Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 69. szám

Pedig azt sem lehet mondani, hogy nem jó az utánpótlás. A fiatalok szeretik a kézilabdát, ezt a szórakoztató, játékos sportot. De még idő kell, amíg a saját nevelésűek elérik az NB l-es színvonalat. „Egy kérésünk viszont van: a gyengébb szereplés ellenére is bíztassanak bennünket, mert az sokat segíthet abban, hogy felzárkózzunk", — mondta befejezésül az edző. Elek Gyulát talán még borúsabb hangulat­ban találtuk, amikor a női csapat felől érdek­lődtünk. Érthető: az FTC 15 éven át mindig a dobogón végzett, — jelenleg a mezőny máso­dik felében tanyázik ... Az okok itt is kulcs­emberek kiválásával magyarázhatók; Csulik- né visszatért Békéscsabára, Oszvald a Sparta- cusba igazolt, Lelkesné pedig szülés miatt volt kénytelen hátat fordítani a termeknek. — Mindez olyan nagy hátrányt jelentett az erős ellenfelekkel szemben, amit nem tud­tunk átvészelni, — panaszkodott Elek Gyula. — A fiataljaink körében ugyan sok az ügyes játékos, de, — akárcsak a férfi csapatunknál — kellene néhány „főszereplő". Ezt a tavaszi idényben több mérkőzésünkön is tapasztal­tuk, amikor például minimális vereségeket szenvedtünk, noha egy-egy nyerőjátékossal fordított lehetett volna az eredmény. A nyarat a csapat igyekezett jól kihasz­nálni, különböző tornákon vett részt, így Békéscsabán, Veszprémben a Balaton Kupa sorozaton és a felkészülést fonyódi edzőtá­borozás zárta. A tavaszi kudarcok ellenére jó a hangulat, elszántság tapasztalható, s min­denki fogadkozik: „Derűsebb lesz az ősz, mint a tavasz volt." Ezt egyébként a hagyo­mányok is megkövetelik. „CSÖPI BÁ" SEGÍT Szántó Imrét, az ökölvívó sportban mindenki úgy becézi, hogy „Csöpi". Ez az évtizedek sofán annyiban változott meg, hogy a Csöpi mellé odakerült a bá', hiszen egy 70 éves embernek mégis csak meg kell adni a tisztele­tet. A sportág egyik nagy öregje 30 év tuán tért vissza az Üllői útra, örömmel fogadta, amikor felkérték szaktanácsadónak. — Nem tagadom, elég szétzilált szakosz­tályhoz kerültem, úgy hallottam, már-már felmerült a feloszlatása is, — említette. — El­menőben voltak edzők, versenyzők másho­va igazoltak, s a szakosztály nem tudta azt a rangját betölteni, amelyet az egykori sikerek megköveteltek volna. Takács Béla edzővel láttunk munkához, Vajdai Artúr és Szabó Gyula segítségével igyekeztünk hamar felmér­ni a helyzetet, s jelenleg 60—70 fős a gárdánk. Ennek körülbelül a fele a stabil versenyző, közülük 10—12 a felnőtt, három-négy az ifjú­sági korosztályhoz tartozik, aztán ott vannak a gyerekek, a jövő reménységei. Sikerült is néhány eredménnyel felkelteni a figyelmet, így Molnár Gábor junior-korú versenyző az Avas Kupán a váltósúlyban ki­tűnt erőteljes, jó öklözésével, sokat ígér Vira Sándor, Gattyán Zoltán és Szoboszlai István is. Nem titkolt az idei célkitűzés: egy-két „bunyóssal" szeretnék eléretni az első osztá­lyú szintet, s aranyjelvényeseket is akarnak felmutatni. A szakszerű munkában Szántó Imre óriási tapasztalata valóban „aranyat" érhet, s ha mindenki egyformán kiveszi részét a munkából, akkor néhány év múlva a klasz- szisokban nem éppen bővelkedő magyar ököl­víváson a fradisták is segíthetnek, ügy, mint régen. NÉGY PONT HIÁNYZIK A női teke is a Ferencváros korábbi siker­szakosztályai közé tartozott, a versenyzők sokszor kulcsszerepet töltöttek be nemcsak a hazai pályákon, hanem a nemzetközi mezőny­ben is. Maróti Gyulának, a szakosztály vezető edzőjének ezért nincs könnyű dolga, hiszen az igények változatlanul nagyok, teljesíteni vi­szont nem mindig sikerül. így például tavasz- szal a bajnokságban csak 12 pontot szereztek, néggyel kevesebbet, mint amennyit terveztek, s ez mindössze a negyedik hely eléréséhez volt elegendő. — Szerkezeti változások történtek a csa­patban és az átálláshoz nemcsak idő, hanem türelem is kell, — mondta a szakvezető. — Eredménylistánk így sem rossz, de a csapat­bajnoki szereplés mégis csak az egyik legfon­tosabb. Idén például a Budapest bajnokságon a Szilassyné-Sallainé páros aranyérmet nyert, az országos bajnokságon viszont csak negye­dikek lettek; Sallainé az országos egyéni baj­nokságon az ötödik helyen végzett. Az ifjúsá­giak bajnokságán Szilassy Erika és Hankó Zsuzsa páros ezüstéremhez jutott, míg a ser­dülőknél a tehetséges Nagy Ildikó bronzot szerzett. Hankó Zsuzsának volt még egy érté­kes érme: az ifjúsági Európa-bajnokságon a magyar csapat tagjaként bronzot hozhatott haza. — Biztos, hogy tehetséges fiataljaink, ahogy több rutint szereznek, mind erősebbek lesznek, — mondta befejezésül az edző. — Ősz­szel 11 mérkőzés vár ránk, s mindjárt a baj­nokságban vezető DÉLÉP ellen Szegeden van az első összecsapás. Kitűnő erőt képvisel még a Kőbányai Porcelán, a Győri Lenfonó és az Előre. Adott helyzetünkben, ha dobogóra jutunk, elégedettek lehetünk. GOND AZ USZODA Egész Magyarországon óriási erőfeszítéseket tesznek az úszósport fejlesztésére, s közis­mert, hogy vidéken sokkal kedvezőbb a léte­sítményi ellátottság, mint Budapesten. Ez különösen néhány klubot érint, főleg azokat, amelyeknek nincs saját uszodájuk és hol itt, hol ott „vendégeskednek". Az FTC sem kivé­tel, s bár forró nyár volt, amikor Balási Péter megbízott vezető edzővel beszélgettünk, ő már a borús őszre gondolt . . . — Bérlők voltunk az Elektromos uszodá­jában, de szerződésünk lejárt, s házigazdánk olyan újabb magas összeget állapított meg, amely szinte teljesíthetetlen, — panaszkodott. — Aztán gond, hogy a szigeti fedettet is be­zárják, így lényegében otthon nélkül marad­tunk. Igyekszünk a Toronyház utcai meden­cét megkapni, esetleg még befogadnak másho­vá is bennünket, aztán már csak elkészül egye­sületünk új és várva várt létesítménye. A szakosztály, amely egykor világklasszi­sokat nevelt, most a jó versenyzőknek is érzi a hiányát. Ezzel magyarázható, hogy A kate­góriás helyett B-s lett, ez pedig a pillanatnyi helyzetben feltétlenül hátrányos. — Számottevő felnőtt úszónk nincs is. Kormos István tartozott az első vonalba, de ő katona, — folytatta az edző. — Sáti Ist­vántól várjuk, hogy a pillangón és a gyorson jelentősebb javulást érjen el, Besze Gábor egy-két éve nagy tehetségként tűnt fel, ő is előbbre léphet. Nincs is oka a magyarázko­dásnak: szakosztályunk jelenleg stagnál . . . A súlyos szemműtéten átesett és a munkából kivált Székely Éva bizony nagyon hiányzik. Balási Péternek, Horváth Miklós, Molnár Róbertné és Boros István a segítője. BRAVÓ FIATALOK! Felkai Lászlóval, a vízilabdázók edzőjével idén e hasábokon már találkoztunk. A zöld- fehér gárda új mestere nemcsak bemutatko­zott, hanem terveiről is nyilatkozott. Mérték­tartó volt, nem ígért bajnokságot, de tisztes szereplést igen. Mi valósult meg ebből az őszi bajnoki folytatásig? — ezt kérdeztük. — Elégedett vagyok, hiszen az ötödik he­lyen állunk a tavalyi hatodikkal szemben, amikor erősebb játékos anyag állt rendelke­zésünkre, — mondta. — A csapatunk fiatal, a tehetséges gyerekek, mint Bujka, Honti, Molnár, Nádházi, mind biztosabb tagjai a gárdának, s többen valamelyik válogatott keret kapujáig is eljutottak. Fehér és Varga bizalmat kapott dr. Mayer Mihály szövetségi kapitálytól. Molnárra is felfigyelt már, az if­júsági kapus Ambrus mind biztosabb kezű „portás", s a juniorok között is akadnak szépreményű fiatalok. Ettől függetlenül szakosztályunkban bizonyos ellentmondás tapasztalható: az ifjúsági csapataink rosszab­bul szerepelnek, mint korábban: a serdülők­re nem lehet panasz; az úttörők viszont na­gyon lemaradtak. Tehát adott a feladatunk és sok a tennivalónk. Az idén első alkalommal kiírt újrendszerű bajnokságban a csapatnak az őszi szezon hoz­za a több nehéz mérkőzést. A java tehát még hátra van, éppen ezért ha néhány hónap múl­va Felkai edző úgy nyilatkozik, hogy „elé­gedett", fogadjuk el tőle. És legközelebb talán már az uszodahely­zetről is több jót tudunk írni, elsősorban a Népligetben épülő létesítményről. Ez kulcs­kérdés a szakosztály jövőjében! Kozák Mihály 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom