Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 55. szám
99 „Bízom valamennyi fradista sikerében... Horváth Ferenc. Vajon hány Horváth Ferenc él ebben az országban? Bizonyára több közülük Fradi-szurkoló is. A mi Horváth Ferencünk azonban egy kicsit különbözik valamennyitől. 1971-től 1976-ig az FTC elnökségének volt a tagja, majd később az úszószakosztályban igényelték munkáját. A tőle megszokott, indulatoktól mentes, de Fradi- érzelmekkel átitatott hangnemben emlékezett „zöld-fehér évtizedére”. — A Fradi és köztem még a negyvenes évékben történt az első találkozás ... Az üllői úti pálya régi lelátói , zsúfolásig tömöttek voltak. Csapatunk az Előrével mérkőzött, és ha emlékezetem nem csal, 2-0-ra győztünk. így mondom, hogy győztünk, mert az első perctől egynek éreztem magam a klub sikereivel, de bevallom őszintén, balsikereivel is. Ilyenkor nagyon fájt, szinte még a levegővétel is, de így igaz - én akkor is emelt fővel, de szomorú szívvel hirdettem ferencvárosi érzelmeimet. Az érzelmi megnyilvánulások szinte korosztályról korosztályra változnak. Az ötvenes években jómagam harsányon vettem ki részem a buzdításból, majd szinte évről évre „csendesedtem" ... — Minden szurkolónak van egy „nagy mérkőzése”. Horváth Ferinek melyik az örökké emlékezetes 90 perc? — Az 1955-ös Kinizsi-Honvéd rangadó. Amit azon a találkozón éreztem, az felejthetetlen marad. Amikor a Honvéd már 4-1-re vezetett, bizony a „mélyben" voltam. Sötét kilátástalanság, reménytelen folytatás... Tudják, mi lett a végeredmény? 4-4 - a világhírű Honvéd ellen, egy olyan második félidei játékkal, amit elmondani felesleges, átélni gyönyörűség volt. Azóta sem tudom ezt elfelejteni, és számomra a hármas sípszóig valamennyi mérkőzésen minden lehetséges. Azóta „nem adom fel” a reményt, bárhogy is álljon az eredmény. Ezt a „hitemet" az 1955-ös csapatunknak köszönhetem. — Általában ha egy szurkolót megkérdeznek, hogy hány mérkőzést látott életében, hirtelenjében csak any- nyit válaszol, hogy sokat, rengeteget. Horváth Ferenc számolta a több, mint három évtized alatt általa látott Fradi-meccseket? — Dehogy! Elég volt átizgulni, s szerencsére sokszor „áttapsolni"! Rengeteg meccset láttam, talán úgy mondanám, Pesten a 90- 95%-át annak, amit rendeztek, vidéken pedig minden másodikat. Ez szép nagy szám lehet, ami tovább bővül a barátságos meccsek számával. És akkor még nem beszéltem a külföldi „kiruccanásokról” ... — A hazai mérkőzéseknél szép élményről érdeklődtünk. Idegenben melyik okozott keserűséget, mérhetetlen bánatot? — Sajnos két ilyen negatív élményem is van. Az egyik az 1963-as dorogi eset. Vállalatomtól, a ZÖLDÉRT- lól különautóbuszt szerveztünk Dorogra, hogy Ott ünnepeljük szeretett csapatunk újabb bajnokságát. Sajnos, nem sikerült, és a hazafelé tartó út gyászmenetre emlékeztetett ... A másik egy közelmúltban játszott kupadöntő. 1975-ben a báseli KEK-döntőre családommal kocsival utaztunk ki. Képzelhetik, mit éreztünk a „kiütéses" vereség után (D. Kijev- FTC 3-0)! Pedig de szépen indult: a báseli stadion harsogott a magyar szótól, a Fradi buzdításától. Sajnos akkor a kijeviek csúcsformában voltak, reális vereséget szenvedtünk. — Ennyire higgadtan értékeli mostani szakosztályának, az úszóknak a munkáját is? — Kicsit visszaestünk. Be- sze és Kormos megrekedt a fejlődésben, új nagy tehetség pedig nem mindennap születik. Egyébként a szakosztályban nincs nehéz dolgom. Székely Éva a megszállottak nagyszerűségével szervez, intéz mindent — óriási erő úszósportunkban. Ezt most betegsége alatt éreztük igazán — és nagyon- nagyon várjuk visszatérését. Ezúton is jobbulást kívánunk a drága Évának. — Szavaiból úgy érzem, a foci mellett az úszók a kedvencei. Látogatja-e más szakosztályok rendezvényeit? — Minden labdajáték érdekel, na meg a jégkorong! De sokat fagyoskodtam a zöldfehér mezesek mérkőzésein. Bízom abban, hogy megújul szakosztályunk. Bízom valamennyi fradista sikerében és abban, hogy szurkolótáborunk örömét leli a zöld-fehér sportolók játékában. Nagyon szeretem ezt az egyesületet, és kerüljék akárhová, minden tudásommal, szervezési és szakmai ismereteimmel szolgálni fogom a Ferencvárosi Torna Clubot. * * * A szép szavakat, az ilyen őszinte kijelentéseket jó hallani. Különösen akkor, ha aki hangoztatja, nem csak beszél, Ihanem sokat is tesz az egyesületért. Ott, ahol szükség van rá ... Nem mindig a nagy dolgok kellenek, néha egy apró figyelmesség is sokatmondó. Számomra, a csapat számára például nagyon szimpatikus volt Horváth Feri egyik augusztusi megnyilvánulása. Az történt, hogy a Dunaújváros elleni 8-0-ás győzelem utáni napokban Feri barátunk beállított az öltözőbe 8 db óriási görögdinnyével.- Fogyasszátok el fiúk egészséggel, minden gólra „egyetek egy dinnye áldomást" ! Tulajdonképpen nem nagy dolog, de jókedvet, derűt, baráti szellemet összekovácsoló apró tényező. A jókedvre pedig már az első FTC-indulóban is utaltak az alapítók: „csak összetartás, harc és jókedély, legyen a jelszó és a cél" ... Akik pedig a saját tehetségükön belül ezt a célt szolgálják, azok ma is méltán igazi icadistának mondhatják magukat. Nagy Béla 7
