Fradi műsorlap (1983/84)
1983-1984 / 16. szám
korában nő majd ki. Mivel egyértelműen kiderült, a gyerek nem bírja a panel levegőjét, változtatni kellett. Végül két év után sikerült visszaköltözni kertes lakásba. De amíg eddig eljutottam, a pályán nem ment minden zökkenő- mentesen. A játék jócskán megsínylette a tortúrákat. — Kivitted a játéktérre is a problémáidat? • Többnyire. Az ember nehezen függetleníti magát a gondjaitól. — Mire gondoltál az elmúlt ősz után? 9 Sok mindenre. Többek között már arra is, hogy 29 éves vagyok, tehát nem árt elgondolkozni, mi lesz a futball utáni időszakban. — És mire jutottál? 9 Úgy érzem, nem kell félnem. Vendéglátóipari szakközépiskolát végeztem, mi több szakedzői diplomát is szereztem. — De ma már nem ezen morfondírozol? 9 Mivel a dolgaim rendeződtek, most első a játék. A csapat. — Mivel már az együttes „veteránjai” közé számítasz, elsősorban tőled várja a közvélemény, hogy ott légy az élen. A zászlóvivők között. 9 Ha az eredeti tervek szerint alakultak volna a dolgok, könnyebb lenne ezt a szerepkört ellátni. — Mitől változott az alaphelyzet. 9 Hogy a beállós posztjára kerültem. Innen ugyanis nehéz irányítani, mozgatni a csapatot. Az ember mindig speciális feladatot kap, őrzi az ellenfél legveszélyesebb emberét, lohol utána, követi mindenfelé. Más lett volna, ha a középhátvédet játszom. De az élet közbeszólt, Horváth Robi megsérült, nem volt más. beállós. — De így sem kizárt, hogy mint egy a szellemi vezérek közül, példát mulass a fiataloknak az öltözőben, az edzéseken, s a küzdőtéren. 9 Őszintén megmondom, sohasem voltam amolyan hangadó típus. Van véleményem s ha igénylik, el is mondom. De a nagyszá- júskodás nem a kenyerem. — Milyen a jelenlegi Fradi? 9 Alakulgat. Ahhoz, sajnos, nem elég érett, hogy harcbaszálljon a dobogóért. Többek között gólok is hiányoznak hozzá. Akik pedig korábban mindig hozták a gólokat, azok most nincsenek. Nyilasira, Szokolaira gondolok. De nincs Pö- löskei sem. — Mit szeretnél még kapni a labdarúgástól? 9 Rettenetesen érdekel a profi- futball. Sokat hallottam már felőle a hazatért, vagy éppen kint játszó játékosainktól. Alaposan ki is faggattam őket, mert minden apró részletre kíváncsi vagyok. A TF-en a szakdolgozatomat is ebből a témakörből írtam, ,,A profi labdarúgók felkészítése” címmel. Természetesen szeretnék én is kimenni, s belekóstolni. Felmérni, mit is érek a profi világban? Aztán ha abbahagyom, edzőként kamatoztatom tapasztalataimat. — Válogatottság? 9 Szép lenne, de nincsenek illúzióim. Mint említettem, mindjárt harminc éves vagyok, oda pedig elsősorban a fiatalokat veszik elő. Persze, ha tudnám, hogy számítanak rám, az feldobna. Mert kit nem? — Néhány meccs már mögötted van zöld-fehérben. 9 Már közel járok a négyszázhoz. Legalábbis úgy tudom. Egészen közel. v. s. nyerné a magyart, találkozhatnánk a Kupagyőztesek Európa Kupájában. Ez nagyon érdekes lenne! Mi a helyzet a Magyar Kupában, hogyan áll a Ferencváros? Elmondtuk, hogy még versenyben vagyunk (reméljük, még e sorok megjelenésekor is), de a kupadöntő még messze van... Persze a találkozásnak mi is nagyon örülnénk! Búcsúzáskor Elton néhány soros üdvözlést írt a Fradi szurkolóinak, melyet most átnyújtunk kedves olvasóinknak : Magyar Zoltán | O íVtL-íhlfi-djbí S fyc^jL^ falÁ iCiÁs(AM'dcl Cdub CkaaJ, Lf* 6cV\_ IA, fuMcJJl A legsztvélyesebb jókívánságok a Fradi Műsorlap olvasóinak a Watford Football Club-tói, abban a reményben, hogy mi hamarosan találkozunk az európai labdarúgó kupák küzdelmeiben. Elton John 1983. október 29. Hungária krt: MTK-VM—FTC 4-0 A 148. örökrangadó következik. Az eddig mérleg, az FTC szempontjából: 147 58 33 56 248-248 Vajon május 16-án megszületik-e a 250. Fradi-gól? klubjából Hamisítatlan edzés utáni hangulat uralkodott az öltözőben. A fél csapat még a zuhany alatt áztatta magát, a többiek már öltözködtek vagy hajat szárítottak. Ebedli Zoli fején turbánná tekert törölközővel sétált fel és alá. — Rab Tibi nincs a közelben? — érdeklődtem tőle? — Rab? — nézett körül, majd beszólt az egyik sarokba. — Sügér... keresnek. — Az utóbbi időben nem voltál sz újságírók által „agyonfaggatva”? — indítottam a beszélgetést. 9 Hát ezt tényleg nem lehet mondani — jegyezte meg egy kesernyés fintor közepette. — Pedig nem is olyan régen még a nemzeti tizenegyben is „felléptél". 9 Régen volt az már ... — Mesélj a közbülső időszakról. 9 Arról sok jót nem tudok mondani. Buktatókkal teli szakasz volt az számomra. Gondok a pályán, gondok a magánéletben. Indult a lakásproblémával. Szanáltak bennünket s a kertes házból lakótelepre költöztünk. Itt aztán a nagyobbik gyerekem összeszedett egy olyan allergiát, amelyet orvosi vélemény szerint esetleg nyolcéves 1983/84-ES IDÉNY, 16. SZÁM. ÁRA: 4,70 Ft A FERENCVÁROSI TORNA CLUB KIADVÁNYA 1984. május 16. Üllői út FTC—MTK-VM Nem igazi irányító poszt az enyém.. Egy védő a négy százasok A két csapat egymás elleni bajnoki mérkőzései az elmúlt öt évben: 1979. június 2. Népstadion: FTC—MTK-VM 1-1 1979. december 8. Hungária út: FTC—MTK-VM 1-1 1980. június 10. Üllői út: FTC—MTK-VM 2-2 1980. szeptember 27. Népstadion: FTC—MTK-VM 3-1 1981. április 4. Népstadion: FTC—MTK-VM 4-2 1982. október 2. Hungária krt: FTC—MTK-VM 2-0 1983. április 2. Üllői út: FTC—MTK-VM 2-1 A FRADI TISZTELETBELI TAGJA LETT HÚSVÉT VASÁRNAPJÁN: ELTON JOHN Különrepülőgép, kamionok, negyven tonna felszerelés, negyven szoba a Hotel Duna Intercontinentalban a slepp számára. Plakáterdő a fővárosban, borsos jegyárak, szélsőséges megnyilatkozások, felhajtás a sajtóban, rádióban, televízióban. Mindez egy Reginaid Kenneth Dwight nevű 38 éves angol kedvéért, aki a midlessex-beli ismeretlen kis Pinner faluból indult világhódító útjára. Elton John, mert róla van szó, alaposan megküzdött azért, hogy napjainkra a világ egyik legismertebb előadóművészévé váljon. 16 éves korában otthagyta az iskolát, s egy zenekarban kezdett zongorázni. Közben éjszakai bárokban is játszott, egy zeneműkiadással foglalkozó cégnél pedig kifutófiúként dolgozott. Pályája elején sok nehézséggel kellett megküzdenie, erre emlékezik vissza egy 1975-ben írt dalában: Valaki ma éjjel megmentette az életemet. A Bernie Taupin szövegíróval történt társulás hozta meg a nagy áttörést számára. Sorra írta a világslágereket, mint a Your Song, Goodbye Yellow Brick Road, Don’t Let The Sun Go Down On Me — és lehetne még sorolni. Gary Osborne személyében új szövegírót választott, de hamarosan rájött, hogy közben elveszítette régi önmagát. Búcsúkoncertet adott, s kijelentette, hogy a továbbiakban minden idejét, energiáját a Watford labdarúgó csapatának szenteli. Később megváltoztatta elhatározását, sikeres hajátültetést hajtottak végre nála, kontaktlencsét csináltatott, s újra elkezdett zenélni. Belekóstolt a diszkózenébe is, amiért kritikusai erősen támadták is. Az 1981-ben készített The Fox (A róka) című nagylemezén azután ismét a régi Elton stílusa, hangja érvényesült. Mindent egybevetve, a zenei világ egyik legnépszerűbb egyénisége, bizonyítja ezt, hogy az eddig eladott kis- és nagylemezeinek száma közelít a 100 (!) millió példányhoz. Fontos szerepe, hogy visszahozta a rockzenébe a korábban száműzött zongorát, s hogy mire képes ezen a hangszeren, azt a Budapest Sportcsarnokban láthat- tá'k-hallhatták rajongói. * Watford nem túl érdekes kisváros London szívétől északnyugatra. Ha elhelyezkedését, jelentőségét próbálnám érzékeltetni, talán a Budapest—Budakeszi viszony lehetne találó hasonlat. iNem csoda tehát, hogy az 1891-ben alapított Watford Football Club évtizedeken át csak jelentéktelen szerepre kényszerült a nagy, híres londoni klubok árnyékában. Bár a háború óta olyan neves szakemberek ténykedtek itt, mint Eddie Hapgood, Bili MoGarry vagy Ken Furphy, a sárga mezben, piros nadrágban játszó sörfőzőknek (The Brewers) becézett csapat többnyire a liga 3. és 4. osztályában tengődött, szánalmas nézőszám kísérte mérkőzéseit. A mostanában gyakran szűknek bizonyuló, 32 ezres Vicarage Road stadion fölött akkor sütött ki a nap, amikor a futballrajongó Elton John a klub részvénytöbbségének megszerzésével az igazgatótanács elnöke lett. Ettől kezdve szédületes ütemben emelkedett az 1978-ban még negyedosztályú (!) Watford csillaga. Tavaly másodikok lettek az angol bajnokságban a Liverpool mögött, s szerencsét próbálhattak az UEFA Kupában. Az idén, ha lehet, még nagyobb fegyvertényt hajtottak végre, Az elődöntőben a Plymouth Argyle csapatát legyőzve bejutottak az Angol Kupa döntőjébe, a Wembley-stadionban az Everton lesz az ellenfelük. Az ő játékosuk volt egyébként a Milánnak eladott válogatott Luther Blissett, akit úgy tűnik sikerült tehetséges fiatalokkal pótolnia Graham Taylor menedzsernek. Taylor az egyik legelismertebb labdarúgó szakember ma Angliában, s az angol ifi válogatottnak is ő az edzője. Bár a Tottenham, az Arsenal, s más csapatok is kivetették rá a hálójukat, éppen a napokban kötött újabb, hatéves szerződést a Watforddal. Rang ma Angliában ebben a klubban szakvezetőnek, játékosnak lenni, s ez bizony nem kevés pénzébe került Elton Johnnak. Nyilván klubelnöki mivolta tovább növelte népszerűségét, de tény, hogy Elton valóban imádja a futballt. * Elton John Jugoszláviából érkezett Budapestre, s innen Csehszlovákián, Lengyelországon át a skandináv országokba vezet a turné útvonala. Még Jugoszláviában koncertezett, amikor a budapesti szervezők útján felvetette a Ferencváros labdarúgóival való találkozás gondolatát. Az ismerkedésre eredetileg az Üllői úton, egy edzés keretében került volna sor, de időpontegyeztetési nehézségek miatt módosítani kellett a dolgokon. A Fradi labdarúgói tiszteletjegyet kaptak a húsvét vasárnapi koncertre a Budapest Sportcsarnokba, s a koncert előtt Hargitai Károly ügyvezető elnökhelyettessel, Pogány László csapatkapitánnyal, valamint Zsiborás Gabival és Koch Robival az öltözőjében kerestük fel Eltont. Éber testőrei is megenyhültek, amikor megtudták, hogy a Fradiról van szó, s egyikük olyan tisztán ejtette ki ezt a szót, hogy Fradi, mintha legalábbis valahol az Üllői út tájékán született volna. A kölcsönös bemutatkozás és üdvözlés után Hargitai Károly átadta az előre elkészített, kétnyelvű díszes tanúsítványt, mely szerint a Ferencvárosi Torna Club Elnöksége tiszteletbeli taggá nyilvánította Elton Johnt. Elton nagyon megörült ennek, büszkén mutatta fel az okiratot a fényképezőgépek felé, s a következőket mondta: — Nagyon köszönöm a Ferencváros Elnökségének ezt a kedves kitüntetést. Igazán megtiszteltetés számomra, hogy a leghíresebb és legnépszerűbb magyar labdarúgó klub tiszteletbeli tagja lehetek. Ezt követően játékosaink adtak át ajándékokat: posztereket, zászlókat, jelvényeket, FTC-címeres porcelánkulacsot. Amikor Koch Robi kezében meglátta a lemezt is, El- tonból kibújt a zenész, s felkiáltott: — O, egy lemez! Nyilván a Fra- di-indulóval... De az igazi nagy hatást a zöld- fehér Fradi mez tette rá. Miközben bemutatta a valahonnan előkerülő John Reid urat, a Watford igazgatótanácsának egyik tagját (talán azért hozta magával, mert így a hosszú turné alatt van kivel beszélgetnie a futballról...), átrohant a szomszéd szobába, s pillanatokon belül mezbe öltözötten tért vissza, felkészülve a „csapatkép” készítésére. Közben a mieinkről érdeklődött. — Tudom, hogy a bajnokságban most nem nagyon megy a Ferencvárosnak. A 'Watford talán megnyeri az Angol Kupát, s ha a Fradi