Fradi műsorlap (1984/85)
1984-1985 / 1. szám
1984,85-OS IDÉNY, 1. SZÁM Fradi műsorlap 3 Emlékezés Csanádi Árpádra CSANÁDI ÁRPÁD 1923—1983. A Magyar Olimpiai Bizottság emlékkiadványából — amely egyébként árusításra nem került — három olyan részt idézünk, ahol Dr. Juhász József főorvosunk, Mészáros József edzőnk, és Dr. Keresztényi József sporttörténész emlékezik Dr. Csanádi Árpádra. DR. JUHÁSZ JÓZSEF FÓORVOS Nagyon nehéz kiejtenem az „emlékezem” szót. Még akkor is, ha orvosként másoknál előbb döbbenBúcsú Furmann Károlytól Búcsúzunk Tőled, aki szeretett egyesületeddel, a Ferencvárosi Torna Clubbal majdnem egyidős voltál. A Ferencvárosban nőttél fel, ifjúsági játékosként is zöld-fehér mez feszült a Fradiért dobogó szíved felett. Aztán a kis diákból futball- tudós lett, olyan játékos, aki a pályán százezreknek okozott örömet, olyan, akinek majd minden megmozdulását taps kísérte — több mint egy évtizeden át. A taps különösen 1928-ban dübörgött hangosan. A KK-győztes Ferencvárosnak és természetesen a csapat egyik legjobbjának, Furmann Károlynak is szólt ez a taps. Az élet rendje, hogy az ünnepeket egy idő után a hétköznapok követik. Te ezekben a hétköznapokban is az elsők között voltál és tekintélyt parancsoló egyéniségeddel pályádon végig segítetted a zöld-fehér színek boldo gulását. Amikor játékospályafutásodról merengünk, büszkén említhetjük, hogy a Ferencváros Furmann „Csusztijára” a nemzeti tizenegynek is tucatszor szüksége volt. Méltán viselted hazánk címeres mezéi, s méltán érdemelted ki a szurkolók szeretetét. Sikerekkel teli pályafutásod végén tapasztalataid sokaságát adtad át az utánad jövőknek. Szakvezetőként az FTC 1848/ 49-es sikercsapat egyik létrehozóját is tisztelhetjük személyedben. De az idő múlandó — most megint eltávozott egy régi, igaz fra- dista. Ismét szegényebb lett egy kiváló labdarúgóval a magyar sport társadalma. Az ő játéka már csak az emlékezés filmszalagján pereg tovább. Játék! Istenem, micsoda elszoruló szívvel kell koporsód előtt e szót kiejteni! Futball játék, amelyet Te olyan művészi szinten mutattál be, a fradisták nagy-nagy örömére. Köszönjük ezt a hajdani örömet, a sok felejthetetlen Furmann alakítást. Emléked megőrizzük és Furmann Károly az FTC örökös bajnoka marad nem csak névben, hanem sportvezetők, szurkolók szívében. Az FTC elnöksége, labdarúgó szakosztálya nevében búcsúzom. Isten veled, Furmann Csuszti... (A búcsúbeszédet Nagy Béla mondta el) tem rá a keserű valóságra, hogy a közelgő végső búcsú kikerülhetetlen. Több évtizedes barátságunk gazdag és sokszínű élményei bennem ma még túlságosan is élnek, alig távolodnak és rendeződnek emlékezetté. A 40-es évek elején két fiatalember —, egy ígéretes sportoló és a labdarúgás iránt különös vonzalmat érző medikus véletlen találkozásából ismeretség lett. Ez azonban fokozatosan kölcsönös barátsággá szövődött és mélyült. A magasra nőtt, halk mosalyú, tartózkodásában is közvetlen ifjú sportoló elsősorban játék-intelligenciájával és sportszerű magatartásával, valamint klubja, az FTC iránti lelkesedésével és odaadásával hívta fel magára a figyelmet, ébresztett ro- konszenvet bennem. A második világháború mindany- nyiunkat próbára tevő és egyben válaszút elé is állító eseményeinek, megrázkódtatásainak talajából született társadalmi rend Csanádi Árpád életében is döntő változásokat érlelt. Ezekben az években teremtődtek meg számára azok a feltételek, amelyek lehetővé tették, hogy az első osztályú sportolóból a labdarúgás nemzetközileg elismert szakértője, a sport és a testnevelés tudományának professzora váljék. Csanádi Árpád hosszú esztendők céltudatos munkájával és szívós akarattal készült fel az életre. Sokoldalú képességei azonban teljesen a nemzetközi olimpiai mozgalommal való közvetlen találkozása idején bontakoztak ki. Ekkor vált ez a kétségtelenül széles látókörű humanista olyan közéleti emberré, akire a legkritikusabb helyzetekben is mindig számítani lehetett. Hadd emlékeztessek az 1956-os magatartására, a müncheni olimpiai faluban végbement drámánál az állásfoglalásaira, a moszkvai olimpia sikeres megrendezése érdekében kifejtett tevékenységére, amely- lyel az olimpiai gondolatnak, hazájának és személyének egyaránt elismerést, megbecsülést szerzett. Munkabírása, igényessége a környezetében szinte szállóigévé vált. Róla valóban el lehet mondani, hogy gyakran több ember helyett CSANÁDI ÁRPÁD 1923-1983 A Magvtír Olimpiai Bizottság emld<l<idcW>ö Memorial Ftüicdtionof the Hurgarian Olympic Committee dolgozott, önmagával szemben volt a legigényesebb, de munkatársaitól és barátaitól szintén nem keveset követelt. Sem kis, sem nagy ügyekben nem döntött elhamarkodottan, vagy meggondolatlanul. Elvi kérdésekben szilárd és következetes maradt, a viták során nemcsak tárgyilagos, hanem messzemenően fegyelmezett is volt. Már sportoló korában is kerülte a felesleges „ütközéseket”, szellemi fölényével igyekezett az akadályokat elhárítani, a nehézségeket leküzdeni. Az évek folyamán ő is kapott sebeket, értelmetlen és fájó sérelmek is érték. Bármennyire is fájtak azok, fegyelmezetten viselte, nem próbálta felnagyítani, legközelebbi barátai is csak nagyon ritkán hallhatták panaszkodni. Csanádi Árpád ízig-vérig magyar ember volt. Korszerű hazafi, aki mindig tekintettel volt mások nemzeti érzékenységére is. Szívesen tanult a külföldtől és az újat, az értékeset itthon akarta hasznosítani. Ebben a kérdésben — bár nem ismerték egymást —, valójában Veres Péterrel vallott azonos nézeteket, aki az „Én nem mehetek el innen” c. versében ezeket írta: „Nincsen számomra más, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat: ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és érdemes.” DR. KERESZTÉNYI JÓZSEF SPORTTORTÉNÉSZ, A NEMZETKÖZI OLIMPIAI AKADÉMIA TB. TAGJA A 30-as évek második felében két szomszédvár — a Pestszenterzsébe- ti Gimnázium — és a Pestszentlőrinci Felsőkereskedelmi — közép- iskolás labdarúgó bajnoki találkozójára küldtek játékvezetőnek. A Forinyák utca egyenetlen talaján bizony nem volt könnyű játszani. A gimnazisták nyurga középfedezete, Csanádi Árpád azonban kitűnően alkalmazkodott a körülményekhez. Pontos labdákkal küldte támadásiba társait, és a siker nem is maradt el. A 2-0-ás győzelmükhöz magam is gratuláltam. A mérkőzés után a két csapat játékosaival együtt bandukoltunk a Népliget felé. Vidám beszélgetésbe elegyedtünk, mivel alig néhány esztendővel voltam idősebb náluk. Amint a Ferencváros pályája elé értünk, azt mondtam a halkszavú Csanádi Árpinak, hogy ha szorgalmas lesz, akár a nagyhírű zöld-fehér együttesben is játszhat majd . .. 1942 májusában az NB III. Északdunántúli csoportjában szereplő amatőr FTC és a Magyaróvári Hubertus mérkőzés játékvezetőjeként a Hungária úti pályán találkoztam Csanádi Árpáddal. A játékosok igazolásakor egymásra mosolyogtunk, mintegy a régi szavak jutottak az eszünkbe. 1949-ben labdarúgó pályafutásának jelentős állomásához érkezett, tagja lehetett a Ferencváros bajnokcsapatának. Amikor ehhez elismeréssel gratuláltam, kedvesen emlékezett az első találkozásunkra. Hozzátette, hogy íme milyen jó jósnak bizonyultam. Csanádi Árpád végzős főiskolai hallgatóként szakdolgozatát a labdarúgás témaköréből írta. Kedves emlékem, hogy akkoriban többször is találkoztunk a Testnevelési Főiskola kertjében, ahol szerelmünkről. a labdarúgásról beszélgettünk, vitatkoztunk. Éreztem elhivatottságát, tiszteltem halk modorában kifejtett határozott véleményét, amely a test és a szellem összhangjának felismeréséből táplálkozott. így erősödött a barátságunk. Az 50-es években többször arró' beszélgettünk, hogy a sportembernek a szép és a jó érdekében kell munkálkodnia. Ügy érzem, ekkor váltunk fegyvertársakká. Alig egy évtized múltán a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkáraként — úgymond — hivatalból ösztönzött és segített, hogy minél alaposabban kutassam és kutathassam az olimpiák történeti múltját. Valójában ennek köszönhetem meghívásomat előadóként a Nemzetközi Olimpiai Akadémia 1967. évi tudományos ülésszakára. Már-imár úgy tűnt, hogy kútba esik az ősi Olym- piába történő utazásom, amikor Csanádi Árpád közölte velem az örömhírt: elfogadhatom a meghívást. 1969-ben újabb öröm ért, megválasztottak a NOA tiszteletbeli tagjává E tisztemben Csanádi Árpád főtitkár előterjesztése alapján a MOB közgyűlésén erősítettek meg. Csanádi Árpád a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként is szívesen kérte ki a szakemberek véleményét, akár atlétikáról, akár éppen vitorlázásról esett szó. Előterjesztéseiben gondosan ügyelt a történeti pontosságra. Sikereinek örömét mindig megosztotta azokkal, akik munkájában segítették. Hadd villantsak fel egy ilyen emlékképet. Lord Killanin a NOB elnökévé történt megválasztása után az olimpiai mozgalom időszerű kérdéseiben a nemzeti olimpiai bizottságok véleményét kérte. A tervezet elkészítését örömmel vállaltam, és csakhamar bemutattam Csanádi Árpádnak, aki néhány kiegészítést tett, majd a választ elküldte a NOB elnökének. Nem sokkal később Csanádi Árpádot a NOB Végrehajtó Bizottságának tagjává választották. Lausanne-ból történő visszaérkezésekor — még aznap — telefonon felhívott, hogy megossza velem az örömét. Kedves emlékem az is, hogy a MOB 75 éves jubileuma alkalmával hazánkban tartózkodó Avery Brun- dage NOB elnök születésnapi vacsorájára hatodmagammal meghívást kaptam. Ma is fülembe csengenek Csanádi Árpád szavai: „a meghívást a munkáddal érdemelted ki”. Hálával kell megemlékeznem arról a segítségéről, amelyben a nagyhírű Eötvös Kollégiumban 1976-ban megindult olimpiatörténeti szemináriumot részesítette. A világon elsőként egyetemi fokon folyó ilyen stúdiumot maga nyitotta meg és több előadást tartott. A NOB Baden-Badenben tartott kongresszusa után örömmel mondta, hogy világszerte mekkora érdeklődés nyilvánul meg a magyarok kezdeményezése iránt. Ide illik, hogy a végzett hallgatók a testnevelés és sport területén, a munkahelyükön, vagy éppen a tanári katedrán erősítik, ápolják és terjesztik a coubertini gondolatokat. Az előkészületben levő sportlexikon részére 1982 őszén Csanádi Árpád életpályájának fontosabb állomásait foglaltam össze. A dolgok természeténél fogva azt írtam: testnevelő tanár, sportvezető és sportdiplomata. Megkértem az adatok ellenőrzésére. Szerénységére jellemző, hogy a sportdiplomata megjelölést sajátkezűleg kihúzta. Aligha kétséges pedig, hogy az életrajzi leírás e megjelöléssel lehet teljes! Csanádi Árpáddal 1983. február 16-án a kórházi ágyon találkoztam utoljára. Rövid ideig voltam nála, mert a gyilkos kór nagyon meggyötörte. Arra kért, hogy ha kedves barátja, Szymiczek Ottó, a NOA rektora március elején Budapestre jön, Koltai Jenővel és Kocsis Mihállyal legyen gondunk rá. Búcsúzóul kezet fogtunk. A kórházi szoba ajtaja előtt könnyeztem. Ehelyütt vetem papírra az akkor és ott fogant gondolatot: az Ö munkájára mindig szüksége lenne az olimpiai mozgalomnak. MÉSZÁROS JÓZSEF LABDARÚGÓ EDZŐ Hatvan évesek lettünk mindketten ez év elején. Visszaemlékszem, hogyan indult életünk, hogyan lett ö világszerte ismert személyiség, nemzetünk első számú sportdiplomatája. Barátságunk — amely mindig töretlen maradt — éppen ötven éve kezdődött. 1933. április 30-án, 10 éves gyermekként ismerkedtünk meg. Negyedik elemisták voltunk és ezen a napon tartották szűkebb pátriánkban, Pesterzsébeten a madarak és fák napját a városszéli erdőben valamennyi iskola részére. Itt ismerkedtem meg Árpival, aki egy dobozt mutatott nekem, amelyben két szarvasbogár volt. A beszélgetés során megajándékozott az egyik bogártrófeával. Ekkor kezdődött egy életre szóló barátságunk, amelynek a kísérője lett a foci is. A játék, a labda később meghatározója lett mindkettőnk életének. Hamarosan felfigyelt rá az FTC és aláírta igazolólapját. Hamar kitűnt tehetsége és remek fizikai adottságai, nemsokára a felnőtt csapatba került. Büszkén olvastam nevét az újságokban, nagyon izgultam kezdeti sikereiért. 1947 nyarán a Ferencváros tengerentúli túrára Mexikóba utazott. Három kölcsönjátékos is helyet kapott az utazók között: Puskás, Szusza és jómagam. Nagyon örültem, mert Árpi barátommal újra egy csapatban játszhattam, hiszen utoljára az iskolacsapatban kergettük együtt a labdát. A következő évben 1948—49-ben megnyertük a magyar bajnokságot. Árpád meghatározó személy volt e nagyszerű teljesítmény elérésében. Soha nem elégedett meg a ma eredményeivel, a sikerek újabb erőfeszítésre serkentették. A szakág kiváló ismerője- ként megteremtette a labdarúgás tematikai és terminológiai anyagát, amely három kötetből áll. Munkája nemcsak magyar kiadásban, hanem világnyelvekre lefordítva valamennyi kontinensen megjelent. 1957 nyarán ausztráliai túrára utaztunk. Én mint a Ferencváros játékosa, Árpi pedig a csapat edzőjeként. Azóta is a legrokonszenvesebb edző az én szememben! Szakmai felkészültsége lenyűgözött, magatartása igazi sportemberről tanúskodott. 1962-ben úgy fordult a helyzet, hogy én lettem a csapat edzője, míg ő a szakfelügyelő. Így utaztunk újra a tengerentúlra. Argentína, Uruguay, Chile különböző városainak stadionjaiban értünk el sikereket. Ütünk alatt értesültünk arról, hogy Árpád a Magyar Test- nevelési és Sportszövetség elnökhelyettesi tisztségének betöltésére kapott megbízatást. Harminckilenc évesen kínálta az élet számára a magasszintű érvényesülési lehetőséget. amellyel élni is tudott. Találkozásaink alkalmával sokszor kifejezésre jutott örök barátságunk. Egészségemet sajnos alattomos betegség támadta meg, életem megmaradásáért küzdöttek orvosaim. Azidőtájt naponta látogatott és ez sokat segített, hogy átvészelhessem a kritikus időszakot. A legsúlyosabb műtét után szükségem volt olyan gyógyszerre, amelyet csak külföldről lehetett beszerezni. Segítségével már másnap meghozatták számomra! Nem sok idő múlva én kerestem fel kórházi ágyánál. Emberi méltóságát ekkor is megtartotta, bizakodva, reménykedve várta gyógyulását. Súlyos állapotában is gondolt mindenre. A kórházból köszöntött: „Hatvanadik születésnapod alkalmából, régi barátsággal és szeretettel gondol rád barátod: Árpi”. Röviddel ezután ő is betöltötte hatvanadik életévét. Nem tudom, hogy eljutottak-e hozzá köszöntő szavaim. Reá emlékezve egy mondattal búcsúzom: „Pótolhatatlan barátságot vittél magaddal”. Rekviem a szurkolóért „A döbbenet és a megrendülés pillanataiban gondolataimat egy fájó Fradi szív diktálja. Tóth Ervin, az ózdi Fradi tagszervező 45 éves korában rövid betegség után örökre lehunyta szemét ... Személyében az FTC Baráti Köre olyan szurkolóját veszítette el, aki egyénisége, üde színfoltja volt a stadionoknak. Az országban minden pályát ismert, ahol valaha a Fradi megfordult. Kánikulában, esőben, hóesésben egyaránt ott volt. Szép sikerek és nagy bukások idején is teljes hittel kitartott a zöldfehér színek mellett. Türelmesen várt, bízott a közeli újjászületésben. Az élet szörnyű kegyetlensége, hogy az alakuló, erősödő, új, fiatal Fradit már nem láthatta. Az első szép győzelem híréről már a kórházban értesült. Már tervezgetett a várható boldog őszi mérkőzésekről. De ő már nem érte meg az új idény kezdetét.” Sajnos, néhány törzsszurkolónk szintén nem érhette meg az új idény kezdetét. Valamennyiük tiszteletére és emlékére álljanak itt a fenti sorok, amelyeket egy szurkolónk, Szalomájer Imre ózdi tagtársunk írt. . . r A nyári hónapokban megtörtént Takács II József sirkőavatása. A sírra az FTC koszorúját Toldi Géza és Magyar Zoltán, a Vasas koszorúját Rózner Győző helyette el.
