Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 81. szám

A nu szurkolóink Hol vagytok egyéniségek?- kérdi Bárány Frigyes színművész Meglepő kijelentéssel kezdi be­szélgetésünket: El kell menni, bármennyire is fáj az embernek, ha nem kap testhez­álló feladatokat. Akkor még az is megeshet, hogy egy két év múlva könyörögnek az illetőnek, hogy jöjjön vissza . . . — Bárány Frigyes tíz évvel ez­előtt hasonló cipőben járt a József Attila Színházban? . . . — Amennyiben lát aközött hasonlóságot, hogy Tepszics egy éve csak a lelátóról nézi a Fradi- meccseket, én meg a nálam csak­nem húsz évvel idősebb kollégám apját kellett alakítsam a színpa­don, akkor feltétlenül ... A szí­nész és a fútba lista közös sorsa leginkább a kiszolgáltatottságában rejlik. Vagy kap komoly alkotási lehetőséget a rendezőjétől (edző­jétől) vagy nem. Középút szerin­tem nincsen, a langyos, céltalan őgyelgés az alapfizetésért az egyé- • niség halála! (Bárány Frigyes a Ferencváros­ban született, ma is ott lakik csa­ládjával — de többnyire nem ott él . . . Számára családi „örökség” a Fradi imádata, hiszen Bárány­papa már hétéves korában magá­val vitte fiát az üllői útra mérkő­zésre. És bár lakása ma is olyan közel fekszik a stadionhoz, hogy a szurkolók moraja a Bárány-család életének kísérőzenéje, ebből a családfőnek jut a legkevesebb. Hiszen az újsághirdetés, amely huszonöt évvel ezelőtt a civilben grafikus és mellette munkásszín­játszó fiatalembert becsábította a Déryné Színházba, ahol éppen ki­sebb szerepekre kerestek a Rómeó és Júlia előadásához vállalkozó szellemű ifjakat, a profi színész Bárány Frigyes életútját eddig többnyire vidéki színházakhoz irá­nyította. Játszott Debrecenben, aztán a fővárosban, majd Pécs következett, tavaly nyár óta pedig az új nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egyik vezető művésze.) Az aranyember. Csaknem húsz évvel ezelőtt, a mindmáig aligha­nem legsikeresebb magyar Jókai— Várkonyi film hódító külsejű katonatisztjeként vált rendkívül népszerűvé. Azóta pontosan nyolc­van hasonló szerepet alakított a filmekben, tévéjátékokban . . . — Nem félek a kortól! Annak például kifejezetten örültem, hogy •s,­végre kiöregedtem a hősszerelmes figurákból, ugyanis azok túlnyomó többségükben gyengécske szerepek voltak . . . Egyébként is azt mond­ják, tíz évet nyugodtan letagad­hatnék az ötvenkettőmből... Igaz, mindennap futok és tornázok, no és nem is emlékszem arra, mikor laktam igazán jól! — Említette már a futballis­ták és színészek életének közös kísérőjét, a kiszolgáltatottságot. Lát még ezen kívül hasonlóságot a színpad és a gyepszőnyeg mű­vészeinek sorsában? — Feltétlenül. Például abban, hogy mindkettővel kapcsolatban állandóan különféle válságokról beszélnek. De kérdem én: a világ talán nincs válságban?.. . Színész­nek is, futbalistának is előre kell tekinteni, nem pedig a nyakába zúduló kritika-áradaton rágódni, mert az nem visz semerre! Aztán említhetném azt is, hogy néha a színészek éppúgy kapnak rossz taktikai utasításokat, mint a fut- balisták . . . — És miben lát különbséget a kétféle alkotási folyamat között? — A pályán a gól egyértelmű annak is, aki kapja, nem beszélve arról, aki adja. Nálunk a színház­ban már nem egészen ilyen nyil­vánvaló ez a kérdés. Gólt én akkor „lövök", amikor a néző úgy és akkor reagál egy-egy szavamra. gesztusomra, ahogy, és amikor én akarom. Csakhogy a mi világunk­ban más törvények uralkodnak, mint a gyepszőnyegen. Nálunk néha egyszerűen — előre kiszá­míthatatlan a hatás! — Különösen akkor, amikor egyes rendezők megpróbálkoznak olyasmivel, amit a nézők teljességgel képtelenek követni... Sőt, néha még mi is... Hiszem, hogy akinél a labda, bo­csánat, a szó van a' színpadon, arról halálos bűn mesterségesen elvonni a néző figyelmét holmi öncélú rendezői fogással! Vagyis, ha én éppen a nagymonológot mondom, akkor senki ne álljon fejen a színpad másik végében csak azért, mert valakinek eszébe jutott, hogy azt is iehet, a kolléga ha éppen tud fejenállni. . . (Ma is emlékezik a legendás hírű Csikós Gyulára, a nagyszerű ferenvárosi kapusra, aki harminc­hét éves fejjel milyen ragyogóan védett. És előtte van Lázár tanár úr csodálatos labdalevétele, ahogy ragadt a lábához a magasból le­hulló bőr ... És aggódik a mai fiatalokért. Nem érti még most sem azt az esetet, ami az egyik előadás után történt: két órával a kezdés előtt derült ki, hogy az egyik főszereplő betegsége miatt fiatal kollégájának be kell ugrania. Az illető hibátlanul megoldotta feladatát, de utána a nemrégen színészből lett igazgató még csak arra sem méltatta, hogy gratulál­jon neki . . . Tűnődik, hova lett az emberség, az érzés, a szeretet az emberekből? . . . Lehet, hogy a futbalisták is így vannak ezzel?... És szentül hisz a megszállott munkában! Liszt Ferenc mondá­sát idézi, aki úgy vélte: ha egy napig nem gyakorol, azt megérzi a keze, ha két napig, azt már ö maga is, ha pedig három napig hűtlen a zongorához, azt már a közönség is megérzi . . . ) Nyíregyházán nagy sikerrel játssza az Úri muri Szakhmáry Zoltánját, valamint egy rockopera apaszerepét. Különösebben az előbbi áll nagyon közel hozzá. Mint mondja azért, mert akit életrekelt, az is akar — a maga korában — valamit . . . — Nagyon remélem, hogy az imádott Ferencvárosom a tavasz- szal végre megint olyan csapat­ként lép színre, ahogy azt évtize­dek óta megszoktuk a zöld-fehér mezt viselő társaságoktól. Tudom, milyen könnyű egy csapatban le­rombolni mindent, és milyen ne­héz újra elindulni felfelé . . . Szur­kolótársaimtól egyet kérnék: ha nem megy a fiúknak, annál inkább próbálják meg buzdítani őket! Az nem igazi Fradi drukker, aki siker­telenség esetén csak mocskolódni tud a lelátón . . . — Mi az, amit ha tehetné, visszavarázsolna a ma színpadjára és futballpályájára? — A nagy egyéniségeket! Fe­leki Kamill mondta egyszer ne­kem, amin mostanában egyre többet gondolkodom: a régi fiata­lok valahogy színészebb színészek voltak a mai fiatal pályatársakhoz képest . . . Azt hiszem, portósan ez a tétel érvényes a ma futball- jára is .. . Egyszer meg kellene próbálni megfejteni az angoi szí­nészek titkát, akik lehetnek bár­milyen nagy egyéniségei is a szín­pad világának, ha társulatot alkot­nak, akkor is csodálatos produk­ciókra képesek. Bizonyítva ezzel, hogy a kiemelkedő csapatteljesít­mény is alapvetően az igazi nagy egyéniségektől függ, nem pedig fordítva! Vagyis a kiemelkedők köré kell építeni a csapatot, nem pedig arra várni, hogy majd a csapat kitermeli a kiemelkedőket. . . Zsiday István 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom