Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1981/82 - 1980 / 78. szám
Bajnoki remények a hokisoknál Orbán György, a Ferencváros jégkoron- gozóinak vezető edzője fiatal ember, mindössze 37 éves. Halk szavú, még az utasításokat is szinte suttogva adja ki, nem híve a jégpályák tájékán oly gyakori nagyhangúságnak. Nem korbácsos típusú edző, inkább a józan észre kíván apellálni minden játékosnál. Az értelemre próbál hatni, és a meggyőzés a fegyvere. — Azt mondják, hogy keveset edz a Fradi, és nincs is igazán fegyelem. Mi erről a véleménye? — Ez nem igaz. Persze, ahol harmincfős keret dolgozik együtt, ott mindig lesznek hiányzók, akik ilyen vagy olyan indokok miatt kihagyják az edzést. Bár nálunk is előfordul ilyesmi, de ez mégsem nevezhető tipikusnak. Fegyelmezetten, tisztességesen készül a gárda minden bajnoki mérkőzésre. Őszintén mondom, nem volt semmiféle különösebb probléma, amely akadályozta volna a munkámat a fiúk magatartását illetően. Ugyanakkor azt is természetesnek tartom, hogy az idősebbek közül sokan már az életre készülnek, a jövőjüket építik. Olykor-olykor kihagynak egy-egy edzést, de ebből nem csinálnak rendszert. Tudomásul kell vennünk, hogy ők már a jövőre gondolnak, és a hoki mindinkább a második helyre szorul. Néhá- nyuknak ez az utolsó szezonja, de ennek ellenére teljes odaadást mutatnak edzéseken és mérkőzéseken egyaránt. — Gondolom, hogy annak idején sokan megpróbálták lebeszélni, hogy egy ilyen „nehéz emberekből" álló csapat szakvezetését vállalja. Óva intették, mondván: itt csak megbukni lehet. — Kétségtelen, hogy sustorogtak ilyenféléket. Ki nyíltan, ki burkoltabban, de tudomásomra hozta, hogy nehéz fába vágtam a fejszémet. Ki tudja, miért mondták ezt? Talán meg akartak félemlíteni, vagy tényleg féltettek, nem tudom? A lényeg az, hogy játékosaink nem okoztak csalódást. Partnerek, meg- szálottak, akik imádják a jégkorongot. Ezt a mostohagyerekként kezelt sportágat. Ráadásul nagyszerű a kollektív szellem, egymást segítik, összetartanak. — Hogyan sikerült a csapatépítés? — A korábbi sikeres, rutinos gárdához csatlakoztak a tavalyi Ferencváros legtehetségesebb fiataljai. így nagyszerű ötvözete alakult ki tapasztalt és még csak ügyesnek nevezhető játékosoknak. — Kik estek ki a régebbi gárdából? — A kapus Kovács Antal, Deák, Földvári és Németh. Munkájuk, hivatásuk miatt nem vállalták már a felkészülést. Érthető indokok, amelyeket, ha keserű szájízzel is, de tudomásul kellett vennünk. Egy biztos: nem tudtuk pótolni őket. Meghatározó egyéniségek voltak, akiknek a helyettesítése nem könnyű dolog. — Milyen gondjai voltak még? — A tavalyi, lidércnyomásnak tűnő kiűzés, majd a hosszúra nyúlt tortúra miatt a játékosok legtöbbje jószerével egy évet hagyott ki. Ez az idősebbekben mély nyomot hagyott. A kényszerszünet alatt alig edzettek, megkopott a gyorsaságuk, csökkent a robbanékony- ságuk. A nyári felkészülés során öt játékosunk nem utazhatott velünk edző- táborozásra útlevélproblémák miatt. Pontosan akkor hiányoztak, amikor az első, jeges összeszoktató edzések voltak, ráadásul olyan emberekről van szó, akik a csapat gerincét alkotják. A másik dolog az, hogy ellentétben a székesfehérvári Volánnal és az Újpesti Dózsával, nekünk nincs saját pályánk, mi csak akkor edzhetünk, ha erre lehetőségünk nyílik, nem pedig olyan időpontban, amikor szeretnénk. Ütőprob lémáink is vannak, a kesztyűink pedig lerongyolódtak. — Milyen támogatást kapnak a klub vezetésétől? — Maximálisát. Losonci Tibor ügyvezető elnök minden problémánkban messzemenő segítséget nyújt, de biztos támaszt jelent számunkra az újonnan megalakult szakosztályvezetés is. Ennek a törődésnek érződik a hatása, a játékosoknak is jól esik, hogy támogatnak minket, ahová csak megyünk, nyitott ajtókat találunk. Úgy erkölcsileg, mint anyagilag biztos támaszt jelent számunkra a tejipari vállalat és a fóti téesz. — Milyen a korcsolyázó tudása a csapatnak? — A kilencszeres világbajnok Davi- dov, a kitűnő szovjet szakember, aki az Újpesti Dózsa edzéseit irányítja, azt mondta, hogy a magyar játékosoknál nincs baj a jégbiztonsággal, a korcsolyázással. Ez őszintén meglepett minket, csakúgy, mint az, hogy nem tartja rossznak a bottechnikánkat sem. — Akkor mitől vagyunk lemaradva, miért toporog egy helyben a sportág? — Davidov szerint a testjátékkal, az ütközéssel, a test elleni küzdelemmel van a baj, a magyar hokisok nem tudják eléggé kihasználni a fizikai erejüket. Ez pedig a korszerű jékkorong alapja. — A Fradival kapcsolatban mit mondott Davidov? — Nem bocsátkozott részletekbe, úgy foglalta össze a véleményét, hogy a mi játékosállományunk lényegesen jobb, mint az övéké. — Volt-e személyes kudarca? — Igen. A 8-2-es vereségünkkel végződött Dózsa mérkőzés előtt nem fordítottam elég figyelmet a fiúk lélektani felkészítésére. Ez számomra is nagy tanulságul szolgált. Rá kellett döbbennünk, hogy a lila-fehérek sokkal jobbak, mint az elmúlt tíz esztendő során bármikor. — Elégedett a csapat eddigi teljesítményével? — Egészében véve igen. Felesleges mentséget keresni a vereségeinkre, mert minden együttes életében vannak törvényszerű hullámvölgyek is. Ennek ellenére állítom, hogy elismerésreméltó a Ferencváros küzdeni tudása, lelkesedése. Az elmúlt évhez képest taktikailag és technikailag is fejlődött a csapat. 3
