Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1981/82 - 1980 / 70. szám
Budai II „Púpos” a beadások mestere A Ferencváros, és a Budapesti Honvéd színeiben is szerepelt, így szerezve mindkét szurkolótábornak felejthetetlen pillanatokat. Rákospalotai kertes házában, 1979 óta nyugdíjasként csendesen, kicsit talán visszahúzódva él. Nála ez így természetes. Sohasem kereste a mindenáron való szereplést, még a csúcson is mértéktartó tudott maradni, pedig akkoriban nevétől volt hangos a nemzetközi sportsajtó. — Mindig gyűlöltem a nagyképű embereket, főleg azokat, akik hangjukkal, önteltségükkel próbálták a többieket talpuk alá gyűrni. ■ Sok ilyen labdarúgót ismert? — Akadt jó néhány. Szerintem ennek okát valahol az intelligencia hiányában kell keresni. Ez persze nem feltétlen következménye az iskolázatlanságnak. Akadtak olyan játékosok, akik jóformán a nevüket is alig tudták leírni, de társaik mégis becsülték őket szerénységükért, emberségükért. iMi a véleménye, a szurkolóknak is szemet szúr ez a viselkedés? — Feltétlenül. Az egy alapvetően téves hiedelem, hogy a néző a tribünön csak a szép cseleket és trükköket veszi észre. A gesztusokból, a legyintésekből is sok mindenre következtethet. Leszűrheti, hogy milyen a játékosok egymáshoz való viszonya. ■ Miért mondta el mindezt? — Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a mai fiatalok okuljanak belőle. Kérem őket, hogy ne vegyék ezt egy „öregfiú" okvetetlenkedésének. Szeretném, ha megértenék, hogy a szerény, becsületes játékos hamarabb kivívja a közönség rokonszenvét. Az ilyenekkel szemben a szeretet is tartósabb marad. ■ Mikor került a Ferencvároshoz? — 1948 nyarán a rákospalotai Hutter csapatából. ■ Ki ajánlotta? — Tulajdonképpen két patrónusom is volt. Az egyik Kocsis Sanyi, a tősgyökeres f rád ista, aki itt nevelődött az Üllői úton. Vele együtt lettem ifjúsági válogatott. Ismertük egymás gondolatát, nagyszerű partner, igaz barát volt. Másik ajánlóm Takács Géza bácsi volt, a „Mari néni", aki a huszas években a Ferencváros védelmének oszlopa volt. Ugyanis a Hutternél ő volt az edzőm. Rengeteget köszönhetek neki. Ehhez még hozzájárult az is, hogy apám és én is gyerekkoromtól kezdve csak az üllői úton éreztük jól magunkat, idehúzott a szívünk. I Milyen volt az 1948—49-es Ferencváros? — Jellemzésként talán nézzünk az akkori tabellára. Huszonhat mérkőzésen 140 gólt rúgott csapatunk és mindössze harminchatot kapott. Gólkirályunk, Deák Feri azóta is egyedülálló rekordot ért el. Egyetlen szezon alatt ötvenkilencszer talált az ellenfél hálójába. ■ Mint jobbszélső, hány gólt ért el? — Deák után a legtöbb gólt abban a bajnokságban, Kocsis Sanyi lőtte a harminchármat. Utána Czibor következett tizennyolccal. Én tizenötször voltam eredményes. Kérdem én: véletlen, hogy ezt a csapatot a közönség a tenyerén hordta? I Mikor került el a Fraditól? — 1950-ben a válogatott edzésein Puskás Öcsi többször odaszólt Kocsisnak és nekem, hogy hamarosan angyalbőr kerül ránk. Tréfának vettük szavait, egészen addig, amíg a nyár folyamán meg nem kaptuk a behívót. Egy napon megjelent a lakásomon szegény Bozsik Cucu, s megkérdezte, hogy kaptam-e valamilyen papírt? Hirtelen nem jutott eszembe, majd leesett a tantusz. Ja! — mondtam — a behívó? Köntörfalazás nélkül azt mondta, hogy két lehetőségem van, vagy vidékre megyek katonáskodni, vagy átigazolok a Honvédhoz. Együtt mentünk át Kocsis Sanyiékhoz. Vele összedugtuk a fejünket, majd alá- firkantottuk a nevünket. így történt. ■ Gyönyörű és sikeres évek következtek. — így igaz. Olyan csapatban játszhattam, amely akkor kétségkívül a világ legjobbja volt. Bajnokságok, nemzetközi sikerek követték egymást. Mint Honvédjátékos 1949 és 1959 között harminckilencszer játszottam a magyar válogatottban.Tagja voltam a helsinki olimpián aranyérmet nyert gárdának és játszottam az 1954-es világbajnokságon, ahol másodikak lettünk. ■ A legfelejthetetlenebb mérkőzés ebből az időszakból? — A 6—3 a londoni siker! Világra szóló diadal volt, hiszen 90 éves veretlensége szakadt meg az angoloknak a Wembley-ben. ■ Játszott-e később valamilyen alkalommal a Fradiban? — Kölcsönjátékosként, 1955-ben a húsvéti tornán Budapesten és Bécsben, csakhogy akkor a Fradit budapesti Kinizsinek hívták. Bécsben különös dolog történt. Bementünk az öltözőbe és észrevettük, hogy a Kinizsi piros—fehér meze helyett a padokon zöld—fehér szerelés van. Ebben játszottunk, lett is belőle balhé itthon. ■ Mikor hagyta abba a labdarúgást? — 1961-ben, pedig még négy évig akartam játszani. Sajnos, egy baleset közbeszólt. Sétáltam az utcán és egy szédült motoros nekem rohant. Orvosi javaslatra hagytam abba. ■ Mikor lett edző? — Még játékosként megszereztem az oktatói papírt, majd 1967-től a Kossuth KFSE-nél dolgoztam. Sok NB l-es játékos és későbbi válogatott volt a kezem alatt katonaideje alatt. 1979-ben mint alezredes nyugdíjba vonultam. ■ Van-e valamiféle kapcsolata a focival? — A megyei első osztályban szereplő Főt csapatának vagyok az edzője. ■ Egy legendás szélsőtől iIldomos megkérdezni: mi a szélsőjáték titka? — Sokat kell gyakorolni az elfutást, a beadást. Az Aranycsapatban és a Hon- védban nagyon sok gólt fejelt Kocsis Sanyi a beadásaimból. Nem volt ebben semmi szerepe a véletlennek. Egy edzésen ötvenszer futottam le az alapvonalig, íveltem be, ez végül a véremmé vált. Ma legnagyobb baj az, hogy a gyerekek nem szeretnek szélsőt játszani. Pedig a mai korszerű labdarúgásban rendkívül fontos szerep jut a jobb- és baloldalon vezetett támadásoknak, mert a tömörülő védelmet csak így lehet átjátszani, gyors támadásvezetéssel a széleken, ■ Mit csinál üres óráiban? — Előveszem a megsárgult újságokat, fényképalbumaimat, felidézem azokat a felejthetetlen 90 perceket. Itt van például a Fradi 1948—49-es bajnoki tablója. Micsoda nagyszerű közösség volt! Menynyire szerettük egymást! Idősek és fiatalok nagyszerű ötvözete volt az a gárda. Talán a mai srácok el sem hiszik, hogy mi, fiatalok Kispétert, Rudast és Lakatot csak akkor tegezhettük le, amikor először lettünk magyar válogatottak. Addig bácsiztuk őket! Gyenes J. András B
