Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1981/82 - 1980 / 69. szám
„A meredek emelkedőkön az autó motorja is sírt...” Ausztriai emléklap Egyszer mindennek vége. A bajnokság ünneplésének éppúgy, mint a nyári vakációnak s ismét elérkezett a dologidő, megkezdődött a felkészülés az új bajnoki esztendőre. Az FTC labdarúgói az alapozás egy részét ezúttal külhonban végezték. Nem messze, csupán itt a „szomszédban", Ausztriában, csodálatosan szép környezetben, Tirolban, a hegyek között egy kis faluban, Stuhl- feldenben. — Hogy került a fenti kis faluba az együttes s milyenre sikeredett a „magaslati" felkészülés? — faggatuk az ausztriai napokról Novák Dezső vezetőedzőt. — Még az elmúlt télen kezdődött a dolog. A stuhlfeldeni kis csapat itt járt akkor Magyarországon s a Ganz-Mávag vendégeként több meccset is játszott nálunk. Többek között minket is megkerestek s érdeklődtek, nem mérkőzhetnének meg velünk is csak úgy előkészületi alapon. Mi mondtuk, hogy ennek semmi akadálya s akkor barátkoztunk meg a „sógorokkal". Olyannyira, hogy amikor elbúcsúztak tőlünk, meghívtak hozzájuk. Mint hangoztatták, nagy szeretettel várnak majd a nyáron. Nos a meghívást elfogadtuk s egy hetet kedves osztrák barátainknál töltöttünk Stuhifeldenben. — Milyenen voltak az edzési lehetőségek? — A lehető legideálisabbak. A polgármester házában laktunk, egy gyönyörű három emeletes épületben, a helyi csapat füves labdarúgó pályáján edzettünk, rendelkezésünkre állt még egy feszített víztükrös pompás uszoda, szauna s nem utolsó sorban meredekebbnél meredekebb délceg hegyek. Edzeni tehát annyit lehetett, amennyit nem untunk. — És nem unták? — En nem. Ami a játékosokat illeti, nos róluk el tudom képzelni, hogy nem egyszer a pokolba kívánták azokat a remekbe szabott hegyeket, nagyszerű szerpentineket s ezt egy kicsit meg is tudom érteni. Amikor ugyanis a Az Austria jubileumi tornáján ilyen díjak voltak. A Fradi második helyével a *-gal jelzett trófeát nyerte futópálya hosszát kiméricskéltük kollégáimmal, mindezt a technika eszközeivel tettük, vagyis kocsiba ültünk s úgy kapaszkodtunk fel a panorámás erdei utakon. A látvány szemet gyönyörködtető volt, a kapaszkodókon viszont szegény autó motorja ugyancsak lihegett. Mit lihegett, sírt is időnként. A játékosok később úgyszintén. Ugyanis nekik nem adatott meg, hogy gépi úton jussanak a csúcsra, nekik oda fel kellett futniok. De az élet sokszor kegyetlen a labdarúgókhoz, különösen ilyenkor alapozás idején. — Hány edzést tartott naponta? — Általában kettőt, de akadt olyan nap is, amikor hármat. Ezek a bizonyos hegyi futások kicsiben is megvoltak. Minden reggel. — Hát így aztán nem lehetett csodálkozni, hogy sírtak szegény fiúk. Mit érzett ilyenkor a mester? — Semmit. Tőlem sírhattak. Annyit azért mondtam nekik vigasztalásul, hogy ne bánkódjanak, az itt befektetett munka később majd kamatozik s akkor az ellenfelek fognak sírni. — Csak edzettek odakint? — Jórészt. De voltak azért játékok is. Előbb a közeli Zell am See csapata ellen mérkőztünk s a megyei csapatot 5 : 2-re vertük. Játszottunk a Salzburg ellen is, ők most kerültek vissza az első ligába. Az eredmény itt 2 : 0 volt a javunkra. A harmadik mérkőzésünkön Salzburg megye amatőr válogatottja volt ellenfelünk, ellenük 4 : 2-re nyertünk. Ezeken a meccseken éppen, hogy ki tudtunk állni, ugyanis hiányzott a gárdából a hat válogatott, az utánpótlás válogatott Mörtel s Szabadi, aki útlevélproblémák miatt nem tudott részt venni a túrán, így elvittük magunkkal a Ganz- Mávag-nak kölcsönadott két fiatalunkat Bánkit és Németh-et. — Mint említette, uszoda is rendelkezésükre állt, így aztán a kikapcsolódásra, egy kis hancúrozásra is volt mindig mód. — Sajnos csak az uszoda állt rendelkezésünkre, napos meleg idő annál kevesebb. Majdnem minden nap esett az eső, így aztán kellően vizesek lettünk rendszeres fürdőzés nélkül is. Ami a kikapcsolódást jelentette az a két kirándulásunk volt. Jártunk Kitzbühelben s Krímiiben, megnéztük Európa legnagyobb vízesését. — Elégedett volt a labdarúgók munkaintenzitásával? — Igen. Nem volt panasz egyikük munkájára sem, tette mindenki a dolgát. Mint mindig most is volt akit jobban, másokat kevésbé viselt meg a kemény munka, de ez mindig így szokott lenni. Szidni, noszogatni azonban senkit sem kellett. — Befejezésül meséljen a tura- zárásról, a bécsi labdarúgó tornáról. — Bécsben kiegészültünk, jöttek már a válogatottjaink is. Első meccsünkön, az Austria ellen bizony még igencsak csikorogtak a „fogaskerekek", nehezen indult be a gépezet. Nem játszottunk jól, látszott, hogy akkor találkozott jóformán először egymással a pályára lépő együttes komoly ellenfél ellen. — Itt eltérően a hagyományoktól 4—4—2-es hadrendben játszott a Ferencváros? Miért? — Egyrészt kíváncsi voltam mit tudunk így, másrészt ki akartam próbálni Szántót és Pö- löskeit a középpályán együtt a régiekkel, Nyilasival, Ebedlivel. Megnyertük ugyan a meccset, de a játék hagyott jócskán kívánni valót maga után. De hát a felkészülés derekán nem is lehet nagy sziporkázást várni. A második meccsünkön, a Rapid ellen már jobb volt a játék. Itt már három csatárral rohamoztunk. Murai, majd helyén Kvaszta, Szokolai és Pogány alkotta a támadósort $ 14
