Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 67. szám
A műtőben is zöld-fehérben r** ft Ml Van egy klinika Budapesten, ahol a műtőben a betegtől azt is megkérdezik, hogy milyen csapatnak szurkol. És ha a beteg ferencvárosi szurkolónak vallja magát, biztos lehet abban, hogy kedvencei eredményeiről rendszeres és bő tájékoztatóban részesül. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikájának műtőse ugyanis régi, lelkes szurkolója egyesületünknek. Varga Lajosnak minden mérkőzésen helye van a lelátónkon és ott a szurkolók ,.szakértelmével" regisztrálja magába az eseményeket azért is, hogy betegeinek a kórtermek falai között mintegy gyógyszert adja be információit. Igen gyógyszerként, — mondják a betegek — mert a fradistáknak még a kórtermek falai között, a betegágyban is szükségük van tájékoztatására, egy-egv mérkőzés elemzésére, vitára kedvenceikről. Ez a „gyógyszer" talán még gyógyulásukat is elősegíti. Erről persze a klinika orvosai tudnának bővebbet mondani. De feltételezem, hogy így van, hiszen ha a beteg fradistának vallja magát, már köziik a műtőssel: Lajos bácsi, sporttársa érkezett! És Lajos bácsi az új betegeknél is alkalmazza saját pszichikai gyógyszerét, értesüléseink szerint sikerrel. így történt ez Pandula Rudolf kedvelt és régi, közismert szurkolónk esetében is, aki e klinikán került a műtőasztalra. Gyógyulása után felsőfokon beszélt a klinika orvosairól, ápolóiról és természetesen Varga Lajosról, aki — miután perceken belül tisztázták, hogy a Fradi pályáról látásból ismerik egymást — gézből zöld—fehér kapaszkodót is készített részére, hogy az ágyban fel tudjon ülni. Ezért határoztam el, hogy személyesen is megismerkedem ez egyedi gyógyszert alkalmazó szurkolónkkal. A klinika portáján egy kedves hölgy fogadott. Miután megmondtam kivel szeretnék beszélni, felvette a telefont és kellemes alt hangján közölte: Lajos bácsi! Egy fiatal ember szeretne Önnel beszélni. (Ötvenhat éves vagyok! Hány éves lehet akkor Lajos bácsi? Perceken belül megtudtam, hogy hasonló korúak vagyunk.) Fehér köpenyben és üdezöld műtőssapkában állt rendelkezésemre. Szerény, halkszavú mukáját, hivatását szerető ember. Ézt már beszélgetésünk kezdetén megállapíthattam, mert mindenek előtt munkájáról beszélt. Harminc éve vagyok műtős — mondja — és a munkámat élethivatásnak tekintem. Szeretem még akkor is, ha nemritkán szombat reggeltől hétfő reggelig bent kell lennem a klinikán. Kevés ugyanis a műtős országszerte. Sajnos a fiatalokat nem vonzza ez az érdekes, szép hivatás — csendül ki szavából szakmájának féltése. Pedig emberek gyógyításában közreműködni nagyszerű, nemes feladat. És mennyi érdekes emberrel ismerkedtem meg e harminc év alatt. Csak a sport területét említve többek között az általam oly sokszor csodált Albert Flórival, a soha nem fáradó Rákosi Gyuszival, Bukovi Mártonnal és még sorolhatnám az ismert sportolók neveit, akik megajándékoztak az általam féltve őrzött dedikált fényképeikkel és egyikük — másikuk barátságukkal is. Tabák Éndre egyik sporttárgyú könyvével lepett meg egy alkalommal, kedves, közvetlen sorokat írva első oldalára . . . Helyben vagyunk. Sport! — vetem közbe. Mióta szurkoló? Mióta Ferencváros szurkoló? Nem amióta az eszem tudom! — válaszolja. Balaton melletti szülőfalumból tizenöt éves koromba kerültem „fel" Esztergomba, gimnáziumba. Az iskolában tornatanárunk Nagy Sándor — később a TF rektora — nemcsak a sportot kedveltette meg velünk, de belénk oltotta az FTC iránti szeretetet is. Továbbá azt is, hogy a sport egy olyan nemes játék, ahol nyerni ugyan nagyszerű dolog, de a versenyzés következményeként, vesztesek is vannak. Ezt megértve én soha nem voltam elkeseredve, soha nem szidtam játékosainkat, vezetőinket ha nem ment a csapatnak . . . Évekig voltam rajongója a Fradinak úgy, hogy a csapatot nem is láttam játszani. Aztán 1948-ban felkerültem Budapestre, és az első vasárnap már kint voltam az Üllői úton. Végre láthattam kedvenceimet: Kispétert, Lakatot, Budait, Kocsis Sanyit és a többieket, akiket mindaddig csak hírből, az újságok híradásaiból ismertem. Nagyszerű csapat volt! Aki csak egyszer látta játszani őket, örökre rabja lett ennek a gyönyörű sportnak, ennek az egyesületnek. Azt követően még a vidéki mérkőzésekre is elmentem fiammal, lányommal együtt . . . Persze a klinikán is mindenki tudja mennyire rajongok csapatomért. Dr. Babits Antal professzor úrnak — bár már nyugdíjban van — még ma is én számolok be a Fradiról, és természetesen a betegeknek és a munkatársaimnak is. Ezért olyan privilégiumban van részem az orvosok részéről, hogy ha egy-egy Üllői úti mérkőzés idején ügyeletes vagyok és nincs műtét, kimehetek ide a szomszédba a mérkőzésre. Ha sürgősen szükség lenne rám, tudják a pálya telefonszámát, átszólnának . . . Most három fordulóval a bajnokság befejezése előtt, nagy örömünkre, ismét bajnok jelölt csapatunk van Novak Dezső vezetésével. Bízunk abban, hogy a legrangosabb nemzetközi kupában is sikerrel szerepelnek majd fiaink . . . Rövid beszélgetésünket a sterilizáló gép jelzése szakította meg. Jelezte, hogy a „gyógyító ember" tudásával, hivatástudatával emberi életeket menthet, E klinikán sajátságos módon sportszeretettel is?! Ha így van, köszönet érte. M. J. Zoliéi János Szerintem nem készülhetne FTC bajnoki kiadvány Zoliéi János — a „Kalap" nélkül. Vele nem kell interjúhoz leülni — ő szerintem Magyar- ország legkifejezőbb szurkolója. Arcán, mozdulatán látszik a siker, a balsiker vagy az önfeledt öröm minden momentuma. Izig-vérig fradista. Érzelmei, megnyilatkozásai vitathatlanok. Kétségtelen: a Fradi egyik legnagyobb szurkolója. Bizonyára sok mérkőzést sorolt volna fel, amelyekben örömét lelte. Számomra — legalább 60 ezer szurkolótársammal együtt — mégis a magyar-angol mérkőzés előtti pillanatok a felejthetetlenek. „Kalap" — tízezrek kedvence — kezében a magyar zászlóval tiszteletkört futott a Népstadionban . . . Bevallom, úgy szorítottam neki, mint egy gólért, hogy a beteg lábával (!) teljesítse önként vállalt „stadionfutását". „Kalap" a szurkolók örömujjongása közepette „célba ért", és közben — mily „csekélység" — közel 70 ezer embert hangolt fel a nagy mérkőzésre! Barátaimmal büszke voltam rá, hiszen ez a nagyszerű ember egy olyan lelkes szurkolói egyéniség megtestesítője — amely klubszíntől függetlenül, általános elismerést érdemel. Az a bizonyos FTC címeres kalap — nemzeti színű szalaggal — „Kalap" fején volt ekkor is, mint minden mérkőzésen . . . Sok mérkőzését látta, „vezényelte" a magyar válogatottnak, a Fradinak. Egyszer úgy illik, mi is mondjuk neki: Nagyon köszönjük, szép volt „Kalap" ... > N. B. IS