Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 86. szám

Ferikém neked arany kezed van

köszöntjük a 75 éves Gallai Ferencet

mincas években tehetséges atlétaként tartották számon Gallai Ferencet. Szorgalmas, becsületes volt a sportpályán, csakúgy, mint a Mávag műhelyében, ahol lakatosként dolgozott. Szolgálatkész, megbízható munkatársként tartották számon, aki hamar kivívta idősebb kollégái megbecsülését is. Amikor letette a szerszámot, munkaidő végén futva tette meg - bemelegítésként — a Mávag és a sporttelep közötti távolságot. Csoda-e, ha az öt-tízezer métert is remekül bírta. Sportpályafutásával szembeni dédelgetett álmait egy váratlan sérülés pillanatok alatt szétzúzta. Hetekig, hónapokig nem talált magára, képtelen volt megemészteni a történteket. Aztán nézőként mégis kiment a piros salak mellé, fájó szívvel, tele keserűséggel. Ekkor odalépett hozzá egyik atlétatársa, s csak annyit kért, hogy a vádliját masszírozza már meg egy kicsit, mert úg yérzi begörcsölt. Örömmel ugrott, hiszen jelleméből fakadt a segíteniakarás. Amikor jól meggyúrta volt versenyző- társát, az csak ennyit mondott: „Ferikém, neked arany kezed van! . . . Miért nem mész el gyúrónak?!" Ez az egyetlen mondat indította el, s ez adott lendületet, újabb életcélt a sportban az elkeseredett fiatalembernek.

— Ki volt a tanítómester?

— Szegény Pauer Imre, a Po- pey bácsi, akit annyira szerettek a sportolók, s aki ugyanúgy mint én, élt-halt a Ferencvárosért. Az egész onnan indult, hogy mi együtt dolgoztunk a Mávagban, sőt mi több, együtt is atlétizáltunk. Ő 400 méteres futó volt, én pedig hosszútávon versenyeztem. Idősebb volt nálam, s amikor az a szerencsétlen sérülés ért, ő volt az első, aki felkarolt. Bevezetett a szakmai titkokba, és első perctől az utolsóig patronált.

— Mit jelentett ez?

— Ő hamar befutott, elismert masszőr lett. Amikor már ő dolgozott a labdarúgó válogatott mellett, és állandóan külföldre járt, mindig én helyettesítettem a Fradinál. így ragadtam itt.

— A zöld—fehér klub melyik szakosztályainál dolgozott?

— A labdarúgó első csapatnál csak helyettesítettem, aféle beugró voltam, ha Pauer Imrének vagy Dóka Györgynek a különböző válogatott együtteseknél elfoglaltságuk támadt. Popey bácsi és szegény Dóka Gyuri is nyugodtan hagyhatta itt a csapatot, mert énrám mindig számíthattak. Többnyire a tartalékoknál voltam, de dolgoztam az atlétáknál, a kerékpárosoknál is.

— S jelenleg?

— A teke szakosztálynál vagyok, több mint egy esztendeje. Nagyszerű közösség, öröm közöttük lenni.

— Kik voltak azok a sportolók, akik különösen a szívéhez nőttek?

— Mindegyiket egyformán kezeltem, mert nekem az volt a véleményem, hogy valamennyien ott hordják a tarsolyukban a Marsall-botot. Nem tettem különbséget nagymenő és kezdő gyerek között. Mindegyiket szerettem és segítettem, ahol csak tudtam. Ezt érezték a sportolók is, mert ma is messziről rámköszönnek, megölelnek, egykori versenyzőim, játékosaim.

— A gyúrópadon, gondolom mindenki kitárulkozik, kicsit olyan ez, mint egy jelképes „gyóntatószék" . . . Kik azok, akik jó barátai is lettek?

— Felsorolni is nehéz lenne. Mindenekelőtt Lázár Gyuszi, Rudas Feri, Kéri Karcsi és a felejthetetlen Kispéter Miska. Egytől egyig nagyszerű emberek, melegszívű fiúk, akik talán pontosan a jellemük miatt lettek olyan kiválóságok a pályán. A labdarúgásba is belevitték tisztességüket.

— Érdekes, hogy pontosan ugyanúgy bánt a kis ifistával, mint a jónevű labdarúgóval.

— A gyerekekre vigyáztam a legjobban, mert mindig azt mondtam, sosem lehet tudni, kiből mi lesz. Jobban felkaroltam őket mint azokat, akik már befutottak. Ebedli Zolit például 16 éves korától gyúrtam. Most hetekig nem látott, s amikor újra találkoztunk, a nyakamba borult, megcsókolt, s csak any- nyit kérdezett: „Mi van öreg, csak nem voltál beteg?!" Ilyen kapcsolat alakult ki köztem és a srácok között.

— Hetvenöt éves, de korát meghazudtolóan fiatalos.

— Ennek egyetlen titka van, nem tanultam meg kártyázni, sakkozni, mert képtelen voltam fél órát is egyhelyben ülni. Mindig mozogtam, gyerekkoromtól kezdve. Ha egy kis szabadidőm van, ma is naponta megcsinálom azt az öt kilométert.

— Még mindig fut?

— No, azt nem. Félreértés ne essék, nem az öregség miatt, bírnám még. Egyszerűen szégyellném magam, hogy megjegyzéseket tegyenek rám az utcán, vagy kinevessenek. Most már csak gyalogolok.

— Hol lakik?

— Közel a Fradi-pályához, a Mávag-gyári kolónián. Ott, ahol Puskás Öcsi is született. Talán ezt kevesen tudják. Szegény apjával együtt dolgoztam a gyárban, remek ember, volt, jó futballista, jó edző. Ő nevelt a fiából labdarúgót.

— Eljutott külföldre is?

— Nagyon ritkán vittek, sohasem voltam tolakodó, zokszó nélkül lenyeltem, ha kihagytak az utazók közül, elfeledkeztek rólam. Én nem azért csináltam, hanem a szakmai szeretetéért.

— Tizennégy éve nyugdíjas, azóta könnyű dolga van, de régebben hogyan egyeztette össze a masszőrséget a munkahelyi elfoglaltságát?

— Negyvenöt évig dolgoztam a Ganz-Mávagban, előbb lakatosként, majd művezetőként, végül a termelési osztályról mentem nyugdíjba. Amíg dolgoztam, munka után rohantam ki a Fradi pályára, míg mások pihentek, a családjukkal voltak, addig én gyúrtam, a pálya szélén kuporogtam, egy másik nagy családdal törődtem, a Fradi-gyerekek- kel.

— S meddig lehet ezt energiával bírni?

— Drága feleségem mindig azt kérdezi: Feri, meddig csinálod még? — De meg sem várja a választ, mert tudja, hogyha abbahagyom, akkor csak betegség jöhet közbe.

Feláll, gyors léptekkel távozik. Edzésre siet! Mellesleg ugyanis ő a világ legpontosabb embere: még soha sem késett egy percet sem.

Gyenes J. András

FRADI MŰSORLAP A Ferencvárosi Torna Club kiadványa

Felelős kiadó: Losonci Tibor Felelős szerkesztő: Nagy Béla Készült: az MGSZ PRINT gondozásában

Felelős vezető: Tulipánt József (82126)

1B