Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 57. szám
Válasszuk , meg az Ev Szurkolóját is Az év végén mindenütt megszavazzák a különböző sportágakban az év legjobbját. így van ez rendjén, meg is érdemlik azok a fiúk és lányok, ők megtették a magukét az egész évben. Futottak, mint a nyulak, kergették a labdát, az ellenfeleket, kapják hát meg érte az elismerést is a zárszámadásnál. De szerény véleményem szerint nem csupán az év sportolóit kellene „megszavazni" és kitüntetni minden év végén, hanem az év szurkolóját — úgyszintén. Mert nagy mérkőzéseken győzni, tétmérkőzéseket megnyerni nemes feladat, de úgy istenigazából végigszurkolni egy egész évet, az sem lebecsülendő teljesítmény. A nemes ügy érdekében fáradtságot nem kímélve utána jártam a dolgoknak. Nyakamba vettem az országot, s alapos közvéleménykutatást rendeztem. Ennek befejezéseként „megszavaztattam" az év szurkolóját. A büszke címet idén Ga- bóca Lajos nyugalmazott lószerszámkészítő nyerte el. Imponáló fölénnyel győzött, még a társbérlője is rá szavazott, pedig a szóban forgó férfiúnak volt korábban némi nézeteltérése a győztessel egy helyi rangadó alkalmából, amikor az ünnepelt egy vitatott tizenegyes következtében eltört a hátán egy zászlórudat. Ettől függetlenül áradozott Gabócáról. — Ha valaki, akkor Lajos rászolgálta kitüntetésre. Ebben az évben 598 mérkőzést ült végig, az első perctől az utolsóig. S ha hozzászámítjuk, hogy a közel hatszáz találkozó között jócskán akadtak gyengébb színvonalú összecsapások is, s hogy ezekről sem ment idő előtt haza, ez már önmagában is bravúrnak számít. Hogy hogyan jött össze ez a viszonylag nagy szám? Nos Lajos szombaton és vasárnaponként — nem beszélve a szerdákról, a csütörtökökről, a hétfőkről s a hét többi napjáról — több mérkőzést is megtekintett. Már reggel nyolckor kint volt a kölyökmeccsen, utána megnézte az ifit, a tartalékokat, végül az első csapatot. Jó esetben még egy-két esti meccsre is kiugrott. Ott volt az öregfiúk összecsapásain, hétközben az üzemi bajnokságokon s jobb híján megtekintette a lakótelepi kövérek—soványak viaskodását vagy az iskolák osztályok közötti rangadóit. Az elmúlt nyáron tizenkétszer kapott napszúrást, mert fedetlen fővel ült végig hat mérkőzést, közvetlen egymás után. A kórházból is kiszökött az intenzív osztályról az első szívinfarktusa után közvetlen s az ügyeletes orvos szobájában a vizsgálóasztal alól nézte tv-n- a rangadót. Az első félidő közepén fedezték fel az asztal alatt, utána üldözni kezdte a személyzet, emiatt a második félidőt csak úgy futtában tudta végignézni. Egy kicsit az ortopédián, egy kicsit a sebészeten s a hajrát a kórház igazgató főorvosának fogason függő házikabátja alól. Végül a hosszabbításban egy kábítószeres töltettel ellátott puska segítségével tudták pihenőre kényszeríteni. Volt olyan találkozó, amelyet minden néző otthagyott, sőt a két edző sem volt képes végignézni. Az üres stadionban egyedül Lajos csücsült, kezében egy kereplővel s buzdított. Mindez feltűnt a két csapat tagjainak, megálltak és hosszú ideig ájtatosan nézték a ritka férfiút. Akadt olyan pálya is, ahonnan a gondnok a hátán vitte haza késő este, mert elaludt a díszpáholyban. Akivel csak beszéltem, valamennyien csak felső fokokban szóltak a szurkolók nagyjáról. Végül jómagam is ellátogattam az év szurkolójához egy csípős téli délutánon. A csöngetésre egy kissé szigorú hölgy nyitott ajtót. Hűvösen érdeklődött, kit keresek, mire mondtam, hogy Lajost a mintaszurkolót. Mire ő: — Ha keresi, jöjjön később. Mondjuk két óra múlva. Addig kiszabadul. Mi is nagyon várjuk . . . s jelentőségteljesen pörgette a kezében a mozsártörőt. Már kezdtem aggódni, hogy valami komolyabb dolog történt az ünnepelt- tel, de végülis kiderült, hogy az utolsó levezető kétkapuzást nézte végig kedvenc klubjában s mivel kint állt egész délelőtt a pályán — odafagyott a lelátóhoz. Másfél órán keresztül kokszkosarakat égettek a lába mellett, míg leolvadt a főtribünről. Amikor hazaért és visszaadta a gondnok kölcsön kapott mamuszát, megvacsorázott. — Gondolom, okult a történtekből? — kezdtem az interjút. — Természetesen. Legközelebb viszek magammal váltócipőt. Akkor nem kell arra várni, míg kiolvasztanak — mondta ő két tüsszentés között. — Talán csökkenteni kellene a mérkőzések látogatásának számát. Esetleg a barátságosokat el lehetne hagyni . . . — Mit nem gondol. Engem az is leköt ... — mondta miközben lehalkította a hangját, mert jött az asszony a mozsártörővei. — Ha újra kezdené? — Akkor nem nősülnék meg. A feleségem ugyanis nem szeret velem meccsre járni. Nem beszélve, hogy nem a Fradinak drukkol. Várkonyi Sándor 12
