélj, hogy ha a hivatali és gazdasági munkád mellett még marad időd, azt mivel töltőd? • A családdal s természetesen a sporttal. — Nézőként tehát ott vagy ma is a pályákon ? 0 Nem csak nézőként. Játszom is. Az öregfiúknál. Vitéz Tamást nagyon sokan ismerik. Sokan már csak úgy, mint hivatali vezetőt, mások, mint mozgalmi embert. De vannak jócskán, akiknek ma is csak Vitéz Tomi. Aki hajdanában a pályán, a kemény küzdelmekben is vitézkedett. V. S.
