Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 64. szám

Kincsesbánya leszünk.. Az ötvenes évek magyar úszói és vízilabdázói jól ismerték és bizo­nyára ma is sokan emlékeznek rá. Hosszú időn keresztül kitűnő eredményekkel, teljesítményekkel hívta fel magára a figyelmet, s 1952-ben ott volt a Helsinkiben megrendezett olimpián is. Később az edzői pályát választotta, ma is ez a hivatása, csak éppen a hely­szín változott . . . Akiről szó van, dr. Jordáky Béla, legfiatalabb vízilabdázóink népszerű edzője, a román váloga­tott egykori kitűnősége. A jövő reménységei körében igen szere­tett Béla bácsi négy év óta tagja egyesületünknek, s amikor beszél­gettünk, büszkén nyilatkozott munkájáról, tanítványairól. Ápri­lis első napjaiban a ,,Dagály" egyik medencéjében éppen szo­kásos délutáni edzését tartotta, amikor megkértük, hogy szakít­son időt a „nagy nyilvánosság­nak" is, s ezúttal szeretnénk kö­zelebb hozni olvasóinkhoz. — Régi „motoros" vagyok én a vizes sportokban, szinte egész életemet a medencékben vagy azok környékén töltöttem, — mondotta. — Kolozsvárott éltem, a sport, közelebbről az úszás és a vízilabda egyaránt kedves volt ne­kem. Éveken át tagja voltam a román válogatottnak, 1500 méte­ren például 19 : 30 perc volt a leg­jobb időm, Helsinkiben pedig a ví­zilabda együttesben játszottam az olimpiai pontokért. De még aktív koromban, - függetlenül attól, hogy közgazdasági diplomát sze­reztem — sokat foglalkoztatott az edzői hivatás, s el is határoztam, minden időmet ennek szentelem. Igaz, közben sportvezető is vol­tam, de az edzői pálya az mégis­csak más. . . Beszélgetésünk alatt persze még többet is megtudtunk Jor­dáky Béla pályafutásáról. Azt például, hogy Romániában elnyer­te a „Sportmester" címet, amely az egyik legnagyobb elismerés a sportéletben tevékenykedőknek. Éveken át dunai folyamúszó-baj- nok volt, s azt hogy most hatvan évesen is megőrizte frissességét, fiatalságát, elsősorban a sportnak köszönheti. — No meg annak is, hogy sok­kok gyerekkel foglalkozom, szin­te megfiatalodok a körükben, — tette hozzá, miközben atyaian körbenézett a tanítványain. Varga Zsolt, Marosi Tamás, Tóth Attila és a többiek nagy fi­gyelemmel hallgatták mesterük szavait, mert közben szép sorjá­ban odajöttek mellénk. — Családi okok miatt jöttem át négy éve Romániából, s nagy örömmel vállaltam az FTC vízi­labda szakosztályában edzői mun­kát, — folytatta. — Ezek a nyolc- -tizenkétéves gyerekek igen tehet­ségesek, s állítom, hogy sokan „pólóra születtek". Némelyikük már olyan ügyesen játszik, hogy idősebbek is megirigyelhetnék. Gyorsan fejlődnek, látszik rajtuk, szeretik a vízilabdát. Persze ahhoz, hogy az a 30 gyerek, akikkel jelenleg Jordáky Béla foglalkozik, valóban szeresse a vízilabdát, meg kell találni a leg­jobb kapcsolatot. S ehhez Béla bácsi nagyon ért. — Akadt közöttük olyan gye­rek, aki még alig tudott úszni, amikor hozzám került, s ma már a leggyorsabbak közé tartozik. De ez elengedhetetlen is, hiszen a vízilabda évről-évre fejlődik, korszerűsödik, gyorsul, tehát az alapot már kis korban kell meg­szerezni. De ugyanígy elengedhe­tetlen a labda tökéletes kezelése, a labdával való mozgás, ezért pél­dául edzéseinknek a háromnegyed részét labdával végzik a játékosok. Én már most megtanítom őket arra, hogy mozgékonyak legye­nek, nincs „leállás" a kapu előtt, állandóan változtatniuk kell a he­lyüket, mert csak így lehet ered­ményt elérni. Márciustól novemberig minden nap két óra az edzésidő a Dagály­ban, télen a szigeten. A hétvégek pedig a mérkőzéseké. Két úttörő­csapata tavaly például a bajnok­ságban negyedik, illetve ötödik helyezést ért el, ami az adott körülmények között mindenkép­pen megfelelőnek mondhat. Kik voltak eddig a legjelesebb tanít­ványai? — érdeklődtünk. — Mint már említettem, sok a tehetséges gyerek, de sajnos elég nagy a lemorzsolódás is. Akik nem férnek be valamelyik csapat­ba, sajnos elég hamar feladják. Nagyon ügyesnek tartom Kovács Józsefet és Miklóst, Cserniczky Antalt, Varga Zsoltot, Marosi Ta­mást, Tóth Attilát, Gallwitz Pé­tert és a Varga-testvéreket Lajost és Gábort. Ők, ha kell, még ezer méternél is többet úsznak napon­ta, látom rajtuk, jó pólósok akar­nak lenni. Az említett gyerekek közül hármat megszólaltattunk. Varga Zsolt például Budatétényből jár az edzésekre, gyors, ügyes gye­rek, azt szeretné, ha egyszer olyan lenne, mint Horkai György, a válogatott szélsője. Marosi Ta­más úszótanfolyamon tűnt fel, „center típus", máris sok ügyes trükköt tud, neki Faragó Tamás a példaképe. Tóth Attila a kör­nyékről, a Váci útról jár az edzé­sekre, Goór Istvánnak, a klub egykori trénerének köszönheti, hogy megszerette a póló-játékot. „Nekem még az eszményképem is fradista, — mondta nagy büsz­kén. — Wiesner Tamás!" — Sokat lendíthet majd szak­osztályunkon, ha elkészül a Nép­ligetben az FTC saját uszodája, — mondta befejezésül dr. Jordáky Béla. — A sportágnak nagy a von­zása, a gyerekek szeretik ezt a já­tékot, s a tehetségeket nem is hagyjuk elkallódni. Meggyőződé­sem, ha felépül a létesítményünk, valóságos kincsesbányája lesz a ví- zilabdázásnak! Ezt reméljük is, s bízunk ben­ne, hogy Béla bácsi még hosszú időn keresztül a tőle megszokott türelemmel, szeretettel foglalko­zik a jövő reménységeivel. Kozák Mihály kérdés a sportról című könyv alapján készített rejtvénypályá­zatunk nyertesei: FTC HANGLEMEZT NYERTEK: László Ferenc, Török Henrik, Görög Piroska, Aradi Mihály budapesti és dr. Bartha Miklós- né szombathelyi olvasónk. FTC NAPLÓKAT NYERTEK: Melich Pál — Szarvas, Kerek Istvánná — Kápolna, Braun Klára — Szeged, Bors István — Nagyszokoly, Sümeg Stefá­nia — Szombathely. A budapesti nyertesek az FTC ajándékboltban vehetik át a hanglemezeket, a vidéki meg­fejtőknek pedig postán küldtük el nyereményeiket. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom