Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 84. szám

I

Í

gatók vesznek körül, akinek nem adatik meg az egészséges, jót akaró ellenzék, egy olyan iránytű, amely a hibák forrása felé mutatja az utat. Rossz tanácsadó voltam, Henry Kissinger biztosan megbuktatna a tanácsadók iskolájában. Egyszer legalábbis biztos, hogy elhibáztam a lépést. Amikor élete legnagyobb döntéséhez érkezett, én mondtam szinte parancsolóan: „Öreg, vállald el, ezt nem lehet kihagyni, itt az óriási lehetőség, most koronát tehetsz mindenre!" Ezt mondtam, mert én hittel hittem azokban, akik hívták, csábították, akik segítő kezet nyújtottak. Amikor megcsalatva és elárul- tan magára maradt, nem tett szemrehányást.

Tudta: engem bánt legjobban ami történt, miként azzal is tisztában volt: a megbocsátás művészetére anno elfelejtett megtanítani!

MOTTÓM.

Apám hitte a hős tetteket apám hitte a bölcsességeket apám hitte a szép verseket s úgy hiszem, ez így volt szép"

Harminckét éve ismerjük egymást. Nem nagyon tudunk már egymásnak meglepetést okozni. A futball az életünk, a hitünk, a mindenünk. Útjaink a mindennapok forgatagában időnként szétválnak, hogy aztán ezerszeres erősséggel kötődjenek újra eggyé. Nem kell már a mindenkori együttlét, a jelenlét, mindketten jól tudjuk a másik által állított mércét: mit, hogyan cselekedne ő az én, én az ő helyében. Ritkán jön be a hibapont! Egymás hibái is be vannak számítva, hiszen azokból is akad szép számmal. Az őt esetenként elítélők, bírálók ha önkritikusan önmagukba néznek legalább ugyanannyit számlálhatnak. No, de így teljes a kép, így egész a P9rtré.

Amit Székely Évának, olimpiai bajnoknőnknek jelentett egy jókor érkezett villamos 1944-ben — aki olvasta a Sírni csak a győztesnek szabad című remeklését jól tudja miről beszélek — az volt nekem az apám. Az élet kellős közepébe zötyögtem rajta.

Lakat T. Károly

INDENKI A DUNÁN

Forró Dezső

Nem kapott nagyobb nyilvánosságot, sokan talán még a mai napig sem tudták, hogy a múlt év ősze óta Forró Dezső az evezős-szakosztály vezető edzője. Ha pedig egyesületünk vezetőségének a döntése mögé nézünk, akkor egymértelmű a vélemény, hogy helyes volt. Helyes, mert az egykori honvédos sportoló 1971 óta tagja a zöld—fehérek nagy családjának, azóta megszakítás nélkül látja el az edzők fontos és felelősségteljes munkáját, még nagyobb bizalmat élvez, mint korábban bármikor. S most, amikor beköszöntött a tavasz, vízre kerültek a hajók és küszöbön ennek a hagyományos sportágnak az új szezonja, felkerestük a kiváló, még csak 36 esztendős szakembert.

— Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a kinevezésem engem is meglepett, mert előtte más hírek, nevek hallatszottak — mondta az Üllői úti klubházban történt találkozásunkkor. De elsősorban Losonci Tibor ügyvezető elnökünk, aki maga is neves evezős versenyző volt, tört lándzsát mellettem. A Ferencvárosban, — akárcsak sok sportoló, aki az újonctól a felnőtt csapatig jut, — én is kijártam „minden osztályt", s 6—8 éven át végig vezettem a rám bízott gyerekeket. így nemcsak fejlődésüket tudtam követni, hanem el- képzeléseimetis megvalósítani. Kár viszont, hogy elég nagy lett a lemorzsolódás, többen hátat fordítottak sportágunknak, s voltak', akik más egyesületekhez kerültek. De így is 60—70 fős a létszámunk, amely az adott körülményeink között megfelelő.

Forró edző céltudatos, de nem forró fejű" szakember. Négy segítőjével — Müller Ádám, Fok Imre, Cziegler Attila és Kovács Imre — jó összhangban készítette fel a versenyzőket az 1982-es évadra. Gondjaik azonban voltak, mert például a téli gyakorláshoz nem a legjobbak a feltételek. Bizony nagyon elkelne egy tanmedence, mert amelyet a Jégszínházban használnak, már nemigen felel meg a mai korszerű követelményeknek. Sokat segített viszont a kondícióonáló terem, amelyet pár éve készítettek el. Beszélgetésünkben itt „megálltunk", s mielőtt újból a sportolókról esett volna szó, a felszerelések felől érdeklődtünk.

— Ismeretes, hogy a XX. kerületben, a vízisport utcában van a csónakházunk, a bázisunk, s innen indulnak hajóink a gyakorlásokra, a legjobbak a napi 30—40 kilométer megtételére, — folytatta. — Nem panaszkodhatunk, nem vagyunk szegények, hajóállományunk több millió forintot ér, igaz ma már egy nyolcas egységért elkérnek 250 ezret is. Vigyázunk a hajóinkra, sportolóink megbecsülik azokat, s nagyon sokat jelent, hogy kiváló lehető- ségünk van a tárolásra. Csak az a bánatunk, hogy a javító műhely messze van, a Latorca utcában, s vagy oda kell „lapátolni", vagy szállítani a kozmetikázásra szoruló egységeket.

És mi a helyzet a versenyzőkkel?

— Mindenekelőtt szeretném feleleveníteni, hogy tavaly, öt év után újból nyertünk felnőtt bajnokságot, a kormányos nélküli kettesben a Tóth Mihály — Vavra András egység lett aranyérmes. Ez jó „doppingot" jelentett, s nagyobb pezsgést váltott ki a szakosztályban. Igyekeztünk ezt kihasználni, de az igazság, hogy az evezés nemcsak nálunk, hanem országosan sem tartozik mostanában a tündöklő „sikersportágak" sorába. Válogatott keret például tavaly október óta nem is működik . . . Pedig milyen szép és egészséges ez a sport, amelynek szinte évszázadosak a hagyományai, s ki ne szeretné a vizet, a Dunát, az evezést. Csakhát a mai versenysport már igen nagy követelményeket állít mindenki elé. Szeretem és nagyon megbecsülöm azokat a tehetséges fiatal gyerekeket, akik hetenként legalább ötször vállalják a 12—15 kilométeres edzésadagokat. Igyekszünk még többjükkel megszerettetni ezt a sportágat, s célunk az egyesületben, hogy megvalósítsuk a korosztályok egymásra épülését, s ezen keresztül az utánpótlás önerőből történő biztosítását is. Ezzel egy ma még meglevő hiányosságot sikerülhet pótolnunk.

A rendelkezésre álló gárda ellenére sem mondható túl zsúfolt létszámúnak a szakosztály. A vezető edző nyilvántartásában jelenleg csak hat felnőtt versenyző nevét olvashatjuk, — ehhez jön három katonai szolgálatot teljesítő fiatal — az ifjúságiaknál nyolcán vannak, a serdülők korcsoportja látszik a „legzártabb" egységnek, s akadnak reménységek az úttörők között is.

— A munka értékelésénél természetesen igen sokat jelent, hogy milyen eredményeket teszünk az asztalra, a bajnokságokon, jelentősebb versenyeken hány győzelmet, helyezést szerzünk. Erre az évre magasabbra tettük a mércét, mint 1981- ben volt. A felnőttek között Tóth Mihály az új évadban a moszkvai olimpiát is megjárt Strohmayer Attilával indul a kettesben, bajnokságot várunk tőlük. A múlt esztendőben nem volt egyetlen ifjúsági aranyérmesünk sem, — idén négyet várunk. S bajnokságokat is az ifiktől és serdülőktől egyaránt. Nem szabad belenyugodni abba, hogy a magyar evezős sport „rákot fogott", nem képes a nemzetközi élmezőnynek közvetlenül a nyomában lenni. Jó volna, ha mi Fradisták tudnánk példát mutatni, s magunkkal ragadni a többi klubban „lapátolókat" is. De a cél eléréséhez idő kell, sok idő. És nagy-nagy türelem .. .