Fradi műsorlap (1983/84)

1983-1984 / 12. szám

1983/84-ES IDÉNY, 12. SZÁM

Fradi műsorlap

3

„ ÚGY ÉREZTEM MINTHA EGY KÉSSEL HASÍTOTTAK VOLNA A COMBOMBA”...

Dr. Kemény Dénes Vad Lajos Kuron Attila

ÚJ JÁTÉKOSOK

(INTERJÚ A RUHATÁRBAN - HORVÁTH ROBIVAL)

Horváth Róbert körül kavarogtak az események az elmúlt három esztendőben. Játszott a Fradiiban, aztán nem játszott, egyszer az a hír járta, hogy abbahagyja a futballo- zást, aztán mégsem hagyta abba, elment a zöld-fehérektől, majd egy jókora kitérő után ez év végén visz- szatért az Üllői útra. Alapozott, már- már be volt harangozva a kezdő csapatba, de az együttes előkészületi mérkőzésein már nem vett részt s nem volt ott az NíB I-es bajnoki nyitányon sem.

A hétközi edzésen kerestem a labdarúgók öltözőjében, de nem leltem a készülődök 'között.

— Nem jár edzésre még — informált Vincze Géza — mivel az izomszakadáSa még csak gyógyul- gát. Délutánonként viszont rendre kijön ide a pályára, kezelésre, meg egy kicsit biciklizni.

Másnap délután annak rendje és módja szerint elcsíptem egy kis beszélgetésre a védőt. Jobb hiján — mivel a festés miatt szabad interjúhelyiséget nem találtunk — a ruhatár pultjára telepedtünk le.

— Meséljen magáról — invitáltam a fiút.

— Hol kezdjem? — kérdezte.

— Oitt, hogy elment a Ferencvárostól.

— Hű, ez hosszú történet lesz.

— Hát rövidítsen, rajta.

— Na jó. Tehát elmentem, mert úgy éreztem, mennem kell. Voltak nézeteltéréseim akkori edzőmmel, Novák Dezsővel. Azóta persze minden rendeződött, ma már sok mindent másként látok, mint annak idején, s a szakembereknél is rendbe tettem a dolgaimat, hisz nála indultam ide haza. A Fradiba.

— Tehát akkor elment. Először hová?

— Először is felvételiztem a Köz- gazdasági Egyetem nappali tagozatára. Később, amikor Tatabányára kerültem, akkor kénytelen voltam átmenni levelezőre. Ám mielőtt a Bányászhoz mentem, bevonultam katonának. Egy évet játszottam a BEM SE-ben s ez igen hasznos időszaknak bizonyult. Az utánpótlás válogatottnál is lehetőséget kaptam, megint kezdtem belelendülni. Amikor 1982-ben leszereltem, nem akartam visszajönni a Fradihoz. Nos, akkor igazoltam a Tatabányához.

— Hogy érezte magát a bányász- városban ?

— Hát ... nem tudtam ott igazán gyökeret verni. Nehezen fogadtak be a többiek... talán ha nem a Ferencvárosból jövök, könnyebb a helyzetem. Így? ... Tatabányán a legnagyobb rákészülés az FTC elleni összecsapást előzte meg. Ez számított a teljesítmény csúcsának. Megverni a Fradit. Én meg végül is Fradista voltam. A szemükben egy kicsit, még akkor is, amikor közöttük játszottam. Persze szakmailag igen hasznos volt az ott töltött időszak. Játszottam az élvonalban. és továbbra is szerephez jutottam az utánpótlás válogatottnál. Mégis elvágytam. Vissza Pestre.

— Elég hamar sikerült a visszatérés.

— Tulajdonképpen igen. Mint említettem, egyenesbe jöttek a dolgaim itt az Üllői úton, s az elmúlt év augusztusában megkeresett az FTC. Hívtak közben a Dózsához is, de végül is némi vajúdás után ide húzott vissza a szívem. Alapos huzavonát követően végül is sikerült visszaigazolni.

— Miért? Nem ment simán a dolog?

— Nehezen engedett el a Bányász.

Közben köröttünk zajlott az élet.

Játékosok jöttek, mentek, köszöntötték egymást Robival. Jött a szakosztály vezetője, Pusztai László is s kellő szigorral az arcán megjegyezte.

— Te inkább futballozzál, mint nyilatkozgass!

Majd hozzám fordult, s afelől érdeklődött, hogy tán a mozgássérültek lapjába készül a cikk.

Robi nevetett, s ígéretet tett, hogy rövidesen felveszi már a „munkaruhát” s beáll a „seregbe”.

— Ott hagytuk abba, hogy hazajött.

— Igen. Alapoztam, s tele voltam reménnyel. Régen nem éreztem magam ilyen erőben, s úgy hittem, ha eljön a játék ideje, abban sem lesz semmi hiba. Az első előkészületi mérkőzésre készültünk már, amikor az utolsó edzésen az egyik rúgás után mintha egy késsel hasítottak volna bele a combomba. Az eredmény: izomszakadás. Mindez egy egyszerű, százszor, ezerszer ismételt mozdulattól. Mit mondjak, történt mindez a legkönnyebb edzésen... A lábamra gipsz került, s szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy há\ rom hétig nem kerülhetek a labda közelébe.

— A három hét rég letelt már.

— Így igaz. 23 nap múlva ismét elkezdtem, de kiderült, túlontúl korán. Minden maradt a régiben, már- már műteni akarták a lábam. Végül egy hónap teljes pihenőre vagyok most utalva. Vagyis egész márciusban csak nézhetem, hogy mit csinálnak a többiek. Azaz valamit azért csinálhatok. Például sétálgatok és járok naponta fizikoterápiás kezelésre.

— Pillanatnyi vágya?

— Kettő van.

— Éspedig?

— Felgyógyulni és bekerülni a csapatba.

— Ügy fest, ez utóbbi a kezdőbe könnyebb lett volna.

— Én is azt hiszem. Oda a tervek szerint be is kalkulált Vincze Géza edző. Most már persze más a helyzet, összeállt egy más összetételű védelem s amíg nyer a csapat, addig aligha változik e sor. De az

a jó, ha nyerünk. És csak nyerjünk. Minél többször. A visszakerülés meg legyen az én gondom.

— Mint köztudott, határozottság dolgában továbbképzést tarthatna lá- gyabb szívű kollégáinak.

— így nevelődtem, így szoktam meg, de azt hiszem mindezt a kor játéka meg is kívánja. Nem akarok én senkit megrúgni, mindössze keményen odateszem magam a labda útjába. Nemcsak a meccsen, az edzésen is. Mert aki a bajnokin labdát akar szerezni, annak az edzésen nem elég imitálni a szerelést, mert ez esetben játék közben is csak a szeme koppan. Manapság az edzésnek is „élesnek” kell lenni, mert aki ott megszokja a pepecselést, az tétért sem tud igazán kibújni a bőréből. Legalábbis szerintem ...

— Tehát akkor legközelebb már a

Vértesy József, a magyar vízilabdasport nemrég elhunyt „nagy öregje” mondta egy beszélgetésünk alkalmával: „Ez a pólós versengés is hasonló a futballhoz. Bármilyen csapatok harcolnak a bajnoki címért, vagy a kupáért, ha nincs közte az FTC, nagyban csökken a közönség érdeklődése. Minden szempontból célszerű a törekvés, hogy legyen jó ferencvárosi gárda is!”

Való igaz, mert elég csak a tavalyi pontvadászatra gondolni, amikor a Fradi a szerény 11. helyen kötött ki. A mérkőzések legtöbbjén többnyire csak néhány száz néző gyűlt össze, amíg régen, amikor az FTC főszerepet játszott, több ezren tolongtak a jegyekért és zengett, zúgott a biztatás. Érthető, hogy egyesületünk és a vízilabda-szakosztály vezetősége igyekezett új szerzeményekkel erősíteni a csapatot, hogy előbb az idei tavaszi „fél- fordulós” bajnokságban, majd ősztől, már az újrendszerű — a futballhoz hasonló — 1984—85-ös versengésben ütőképes gárda vegye fel a küzdelmet a Vasassal, a Honvéddal, az ,Üj pesti Dózsával, a BVSC legénységével és a többi vetélytárssal. Az átigazolási időszakban három új játékos került a szakosztályba, tőlük várja mindenki, hogy a régiekkel egységet alkotva, felhozzák a csapatot a sereghajtók közül.

DR. KEMÉNY DÉNES. Ugye, nem ismeretlen a neve? — édesapja a csapat egyik edzője, maga is pólós volt, biztos kezű kapus. Játékosunk nem ifjú reménység, 29 éves, s már 1974-ben tagja volt a magyar válogatottnak, amelyben 1982-ig sokszor szerepelt. S nem is akármilyen partnerekkel, többek között dr. Szívós Istvánnal, aki most az FTC-ben az edzője lett. Sikerekben gazdag pályafutását a Spartacusban kezdte,

onnan került Tatabányára, s bár már két évvel ezelőtt szó volt az Üllői úti leigazolásáról, ez csak most történt meg. A jobbkezes csatár tekintélyt kiváltó termete (190 centi és 82 kiló) révén is megbecsült a pólós társadalomban, a kapusok pedig különösen respektálják, mert vallóban csak a legritkább esetben tévesztenek célt a bombái. „Nagy örömmel jöttem a Fradiba, ritka az olyan együttes mint az itteni, ahol any- nyi gondolkodó játékos gyűlt ösz- sze —, mondta Kemény Dénes, aki civilben állatorvos. — Ezelőtt mint ellenfél is jól ismertem a csapat játékát, tudom, ki és mire képes. Meggyőződésem, hogy sokkal előbb végzünk, mint tavály, s ez már jelentős lépés lesz. Szeretnénk mihamarabb a régi hírnévhez méltóan játszani, szerepelni.

VAD LAJOS. A !KSI-ből átigazolt fiatal játékos tíz éves volt, amikor megismerkedett a vizesélettel, most 19 esztendős, 180 cm magas és 70 kiló. Kitűnő szakemberektől tanulta meg a vízilabdát, többek között az egykori félelmetes csatár, Dömötör Zoltán is az edzője volt. Kedvenc helye a jobbszél, itt tudja a legjobban érvényesíteni a gyorsaságát, hiszen a 100 méteren az 58 másodperces idő nem gond a számára. A balkezes csatár tavaly a bajnokság „mesterlövészei” között a legjobbak között végzett, s reméli: új klubjában még több góllal hívhatja fel magára a figyelmet. „Magas mércét állítottam magam elé — mondta Vad Lajos, aki tavaly érettségizett az építőipari szakközép- iskolában. — Nekem nagyon tetszik Horkai György játéka, szeretnék hozzá hasonló lenni. A legfontosabb pedig, hogy stabil tagja legyek a csapatnak.”

KURON ATTILA. Ö is a KSI neveltje, hat évig az úszósportban próbálkozott, aztán elhatározta, hogy átpártol a vízilabdához. Az ugyancsak 19 esztendős sportoló — 182 cm, 83 kg — egyik edzője a volt válogatott Czapkó Miklós volt, aki híres arról, miként tud a tehetségekből klasszisokat nevelni. Hármójuk közül neki a védőjáték az erőssége, sokak szerint az emberfogást kevesen tudják hozzá hasonlóan jól megoldani, s a megelőző szerelései mindig hasznára válnak a csapatnak. A gyorsasággal sem áll hadilábon, nem ijed meg a kapu előtt sem, bátran céloz, s rüa az ilyen típusú játékosokra mondják: alkalmas a korszerű vízilabda megvalósítására. „Nekem a hazai mezőnyben Gerendás stílusa, robbanékonysága tetszik a legjobban — mondta Kuron Attila. — Bízom benne, hogy hasznára leszek az FTC-nék, s igyekszem az év első felében a közlekedés gépészeti szak- középiskolában az érettségi vizsgámat is sikeresen letenni.”

Bemutatásunk nem lenne teljes, ha nem szólaltatnánk meg dr. Szívós István edzőt, aki segítőjével, Kemény Ferenccel sokat tett a téli hónapokban is azért, hogy az FTC az új bajnokságban jobb legyen, mint tavaly volt. Így nyilatkozott:

— Azt hiszem, az utóbbi évek legjobb vásárát könyvelhetjük el. Kemény személyében rutinos, sokoldalú, az irányításban is kitűnő játékossal erősödtünk. A két fiatal roppant tehetséges, új színt, lendületet is hozhatnak — és ezt várjuk is — a játékba. S ha most felmérjük a teljes együttest, azt tapasztalhatjuk, hogy nagyszerűen „keverednek” az idősebb, rutinos játékosok, a robbanékony, lendületes, gyors fiatalokkal. Egyik fontos célunk, hogy állandó mozgásban, helycserékkel játsszon a csapat, hiszen ezzel lehet az ellenfeleket a legjobban megzavarni. Arra viszont senki se gondoljon, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik. Tapasztalataim szerint egy-két év feltétlenül kell, hogy felzárkózzunk a legjobbak közé, s a tehetséges saját nevelésű fiataljaink közül mind többen beépüljenek a csapatba. Mindent egybevetve: tavasszal a 6. hely körüli helyezésre számítok!

S befejezésül azoknak a játékosoknak a névsora, akiktől a szakvezetés az előbbrelépést várja:

Ambrus és Szakonyi a két kapus, Kuron, Kemény dr., Győri, Udvardi I és II, Hontó, Vad, Mátsik, Fehér, Kun, Mamitz és Harsányű a mezőnyjátékosok. Figyeljük őket!

Kozák Mihály

pályán? Mdkoris?

— Remélem, a jövő hónapban.

v. s.

LESZ JOBB IS...

A Csepel elleni mérkőzésen csalódás érte a zöld-fehér szurkolókat, hiszen kedvenceik 2-1 arányú vereséget szenvedtek. A számszerű eredmény még nem is tükrözi igazán a látottakat, mert az FTC végig rossz felfogásban, kapkodóam, elképzelés nélkül játszott...

A találkozóval kapcsolatban érthető volt a közönség felfokozott érdeklődése — több mint 20 ezren jöttek ki az Üllői útra —, hiszen a csepeliek az előző fordulóban kikaptak a Volántól otthonukban (4-0), míg a Ferencváros a diósgyőri „oroszlán barlangból” hozott el két pontot (3-1).

Az előjelek után joggal remélhették a Fradi-szur- kolók, hogy lesz okuk ünnepelni ezen a szombaton is. Almaikat széjjeltépte a vasgyári gárda, mely végig nagyszerűen küzdött, okosan, taktikusan szervezte meg csapatjátékát. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy olykor-olykor a túlzott kemén ységért s em men tek a szomszédba a vendégek. Kerekes György például többet volt a földön, mint álló helyzetben.

Az Üllői úti találkozó lefújása után gyűjtöttünk ösz- sze néhány nyilatkozatot, a cseppet sem rózsás hangulatban.

Györffy György színművész, a Nemzeti Színház tagja:

— őszintén megmondom, győzelmet vártam a csapatomtól, a nagyszerű diósgyőri rajt után. Nem értem ezt a száznyolcvan fokos fordulatot, ami a formájukban történt egyetlen hét alatt. Teljesen megérdemelten nyert a Csepel, mert lelkesebben játszott. A mi együttesünkből nehéz lenne bárkit is kiemelni, mert .Zsiborás kivételével alig volt olyan játékos, aki elfogadható teljesítményt nyújtott Remélem, a következő hétre ösz- szeszedik magukat és Nyíregyházáról pontot, vagy pontokat hoznak haza. Nagyon kellene ennek a kialakulóban 'levő, fiatal csapatnak néhány sikerélmény, mert most még láthatólag idegesek, elfogódottak.

Hargitai Károly, az FTC elnökhelyettese:

— A szezon előtt is váltig azt mondtam, hogy ezzel a csapattal' most nágyon tüirélmeanek kell lenni. Az edzőváltozás, néhány fiatal beépítése, nem mehet zökkenőmentesen. Számítottam arra, hogy lesznek még kellemetlen kilencven perceink. Ebből a Csepel elleni vereségből sem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

A szezon elején vagyunk, amikor még a miénknél jobb csapatokat is érhetik váratlan kudarcok. A formaingadozás gyakori ilyenkor: bizonyítja ezt, hogy a Budapesti Honvéd, a Videoton, az Üjpesti Dózsa is váratlan vereségeket szenvedett, olyan együttesekkel szemben, amelyeknél lényegesen nagyobb a tudásuk. Ügy tűnik, ezen a tavaszon izgalmas, meglepetésekben bővelkedő 'bajnokságot látunk.

Persze, jó lenne, ha a Ferencváros esetében nem borulna fel sokszor az a bizonyos papírforma. Legfeljebb

csak úgy, hogy mi nyerünk váratlanul, amikor senki sem reménykedik a két ponitban.

Dr. Szívós István, az FTC vízilabda-csapatának vezetőedzője :

— A labdarúgó és vízilabda szakosztály között az elmúlt év óta nagyszerű a kapcsolat. Azon túl, hogy egymás mérkőzéseire is kijárunk, a téli alapozás során remek mérkőzést játszottunk a margitszigeti Sportuszodában a focistákkal. A szabály röviden abból állt, hogy mi csak rúghatjuk a lasztit, a labdarúgók pedig dobhatják is. A mi szigorításaink közé tartozott továbbá az is, hogy csak mellen úszhattunk, Ebedliék pedig gyorson is. Ennek ellenére egy-két aranylábú gyerek úgy hasitotta a vizet, mint a Stefánia gőzhajó.

Nagyszerű show volt. Talán legközelebb még a közönséget is meginvitáljuk rá.

Szóval jó a kapcsolatunk a labdarúgó-szakosZtály- lyal és tudom azt, hogy milyen sok erőfeszítést tesznek a jó szereplés érdekében. Nem szabad a szurkolóknak sem maximalistának lenni egy olyan együttessel szemben, amelyik „forrásban” van, és még kialakulatlan. A fiatalok beilleszkedése nem megy egyik pillanatról a másikra, ez hosszú és körültekintő munka.

Én, csak tényleg szurkolói szinten értek a labdarúgáshoz, s éppen ezért nem akarok semmiféle szakmai fejtegetésbe bocsátkozni. Bizonyosan tudom, hogy Vincze Géza pontosan felmérte a teendőit. Egyszerűen hagyni kell őt dolgozni, s egészen biztosan meg lesz az eredménye.

Komár László énekes:

— Aki ismer, tudja, hogy a körmömét is lferágom izgalmamban a Ferencváros mérkőzésein. Így van ez már évtizedek óta, jóformán amióta az eszeimet tudom. El sem tudtam képzelni, hogy kikapunk ezen a szombat estén. A diósgyőri magabiztos győzelem után le mertem volna fogadni 'bárkivel, hogy miénk fesz a két pont. A Csepel végig nagyon keményen és lelkesen játszott, mi pedig kevés elképzeléssel. Még az utolsó öt percben is azt hittem, tudunk fordítani.

Deák Ferenc, a Ferencváros egykori gólkirálya, az örökös magyar gólrekorder:

— A csepeli középályások nagyon sok labdát szereztek, a Ferencváros hasonló csapatrésze pedig rengeteget vesztett el. Egy darabig számoltam Ebedli, Koch és Ruboid rossz átadásait, nem is merem megmondani, milyen magas szám jött össze... Szántó is sok hibát vétett az átadásokban. Pogány meg sem tudta közelíteni azt a formáját, amit például a pécsiek elleni MNK-tmérkőzésen mutatott. Kerekes Gyuri most is tetszett, mert küzdött lés nem vesztette el a fejét akkor sem, amikor rúgták, cibálták.

Szerintem a zöld-ifiehérek a nyíregyháziak ellen majd sokkal taktikusabban, szorosabban védekezve játszanak és legalább döntetlent érnek el...

Szurgent Lajos, az FTC serdülő IV. labdarúgó- csapatának gólerős csatára. Az egykori kitűnő diósgyőri, csepeli és Honvéd-játékos fia. A kis Szurgent labdát szedett a Csepel elleni mérkőzésen, ö így látta a vendégek kapuja mögül:

— Sajnos nem tudtunk győzni, bár nekünk is akadtak helyzeteink. Kovács kapusnak még szerencséje is volt egy-két alkalommal. A jövő héten mi is a csepeliekkel játszunk — ők a bajnokesélyes együttes, de ha nyernénk, mi ugorhatnánk az élre — bizakodom, hogy nekünk nem maradnak ki a helyzeteink. A csepeliek egyébként a nagy stadionba viszik be a meccsünket, a felnőttek előmérkőzéseként. Talán azt várják, hogy ebben a környezetben megszeppenünk. Nem így lesz!