Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 62. szám
Amikor a szobába léptem, legelőször az egyik sarokban álló, már kissé kifakult, zöldfehér Fradi zászlóra lettem figyelmes, majd a televízió mellett csaknem „naprakészen" sorakozó Népsportok, Képes Sportok keltették fel érdeklődésemet. S nem kevésbé volt meglepő vendéglátóm friss ismeretanyaga a hazai sportéleteddé különösen a Ferencvárost illetően. Alig győztem válaszolni kérdéseire: miért maradt ki a csapatból X, felépült-e már sérüléseiből Y? Mindezek alapján az olvasó arra gondolhat, hogy egy budapesti, de legalábbis magyar- országi lakásban folytatott beszélgetésemről írok, pedig a cím kissé távolabbi: 128 New Cavendish Street, London. Házigazdám pedig Barcza János, akivel elmúlt őszi, angliai tanulmányutam során ismerkedtem meg. Bár több mint 30 éve él a szigetországban, mégis szinte kifogástalan magyarsággal válaszol kérdéseimre. Ez talán azzal is magyarázható, hogy szenvedélyesen érdeklődik Barcza János londoni lakásán. nyelvünk eredete, története iránt, s e témához komoly szakirodalommal rendelkezik. Kedves Barcza úr, elmondaná hogyan is került Londonba? — Egy alföldi községben, Tiszaföldváron születtem, 1924-ben, bátyám, közeli rokonaim ma is itt élnek. Jómagam alig voltam 13 éves, amikor Budapestre mentem cukrász tanulónak. Ekkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a labdarúgással: a lakhelyemhez közeli Danuvia kö- lyökcsapatában játszottam, majd nem egészen 15 évesen a Fradiba kerültem. Innen tehát a vonzalom a zöld-fehér színek iránt? — Igen. Ma is jó visszagondolni arra, hogy egy igazi nagy csapat — ráadásul a Fradi — serdülő együttesében szerepelhettem, s edzőmtől, Szűcs Zoli bácsitól is minden vonatkozásban sokat tanulhattam. Egyébként szélsőt játszottam. talán nem is rosszul, mert meglehetősen gyors voltam. Két, az FTC-ben eltöltött év után válaszút elé kerültem. Mind nehezebben tudtam ösz- szeegyeztetni az edzéseket, mérkőzéseket munkahelyi elfoglaltságommal. A futballról azonban nem tudtam teljesen lemondani, így azután a Zuglói AC-ban kergettem a labdát egy ideig. Amíg be nem hívták katonának . . . — Bizony a II. Világháború az én életemben alapos változást hozott. Hadifogságba kerültem, s csaknem két évi ausztriai tartózkodás után vetett a sors Angliába. Itt mivel kezdett foglalkozni? — Mivel addigra alaposan kitanultam a cukrász és szakácsmesterséget, Anglia, Skócia és a Csatorna-szigetek sok éttermében igyekeztem — úgy érzem sikerrel — a vendégek asztalára magyaros ízeket is csempészni. Az 50-es évek elején a dél-angliai Dorset grófság Bournemouth városának egyik jól menő hoteljében dolgoztam, amikor ismét kapcsolatba kerültem a focival. A helyi profi csapat az AFC Bournemouth, amely jelenleg a liga negyedik osztályában szerepel, csatár gondokkal küzdött, így „beszálltam" hozzájuk. Ezt a klubot 1899- ben alapították — éppen mint a Ferencvárost —csapatszínük piros-fehér, s abban az időben a liga harmadik osztályának déli-csoportjában küzdöttek. Kilenc hónapig voltam a játékosuk, több mérkőzésen is játszottam színeikben a Dean Court Ground nevű stadionjukban. Az egyesület vezetői azonban elmulasztottak velem kapcsolatban elintézni valami jogi formaságot, így a dolognak eltiltás lett a vége. Ezzel pont is került labdarúgói pályafutásom végére, bár amíg egészségem engedte, kedvtelésből szívesen játszottam. Egészségi okok miatt változtatott pályát is? — Orvosi tanácsra felhagytam korábbi foglalkozásommal és a bélyeg-szakmában helyezkedtem el, mert mindig érdekeltek a bélyegek, jelentős magán gyűjteményem is van. Most különben a Leicester Square-n lévő egyik üzletben tevékenykedem. Itt Londonban a BBC vagy az ITV valamelyik csatornáján szinte mindig van a labdarúgással foglalkozó műsor a televízióban, de aki személyesen akar kimenni valamelyik pályára az is bőségesen válogathat. Anglia a nehézségek ellenére még mindig a futball hazája. Megmondaná Önnek melyik a kedvenc csapata? — Az az igazság, hogy nincs olyan itteni csapat, amelyiknek különösebben szurkolnék. Nem vagyok nagy híve a túlságosan is az erőre épülő brit labdarúgásnak. Igaz, az angol futbalisták akaratereje, töretlen közdőszelleme mindenki számára követésre méltó lehet. Számomra persze mindig is a szellemes, magyaros játék marad az igazi. Azért talán mégis van néhány kellemes itteni élménye is a focit illetően. — Természetesen, de az a magyar válogatotthoz kapcsolódik. Tanúja lehettem 1953- ban az évszázad mérkőzésének. Nem volt könnyű bejutni a Wembley Stadionba. Emlékszem, nekem is a „fekete piacon" sikerült jegyet szereznem? fontért, ami akkor igen nagy pénz volt. De a 6:3, a felejthetetlen élmény mindent | megért volna. Az Aranycsapat tagjai közül Puskás Öcsivel személyesen is sikerült találkoznom, azóta is őrzöm dedikált fényképét. A mai magyar labdarúgók közül kinek a játéka tetszik leginkább? — Bár kevés alkalmam nyílik látni az otthoniakat, nem nehéz a válasz. Nálam Nyilasi Tibi az első számú játékos. Remélem a VB selejtezőkön legalább egyszer betalál majd az angolok kapujába, akár Shilton, akár Clemence őrizze is a hálójukat. Ezt egyébként, mint lelkes Fradi szurkoló is kívánom neki. Nem szándékozik hazalátogatni a Népstadion-beli magyar-angolra? — Akkor nem, de az év második felében hazamegyek. S mivel az új Üllői úti stadionban még nem voltam, szeretnék kilátogatni a Fradi egy bajnoki mérkőzésére! Szeretettel várjuk . . . Magyar Zoltán 13
