Fradi műsorlap (1983/84)

1983-1984 / 12. szám

1983/84-ES IDÉNY, 12. SZÁM Fradi műsorlap 3 „ ÚGY ÉREZTEM MINTHA EGY KÉSSEL HASÍTOTTAK VOLNA A COMBOMBA”... Dr. Kemény Dénes Vad Lajos Kuron Attila ÚJ JÁTÉKOSOK (INTERJÚ A RUHATÁRBAN - HORVÁTH ROBIVAL) Horváth Róbert körül kavarogtak az események az elmúlt három esz­tendőben. Játszott a Fradiiban, az­tán nem játszott, egyszer az a hír járta, hogy abbahagyja a futballo- zást, aztán mégsem hagyta abba, el­ment a zöld-fehérektől, majd egy jó­kora kitérő után ez év végén visz- szatért az Üllői útra. Alapozott, már- már be volt harangozva a kezdő csapatba, de az együttes előkészüle­ti mérkőzésein már nem vett részt s nem volt ott az NíB I-es bajnoki nyitányon sem. A hétközi edzésen kerestem a lab­darúgók öltözőjében, de nem leltem a készülődök 'között. — Nem jár edzésre még — in­formált Vincze Géza — mivel az izomszakadáSa még csak gyógyul- gát. Délutánonként viszont rendre kijön ide a pályára, kezelésre, meg egy kicsit biciklizni. Másnap délután annak rendje és módja szerint elcsíptem egy kis be­szélgetésre a védőt. Jobb hiján — mivel a festés miatt szabad interjú­helyiséget nem találtunk — a ruha­tár pultjára telepedtünk le. — Meséljen magáról — invitáltam a fiút. — Hol kezdjem? — kérdezte. — Oitt, hogy elment a Ferencvá­rostól. — Hű, ez hosszú történet lesz. — Hát rövidítsen, rajta. — Na jó. Tehát elmentem, mert úgy éreztem, mennem kell. Voltak nézeteltéréseim akkori edzőmmel, Novák Dezsővel. Azóta persze min­den rendeződött, ma már sok min­dent másként látok, mint annak idején, s a szakembereknél is rend­be tettem a dolgaimat, hisz nála in­dultam ide haza. A Fradiba. — Tehát akkor elment. Először hová? — Először is felvételiztem a Köz- gazdasági Egyetem nappali tagoza­tára. Később, amikor Tatabányára kerültem, akkor kénytelen voltam át­menni levelezőre. Ám mielőtt a Bá­nyászhoz mentem, bevonultam ka­tonának. Egy évet játszottam a BEM SE-ben s ez igen hasznos idő­szaknak bizonyult. Az utánpótlás vá­logatottnál is lehetőséget kaptam, megint kezdtem belelendülni. Ami­kor 1982-ben leszereltem, nem akar­tam visszajönni a Fradihoz. Nos, ak­kor igazoltam a Tatabányához. — Hogy érezte magát a bányász- városban ? — Hát ... nem tudtam ott iga­zán gyökeret verni. Nehezen fogad­tak be a többiek... talán ha nem a Ferencvárosból jövök, könnyebb a helyzetem. Így? ... Tatabányán a legnagyobb rákészülés az FTC elle­ni összecsapást előzte meg. Ez szá­mított a teljesítmény csúcsának. Megverni a Fradit. Én meg vé­gül is Fradista voltam. A szemükben egy kicsit, még akkor is, amikor közöttük játszottam. Persze szakmailag igen hasznos volt az ott töltött időszak. Játszottam az élvo­nalban. és továbbra is szerephez ju­tottam az utánpótlás válogatottnál. Mégis elvágytam. Vissza Pestre. — Elég hamar sikerült a vissza­térés. — Tulajdonképpen igen. Mint em­lítettem, egyenesbe jöttek a dolgaim itt az Üllői úton, s az elmúlt év augusztusában megkeresett az FTC. Hívtak közben a Dózsához is, de végül is némi vajúdás után ide hú­zott vissza a szívem. Alapos huza­vonát követően végül is sikerült visszaigazolni. — Miért? Nem ment simán a do­log? — Nehezen engedett el a Bányász. Közben köröttünk zajlott az élet. Játékosok jöttek, mentek, köszöntöt­ték egymást Robival. Jött a szak­osztály vezetője, Pusztai László is s kellő szigorral az arcán megje­gyezte. — Te inkább futballozzál, mint nyilatkozgass! Majd hozzám fordult, s afelől ér­deklődött, hogy tán a mozgássérül­tek lapjába készül a cikk. Robi nevetett, s ígéretet tett, hogy rövidesen felveszi már a „munkaru­hát” s beáll a „seregbe”. — Ott hagytuk abba, hogy haza­jött. — Igen. Alapoztam, s tele voltam reménnyel. Régen nem éreztem ma­gam ilyen erőben, s úgy hittem, ha eljön a játék ideje, abban sem lesz semmi hiba. Az első előkészületi mérkőzésre készültünk már, amikor az utolsó edzésen az egyik rúgás után mintha egy késsel hasítottak volna bele a combomba. Az ered­mény: izomszakadás. Mindez egy egyszerű, százszor, ezerszer ismételt mozdulattól. Mit mondjak, történt mindez a legkönnyebb edzésen... A lábamra gipsz került, s szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy há\ rom hétig nem kerülhetek a labda közelébe. — A három hét rég letelt már. — Így igaz. 23 nap múlva ismét elkezdtem, de kiderült, túlontúl ko­rán. Minden maradt a régiben, már- már műteni akarták a lábam. Végül egy hónap teljes pihenőre vagyok most utalva. Vagyis egész március­ban csak nézhetem, hogy mit csinál­nak a többiek. Azaz valamit azért csinálhatok. Például sétálgatok és járok naponta fizikoterápiás keze­lésre. — Pillanatnyi vágya? — Kettő van. — Éspedig? — Felgyógyulni és bekerülni a csapatba. — Ügy fest, ez utóbbi a kezdőbe könnyebb lett volna. — Én is azt hiszem. Oda a tervek szerint be is kalkulált Vincze Gé­za edző. Most már persze más a helyzet, összeállt egy más összeté­telű védelem s amíg nyer a csapat, addig aligha változik e sor. De az a jó, ha nyerünk. És csak nyerjünk. Minél többször. A visszakerülés meg legyen az én gondom. — Mint köztudott, határozottság dolgában továbbképzést tarthatna lá- gyabb szívű kollégáinak. — így nevelődtem, így szoktam meg, de azt hiszem mindezt a kor játéka meg is kívánja. Nem akarok én senkit megrúgni, mindössze ke­ményen odateszem magam a labda útjába. Nemcsak a meccsen, az ed­zésen is. Mert aki a bajnokin labdát akar szerezni, annak az edzésen nem elég imitálni a szerelést, mert ez esetben játék közben is csak a sze­me koppan. Manapság az edzésnek is „élesnek” kell lenni, mert aki ott megszokja a pepecselést, az tétért sem tud igazán kibújni a bőréből. Legalábbis szerintem ... — Tehát akkor legközelebb már a Vértesy József, a magyar vízilab­dasport nemrég elhunyt „nagy öreg­je” mondta egy beszélgetésünk al­kalmával: „Ez a pólós versengés is hasonló a futballhoz. Bármilyen csapatok harcolnak a bajnoki cí­mért, vagy a kupáért, ha nincs köz­te az FTC, nagyban csökken a kö­zönség érdeklődése. Minden szem­pontból célszerű a törekvés, hogy legyen jó ferencvárosi gárda is!” Való igaz, mert elég csak a ta­valyi pontvadászatra gondolni, ami­kor a Fradi a szerény 11. helyen kötött ki. A mérkőzések legtöbb­jén többnyire csak néhány száz né­ző gyűlt össze, amíg régen, amikor az FTC főszerepet játszott, több ez­ren tolongtak a jegyekért és zen­gett, zúgott a biztatás. Érthető, hogy egyesületünk és a vízilabda-szak­osztály vezetősége igyekezett új szerzeményekkel erősíteni a csapa­tot, hogy előbb az idei tavaszi „fél- fordulós” bajnokságban, majd ősztől, már az újrendszerű — a futballhoz hasonló — 1984—85-ös versengés­ben ütőképes gárda vegye fel a küz­delmet a Vasassal, a Honvéddal, az ,Üj pesti Dózsával, a BVSC legénysé­gével és a többi vetélytárssal. Az átigazolási időszakban három új já­tékos került a szakosztályba, tőlük várja mindenki, hogy a régiekkel egységet alkotva, felhozzák a csa­patot a sereghajtók közül. DR. KEMÉNY DÉNES. Ugye, nem ismeretlen a neve? — édesapja a csapat egyik edzője, maga is pólós volt, biztos kezű kapus. Játékosunk nem ifjú reménység, 29 éves, s már 1974-ben tagja volt a magyar válo­gatottnak, amelyben 1982-ig sokszor szerepelt. S nem is akármilyen part­nerekkel, többek között dr. Szívós Istvánnal, aki most az FTC-ben az edzője lett. Sikerekben gazdag pá­lyafutását a Spartacusban kezdte, onnan került Tatabányára, s bár már két évvel ezelőtt szó volt az Üllői úti leigazolásáról, ez csak most tör­tént meg. A jobbkezes csatár tekin­télyt kiváltó termete (190 centi és 82 kiló) révén is megbecsült a pólós társadalomban, a kapusok pedig kü­lönösen respektálják, mert vallóban csak a legritkább esetben téveszte­nek célt a bombái. „Nagy örömmel jöttem a Fradiba, ritka az olyan együttes mint az itteni, ahol any- nyi gondolkodó játékos gyűlt ösz- sze —, mondta Kemény Dénes, aki civilben állatorvos. — Ezelőtt mint ellenfél is jól ismertem a csapat já­tékát, tudom, ki és mire képes. Meggyőződésem, hogy sokkal előbb végzünk, mint tavály, s ez már je­lentős lépés lesz. Szeretnénk miha­marabb a régi hírnévhez méltóan játszani, szerepelni. VAD LAJOS. A !KSI-ből átiga­zolt fiatal játékos tíz éves volt, ami­kor megismerkedett a vizesélettel, most 19 esztendős, 180 cm magas és 70 kiló. Kitűnő szakemberektől tanulta meg a vízilabdát, többek között az egykori félelmetes csatár, Dömötör Zoltán is az edzője volt. Kedvenc helye a jobbszél, itt tudja a legjobban érvényesíteni a gyorsa­ságát, hiszen a 100 méteren az 58 másodperces idő nem gond a szá­mára. A balkezes csatár tavaly a bajnokság „mesterlövészei” között a legjobbak között végzett, s reméli: új klubjában még több góllal hív­hatja fel magára a figyelmet. „Ma­gas mércét állítottam magam elé — mondta Vad Lajos, aki tavaly érettségizett az építőipari szakközép- iskolában. — Nekem nagyon tetszik Horkai György játéka, szeretnék hozzá hasonló lenni. A legfontosabb pedig, hogy stabil tagja legyek a csapatnak.” KURON ATTILA. Ö is a KSI ne­veltje, hat évig az úszósportban próbálkozott, aztán elhatározta, hogy átpártol a vízilabdához. Az ugyancsak 19 esztendős sportoló — 182 cm, 83 kg — egyik edzője a volt válogatott Czapkó Miklós volt, aki híres arról, miként tud a tehet­ségekből klasszisokat nevelni. Hár­mójuk közül neki a védőjáték az erőssége, sokak szerint az ember­fogást kevesen tudják hozzá ha­sonlóan jól megoldani, s a megelő­ző szerelései mindig hasznára vál­nak a csapatnak. A gyorsasággal sem áll hadilábon, nem ijed meg a kapu előtt sem, bátran céloz, s rüa az ilyen típusú játékosokra mond­ják: alkalmas a korszerű vízilab­da megvalósítására. „Nekem a ha­zai mezőnyben Gerendás stílusa, robbanékonysága tetszik a legjob­ban — mondta Kuron Attila. — Bí­zom benne, hogy hasznára leszek az FTC-nék, s igyekszem az év első felében a közlekedés gépészeti szak- középiskolában az érettségi vizs­gámat is sikeresen letenni.” Bemutatásunk nem lenne teljes, ha nem szólaltatnánk meg dr. Szí­vós István edzőt, aki segítőjével, Kemény Ferenccel sokat tett a téli hónapokban is azért, hogy az FTC az új bajnokságban jobb legyen, mint tavaly volt. Így nyilatkozott: — Azt hiszem, az utóbbi évek legjobb vásárát könyvelhetjük el. Kemény személyében rutinos, sok­oldalú, az irányításban is kitűnő játékossal erősödtünk. A két fiatal roppant tehetséges, új színt, lendü­letet is hozhatnak — és ezt várjuk is — a játékba. S ha most felmér­jük a teljes együttest, azt tapasztal­hatjuk, hogy nagyszerűen „kevered­nek” az idősebb, rutinos játékosok, a robbanékony, lendületes, gyors fiatalokkal. Egyik fontos célunk, hogy állandó mozgásban, helycserék­kel játsszon a csapat, hiszen ezzel lehet az ellenfeleket a legjobban megzavarni. Arra viszont senki se gondoljon, hogy egyik napról a má­sikra minden megváltozik. Tapasz­talataim szerint egy-két év feltét­lenül kell, hogy felzárkózzunk a legjobbak közé, s a tehetséges sa­ját nevelésű fiataljaink közül mind többen beépüljenek a csapatba. Mindent egybevetve: tavasszal a 6. hely körüli helyezésre számítok! S befejezésül azoknak a játéko­soknak a névsora, akiktől a szak­vezetés az előbbrelépést várja: Ambrus és Szakonyi a két kapus, Kuron, Kemény dr., Győri, Udvardi I és II, Hontó, Vad, Mátsik, Fehér, Kun, Mamitz és Harsányű a me­zőnyjátékosok. Figyeljük őket! Kozák Mihály pályán? Mdkoris? — Remélem, a jövő hónapban. v. s. LESZ JOBB IS... A Csepel elleni mérkőzésen csalódás érte a zöld-fe­hér szurkolókat, hiszen kedvenceik 2-1 arányú veresé­get szenvedtek. A számszerű eredmény még nem is tükrözi igazán a látottakat, mert az FTC végig rossz felfogásban, kapkodóam, elképzelés nélkül játszott... A találkozóval kapcsolatban érthető volt a közönség felfokozott érdeklődése — több mint 20 ezren jöttek ki az Üllői útra —, hiszen a csepeliek az előző forduló­ban kikaptak a Volántól otthonukban (4-0), míg a Fe­rencváros a diósgyőri „oroszlán barlangból” hozott el két pontot (3-1). Az előjelek után joggal remélhették a Fradi-szur- kolók, hogy lesz okuk ünnepelni ezen a szombaton is. Almaikat széjjeltépte a vasgyári gárda, mely végig nagyszerűen küzdött, okosan, taktikusan szervezte meg csapatjátékát. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy olykor-olykor a túlzott kemén ységért s em men tek a szomszédba a vendégek. Kerekes György például többet volt a földön, mint álló helyzetben. Az Üllői úti találkozó lefújása után gyűjtöttünk ösz- sze néhány nyilatkozatot, a cseppet sem rózsás han­gulatban. Györffy György színművész, a Nemzeti Színház tagja: — őszintén megmondom, győzelmet vártam a csa­patomtól, a nagyszerű diósgyőri rajt után. Nem értem ezt a száznyolcvan fokos fordulatot, ami a formájukban történt egyetlen hét alatt. Teljesen megérdemelten nyert a Csepel, mert lelkesebben játszott. A mi együttesünk­ből nehéz lenne bárkit is kiemelni, mert .Zsiborás ki­vételével alig volt olyan játékos, aki elfogadható tel­jesítményt nyújtott Remélem, a következő hétre ösz- szeszedik magukat és Nyíregyházáról pontot, vagy pon­tokat hoznak haza. Nagyon kellene ennek a kiala­kulóban 'levő, fiatal csapatnak néhány sikerélmény, mert most még láthatólag idegesek, elfogódottak. Hargitai Károly, az FTC elnökhelyettese: — A szezon előtt is váltig azt mondtam, hogy ezzel a csapattal' most nágyon tüirélmeanek kell lenni. Az edzőváltozás, néhány fiatal beépítése, nem mehet zök­kenőmentesen. Számítottam arra, hogy lesznek még kellemetlen kilencven perceink. Ebből a Csepel elleni vereségből sem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A szezon elején vagyunk, amikor még a miénknél jobb csapatokat is érhetik váratlan kudarcok. A for­maingadozás gyakori ilyenkor: bizonyítja ezt, hogy a Budapesti Honvéd, a Videoton, az Üjpesti Dózsa is váratlan vereségeket szenvedett, olyan együttesekkel szemben, amelyeknél lényegesen nagyobb a tudásuk. Ügy tűnik, ezen a tavaszon izgalmas, meglepetésekben bővelkedő 'bajnokságot látunk. Persze, jó lenne, ha a Ferencváros esetében nem bo­rulna fel sokszor az a bizonyos papírforma. Legfeljebb csak úgy, hogy mi nyerünk váratlanul, amikor senki sem reménykedik a két ponitban. Dr. Szívós István, az FTC vízilabda-csapatának ve­zetőedzője : — A labdarúgó és vízilabda szakosztály között az elmúlt év óta nagyszerű a kapcsolat. Azon túl, hogy egymás mérkőzéseire is kijárunk, a téli alapozás so­rán remek mérkőzést játszottunk a margitszigeti Sport­uszodában a focistákkal. A szabály röviden abból állt, hogy mi csak rúghatjuk a lasztit, a labdarúgók pedig dobhatják is. A mi szigorításaink közé tartozott továb­bá az is, hogy csak mellen úszhattunk, Ebedliék pe­dig gyorson is. Ennek ellenére egy-két aranylábú gye­rek úgy hasitotta a vizet, mint a Stefánia gőzhajó. Nagyszerű show volt. Talán legközelebb még a kö­zönséget is meginvitáljuk rá. Szóval jó a kapcsolatunk a labdarúgó-szakosZtály- lyal és tudom azt, hogy milyen sok erőfeszítést tesz­nek a jó szereplés érdekében. Nem szabad a szurkolók­nak sem maximalistának lenni egy olyan együttessel szemben, amelyik „forrásban” van, és még kialakulat­lan. A fiatalok beilleszkedése nem megy egyik pilla­natról a másikra, ez hosszú és körültekintő munka. Én, csak tényleg szurkolói szinten értek a labdarú­gáshoz, s éppen ezért nem akarok semmiféle szakmai fejtegetésbe bocsátkozni. Bizonyosan tudom, hogy Vin­cze Géza pontosan felmérte a teendőit. Egyszerűen hagyni kell őt dolgozni, s egészen biztosan meg lesz az eredménye. Komár László énekes: — Aki ismer, tudja, hogy a körmömét is lferágom izgalmamban a Ferencváros mérkőzésein. Így van ez már évtizedek óta, jóformán amióta az eszeimet tu­dom. El sem tudtam képzelni, hogy kikapunk ezen a szombat estén. A diósgyőri magabiztos győzelem után le mertem volna fogadni 'bárkivel, hogy miénk fesz a két pont. A Csepel végig nagyon keményen és lelke­sen játszott, mi pedig kevés elképzeléssel. Még az utol­só öt percben is azt hittem, tudunk fordítani. Deák Ferenc, a Ferencváros egykori gólkirálya, az örökös magyar gólrekorder: — A csepeli középályások nagyon sok labdát sze­reztek, a Ferencváros hasonló csapatrésze pedig renge­teget vesztett el. Egy darabig számoltam Ebedli, Koch és Ruboid rossz átadásait, nem is merem megmondani, milyen magas szám jött össze... Szántó is sok hibát vétett az átadásokban. Pogány meg sem tudta közelí­teni azt a formáját, amit például a pécsiek elleni MNK-tmérkőzésen mutatott. Kerekes Gyuri most is tet­szett, mert küzdött lés nem vesztette el a fejét akkor sem, amikor rúgták, cibálták. Szerintem a zöld-ifiehérek a nyíregyháziak ellen majd sokkal taktikusabban, szorosabban védekezve ját­szanak és legalább döntetlent érnek el... Szurgent Lajos, az FTC serdülő IV. labdarúgó- csapatának gólerős csatára. Az egykori kitűnő diósgyő­ri, csepeli és Honvéd-játékos fia. A kis Szurgent lab­dát szedett a Csepel elleni mérkőzésen, ö így látta a vendégek kapuja mögül: — Sajnos nem tudtunk győzni, bár nekünk is akad­tak helyzeteink. Kovács kapusnak még szerencséje is volt egy-két alkalommal. A jövő héten mi is a csepe­liekkel játszunk — ők a bajnokesélyes együttes, de ha nyernénk, mi ugorhatnánk az élre — bizakodom, hogy nekünk nem maradnak ki a helyzeteink. A csepeliek egyébként a nagy stadionba viszik be a meccsünket, a felnőttek előmérkőzéseként. Talán azt várják, hogy ebben a környezetben megszeppenünk. Nem így lesz!

Next

/
Oldalképek
Tartalom