Fradi műsorlap (1984/85)
1984-1985 / 2. szám
Fradi műsorlap A7 FTP RARÁTI mi? I APIA 1984/85-ÖS IDÉNY. 2. SZÁM. ARA: 4.70 Ft Dolgozzon meg mindenki a boldogulásáért „Járjuk mi csak a magunk útját” A megszokottnál is nagyobb érdeklődés kísérte a Ferencváros labdarúgó-csapatának bemutatkozását az új bajnokságban. Érthető volt ez a kíváncsiság hiszen négy-öt poszton is kicserélődött a korábbi kezdő tizenegy. A szurkolók pedig ilyenkor fokozott izgalommal figyelik, méricskélik, hogy mit is tudnak a frissen igazolt ifjú titánok. Kutatják erényeiket és hibáikat, összehasonlítgatják tálentumukat egykori klasszisokéval, korábbi kedvencekkel. Hiába, a drukker csak ilyen marad ... Szóval új bajnokság, új remények. Mindenesetre a csapat nagyszerűen kezdett az első három fordulóban, hat pontot gyűjteni nem kis bravúrnak számít. Nyugodtan hozzátehetjük, hogy ennél lényegesen nagyobb játékerőt képviselő együttes előtt is kalapot emelnek, ha például Szombathelyről — ebből az ősi oroszlánbarlangból — győzelemmel tud hazajönni. Igen ám, de a kezdeti szép széria a szurkoló- tábor egyes tagjait túlzottan is önhitté, indokolatlanul magabiztossá tette. Sőt, azt is hallani lehetett, hogy ilyen remek csapat több évtizede nem volt az Üllői úton és a bajnoki cím ezekkel a srácokkal tulajdonképpen már gyerekjáték lesz. Néhány hazai mérkőzésen a nézőtérről is hangzottak el ilyen jellegű bekiabálások, igaz, csak szórványosan. Szóval a biztató nyitánytól nemcsak a játékosoknak, hanem olykor a klub híveinek is fejébe szállhat a dicsőség. Ezért kell a csapat gondjairól, problémáiról és örömeiről is őszintén beszélni. Arról már nem is szólva, hogy pontosan az előbb említett nagy mellényű drukkerek voltak az elsők, akik a Zalaegerszegtől elszenvedett vereség után kiábrándultán már azt hirdették: itt van a világ vége! Micsoda * megaláztatás ért minket, s lényegében minden eddigi győzelmet, sikert csak smafu- nak, porhintésnek minősítettek. Meggyőződésem, hogy az igazság, mint már oly sokszor, most is középen van. A (Ferencváros pillanatnyi gárdája nem más, mint egy ígéretes, s talán sokra hívatott fiatal garnitúra, amelyikben több olyan tehetséges játékos is rúgja a labdát, akikiből, ha töretlen lesz a fejlődésük, akár sokszoros válogatott, klasszis labdarúgó is lehet. Am korai még egy nagycsapatról ábrándozni, a csapatépítés kezdeti stádiumában. Ezért nem szabad most a végletekbe zuhanni, s egyszer a mennyekbe, másszor a pokolba kívánni a focistákat, éppen annak függvényében, hogy mit diktál a szurkolói érzelem. Szóval legyünk következetesek, ostorozzunk a hibákért és tapsoljunk a szép cselekedetekért, de ne essünk túlzásokba. A tisztánlátás, a józanság persze elsősorban nem a szurkolóktól, a lelátón ülő tízezrektől várható el, hanem azoktól, akik irányítják a labdarúgó-szakosztály életét. Most ezeket a társadalmi munkában dolgozó sportvezetőket kértük meg, hogy osszák meg velünk gondjaikat, azokat a problémáikat, amelyek számukra is gyakorta sok fejtörést okoznak. Dr. Kiss László „régi motoros”, hosszú évek óta dolgozik a labdarúgó-szakosztályban. Négy esztendeje ő tölti be a focistáknál az elnöki tisztet. Halk szavú ember, olyan egyéniség, akinek a megállapításaira. véleményére oda kell figyelni. A legritkább esetben emeli fel a szavát, inkább érvekkel, meggyőzéssel próbál mindenben és mindenre megoldást találni. Először az útkeresésről beszélgettünk : arról a látványosan felfelé ívelő mezsgyéről, amit úgy hívnak, fiatalítás. — A szakosztály irányítása, a vezetés valamennyi tagja amellett volt, hogy látványosan nyitni kell, új vérkeringést kell hozni a csapatba, négy-öt fiatal beépítésével? Vagy voltak ellenvélemények is. akik azt vallották, hogy készjátékosokat kell igazolni, inkább idősebb, tapasztaltabb labdarúgókat? — Nyugodt szívvel állíthatom, hogy ebben a kérdésben nem volt köztünk nézetkülönbség. Valameny- nyien tudtuk, hogy a csapatépítés az nem egészen fenékig tejfel, és sok-sok útvesztőt rejt, de a hely- benjárást, vegetálást, azt valósággal bűnnek tartottuk volna. Nekünk nem ébben a minutumban kell csapat, hanem két-három év múlva. De akkor olyan, amelyik hosszú távra oldja meg a Ferencváros problémáit. Egyhelyben topogni, önelégülten ülni a babérokon a sportban, ez egyenlő a végzettel. Pusztán az érhet el kiemelkedő eredményt, aki áldozni is képes a sikerért és konkrét tervek, program alapján vág bele a munkába. Én a magam részéről a csapatépítést is ilyen előre lefektetett, tervszerű folyamatnak tartom, amelynek már előre számba kell venni valamennyi előnyét és hátulütőjét is. — Konkrétan mi mindenre gondol? — Nem szabad a kezdeti sikerekből vagy az esetleges alkalmankénti bukásokból sem messzemenő következtetéseket levonni. Tudomásul kell venni, hogy ez egy kiforratlan, összecsiszolatlan csapat, amelyik még szélsőséges teljesítményekre is képes. Ezért nem jó a fiatalokkal szemben elhamarkodottan ítélkezni, sem pro, sem pedig kontra. Türelemmel kell figyelni a fejlődésüket, honorálni kell alkalmanként igyekezetüket, elszántságukat is . .. — Hogyan történt a most igazolt fiatalok kiszemelése? — Ez szószerint kollektív munka volt, amelyben a szakosztály edzői és vezetői egyaránt részt vállaltak. Itt van például Pintér esete. Az ifjúsági válogatott akkor játszott itt az Üllői úti edzőpályán, amikor Judikot elengedtük a Rába ETO- hoz. Talán két vagy három napja adtuk át a győrieknek, amikor valaki azt mondta, kérjük el Judikért cserébe Giront, aki mégis csak Fra- di-nevelés. Már-már létre jött az alku, amikor az ifjúsági válogatottban szemet szúrt nekem Pintér érett, okos játéka. Mondom a szünetben, tudják már meg, ki ez a gyerek? Erre rögvest közük, hogy ez a diósgyőri Csorba... Jó húsz percig úgy figyeltem őt, mint Csorbát, aztán derült ki, hogy ő salgótarjáni és Pintérnek hívják. A végén odasúgtam Vincze Gézának: „Engem nem érdekel, hogy ezt Csorbának vagy Pityi Palkónak hívják, nekünk ez a középhátvéd kell. ..” Aztán Kellert valaki más ajánlotta, Zsinkát pedig maga Vincze Géza szemelte ki. Szóval igazi összmunka, a szakosztályon belüli összjáték volt az átigazolás előkészítése. Nem bíztunk semmit sem a véletlenre, egy-egy játékost nem egyszer, hanem többször is megnéztünk, mielőtt aláírta az átigazoló lapot. — A klubbal nem egészen szimpatizálók azt mondják, könnyű a Fradinak, mert az MLSZ is segítette az ifjúsági válogatottak megszerzésében. Mi ebből az igazság? — Az OTSH vagy a Magyar Labdarúgó Szövetség ha valamiben partner volt nekünk, az egyszerűen csak az volt, hogy a szabályokat, a paragrafusokat úgy alkalmazta, ahogy le vannak írva, meg vannak fogalmazva. A tények és a szabályok ismeretében, szellemében döntött az MLSZ. Ehhez persze legelőször a játékosok akarata kellett, akik egytől-egyig kinyilatkozták, hogy nem akarnak máshol focizni, csak a Ferencvárosban. így vélekedett Keller, Zsinka és Pintér is. ök maguk tették le a voksukat mellettünk ... — A Ferencváros labdarúgó-csapatának milyen az anyagi háttere? — Mi szigorúan tartjuk magunkat az OTSH előírásaihoz. Nem fizetünk mást, csak ami adható. A nézőszám emelkedése után természetesen nő a játékosok jövedelme is, de ez is törvényes, elfogadott elv. Ha nagyobb publikumot vonz, a játékuk, akkor nekik is érvényesüljön az anyagi érdekeltségük. Olyan a labdarúgók prémiumrendszere, dotálása. hogy az egyértelműen ösztönző kell, hogy legyen. Vagyis ma már nem fillérekért játszanak egy- egy bajnoki mérkőzésen, hanem esetenként komoly summákért. — Az ön véleménye szerint kikből lehet vezéregyéniség, meghatározó játékos? — Hátul talán Pintér Attilából, a középpályán Koch Robiból, elöl pedig Szabadiból. Persze ehhez olyan elszántsággal, akarattal kell játszania, mint az utóbbi időben. Keller- ből és Zsinkából is válogatott labdarúgó lehet, akár az idén- is! De arról sem szabad elfeledkezni, hogy egy esetleges túl korán jött siker, felkapás sok veszélyt rejthet. — A csapattól milyen helyezést vár? — A harmadik és hatodik hely közé talán fel tudunk zárkózni. Ezt már sikerként könyvelném el. Nem kell túl kapzsinak lenni, csak nyugodtan járjuk mi a magunk útját... Éry József, a labdarúgó-szakosztály elnökhelyettese érdekes megállapítással kezdi a beszélgetést: — A lábak megfelelő kondíciója, kifogástalan erőállapota, formája mellett nekünk a fiatalok fejével is törődni kell. A világról, az életről alkotott véleményük, a tudásuk sem elhanyagolható. Törődnünk kell ezekkel a gyerekekkel a magánéletben is. A másik dolog persze az, hogy biztosítsuk a töretlen fejlődésüket. s olyan labdarúgókat faragjunk belőlük, hogy ne csak a mi zöld-fehér családunk legyen rájuk büszke, hanem az egész sportközvélemény. — Mi a legfontosabb a fiatalokkal szemben? — A vezetés részéről a leglényegesebb a következetesség. Nem szabad a dolgokat megkerülni elmis- másolni. Az esetleges hibákkal, fegyelmezetlenségekkel szemben szigorúan fel kell lépni. — Ha ez a következetesség csak a fiatalokkal szemben érvényesül, az nem túl szerencsés dolog. — A vezetésnek ragaszkodnia kell az elveihez, akkor is ha kezdőről, de akkor is ha sokszoros válogatott, idősebb labdarúgóról van szó. — Mit tart most a legfontosabbnak a szakosztály életében? — A magyar labdarúgás hajóját az elmúlt években sokszor dobálták meg nem kívánatos viharok. A tisztességtelen ügyekre gondolok, amikor a sporterkölcsöt csúfolták meg. Nekünk egyenes úton kell járni, úgy, hogy a Ferencvárosra soha ne vetődjék még a gyanú árnyéka sem. Az elmúlt bajnokság végén sokszor voltunk nehéz helyzetben, de ekkor sem folyamodtunk tisztességtelen eszközökhöz. Most, amikor fiatal, ambiciózus csapatunk van, még fontosabb az erkölcsi tisz- ság. A gyémántcsiszolás az igen tiszta precíz folyamat, amelyhez nem tapadhat szenny, mocsok. Patonyi László csak néhány hete tagja a szakosztályvezetésnek. — Miért vállalta ezt a funkciót? — Egyszerűen elfogadom azokat a célkitűzéseket, amelyeket a szakosztály irányítása és a vezetőedző maga elé tűzött. Ha mondjuk, egy évvel ezelőtt kérnek fel erre a tisztségre, egészen biztos, hogy nem vállalom a megbízatást. Ám azóta lényegesen változtak a dolgok a Ferencváros házatáján. — Mi a legfontosabb ebben az új szellemű munkában? — A teljesítménycentrikus elbírálás! Az, hogy egyetlen játékost sem a múltja alapján ítélnek meg, hanem a pályán nyújtott produkciója alapján. Ez a szakmai munkában tapasztalható korrektség, megalkuvásnélküliség, tetszik nekem. Vincze Géza nem azt mondja, hogy neki erre vagy arra a posztra idős vagy fiatal játékos kell, hanem azt, hogy olyan aki ennyit és ennyit tud futni, s képes kilencven percen át megállás nélkül hajtani. Ez a tiszta, őszinte beszéd. — Milyen változásokat fedez fel a csapatnál? — Engedjen meg ezzel kapcsolatban egy példát. A ZTE elleni vereség után alig lehetett a srácokba lelket verni. A fiatalok úgy ültek magukba roskadva, mintha összedőlt volna a világ. Eszembe jutott a néhány hónappal ezelőtti siófoki MNiK-mérkőzés, amin csúfosan elbuktunk. Akkor a kudarc után fü- tyürészve jött ki több idős labdarúgó a Fradi-öltözőből, szinte hivalkodva azzal, hogy őket nem érdekli az egész ügy .. . Most a zalaegerszegi fiaskó után idősek és fiatalok egyaránt tudtak bosszankodni azon. hogy valami, amit elképzeltek. nem sikerült. Körülbelül ennyi változott az FTC-ben. Gyenes J. András Az FTC októberi mérkőzései • OKTÓBER 6. ÜLLŐI ÚT: |FTC-VIDEOTON A legutolsó találkozó június 3-án Székesfehérváron volt: Videoton-FTC 1-0. Szabó 30. percben szerzett fejesgóljával győzött a Vidi. A 90. percben Zsiborás 11-est védett, de Nagy Béla játékvezető megismételtette a büntetőt. Zsilborás azt is kivédte! • OKTÓBER 10. NÉPSTADION: VASAS-FTC A legutolsó találkozó március 28-án a Népstadionban volt: FTC-Vasas 1-1. A két gólszerző Szabadi és Kiss volt. • OKTÓBER 20. ÜLLŐI ÚT: FTC-PMSC A legutolsó találkozó május 5-én az üllői úti stadionban volt: FTC- PMSC 1-0. A mérkőzés egyetlen gólját Kerekes egy 18 m-es szabadrúgásból szerezte. • OKTÓBER 27. NÉPSTADION: FTC-Ú. DÓZSA * A legutolsó találkozó április 28-án a Népstadionban volt: FTC-Ú. Dózsa 1-0. A győztes gólt Kerekes a 88. percben egy látványos akció végén szerezte. Az FTC októberben csak az üllői úton és a Népstadionban játszik bajnoki mérkőzést. Várjuk a csapatunkat sportszerűen buzdító szurkolókat. • LABDARÚGÁS. NB-s ifjúsági és serdülő bajnokság, Keleti csoport: október 13. FTC ifi I—Nyíregyháza Népliget, 14.00 FTC— serdülő l-Nyiregyháza Népliget, 12.00 október 27. FTC ifi I—Özd Népliget, 11.00 FTC serdülő l-Ózd Népliget, 13.00 • KÉZILABDA. NB I: október 5. FTC—TFSE (női) Körcsarnok, 16.30 FTC—Dunaújváros (ifi) Körcsarnok, 18.00 október 7. Bp. Spartacus-FTC (női) Kőér utca, 10.00 október 12. FTC—Békéscsaba (női) Körcsarnok, 16.30 FTC—Elektromos (Ifi) Körcsarnok, 18.00 október 21. FTC—Tatabánya (női) Körcsarnok 10.00 FTC—Tatabánya (ffi) Körcsarnok, 11.30 október 27—28: Férfi csapatunk Duna-Kupa mérkőzéseket játszik Budapesten a Körcsarnokban. 27- én FTC—Margaretten (osztrák) 17.00 28- án FTC-Krems (osztrák) 11.00 • VÍZILABDA. OB I. október 6. Ú. Dózsa—FTC Komjódi, 18.30 október 7. Bp. Honvéd-FTC Tüzér u., 16.00 október 10. Tungsram SC—FTC Komjódi, 18.30 október 14. Bp. Spartacus-FTC Kőér u., 18.00 október 21. FTC—Eger Komjádi, 15.00 • JÉGKORONG. BEK: október 25. FTC—HC Davos Bp. Sportcsarnok, 18.00 • AZ FTC OREGFIÚK csapatának hátralevő őszi bajnoki mérkőzései: október 1. Népliget, FTC-pálya: Ferencváros-Göd október 8. Gödöllő: Gödöllő—Ferencváros október 15. Népliget, FTC-pálya: Ferencváros—BKV Előre október 22. Budafok: BMTE—Ferencváros október 29. Ikarus-pálya: Ikarus—Ferencváros november 5. Népliget, FTC-pálya: Ferencváros—Diósd FRADI HÉT (1984. október 6—13-ig) Szurkolóink részére egy olyan eseményekkel teli hetet szervezünk, amikor minden nap valamilyen ferencvárosi vonatkozású esemény részesei lehetnek. A részletes program: október 6. szombat, 9 óra: Népliget. FRADI FUTÁS néven egy olyan tömegsport-akció, amelyben ifjú és idős sportbarát a korosztályának megfelelő távon futhat, kocoghat. A résztvevők emléklapot, a győztesek ajándékot kapnak. Ekkor tartja az ÉDOSZ a tömegsportért szervezett programját is, így a Népligetben rangos esemény részesei lehetnek a szurkolók, sportolók egyaránt. Üllői úti stadion, 15 óra: FTC— Videoton junior bajnoki labdarúgómérkőzés. Az NB I-es csapatok mérkőzése 17 órakor kezdődik. A találkozó előtt és a szünetben a Pénzügyőr zenekar szórakoztatja a közönséget. Este az Ű. Dózsa—FTC vízilabda- mérkőzésen szurkolhatnak a fradis- ták... Október 7. vasárnap, 9 óra: FTC klubház. Ekkor rendezzük a nyugdíjas Fradi-szurkolók sakkversenyét. Az első díjat a Baráti Kör elnöksége ajánlotta fel: a győztesnek 1 havi nyugdíját fizetik ki! Délután: Bp. Honvéd—FTC vízilabda rangadó! Október 8 hétfő, 16 óra: FTC klubház. Az FTC Baráti Kör „OLD BOY” klubjának rendezvénye keretében találkozás régi ferencvárosi labdarúgókkal. A program keretében dedikálás és fényképezés. Október 9. kedd, 10 óra, Gyáli úti edzőpálya: a labdarúgó-csapat edzésének megtekintése, majd utána kötetlen beszélgetés az edzőkkel, játékosokkal. Közös fotó készítése — a képek az FTC ajándékboltban megvásárolhatók. Október 10. szerda, Népstadion, 18.45: Vasas—FTC rangadó. Október 11. csütörtök, 17 óra, FTC klubház: Színész—szurkoló találkozó, dedikálás. Október 12. péntek Körcsarnok. 16.30: FTC—Békéscsaba női kézilabda. 18: FTC—Elektromos férfi kézilabda. Október 13. szombat. Üllői út: 14 óra: a stadion kapuinak kinyitása után hanglemez-posta szórakoztatja a gyülekező nézőket. 14.30: a Fradi-induló dallamaira bevonul a pályára 85 egykori és mai ferencvárosi kiválóság Az FTC Elnökségétől valamennyien névreszóló emléklapot kapnak a klub 85 éves fennállása emlékére. Az FTC-szignál elhangzása után tízéves új stadionunkban 10 egykori ferencvárosi sportoló edző kapja meg az FTC Aranydiplomát. A tíz kitüntetettel a pálya közepén 1 perces interjúk készülnek, amely a nézőtéren is hallható lesz. A bemelegítést követően kezdődik a 20 évvel ezelőtti FTC bajnokcsapat és a mai Ferencváros „nosztalgia mérkőzése”! A 20 évvel ezelőtti bajnokcsapat hiányzó tagjai helyére „kölcsönjátékosokkal” állhat ki az egykori gárda. Terveink szerint így kerülhet sor arra, hogy az arany- labdás Albert Flórián egy csapatban játsszon az ezüstcipős Nyilasi Tiborral! A mérkőzés egyébként — az elmúlt két évtized arányában — 2-0-as öregfiúk vezetéssel kezdődik ... A találkozó előtt az ünnepélyes kezdőrúgást Dr. Springer Ferenc, az FTC alapító elnökének az unokája végzi. A mérkőzés 20 perces szünetében nem mindennapos tizenegyesrúgó verseny is lesz... Még a szünetben kerül kisorsolásra a 10 éves állandó ingyenes belépő az Üllői úti stadionba! Ezen a sorsoláson azok vesznek részt, akik az FTC—Videoton mérkőzés névvel ellátott jegyeit a találkozó végén bedobják az FTC ajándékbolt előtt levő ládába. A találkozóra egyébként a jegyeket is a nosztalgia szellemében adjuk: minden belépő mellé egy — a hatvanas évek aranycsapatával foglalkozó — FTC naplót kapnak a szurkolók! A jegyek ára 50 Ft, 40 Ft (ülőhely), 25 Ft (álló). A nosztalgia meccsre a nyugdíjas FTC-bérlet kivételével semmilyen belépő, igazolvány, bérlet nem érvényes. Jegyek a Fradi- ajándékboltban már kaphatók. v Y