Fradi műsorlap (1983/84)
1983-1984 / 14. szám
Fradi műsorlap 1963/&4-ES K>6NY, 14. SZÁM országba érkezett, első mérkőzését Reimsben játszotta Holland-India ellen. Győztünk 6-0-ra (1938. június 5.). 2. KEDVES OLVASÓK, KEDVES SZURKOLÓKI A következő számokban folytatásokban közöljük dr. Sáros! György azon írását, amelyet egyesületünkhöz küldött. Kérése csupán annyi volt, hogy hagyjuk meg változtatás nélkül sorait. Mint elmondta, ö érzi, hogy tőle nem irodalmi remeket várnak a szurkolók, ő egyszerűen csak leírta, ami kikivánkozott belőle. Ő nem volt író, „csak" egy futballista. De milyen futballista!? Nos, az általa leírtakból ezt is érzékelhetik a fiatalok, elnosztalgiázhatnak az idősebbek. Gyurka befejező sorai után pedig a magam gyűjtötte adatokkal, érdekességekkel, ismeretlen sztorikkal egészítem ki a szerény sportember által elhallgatottakat. N. B. Az olaszok (Meazza—Fiola és társai) pedig sírtak örömükben, mert megnyerték a világbajnokságot, az első helyet. Sokan azt hiszik (ezután a sírások után), hogy a sportban gyenge emberek szerepelnek, ha olyan „könnyen sírnak”. De hál’ Isten nem úgy van! Sőt! Még a legkeményebb emlber is felfedezi ezekben a pillanatokban, hogy mit jelent egy csapatjáték, mit jelent egy együttes győzelem vagy vereség. 1938. Első alkalommal történt, hogy a magyar futball válogatott csapata bejutott a világbajnokság döntőjébe. De menjünk sorrendbe: •igen jó csapattal mentünk Francia- országba, egy előzetes kemény előkészítés után. A csapat erős, valóban „válogatott” együttes volt. A keret (18) minden tagja megérdemelte, hogy részt vegyen a világ- bajnokságon. Ami pedig a legfontosabb: mindenki ismerte és jó barátja volt a többi játékostársának, így tehát nem kellett attól félni, hogy valaki is féltékenykedni fog a másikra. Mi játékosok nagyon jól tudjuk, hogy ki, mikor van formában — fizikailag és a labdával, így tehát minden további észrevétel nélkül (és ami a legfontosabb — féltékenység nélkül) elfogadjuk az edző (ebben az esetben a szövetségi kapitány) döntését; a csapatfelállítás kihirdetésénél. Amikor a magyar csapat FranciaA június 12-i mérkőzés pedig Lille-ben volt, ahol az erős Svájc ellen 2-0-ra győztünk. Ezzel az eredménnyel már nagyon megközelítettük a végcélt... Most már (június 16-án) Párizsban játszottunk Svédország ellen. Győztünk 5-1 arányban. így jutottunk be a világbajnoki döntőbe, amelyet Párizsban 1938. június 19-én játszottunk, a már ismert eredménnyel. OLASZ-MAGYAR 4-2 (3-1) Góllövő: Titkos, SárosS. Ezzel az eredménnyel lettünk hivatalosan is másodikok a labdarúgó nemzetek világrangsorában. A mérkőzéssel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy amikor a csapatfelállítást megtudtuk, mindany- nyian meg voltunk lepve, hogy három olyaín játékos hiányzik, akik igen jó formában voltak és már előzőleg is játszottak: jól. Én, mint csapatkapitány, azonnal beszéltem a szövetségi kapitánnyal (ugyanúgy, mint a Magyar—Cseh 8:3 mérkőzés félidejében), de dr. Dietz ez alkalommal hajthatatlan maradt és így kihagyta a csapatból: Korányit, Turayt, Toldit. Az én válaszom az volt, hogy akkor helyettesítsen engem is, mert én nem játszom. A szövetségi kapitány így válaszolt: Gyurka! Te sohasem árultad el a magyar színeket, most akarod elárulni? Ez az én döntésem és ezen semmi körülmények között nem változtatok. Lehajtott fejjel távoztam el a szövetségi kapitánytól és természetesen részt vettem a mérkőzésen. KÁRTYAJÁTÉK „TÜKÖRREL’’ Toldi Géza és én az első naptól kezdve, mindig együtt laktunk a túrák alkalmával. Esténként — amíg el nem aludtunk — az ágyban kártyáztunk. De miután egyikünk sem volt kártyás, minden pénz, minden érdek nélkül, csupán időtöltésből játszottunk. Természetesen így is mindegyikünk nyerni akart. A Fradi sokat utazott és játszott külföldön, így tehát elég gyakran volt alkalmunk játszani. Géza majdnem mindig nyert. Eleinte ezt természetesnek találtam — mert én a kártyához nem sokat értettem — és úgy gondoltam, hogy idővel majd megtanulom. De amikor már 5 évi utazás után is 95 százalékban a Géza nyert, kezdtem gyanakodni... De még nem szóltam! Figyeltem, koncentráltam a játék alatt, de hiába! Géza mindig nyert és ez kezdett bosszantani. Még jobban figyeltem, még jobban koncentráltam, de hiába, mert Géza nyert és nyert! Végül a 7. évben megkérdeztem — nyíltan — a titkát: hogyan tud mindig nyerni? Géza elnevette magát és nevetve mondta, magyarázta meg a „mindig nyerés” titkát. Ha nem mutatta volna meg, ma sem tudnám... Géza mindig úgy választotta meg a helyét, hogy egy „a hátam mögött lévő tükörből” minden kártyámat meglátta. Amikor hallottam ezt, megkönnyebbültem, mert ez azt is jelentette, hogy mégsem voltam olyan rossz kártyajátékos, mint ahogy azt gondoltam. DUNAI KALAND Nem azért írom le ezt az esetet, hogy érdemeket szerezzek magamnak, hanem azért, mert ez is mutatja, hogy a baráti-testvéri szeretet mindig megvolt a csapatban. A Ferencváros csapata egy mérkőzést ment játszani — egy a Duna partján lévő kisvárosba. Hajóval utaztunk. Az utazás tehát kényelmes volt a Dunán, a jó meleg időben. Jó edzőmérkőzésnek ígérkezett a holnapi (vasárnapi) mérkőzés. Napoztunk... Élveztük a szép időt, a jó levegőt és a meleget is! Láttuk a hajóról, hogy a Duna mindkét partja tele van fürdőzőkkel, így tehát természetes volt, hogy valaki megkérdezte: „fürödhetünk mi is?” A hajó kapitánya lelassította a sebességet és megadta az engedélyt. A fiúk közül páTan beugráltak a vízbe — a Duna közepén — és lubickoltak egész közel a hajó oldalához. Én maradtam a helyemen és figyeltem a fiúkat. A Duna ezen a részen nagyon széles volt, körülbelül 700 m és a hajó pontosan a folyó közepén haladt előre. Pár perc múlva a fiúk többsége visszatért a fedélzetre, de még néhányam hiányoztak. Egyszer csak halljuk: „Segítség! Segítség! Görcsöt kaptam!” Én azonnal beugrottam a vízbe segíteni. Amikor utolértem, először segítettem — biztattam, azután óvatosan nem a hajó, hanem a part felé vittem, ahova meg is érkeztünk sikeresen. Mindez a csapat és a vezetők jelenlétében történt. Másnap mindketten játszottunk az edzőmérkőzésen. V A RÁDIÓRIPORTER TÉVEDÉSE Ez Bécsben történt. Az osztrákok ellen játszottunk. A mérkőzés végén 5-5 volt az eredmény. Amikor az öltözőbe értem, Pluhár Pista már ott volt és hozzám fordulva ezt mondta: Gyurikám! Ma 5 gólt rúgott a magyar csapat, hogyan lehetséges, hogy te egyetlen egyet sem rúgtál? Biztosra vettem, hogy viccel, nem is válaszoltam, hanem nevetve továbbmentem a helyemre. De amikor megismételte ugyanezt a kérdést, akkor bevallottam neki, hogy mind az öt gólt én rúgtam. Most meg ő nem akarta elhinni és megkérdezte a többiektől. Természetesen mind megerősítették, hogy az öt gólt én rúgtam. Ez is azt bizonyítja, hogy nemcsak a játékosok, hanem a rádió- riporterek is nagy feszültségben és izgalomban vannak a mérkőzések ideje alatt. AMIT MA SEM ÉRTEK ... Az FTC-pályán történt velem. A szokásos szerdai edzőmérkőzésen egy I. osztályú amatőr csapat ellen játszottunk, méghozzá olyan csapattal, amely már több alkalommal a szerdai ellenfelünk volt. Ezek a mérkőzések mindig „barátságosan korrektek voltak”. A mérkőzések után — amelyet legtöbbször mi nyertünk meg — mind a két csapat megelégedetten ment az öltözőbe. Éreztem, hogy formában vagyok, mert minden sikerült, amit akartam, minden nehézség nélkül. A második félidőben, amikor mi már több gól előnnyel vezettünk, Táncos Misi lefutott a jobbszélen és be akarta adni a labdát a belső csatárok fejére... De valamilyen oknál fogva a beadása nem a levegőben, a magasban jött, hanem igen nagy erővel a föld, illetve a pálya füvén futott, a labda... Én, aki magas labdára vártam, pillanatok alatt változtattam a helyzetemen. A 11-es pont felé érkezett a labda és én arra felé rohantam. Oldalt fordultam és a bal lábamat tettem előre és arra is támaszkodtam. így a jobb lábammal, belsővel csak éppen érinteni kellett a labdát, hogy az a hálóba repüljön. A kapus meg volt lepve, nem várta ezt a megoldást, mert ha számított volna rá, ki tudta volna fogni, tekintettel arra, hogy mellette ment be a labda. De nem ezért mesélem el ezt az esetet, hanem más okból. Kezdtem már megszokni, hogy a góljaim után az ellenfelek keményen-durván próbáltak megállítani, leszerelni, de ez alkalommal az én ellenfeleim minden határon túlmentek. Labda nélkül is rugdostak és a legkülönbözőbb sértő szavakat használták velem szemben. Tekintettel arra, hogy otthon voltunk és a II. félidőt játszottuk és a mérkőzés „barátságos” volt, nem mentem le a pályáról és nem is meséltem el senkinek később sem. Még ma sem tudom, hogy mi történt azokkal a védőkkel, mivel sértettem meg őket? Rúgtam nekik előzőleg is gólokat! Nem' is egyet! De sohasem sértegettek és rugdostak ezért. Azt sem gondolhatták, hogy én lebecsülöm őket, hiszen előzőleg mindig barátságosan beszélgettünk, nevetgéltünk egymással. A FUTBALLISTÁK ÍRATLAN TORVÉNYE Azt kérdezték tőlem, hogy mi az, ami befolyásolja egy sportember, egy futballista teljesítményét? A válaszom a következő: 1. Tehetség. 2. Sportszerű életmód. 3. Nem dohányozni (vagy igen keveset dohányozni). 4. Nem kimaradni. 5. Megbecsülni egymást a csapatban. 6. Ne higyjétek, hogy elég nektek kimenni a pályára és már győztök. 7. Ne felejtsétek el, hogy az ellenfél is győzni akar. 8. Legyetek szerényék, mert mindig voltak, vannak és lesznek olyan képességű tehetséges futballisták, mint ti. 9. „Egy mindért és mind egyért”, ez pedig a csapatjátékra vonatkozik. Sokan azon a véleményen vannak, hogy a mai világban nem léteznek 1938 — Párizs: az elveszett világbajnokság! Sajnos a párizsi VB-döntön a szerepek megfordultak. Most mi sírtunk, mert veszítettünk — Így „csak” másodikok lettünk. olyan emberek, akik ezeket a sport- törvényeket be tudnák tartani, mert a mai korszakban az életmód és a gondolkodás teljesen megváltozott. Én pontosan az ellenkező véleményen vagyok! Az igaz, hogy a világban megváltozott az életmód, megváltozott a gondolkodási mód, de viszont: a sportot csak az Űzheti „eredményesen”, aki sporttehetséggel születik. Inkább azt lehetne mondani, hogy a mai világban annyi szórakozási lehetőség van, ami a fiatalokat eltávolítja a sporttól, hogy azok, akik tapasztalatlanok, a könnyebb utat választják, anélkül, hogy ismernék a „nehezebb” utat. Állítom, hogy a mai fiatalok között ma is — mint mindig — vannak tehetséges futballisták, atléták. De sokan nem is tudják, mert meg sem próbálták. Vannak, akik megpróbálják, sikertelenül. De a legnagyobb százaléka a fiatalságnak nem azért vonul vissza, mert nem alkalmas, hanem azért, mert nem érkezik be azonnal. És miután a mai fiatalságnak nincs kitartása és türelme, az első próbálkozások után azonnal visszavonul. Az igazi sportembernek sok-sok áldozatot kell hozni már fiatal korában és napról napra „fel kell építeni magát” úgy testben, mint lélekben, ahhoz a sporthoz, amelyet választott magának. És ez éveket is igényelhet. Ha ezt nem teszi, akkor még a legnagyobb tehetségű játékos is rövid idő alatt eltűnik a pályáról. A modem kornak jellemzője a türelmetlenség. Mindenki mindent és azonnal akar. Ki tudja miért? Valószínűleg azért, mert minden nap újabb és újabb fantasztikus felfedezések vannak, amelyek megkönnyítik az életet. A világ rohamléptekkel megy eilőre, de az sincs kizárva, hogy •hátra. Tudom, hogyha kevesebben is mint egykor, de most is vannak olyanok, akik meghozzák mindazokat az áldozatokat (és hosszú éveken át), amelyeket a SPORT kíván az éljátékosoktól. Ezeknek az éljátékosoknak a gondolkodásmódja ugyanolyan lesz, mint a miénk volt, mert felfedezik, hogy mennyi minden szép, mennyi jó érzés van a SPORT-ban. Amikor pedig felfedezik az igazi csapatjáték titkát — egy mindért, mind egyért! — és érezni fogják, hogy az mennyi boldogságot és örömet ad a számukra, akkor sohasem lehet eltávolítani a SPORT-tól. EGY ÖNGÓL VIDÁM TÖRTÉNETE Ez egy fontos bajnoki mérkőzésen történt az FTC-pályán. Az ellenfél támadott, de amikor kb. 25 méterre voltak a mi kapunktól, egyik társunk elvette tőlük a labdát (leszerelte őket) és miután nem tudta sem előre, sem oldalt passzolni, a kapunk felé fordult a labdával. Á kapusunk hangosan kérte, hogy passzolja hátra neki a labdát. Az, akinél a labda volt, megindult a labdával a kapu irányában és a kifutó kapus mellett (fel sem nézve a kapu felé) kb. 10—15 méterről öngólt rúgott! 0-11 otthon! És öngóllal. Kellemetlen eset, kényes pillanat. Mindenki hallgatott. Egyszer csak egy hang megszólal: ... még vihetted volna legalább öt métert azt a labdát, mielőtt gólt rúgtál. Általános nevetés! Mindenki felszabadultnak érezte magát és még jobban összeszorította a fogát, hogy a mérkőzést megnyerjük. Ügy is lett! Hamarosan kiegyenlítettünk és utána meg is nyertük a mérkőzést. AZ OSZTRÁK ELLENFÉL LOVAGIAS VISELKEDÉSE Egy alkalommal Bécsben az Austria ellen játszottunk a Ferencvárossal. Nem emlékszem az eredményre csak az eseményre. Több alkalommal sikerrel mentünk át az Austria védelmén és azok kezdtek idegeskedni. Egy új fiatal, magas, jó alakú játékos fedezett engem. Miután több alkalommal sikerült az én driblim, sőt már egy gólt is rúgtam, ez az új fiatal játékos ideges lett és mindig keményebben kezdett játszani ellenem. A végén már rúgást is adott, ha a bíró nem látta. De nem volt szerencséje, mert látta a rúgásokat, amit én kaptam, az Austria bekkje Sesta, aki mindenkori válogatott volt, tehát jól ismert engem. Sesta odarohant, nekirohant ennek a fiatal játékosnak és mindent mondott neki. Már csak az hiányzott, hogy meg is üsse! Én látva ezt és, hogy megmentsem a helyzetet, odarohantam és kezet nyújtottam a fiatal játékosnak. Erre Sesta lecsillapodott és azután a mérkőzés minden rugdosás nélkül zajlott le. Később beszéltünk az esetről Sestával, aki ezt mondta: ......én sem vagyok egy angyal, s őt mint bekk, keményen kell játszanom, de én labda nélkül, akarattal sohasem rúgtam meg senkit.” A DROG Játékoskarrierem alatt sohasem használtam az úgynevezett „drogot”. De nemcsak én nem használtam, hanem a többi játékostársaim is tartózkodtak az izgatószerek használatától. A Ferencváros vezetősége, edzője és minden játékosa elítélte, ha egy- egy külföldi csapatról megtudtuk, hogy a győzelem érdekében doppingolták magukat.
