Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 61. szám
POZSONYIÉK — Miatta. Zsoltot már az apuka vitte le a kölyökcsapat egyik edzésére, a serdülő „négyhez". Az edzőnek tetszett a jómozgású, labdaügyes kisfiú, így hamar leigazolták s a papa hajdani posztjára, középcsatárba állították. Mindez történt 1979 őszén s a kis Pozsonyi gyerek az első évben mindjárt 25 góllal mutatkozott be az ellenfelek kapusának. Azóta feljebb lépett, most a serdülő 111 -ban „szemezi" a gólokat. Eddig tízszer talált a hálóba a társak s természetesen a papa legnagyobb gyönyörűségére. Hogy milyen gyerek a 13 esztendős Pozsonyi Zsolt? Nos, nem csupán a labdarúgó pályán, a kapuk környékén vitézkedik, hanem az iskolában is ott van a legjobban között. A Bikszádi úti általános iskola hetedik osztályában élen jár - a tanulásban, már kapott kitüntetést a jó tanuló, jó sportoló mozgalom keretében. Első osztályos kora óta kitűnő tanuló. Ha vége a tanításnak rohan haza, majd siet az edzésre. Foci után nyomban odaül a könyvek mellé s addig fel sem kel, míg el nem végzi feladatait, míg meg nem tanulja az aznapi leckét. Zsolt tudja, hogy fontos a nyelvtanulás is, így az oroszt és a németet „gyúrja". Aztán ha még van egy kis ideje, előveszi kedvenc gombjait - s focizik tovább. Ha a televízióban meccs van, azt együtt nézik a papával. A nagy világversenyeken, kupatornák alkalmával szinte nem telik be a látvánnyal. Minden rezdülését nyomon követi a támadóknak s a világhírű csatárok egy-egy klasszis megmozdulása után nagyra nyitja a szemét a gyönyörűségtől. — Nézd apu, micsoda játékos! — mondogatja, mire a papa csendesen hozzáteszi: — Aki nem sajnálja a munkát, az energiát, a verítékezést, akiben a tehetség mellett kellő akaraterő és szorgalom is van, az viheti csak ennyire. Két nagy példaképe van a labdarúgópályán, Kempes és Nyilasi. Közben már sokan összegyűltek a kispályán, közeledett az edzés kezdete. Jött a mester is, pillanatok alatt körbe rajzotta a kis csapat. Rövid eligazítás következett, majd a társaság elindult a kijárat felé. Zsolt kivált a sok zöld melegítő közül s odajött a falelátóhoz. Köszönt illően, majd odafordult édesapjához. — Megyünk ki a ligetbe. Futni. Megvársz? ... A papa bólintott. — Igen. Már indult volna, de visz- szatartottam. — Hogy érzed magad a papa örökében. Ott a centerposzton? — kérdeztem. A fiú a zippzárjával bajlódott. — Kitűnően — vágta ki. — Ha a történelem nálatok is ismétli magát, akkor jó ha megnézed magadnak a kaput, s felkészülsz majdani őrzésére is — ugrattam a srácot. Nevetve rázta a fejét. — Oda azért nem vágyom. — Na és a jégpályára. A hokisok közé? — faggattam tovább. — Oda pláne nem. Azt legfeljebb csak nézni jó. Csinálni már nem. Túl goromba játék. — És mi lesz a családi tradícióval? A papa is mosolygott. — Alighanem megtörik — mondta. Erre a fiú élénken bólogatott s sűrűn pislogott a távozók után. így aztán nem is marasztaltam tovább. — Sok érmet gyűjtöttem az elmúlt évtizedek során, ezt Zsoltra hagyományoztam. De már ő is tett mellé néhányat — mondta a papa. Szép lenne, ha a Pozsonyi név tovább élne itt a Fradiban. S ezt Zsolt is nagyon szeretné. V.S. FTC STÚDIÓSIKER Nem mindennapi érdeklődés kísérte az FTC sporttörténeti stúdió első összejövetelét. A klub barátai, leglelkesebb szurkolói megjelentek a nevezetes eseményen. Zsampach Péter például Szombathelyről, Waldmann Zsigmond és barátai Győrből, Krasznai Éva Tatabányáról utazott fel, hogy a stúdió első összejövetelének résztvevője legyen. Hankovszky Endre floridai Fradi-szurkoló dollárban fizette be a tagdíjat és cserébe csak egy dedikált Albert-fotót kért... Albert Flórián az FTC örökös bajnoka volt ugyanis az első vendége az új kezdeményezés szülte stúdiónak. Kerülve a kitűnően sikerült rendezvényt megillető szép szavakat az újságíró ezeket jegyezhette naplójába:- Hétfőn, március 16-án néhány perccel fél hat után Nagy Béla, a stúdió vezetője köszöntötte a 103 jelenlevő tagot (a létszám egyébként a vidékiekkel együtt 165 fő, és egyelőre nem is vesznek fel újabb tagokat). Ezután Losonci Tibor, az FTC ügyvezető elnöke olyan megnyitó beszédet mondott, amely nélkülözte a szokásos protokoll kifejezéseket, de mondanivalójában, tartalmában és előadásmódjában feltétlen bizalmat váltott ki a jelenlévőkben. Ritka pillanat az amikor hivatásos sportvezető és szurkoló ennyire „egy nyelven beszél”, ennyire azonos ,;hu!lámhosszon” érzi klubja múltját és jelenét. Ami pedig ezután következett minden várakozást felülmúlt. Gye- nes J. András műsorvezető és Albert Flórián az egykori „aranylab- dós” szinte lélegzetelállító kérdésfelelet játéka még az ilyen műfajban legnagyobb igényeget várókat is messzemenően kielégítette. A semleges nézőként helyetfoglaló újságíró sem tehetett mást, mint együtt lelkendezett, a vastapssal ünneplő szurkolókkal, akik nem mindennapi élménnyel - és egy dedikált Albert-fényképpel — távoztak az Ollói úti klubházból. V. S. 8
