Fradi műsorlap (1983/84)

1983-1984 / 13. szám

1983/84-ES IDÉNY, 13. S2AM Fradi műsorlap 3 A közelgő Anyák Napja alkalmából a következő három Fradi műsorlap­ban hat édesanyát szólaltatunk meg. Sportoló nőket, női szurkolókat. . . ANYÁK NAPI VALLOMÁSOK... Nagy Istvánné Édesanyám egyedül nevelt — apu hadifogoly volt — és egész hétén bezárva, szigorú rendben éltem. Hétvégén aztán a kis gyári csapat meccseire mehettünk — és az bizony már kikapcsolódást jelentett. Arra is emlékszem, hogy a felnőttek a buksimat össze­vissza csókolgatták, a pálya egyik kis kedvence voltam. Ahogy ■Csongrádiról Pestre költöztünk, az első sportút a régi Fradi-pá- lyára vezetett. A focihoz „értettem”, így egycsapásra fradista lettem. Akkor a lányok még ritkán fociztak, de én bizony be­szálltam a labdát rúgni. 19 éves koromban futballozás közben eltörtem a lábam! A mentősöktől csak azt kértem, hogy a Fradi- pálya érintésével menjünk a kórházba. Kértem, vigyenek el a szeretett helyre, hiszen begipszelt lábbal egy darabig úgy sem látogathatom a Fradi mérkőzéseit. A mentősök elvittek a pá­Az évek múltak és már én hordtam a gyermekem az Üllői útra. A pályaavatóra alig „fértem be”, hiszen második gyere­kemmel terhesanya voltam... Egyébként a fiam a Fradi újságok­ból, könyvekből tanult meg olvasni! Az iskolai dolgok alig-alig érdekelték, a Fradival kapcsolatban viszont minden... Hatodik születésnapjára FTC pártolótagsági könyvet kapott ajándékba! A kislányom egy éve az FTC-ben atlétizál, és bízom a helytállásá­ban. Jómagam a Semmelweis Orvostudományi Egyetem főkertésze vagyok. A szákszervezeti sportbizottságban is tevékenykedem, és azt hiszem, mondani sem kell, hogy minden Fradi-meccsre ki­járok. Mondják is a munkahelyemen — Fradi-imádatom még a káderlapon is szerepel, hiszen csak így tökéletes a jellemzésem... Szeretem a szép meccsélményeket — hirtelenjében az a bizo­nyos hatvanas évekbeli FTC—Vasas 4-4-es mérkőzés és az új stadionból a Fradi—Dózsa 5-0 jut eszembe. Na és mint minden­kinek, nekem is van kedvencem. Az én szívemhez Jancsika Károly áll a legközelebb. Dehát tulajdonképpen valamennyi fradistát sze­retem és már elültettem nekik azt a zöld-fehér színű dísznövényt, amelyet egy nagy siker (kupasiker?) után, fradista szívem min­den szeretetével nyújtok majd át... Pályáról pályára Nagyszerű hétvége Labdarúgás; március 17. NB-r ifjúsági és serdülő bajnokság, Keleti-csoport: MTK-VM—FTC ifi I. 2-3 (1-2) Ferencváros: Szeiler — Túrái, Krecska, Szalai, Radics — Borbély (Bata), Dukon, Garas (Vajda) — Fischer, Molnár (Bartha), Zsivótzky. Edző: Horváth László. Góllövőink: Zsivótzky, Dukon, Keszeg (öngól). MTK-VM—FTC serdülő I. 1-2 (1-2) Ferencváros: Hőgyi — Nagy Zs., Vedres, Harcsár, Varga — Horváth, Sz. Tóth (Ká- rolyfalvi), Pétiké — Somogyi (Ángyási), (Dombó), Háber, Bíró. Edző: Perlaky István. Góllövőink: Harcsár, Bíró. További eredmények: FTC ifi II.—Csepel 2-1 FTC ifi III.—KSI 1-1 (0-0) G: Pozsonyi Csepel—FTC serdülő II. 1-7 Csepel—FTC serdülő III. 0-2 Csepel—FTC serdülő IV. 1-2 KSI—FTC serdülő V 0-8 (0-3) G: Bihami 3, Diószegi 3, Szekeres 2. Utánpótlás labdarúgó-csapataink többsége idegenben lé­pett pályára, ennek ellenére kiváló mérleget mondhatnak ma­gukénak. A nyolc mérkőzésen megszerezhető 16 pontból 15-öt gyűjtöttek be, 7 győzelmet arattak, s egy döntetlent értek el. A 27 adott gólra mindössze 7-tel tudtak az ellenfelek válaszolni. MŰSOR: Labdarúgás, NB-s ifjúsági és serdülő bajnokság, Keleti- csoport: Április 7. Népliget: FTC ifi I.—Salgótarjáni TC 11.00 FTC serdülő I.—Salgótarjáni TC 11.00 Az öregfiúk labdarúgó-bajnokság Kiemelt-csoportjának kö­vetkező mérkőzései: április 2. Diósd—Ferencváros Diósd, 17.00 április 9: Ferencváros—Vác Népliget, 17.00 április 16. Ikarus—Ferencváros Ikarus pálya, 17.00 VÍZILABDA április 7. Komjádi-uszoda: 19,15: Ü. Dózsa—FTC OB I április 8. Komjádi-uszoda, 15: FTC—Tatabánya OB I Hidegtálak, cukrászipari termékek beszerzésével, ebéd házhozszállításával bízza meg a BOY Vállalatot! Telefon: 290-290 Virág- és ajándékküldemények to­vábbítása. Telefon: 323-523. Ingyenes élelmiszer házhozszállítás. Telefon: 290-290 Tekintse meg a CENTRUM-BOY ajándékbemutatót, a BOY Vállalat Bajcsy-Zsilinszky út 20. szám alatti irodájában, ahol kiválaszthatja az aján­dékot, amit a BOY kívánság szerint to­vábbít. Tegyen egy kísérletet! A kényelem nem szégyen! Mérkőzésjegy. mozijegy, cirkuszjegy, színházjegy beszerzésével bízza meg a BOY Vállalatot! Telefon: 323-523 „Az anyaság a világ legcsodálatosabb érzése... Arról a hivatásról beszélgetünk, amelyik a legszebb, legfelemelőbb, amit nő betolíhet: az anyaságról van szó. Ízlelgetem a hivatás kifejezést és sehogy sem tetszik, mert szürke, hangulattalan. Mennyivel mélltóbb rá a csodálatos szerep elnevezés, amit az élet mintegy ajándékként nyújt a nőnek. Érthető, hogy az anyaságról pró­báljuk megfogalmazni mi is a gon­dolatainkat, hiszen most mindenki egy jelképes vagy valódi virágszál­lal édesanyja elé áll, hogy köszönt­se. Jó annak, aki személyesen is ki­fejezheti érzelmeit, mások sajnos, csak az emlékezés tovatűnő film­vászonén idézhetik fel a kedves, mosolygós arcot. Csajbókné Németh Erzsébet a Fe­rencváros női kézilabda csapatának motorja. Olyan játékosegyéniség, aki döntő -mértékben befolyásolhat­ja az együttes szereplését. Tizenegy esztendeje szerepel a klub színeiben. Elszántságáról, küz­deni akarásáról csak felsőfokon le­het beszélni, talán leginkább ezzel vívta ki a szurkolók rokonszenvét. Sokszor lő sorsdöntő gólt vagy gólokat, amelyek az ellenfélre hideg zuhanyként hatnak, a zöld-fehér lá­nyokat pedig felvillanyozza. No, ilyen játékos Csajbókné, akivel most arról a másik, oly csodálatos szerepről is beszélgettünk. De előtte pörgessük vissza az elmúlt évek egy-két eseményét. • Hányszor volt válogatott? — Edd'ig 185-szőr. • Tagja-e a Los Angeles-i olim­piára készülő keretnek? — Igen. • Nemzetközi sikerei? — Olimpiai bronzérem, olimpiai negyedik helyezés, egy VB ezüst és két világbajnoki bronzérem. • A Fradival elért legszebb ered­mények? — Egy KEK arany és ugyaneb­ben a kupáiban egy ezüstérem. • Gondolom, a sportolónők leg­többjének nagy fejtörést okoz, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a ma­gas színvonalú versenyzést az anya szereppel. Az ön esetében ez milyen módon sikerült? — Az anyósomnak és férjemnek döntő része van. abban, hogy az én helyzetem az átlagosnál könnyebb. • Mennyi idős most a kislánya? — Gabriella hétéves lesz május­ban. • Örökölte-e édesanyja labdaér­zékét? — Erre még korai lenne igennel vagy nemmel válaszolni. Azt mond­ják, imádja a labdát. Testnevelés ta­gozatos iskolába jár és a tanára sze­rint soha nem olyan aktív, amikor tornázni kell, mint amikor a labdáé a főszerep. Ebben már hasonlít rám... • Beszéljen az anyósa szerepéről, mert a szavaiból azt vettem ki, hogy neki rengeteget köszönhet. — Így igaz. Nélküle képtelenek lennénk boldogulni. Lévén, hogy az én szüleim vidéken élnek, csak egyesegyedül rá tudunk támaszkod­ni... Sokat köszönhetek neki, fő­leg akkor hárul rá rengeteg feladat, amikor én edzőtáborban vagyok. • A férj miben veszi ki a részét? — A házimunkától egészen a be­vásárlásig. Ö is ideális partner, so­ha nem érzi tehernek azt, amit a családjáért csinál. Szerencsém van ebben is, mert sok olyan férjről hal­lottam, aki egy tűt sem tesz ar­rébb ... • Mégis mi jelenti a legtöbb gon­dot egy élsportolónak a gyerekne­velésben? — Az idővel való szüntelen harc. Most például, amikor a válogatott­nál készülünk fel, reggel kilenckor indulok itthonról és este hát körül kecmergek haza. • Hogyan tanul az ifjú hölgy? — Gabika szorgalmas, szeret isko­lába járni és elégedettek vele a ta­nárai. • Sok élsportolónötől lehet halla­ni azt is, hogy vacilál, amikor szó­ba kerül, hogy szüljön vagy sem. Ha önhöz tanácsért fordulnak, mi a válasza? — Ha teheti, mindenképpen fia­talon szüljön, de olyan időpontot válasszon, hogy lehetőség szerint a sportpályafutása ne szenvedjen tö­rést. • Mit jelent ez? — Válogatottak esetében alkal­mas erre a két világverseny közötti időszak. Az egyiken még részt ve­het, és a másikra is fel tud készülni. • Vállalna-e még egy gyereket? — Nagyon hajlok efelé, de még sokszor ingadozom. • Mi lehet a végső döntés? — Azt hiszem, lesz testvére Ga­bikának ... • Ha az anyaságról kellene meg­fogalmazni a gondolatait, mi minden jutna eszébe? — Nálam okosabb emberek is legfeljebb közhelyeket tudnak erre mondani. Szerintem az anyaság a világ legcsodálatosabb érzése ... • Térjünk vissza a sporthoz. Vé­leménye szerint milyen csapat lesz ezen a tavaszon a Ferencváros? — Jó lenne az első hatban végez­ni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a dobogóra is fel tudunk állni. A magam részéről már a negyedik­ötödik helyezést sikerként könyvel­ném el. A realitás az, hogy hatodi­kak leszünk. Sajnos, játékerőben lényegesen nem léptünk előre az el­múlt évhez képest. Nem tudtunk komolyan erősíteni az átigazoláskor sem. • A válogatottól milyen szerep­lést vár a Los Angeles-i olimpián? — Mindenképpen dobogóra vá­rom, de azt nem tudnám megmon­dani, hogy milyen színű lesz ez az érem. • Azt mondják, hogy létezik egy új, Csik János (szövetségi kapitány)- féle csodafegyver. Mi ez? — A sok tehetséges fiatal. Meg­győződésem, hogy az olimpiára beér­nek és kellemes meglepetést okoz­hatnak. Talán az ellenfeleinket is meglephetjük úgy taktikailag, mint j átékf elf ogáóban. — gyenes — Csal; röviden... Már jól ismert tény, hogy a Ferencváros, Budafokról igazolt csatára, Mörtel Béla a Debreceni MVSC játékosa lett. Információink szerint a labdarúgó, csak félévet írt alá és a nyáron visszatér az Üllői útra. A debreceni edzőváltozás lezajlott. Hónapok óta, csak arról lehetett hallani, hogy dr. Lakat Károly távozik, szerződést bonta­nak vele. Most közös megegyezéssel vált szét a neves mesteredző és a hajdúsági klub útja. A szállingózó hírek szerint Novák Dezsőt is kapacitálták, hogy mindössze a szezon végéig üljön le a DMVSC kispadjára. * Zsivótzky Gyulának a mexikói olimpia aranyérmesének, akinek kezéből a győztes dobásnál 73,36 méterre repült a kalapács, a fia ifjúsági labdarúgó válogatott és a Ferencváros ifi csapatának egyik erőssége. Az elmúlt évben nagyon sokat fejlődött, a gyors és moz­gékony balszélső, főleg az összjátékban javult sokat, Vincze Géza és Horváth László edzők szerint. A szakmai vélemények arra enged­nek következtetni, hogy a játékos végül is a középpályán találja meg az igazi helyét. Vincze Géza vezetőedző elképzelhetőnek tartja, hogy már most tavasszal egy-két előkészületi mérkőzésen lehetőséget nyújt a tehetséges kis „Zsivónak” a bizonyításra. Ennek talán egyedül Horváth Laci nem örül igazán, aki az ifjúsági csapat lelkes, odaadó trénere, mert neki is nagy szüksége van a játékosra. Arról már nem is beszélve, hogy Bicskey Bertalan ifi szövetségi kapitány is számít rá, úgyhogy három fronton is helyt kell álljon a következő hóna­pokban. Mindenesetre ha édesapja akaraterejét örökölte, akkor egé­szen biztos, hogy megbirkózik a feladatokkal... * Elekné Rothermel Anna, az FTC Ajándékbolt kedves vezetője, a napokban érdekes megállapítást tett. ősz óta figyelte a forgalmat és meglepődve tapasztalta, hogy a csapat gyengébb szereplése ellenére, nemhogy csökkenne a vá­sárlók száma, de nő, egyre többen vesznek FTC emléktárgyakat. Ez az egyszerű tény, sok mindenre enged következtetni. Elő­ször is a szurkolók nem vesztették el a hitüket, nem fordultak el a csapattól, a klubtól az átmeneti rosszabb periódusban, hanem ki­tartottak a zöld-fehér színek mellett. A másik oldala a dolognak az, hogy a labdarúgókat pontosan ez a szurkolói magatartás kötelezheti, ösztökélheti a még jobb teljesítményre. Az előlegezett bizalmat csak jó játékkal fizethetik vissza... * Tavaly már egyszer írtam arról, hogy milyen nagyszerű kezde­ményezés lenne a labdarúgó szakosztálytól, ha mondjuk Lázár Gyula vagy Kispéter Mihály emlékére vándordíját alapítanának. Mondjuk az az ifjúsági játékos érdemelné ki, aki tizennyolc évesen is a leg­több mérkőzést játssza a felnőttek között az NB I-ben. Könnyen követhetnék {a szurkolók is, hogy az adott esztendőben melyik fiatal bontogatja a legreményteljesebben a szárnyait. A magam részéről Lázár Gyuszi bácsiról a serdülőknek egy te­remtornát neveznék el, mert ily módon a legfogékonyabb korban levő gyerekek is megismernék minden idők talán legnagyobb ma­gyar fedezetjátékosának nevét. Megérdemelné! Kispéter Mihályról pedig ezt a bizonyos ifjúsági vándordíját. 0 nem különben méltó erre életútjával, sportpályafutásával... * Jövőre lesz húsz esztendeje, hogy a Ferencváros a felszabadulás utáni magyar labdarúgás legnagyobb nemzetközi sikerét aratta: Egy évvel korábban felhívom az illetékesek figyelmét, hogy nem ártana ezt méltó módon megünnepelni. Talán egy nemzetközi öregfiúk mérkőzésre is össze lehetne hozni az 1965-ös FTC-gárdát. Gyenes J. András f 1 4 l

Next

/
Oldalképek
Tartalom