Fradi műsorlap (1983/84)

1983-1984 / 9. szám

1983/84-ES IDÉNY, 9. SZÁM Fradi műsorlap 3 Barátkozzunk az FTC Baráti Körrel! Olvasóink többsége bizonyára ér­tesült már valamilyen forrásból az FTC Baráti Kör 1983. december 9-i megalakulásáról. Lapunknak — minthogy a holtidényben nem jelent meg — nem állít módjában erről az FTC életében — reméljük — jelen­tős eseményről beszámolnia. Most, tavaszi első számunkban így helyt adunk a Baráti Kört bemutató so­roknak. A már említett december 9-én délután klubházunk tanácstermében az FTC elnöke, dr. Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes elnökölt az alakuló ülésen. A 76 alapító -tag első napi­rendi pontként megvitatta, majd el­fogadta a Ferencvárosi Torna Club Baráti Köre alapszabályát. Az ön­álló jogi személyként működő egye­sület 21 oldalas alapszabályát a le­endő tagok természetesen kézhez kapják, ezért mi most csak azt a fejezetét idézzük, amely a Baráti Kör céljait és feladatait taglalja: 1. A Baráti Kör célja, hogy a Fe­rencvárosi Torna Clubbal kötött együttműködési megállapodás kere­tében — a) az FTC erkölcsi és anyagi tá­mogatására mindenkor kész tagságot szervezzen, annak létszámát növel­je, s hozzájáruljon olyan törzsközön­ség kialakításához, amely a mérkő­zéseken, versenyeken lelkesedésével, sportszerű buzdításával fokozza a zöld-fehér sportolók küzdőszellemét és győzniakarását; b) tagjai sportszerű magatartá­sával nevelő hatást gyakoroljon az FTC szurkolótáborára, a sportese­mények egész közönségére, és jó pél­dát mutatva segítse elő olyan lég­kör és hangulat kialakítását, amely meggátolja a sportszerűtlen és fe­gyelmezetlen megnyilvánulásokat; c) anyagi támogatást nyújtson — az FTC szakosztályainak mű­ködtetéséhez ; — sportolóit fejlődésük, hazai és nemzetközi eredményességük érde­kében, valamint annak alapján anya­gi elismerésben részesítse; — versenyzőit segítse tanulmányi feltételeik javításában, életpályájuk megalapozásában. 2. A Baráti Kör — az FTC tá­jékoztatási és propaganda bizottsá­gával együttműködve — a) gondoskodik saját tagsága és a szurkolótábor körében az FTC tervszerű és tudatos népszerűsítésé­ről, sportrendezvényeink széles körű propagálásáról, sportolóik hazai és nemzetközi kiemelkedő sikereinek széles körű megismertetéséről; b) gondoskodik a kiemelkedő ered­ményeket elérő, illetőleg a verseny­zéstől visszavonuló FTC-sportolók jutalmazásáról; c) segítséget nyújt az FTC kiad­ványainak szerkesztéséhez, megje­lentetéséhez, terjesztéséhez; d) a Baráti Kör tagsága részére ankétokat, sportolói élménybeszá­molókat, szurkolói összejöveteleket, műsoros délutánokat szervez; e) nevelő célzattal tervszerűen és rendszeresen foglalkozik fiatalkorú saját tagjaival és az FTC sportolói­val.” A megalakulást követően a tiszt­ségviselők munkához láttak. Ennek eredményeként a felügyeleti szerv, a IX. kerületi Tanács VB Igazga­tási Osztálya határozatával nyil­vántartásba vette az FTC Baráti Kör Egyesületet, az OTP IX. kerü­leti fiókja pedig csekkszámlát nyi­tott a számára. A Fradiról van szó, így a tag­felvétel, a működés nyilván nem néhány tucat, esetleg néhány száz embert érint majd, hanem lénye­gesen többet. Éppen ezért időbe telt a tagfelvételhez és működéshez szükséges tagsági igazolványok, nyilvántartó lapok, bélyegzők és más egyebek megterveztetése és ki­vitelezése. Talán e sorok megjele­nésékor valamennyi szükséges esz­köz a rendelkezésre áll már. Lassan végleges formát ölt az FTC és a Baráti Kör közötti együtt­működési megállapodás. Hamarosan befejeződik a Baráti Kör irodájá­nak és klubszobájának szánt helyi­ségek festése és berendezése is. Megtörtént a Baráti Kör alaku­lása utáni első „nyilvános szerep­lése”: a február 11-én rendezett ünnepségen dr. Trethon Ferenc el­nök a szurkolók nevében kedves ajándékkal köszöntötte a 75 éves Toldi Gézát, klubunk legendás csa­tárát az FTC örökös bajnokát. Ez történt tehát eddig, s remél­jük, következő számainkban to­vábbi előrelépésről számolhatunk be, így a tagfelvétellel kapcsolatos részletes tudnivalókat is közöljük. M. Z. AZ FTC LEGEREDMÉNYESEBB IFJÚSÁGI LABDARÚGÓI 1983 ŐSZÉN IFI I: Répás! László 27 gól Deák Sándor 8 Kovács Imre 5 I FI H: Tóka János 9 Müller Tamás 7 Szilágyi György Rakonczay András 3—3 IFI III. Pozsonyi Zsolt 13 Holjencsik László 9 Tóth István 5 Az FTC labdarúgó­szakosztály tisztségviselői, munkatársai Elnök: Dr. Kiss László Szakosztályvezető: Pusztai László Technikai vezető: Havasd Mihály Vezetőségi tagok: Bertalan István, dr. Éry József, Furulyás János, Gyetvai László, dr. Juhász József, dr. H. Nagy Mihály, Pencz Endre Orvosok: dr. Juhász József, dr. Gyar­mati Jenő, ifj. dr. Juhász József Intézők: Monostori Károly, Balázs László (gazdasági) Gyúrók: Bodnár József, Takács József Szertáros: Sebestyén László EDZŐINK: Vezetőedző: Vincze Géza Pályaedzők: Hajdú József, Mucha József, Szűcs Lajos Utánpótlás szakág vezető: Perlaky István Ifi I: Horváth László Ifi II: Somodi Lajos Erdélyben is Ifi III: Posch Péter Serdülő I: Perlaky István Serdülő II: Horváth Tamás Serdülő III: Harangozó László Serdülő IV: Kaszás Pál Serdülő V—VI: Serli Sándor Ifjúsági intéző: Tóth Zoltán Serdülők intézője: Szűcs Lajos ÖREGFIŰK SZEKCIÓ Elnök: Rudas Ferenc Szakosztályvezető: Gerendás András Edző: Gyetvad László Intéző: Sztakó József AZ FTC TAVASZI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEI Március 3. 14,30; DVTK—FTC Március 10. 17: FTC—Csepel Az őszi bérlet érvényes! Március 17. 15: Nyíregyháza—FTC Március 24. 17,30: FTC—Tatabánya Az őszi bérlet érvényes! Március 28. 18: FTC—Vasas Április 7. 18: Rába ETO—FTC Április 14: 18: FTC—Honvéd Április 18. 17: Haladás—FTC Április 28. 18: Ű. Dózsa—FTC Május 5. 19: FTC—PMSC Május 13. 19,30: ZTE—FTC Május 16. 18: FTC—MTK-VM Május 19. 18: FTC—Volán Május 26. 18: SZEOL AK—FTC Június 3. 18: Videoton—FTC készült egy Fradi-pálya Részlet Halmai Béla leveléből: Az elmült nyáron Erdélyben jártam és a Sepsiszentgyörgy mellett levő Árkos nevű községben megismerkedtem az ide­mellékelt képen látható fiatalemberrel. Ez, név szerint Kiss Ernő, Igen derék, becsületes és még sok egyéb jeles em­beri tulajdonsággal bíró magyar fiatal­ember. Mindezek felett azonban legjel­lemzőbb személyiségi jegye, mondhat­nám sajátossága a Fradi iránti (nem túlzók) szerelme, rajongása, szeretete, el­kötelezettsége. En magam már őtven éve szintén a Fradi szurkolótáborába sorol­hatom magam, de megmondom önök­nek, hogy hozzá hasonló Fradi-rajongó- val még ezideig nem találkoztam. Szenvedéllyel gyűjt minden Fradival kapcsolatos relikviát. Igen ügyes bar­kácsoló. Elkészítette az Üllői úti stadion hű mását, amely a mellékelt fényképen látható. Nem vagyok ugyan az ilyen­fajta modellépítésnek szakértője, de úgy tűnik nekem, hogy ez igen szép, repre­zentatív munka és véleményem szerint székházukban elhelyezve emelné egy megfelelő helyiség színvonalát. Decem­berben karácsony táján Magyarországra jön és szeretné az említett stadion ma­kettjét önöknek — minden ellenszolgál­tatás nélkül — felajánlani. A karácsony előtti héten aztán megjelent az FTC klubházban Kiss Ernő és felesége. Elhozták — ter­mészetesen precízen becsomagolva — a „művet” is. Percek alatt meg­telt az archívum érdeklődőkkel és amikor a kis maketten kigyullad­tak a „stadion fényei”, általános tetszésnyilvánítás kísérte Kiss Ernő bravúros munkáját. A köszönő és gratuláló szavak után néhány mondat Kiss Ernő szurkolónkról. Erdélyben a Sepsi- szentgyörgytől 3 km-re levő 2700 főt számláló Árkos nevű falucská­ban él. — Hogyan lett a messzi távolból fradista? — Édesapámtól „örököltem” a Fradi szeretetet. — Mikor látott életében először Fradi-meccset? — Amikor 1967-ben a Ferencvá­ros Pitestiben kupameccset játszott. Örömömben felugrottam a Fradi- gótnál, de a hátam mögötti ülők azonnal visszanyomtak a helyemre. — Az Üllői úti stadionban hány­szor volt? — Kétszer, mindkét alkalommal FTC—Rába ETO meccset láttam. — Akkor kapott „ihletet” a sta­dion megmintázására? — Nem, csak később jött az ötlet, amikor megtudtam, hogy 1983-ban ünnepli a klub első labdarúgó-baj­nokságának 80 éves évfordulóját. Tavaly áprilistól—karácsonyig „épí­tettem” az Üllői úti stadiont... — Milyen anyagot használt? — Négy milliméter vastag farost­lemezből formáltam egyik szobánk „munkaasztalán”. — Volt valami tervrajza? — Nem, csak úgy emlékezetből csináltam, no és a Fradi-kiadvá- nyokban megjelent fényképek alap­ján. — Nem volt nagy felfordulás a lakásban? — Hát a feleségem eleinte nem örvendezett, de aztán ahogy kiala­kultak a stadion körvonalai egyre jobban szorított a sikeres befejezé­sért. Aztán amikor elkészült, na­gyon büszke volt rám, és már saj­nálta is, hogy elkerül a stadion makett a háztól. Déhát az FTC-klubház az igazi „háza” ennek a makettnek. — Sok ilyen makettet csinált már? — Nem, ez az első ... Minden vá­gyam az volt, hogy a szeretett egyesületnek én is adjak valamit. A Ferencvárosi Torna Clubért do­bog a szívem, hát csak tennem kell valamit érte. Én ezt tudom tenni, ezt tudom adnj^) — A klubházban nagy örömmel fedezte fel a játékosokat és nem kis meglepetésemre valamennyit azonnal nevén szólította. De hiszen azt mondta, hogy mindössze két Fradi-meccset látott! — Ez igaz. De valamennyi Fradi- kiadványt, fotót megkapok, így minden játékost azonnal felisme­rek. — Melyik ferencvárosi kiadvány tetszett a legjobban? — Mondanom sem kell, hogy mindet szívesen forgatom, de ta­lán az FTC-napló sorozat nőtt leg­jobban a szívemhez. Persze a Fra­di futballkrónika is kitűnő munka. — Kedvenc sportága a labdarú­gás? — Természetesen, magam is fo­ciztam 12 évig a megyei csapatunk­ban. — A magyar válogatottat látta már „élőben”? — Igen, a Népstadionban a Bolí­via elleni mérkőzésen voltam. A boldogságtól még könnyeztem is. Felejthetetlen este volt. — Mi a következő maketterve? — Már hozzáfogtam a Népstadion „építéséhez”... — A Fradival kapcsolatos vágya? — Egyszer majd a labdarúgócsa­pat 25. bajnokságát itt az Üllői úti stadionban több tízezer szurkolótár­sammal együtt ünnepelni... Nagy Béla Az alakuló ülés második napirendi pontja a tisztségviselők megválasztá­sa volt. A jelenlevők nyílt szavazás­sal szavaztak, s valamennyi jelöltet egyhangúan választották be a Ba­ráti Kör vezető testületéibe: ELNÖKSÉG: Elnök: dr. Trethon Ferenc Társelnök: Toldi Géza Alelnökök: dr. Springer Ferenc Schillerwein István dr. Tresser Pál Titkárok: Magyar Zoltán dr. Füredi Lászlóné Elek Gyuláné Tagok: Albert Flórián Bátai Tibor Bartucz István Dékány István Győrffy György Kovács Imre dr. Meller János Rudas Ferenc Szilágyi Sándor FEGYELMI BIZOTTSÁG: Elnök: dr. Papácsy Ervin Tagok: Csikós Gyula Sarlós György Hélisz József ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG: Elnök: Csemyánszky Tamás Tagok: dr. Papp Károly dr. Tasnády János dr. Masson Imre Dr. Bosnyák Zoltán Az FTC tavaszi rajtra formálódott csapatára sokan kíváncsiak voltak, hiszen több mint ezren mentek el a BKV Előre elleni edző- mérkőzésre. Mindössze két héttel a felkészülés megkezdése után fe­lesleges lenne mélyebb következtetéseket levonni a látottakról. Vincze Géza vezetőedző mindenekelőtt játéklehetőséget kívánt biZtostíani a fiataloknak és a sorozatmérkőzéseket — hétről hétre mind nehezebb ellenfeleket keresve — a csapatépítésre akarja felhasználni. Ennek kapcsán láthattuk a nagyon tehetséges védőit, Krecskát és a csatár­sorban a jó felépítésű Répásit. Erre a találkozóra a közlekedésiek el­len délután került sor,, de délelőtt már pályára lépett egy másik csa­pat is, az Építők ellen. Itt mindenekelőtt Kerekes György játéka je­lentett élményt, aki nemcsak nagyszerűen mozgott, hanem remekül hozta helyzetbe társait is, továbbá még gólt is lőtt. Egyszóval, a for­málódó tavaszi gárda jól mutatkozott he, s ami a legfontosabb, a kö­zönség rokonszenvét lelkes, odaadó játékkal! próbálták meghálálni. Miért mondtuk el mindezt? Azért, mert a szurkolók körében gyakran tapasztalható türelmetlenség. Valószínűleg alaptulajdonságuk közé tartozik, hiszen ők mindig maximumot várnak, s azt, hogy a csapat tudása legjavát nyújtsa. Ily módon természetes, hogy kedvenceiktől is azt várják, hogy szemkápráztatóan szőjék támadásaikat, és a lehetetlen helyzetekből is biztosan a hálóba bombázzanak. Elfogadva a szurkolói vehemenciát, mégis azt kell mondanunk, hogy most mégsem szabad túlzásokba esni. Az FTC gyenge őszi szereplése után, az edzőváltozást követő időszak­ban, amikor létkérdés, hogy néhány fiatal játékos gyökeret eresszen a csapatban, talán az átlagosnál is jobban kell ügyelni arra, hogy elhamarkodott véleményalkotással, türelmetlenséggel ne okozzunk fe­lesleges lelki konfliktust tehetséges fiatal labdarúgóknak. A BKV Előre elleni (2-1-re győztünk) edzőmérkőzésen is többször indokolat­lanul ostorozták játékosainkat a túlzottan elvakult szurkolók. Egyál­talán nem tették mérlegre azt, hogy közvetlenül az alapozás után, tulajdonképpen ennél jobb játékra aligha számíthattunk. Lassan kialakul az MLSZ-ben azoknak a labdarúgóiknak a lis­tája, akik ez év nyarán lehetőséget kapnak arra, hogy külföldi profi­csapatokkal szerződést kössenek. Magyarán: megkapják az engedélyt ahhoz, hogy egyáltalán tárgyalásokat kezdhessenek nyugati klubokkal. Információink szerint a Ferencvárosból Ebedli Zoltán és Pogány László kíván élni ezzel a lehetőséggel. Bár vannak olyan 'híreink is, hogy Takács László is felkerül erre a bizonyos listára... Ha e témáról beszélünk, akkor arról is szót kell ejtenünk, hogy kikkel kívánja pótolni a távozó játékosokat a szakvezetés. Az elmúlt években sajnálatos gyakorlat volt, hogy általában már az átigazolási időszak kellős közepén kezdtek kapkodni a szakosztály irányítói az erősítések terén. Mielőtt még a Ferencváros helyzetéről beszélnénk, engedjenek meg némi kitérőt. Már most, januárban több cikket olvashattunk arról, hogy a győri Rába ETO már megkezdte a következő szezon szerződéskötései­nek előkészítését. Ily módon tárgyalást kezdtek a Szombathelyi Ha­ladás két játékosával, Dohánnyal és Presszellerrel, valamint a pécsiek válogatott védőjével, Rőthtal. Mindez mit bizonyít? Azt, hogy mások a magyar közmondásból indulnak ki: Ki korán kel, aranyat lel... A Ferencvárosnak is szüksége van néhány kiforrott, tapasztalt já­tékosra, olyanokra, akik válogatott szintű labdarúgók, és erősítést jelentenek a csapat számára akkor is, ha nemzetközi kupaporondra kilép. Hogy kik azok, akik megoldást jelenthetnek a szakvezetés számára, egyelőre hétpecsétes titok. De reméljük, nem esnek a klub vezetői abba a hibába, hogy csak az utolsó pillanatban kapcsolnak ... Ha már e témánál tartunk, akkor illő, hogy Vincze Géza véle­ményét is közöljük, ö egy beszélgetés kapcsán a következőket mondta: „A Ferencváros számára a legnagyobb erősítést az jelentheti, ha az utánpótlás nevelése a legjobb mederben van. Sok-sok példa igazol­hatja, hogy ez az a forrás, ahonnan a legtöbb tehetséges labdarúgó kikerült, akik hosszú évekre megoldották a klub gondjait, sőt a ma­gyar válogatott számára is megfelelő szintű játékosokat adott. Azt el tudom képzelni, hogy egy-két poszton máshonnan igazolt focistákkal erősítünk, de a mi igazi erőnket saját nevelőmunkánk bizonyíthatja. Ezért szükséges az, hogy minden szinten, a legkisebbektől kezdve olyan szakemberek irányítsák a csapatok felkészítését, akik mélyen kötődnek a klubhoz és edzőként is magas szinten kvalifikáltak, ürü­lök, hogy ma már az első csapat mellett olyan neves játékosok a se­gítőink, mint Hajdú József, Mucha József és Szűcs Lajos, továbbá an­nak, hogy az ifjúsági első csapatnál is olyan lelkes, hozzáértő ember dolgozik, mint Horváth László. Az utánpótlás szakágvezetője is egy rendkívül tehetséges, jó szemű edző, Perlaki István. Elsősorban ez az edzői gerinc jelentheti a következő időszak magasabb szintű szakmai munkájának biztosítékát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom