Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 64. szám
Szertá osok Kopognak a cipők a folyosón. Megszokott, ezerszer ismétlődő jelenet az Üllői úton, Nyilasi egy labdát visz a hóna alatt, Kakas most húzza fel a kesztyűjét. Mucha siet el melletük. Szép lassan kiürül az öltöző. Novák Dezső vezető edző még néhány szót vált Monostori Tivadarral és Szűcs Lajossal, aztán ők is mennek a csapat után. Az edzésidő kezdetéig még tíz perc hiányzik. A szertáros, Sebestyén László magára marad. Körülnéz az öltözőben, már-már indulna a randevúra, de lépések koppannak az ajtó előtt. Benyit az egyik játékos, s más mezt kér. Gyorsan megkapja, aztán fut a többiek után. Végre teljes a csend. Sebestyén még marad. Jó tíz percet. Hátha jön még valaki, s cipőt cserél. Órájára néz. Az edzés elkezdődött. Most már bizonyos, hogy nyugodtan elmehet „őrhelyéről". Egy órája van. Igaz, akadna dolga, de most félreteszi. A szoba, ahol randevúzunk a szertárossal, csupa emléktárgy. Valóságos FTC múzeum. Itt halkabbra kell fogni a szót. Úgy illik. A csendben szunnyadó ereklyék között tán még fogalmazni is másként illik. Sebestyén fiatal ember. 1977. február elsején lépett be először a Ferencváros klubházának kapuján. Nem volt afféle újonc a futtbalberkekben. Éveken át dolgozott a szomszédvár kispestieknél. Onnan jött. Pusztai Laci és Kollár kapus hívta. Ők azóta elmentek, a szertáros maradt. Ma már a szertár „tartozéka". El sem lehetne nélküle képzelni a futballszakosztályt. Szinte észrevétlenül asszimilálódott a labdarúgók világához. Ért a félmondatokból, a szem- villanásokból. Tudja, ki mire kényes, kinek milyen állapotban van a cipője. — A jó futballcipő döntő — magyarázza. — Ügy kell éreznie magát benne a játékosnak, mint táncosnőnek a balettcipőben. A láb mindenre azonnal reagál. Tudom, mert maBajczi Gyula és Sebestyén László a szertár „mélyén” ... gam cipész voltam korábban. Ma is szívesen nyúl a kényes lábbelikhez. Igaz, nem ő javítja azokat, de állandóan ellenőrzi „állagukat". Mielőtt még a játékos panaszkodni kezdene, már tudja a diagnózist. A cipők katonás rendben sorakoznak egymás mellett. Behunyt szemmel tudja, melyik kié. Ugyanez a helyzet a mezekkel is. Tep- szicsé az 5-ös, Nyilasié a 8-as, Ebedlié meg a 10-es. — A 9-es mez cserélt eddig legtöbbször gazdát — meséli. — Esterházy, Szabó Feri, Szokolai, Mörtel, aztán Koch „koptatta". Úgy látszik az edzőknek ezen a poszton volt mindig a legtöbb gondjuk. Talán ma is ez lehet az egyik legforróbb pontja a csapatnak. Sebestyén birodalma szép és gazdag. Ezer felett van a mezek, nadrágok, sportszárak száma. Hét garnitúra szerelése van az első csapatnak. Figyeli az időjárásjelentést, s annak megfelelően készíti elő a mezeket. Minden játékosnak van 2—3 pár cipője, amelyeket csak a meccseken használ. Mindent pontosan fejben kell tartani. Nem lehet tévedni. — Milyennek ismerte meg a focistákat a szertárból — kérdezzük. — Szerények, vagy tán nagyszájúak? Tisztelettudók? — Már kiismertem mindenkit. Velem nagyon rendesek, gondolom ők is szeretnek engem. Én nagyon jóban vagyok mindenkivel. Ha kell az idősebbek mellém állnak. Volt már olyan eset, amikor az éppencsak felkerült if ista a sarokba vágta cipőjét, s már ment is el. Visszahívták, s mondták neki az FTC öltözőjében ez nem szokás. S azt is elvárták néhány tizenévestől, hogy ő maga pucolja a cipőjét. Ne várjon másra . . . Azaz rám. Tanulják meg a szokásokat, a rendet, s aztán ha már jó játékosok lesznek, akkor lehetnek jogaik is. A meccseket a szertár közeléből nézi, hogy kéznél legyen. Ha teheti elmegy vidékre is. Szereti a Fradit, s nemcsak azért, mert ez a munkahelye. Pontos, precíz. Órájára néz, s elnézést kér. Igaz, még csak tíz perc múlva fejeződik be az edzés, de ő időben ott akar lenni a munkahelyén. Rá ne várjanak. Megszokta már ez az ő feladata. Bajczi Gyula, a kézilabda szakosztály szertárosa beszélgetésünkkor sokkal nyugod- tabb volt, mint kollégája. Az edzés csak délután következett. Addig még volt jó két órája. Az FTC-hez olyan simán került, hogy meg kell írni. Hirdetés jelent mega lapokban, hogy a kézilabda szakosztály szertárost keres. Jelentkezzenek, akik kedvet éreznek ehhez a munkához. Jött, s felvették. A MOM-ból került át. S természetesen egészen más beosztásból. — Kik állnak közelebb a szívéhez, a női, vagy a férfi csapat tagjai? Melyik együttessel van szívesebben? — Már az első napokban megszerettem és megszoktam az itteni munkát — vallja. — Az az igazság, hogy mindkét felnőtt csapatban vannak kedvenceim. A fiúknál és a lányoknál is. Most persze a női együttes kicsit kedvesebb a szívemnek. Pontosabban egyik tagja. Nemere Tünde most már a menyasszonyom. — És milyen előnyökhöz jut így? — Ha olyat kíván, amit másoknak sem tennék meg, vele sem kivételezem. Nem lenne szép dolog. Igaz, nem is kér extra dolgokat. Nekünk egyébként sincs ilyesmink. Csak a szokványos mezek, nadrágok, sportszárak, cipők, melegítők. Milyennek látja az FTC első csapatait a szertáros, aki naponta velük van? Vajon hányadik lesz a két csapat az NB l-ben? Miért tetszik a kézilabda? És jár-e futballmérkőzésre? Profi módon válaszol. Látni ért a játékhoz, de azért a szíve a focihoz is húz. — A kézilabdát azért szeretem, mert gyors a játék. Nincsen olyan perc, amelyben ne történne valami érdekes. Hol azért szorítok, hogy bedobjuk a ziccert, hol meg azért, hogy kapusunk kifogja a hétméterest. Prognóziskészítésre is vállalkozik. — Női együttesünk harmadik lesz a bajnokság végén. A férfiak is újra dobogón végeznek majd. Ez biztos. Visszakanyarodunk munkájához. Fejből sorolja ki hányas cipőben játszik, mennyi a mezszáma. Ügyelve arra, hogy mindkét gárda megjelenésében is méltó legyen az FTC-hez. A klubház bejáratáig kísér. Még van fél órája a munkakezdésig. Érezzük, még akar valamit mondani. Ki is rukkol a farbával: ő a labdarúgók szakszervezeti bizalmija, s nagyon szívesen csinálja. A fiúk pontosan fizetik a tagdíjat. S ha csak teheti sokat van velük. Szereti első kézből hallani a sztorikat. Erről jut eszünkbe: érdemes lenne egyszer lefotózni például Nyilasit, Judikot, vagy Muchát, amint beragassza a bélyeget tagsági könyvébe. Bizonyára kuriózumként kezelnék a felvételt az ÉDOSZ-ban. V. B. 17
