Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 81. szám

Kárpáti György: „a szívem azt diktálta, hogy cselekednem kell” A XX. századi magyar irodalom nagy alakjának, Karinthy Frigyesnek a frap­páns mondása volt, hogy a humorban nem ismer tréfát. Dr. Kárpáti György háromszoros olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázó, az uszoda nagyszerű „show- man"-je, szórakoztatója, aki a legjobb viccet is képes felülmúlni, újabb és újabb anekdotáival, megtörtént vagy kitalált történeteivel. A remekíró Karinthy nyomán ő azt vallja, hogy ő az élet sok területén elfogadja a tréfát, a humort, csak egy valami, ami tabu számára: a Fradi! No és ami ezzel párosul, termé­szetesen a vízilabda . . . Beszélgetésünk elején egy percig sem kell nógatni, hogy a téma kellős köze­pébe vágjon. A miértre, — hogy hogyan juthatott a pillanatnyi nehéz helyzetbe a Ferencváros vízilabda szakosztálya, — a „diagnózist" ő így állapítja meg. — Az utóbbi időben kétségtelenül felkorbácsolódott a hangulat a csapat körül. Olyan újságcikkek jelentek meg, amelyek véleményem szerint az útkere­sést próbálták elősegíteni, a jobbítás szándékával íródtak. Ezt kell monda­nom még akkor is, ha ezzel a vélemé­nyemmel sokan vitába szállnak. Ahhoz, hogy új szellemben tudjunk dolgozni, szélesre kell tárni az ablakokat, egy kicsit szellőztetni kell! Még azon az áron is, hogy ez nem népszerű dolog és sokan személyes sértésnek veszik, ha ilyen vagy olyan formában bírálják korábbi munkájukat, tevékenységüket. A Ferencváros érdeke azonban fonto­sabb annál, hogy szemérmeskedjünk, el- halgassunk olyan dolgokat, amelyekről beszélni kell, még olyan formában is, hogy ország-világ elé tárjuk a problémát. Ezért mondom azt, hogy az újságcikkek csak használtak és arra késztették a szakosztályvezetést, a klub irányítóit, hogy mélyebbre nézzenek, és hosszabb távra határozzák meg a feladattervet. • A sorokat tehát a vízilabdaszak­osztály megpróbálta rendezni. Az új ve­zetésben Ön is szerepet vállalt. Tudom, hogy egy ilyen velejéig fradistától feles­leges a kérdés, de mégis meg kell kockáz­tatnom, milyen meggondolások alapján vállalta? — A szívem azt diktálta, hogy csele­kednem kell. Ilyenkor gondolkodás nélkül mélyvízbe dobja magát minden olyan ember, akinek szívügye a klub. Nemcsak én mondtam az első hívó szóra igent, hanem olyan régi fradisták is, mint a Kossuth-díjas író, Karinthy Ferenc, vagy az ötvenes-hatvanas évek olimpiai bajnok kapusa, Ambrus Miklós is. Meggyőződésem, hogy nagyfokú el­foglaltsága mellett az ember akkor vállal ilyen jellegű társadalmi munkát, ha belső kényszert érez, s képtelen visszafogni önmagát, s egyszerűen nincs nyugta. Ha engem a Ferencváros hív, az körülbelül olyan, mintha a családomban valakinek gondja van és felemeli a tele­font. Harminchét éve ennek az egyesü­letnek vagyok a tagja, itt értem el sike­reimet, éppen ezért az a minimum, hogy minden erőmmel azon legyek, hogy a felemelkedést én is szolgáljam. • Melyek a legaggasztóbb problémák? — Utánpótlás helyzetünk nem túl rózsás, teljesen új alapokra kell helyezni a fiatalok nevelését. Nem értem, hogy miért nem használjuk ki jobban a Ferenc­város népszerűségét a toborzásnál. Persze ha felépül a Népligetben az új uszoda, az döntő változásokat hozhat. Ha már az utánpótlás nevelésről beszélünk a leg­égetőbb kérdés, hogy olyan edzőink legyenek, akik ambiciózus fiatalembe­rek, ízig-vérig pedagógusok és élnek- halnak a klubért. Meggyőződésem, hogy volt játékosaink között sokan betölt- hetik ezt a feladatot. Mindenek előtt Kövecses Zoltánra, Kásás Zoltánra és dr. Steinmetz Jánosra gondolok, vala­mint a még mindig aktív Wiesner Tamás­ra, aki ugyancsak rendelkezik szak­oktatói képesítéssel. Olyan ,,team"-et kell létrehozni, akik a kor követelmé­nyei szerint oktatnak, teljesen új szel­lemű irányítógárdát, akik megszállottak módján akarnak produkálni. • A közeljövőben milyen lépésekre van még szükség? — Nagyon sokan mentek el tőlünk, olyan játékosok, akik nagyobb törődés esetén sohasem váltak volna meg a klub­tól. Tudomásul kell venni, hogy a to­vábbtanulás segítésében, a viszonylag biztosabb egzisztencia megteremtésében lényegesen többet kell tennünk vízilab­dázóinkért. Semmivel sem rosszabbak a lehetőségeink, mint a konkurens klubok­nak. Mi mögöttünk is biztos bázis áll, a MÉM és az ÉDOSZ anyagi és erkölcsi támogatásával. Sokkal jobban ki kell használnunk a lehetőségeinket. • Mi ad reményt ahhoz, hogy ez minél gyorsabban bekövetkezzék? — A szakosztályban egyre inkább megvalósuló egységes vezetés, amely a következetes munka első számú záloga lehet. Koncepciónk az, hogy a jövő csapatát építjük, de ehhez idő kell. Ebben a nagy munkában óriási szerepe lesz az FTC hűséges közönségének is, hiszen biztatásával a fiatalokat átsegít­heti a kezdeti holtpontokon. Gondolko­dunk azon is, hogy a bajnoki vízilabda­mérkőzéseket az Üllői úti találkozói után játsszuk másfél-két órával, úgy hogy a lelkes közönség ott lehessen a Komjádiiy uszodában is. Jó lenne meg­valósítani, hogy egy jeggyel jogosultak legyenek belépni a foci és a vízilabda­mérkőzésre is. Ez nem új dolog, az ötvenes években ez bevált gyakorlat volt. Jó lenne, ha a pólósokat is zsúfolt lelátók buzdítanák, és zúgna ismét a „Hajrá Fradi"! Ehhez, persze lelkes, jó játék kell, mert a közönséget nem lehet becsapni. Gyenes J. András FRADI MŰSORLAP A Ferencvárosi Torna Club kiadványa Felelős kiadó: Losonci Tibor Feielős szerkesztő: Nagy Béla Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László Lapzárta: 1982. február 28. Készült az MGSZ Nyomdában Feielős vezető: Tulipánt József (82083)

Next

/
Oldalképek
Tartalom