Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 53. szám
Mindkét csapatban játszott Kölcsön adták és maradt Az egyik délután aprócska kis legény állt meg a Goldberger kölyökcsapatának edzője előtt s közölte a szakemberrel, hogy a jövőben a textilgyári klubban kíván szerepelni. A mester végigmustrálta a gyerkőcöt, tetszett neki a fellépése, határozottsága s érthető kíváncsisággal várta a fiú első találkozását a labdával. És nem csalódott, egy igazi kis tehetség sétált be az egyesület ajtaján. A kis Gulyás Géza már a legapróbb futballisták között is egészen látványos dolgokat mívelt s mindössze tizenhét esztendős volt, amikor már reá bízták az NB l-es felnőtt csapat kapuját. A Goli hálója előtt aztán nem unatkozott, s egy-egy találkozón meglehetősen sok időt töltött a levegőben. Míg ő vígan úszkált a légtérben s kapkodott a bombák után, nem egy szakember felejtette rajta hosszabb ideig a szemét. Amikor eljöttek érte a Dózsából nem gondolkozott sokat, hamar kezet adott. A sokszoros válogatott „portás". Károlyi Jocó ugyanis hazavágyott Diósgyőrbe, így várt rá a patinás klub kapuja. Akkor azt hitte egyszer majd a lila-fehérektől vonul majd nyugdíjba, a sors azonban másként rendezte elkövetkezendő éveit. Két és fél év után átigazolt a Ferencvároshoz. Innen évek múlva a Láng NB Il-es csapatához vezetett az útja, majd visszavonulása után évekkel ismét a zöld-fehérek kapusa lett. De ne vágjunk elébe a dolgoknak, a miértekről inkább beszéljen az egykori kiváló sportember. Gulyás Géza „birodalma" stílszerűen egy labdarúgó pályán van ma is. Huszonegy esztendeje vezeti a Láng pálya vendéglőjét s futballt szerető vendégei nagyon jól tudják. hogy ha munkája közben akad néhány üres perce mindig szívesen leül a régi barátok asztalához, hogy örök nagy szerelméről a labdarúgásról beszélgessen egy kicsit. Én is csak pár percet kértem tőle s csaknem egy óra lett belőle. / — Végülis hány évet töltött Újpesten? — Két és felet. Jól éreztem magam a Dózsában s sok emlékem maradt arról az időszakról. — Miért igazolt el a Megye- rei útról? — Az ok nagyonis prózai, nem akartam hosszú ideig a kispadot koptatni. Károlyi távozása után újabb rivális jött a klubhoz. Henni Géza. Ketten ugyebár nem védhettünk egyszerre, így én bejelentettem, hogy távozni kívánok. Az ötletnek nem örültek kifejezetten a vezetők s előbb csak kölcsön adtak a Kinizsinek. Akkor még jóidéig a rendőrség állományában maradtam, de aztán végül is ott maradtam az Üllői úton. — Milyen volt akkor új csapata? — Amikor oda kerültem, akkor alakult egy teljesen új, fiatal gárda, Mátrai, Fenyvesi s még sok jóképességű játékos jött, nagyszerű kis kollektíva kovácsolódott össze s mondhatom jó volt közöttük. Míg egy évvel korábban éppencsak bent maradt a Kinizsi, utána mindjárt felnyomult az élmezőnyhöz s negyedikként zártuk a bajnokságot. Hét esztendőn át védtem a Fradi kapuját, hej de szép idők is voltak ezek... — Mégis elment, ráadásul még ereje teljében távozott egy alacsonyabb osztályú klubhoz. — 1959-ben volt mindez, amikor a válogatott keretnél is számításba vettek. Hogy mégis miért mentem el? Nos egyszerűen azért, mert a bajnoki év végén közölték velem, hogy engem egyedül átadólistára tettek. Hogy miért, azt nem indokolták, én meg nem kérdeztem. — Miért nem egy NB l-es egyesülethöz igazolt, miért a másodosztályú Lánghoz? — Nem szerettem soha életemben a vándoréletet. Elmenni vidékre, átállni új életformára, erre egy cseppet sem vágytam. A Láng meg amolyan kis Fradi volt, a zöld-fehérek amolyan fiókcsapata. Sok ismerős játszott ott, hívtak s én mentem. És sohasem bántam meg. Még hosszú ideig védtem a Láng kapuját, aztán edzősködtem ennél az együttesnél, sőt a Telefongyárnál s a Volánnál is. — Gondolta volna akkor, hogy egyszer majd ismét beáll a Ferencváros NB l-es kapuja elé? — Eszembe nem jutott. Negyven éves voltam s öt éve már abbahagytam az aktív játékot, amikor ismét aláírtam az átigazolási lapot a Fradihoz. — Mesélje el ennek történetét? — Az FTC öregfiúkban védtem amikor az a vészes kapusinség beköszöntött az első csapatnál. Olyanannyira elfogytak a kapuvédők, hogy maradt egymaga Géczi s ő is megsérült. Gyorsan kellett szerezni egy olyan embert, akire azonnal rá lehetett bízni a háló őrzését. Kalocsay dr. és Dalnoki megkeresett s megkérdezték hajlandó vagyok-e segíteni a csapatnak. Mondtam, hogy ez természetes. Hát ennyi volt az egész. Aztán védtem a Bp. Honvéd ellen, a Kohász ellen .. na és egy sor mérkőzésen készenlétben álltam. — Nem jutottak eszébe a régi sérelmekért neheztelni? — Ugyan. Én a Ferencvárosra sohasem haragudtam, mindig nagyon szerettem s szeretem ma is. Sokat kaptam ettől a klubtól, ez a kollektíva nevelte belém az egyesület, a játék igaz szeretetét. Bárhová is mentem mindig azt a szellemet kívántam meghonosítani, amelyben akkor ott, Kispéter Miskáék, Rudasék között éltem. Más kérdés, hogy akadt olyan vezető, akit nerr öleltem a szívemhez, de a vezetők jönnek, mennek az FTC viszont marad. — Negyven éves korában „szállt" be ismét az NB l-es edzésmunkába. Erre nem egy fiatal is panaszkodott már. A negyedik X-nél járó Gulyás Géza bírta ezt ? — Minden különösebb megerőltetés nélkül. De megsúgom, a mi időnkben dolgoztunk ennél többet és keményebben is, csak nem kerítettünk ilyen fene nagy feneket az egésznek. Nem volt követelményrendszer, ilyen meg olyan edzés, csak egyszerűen edzés. De azt tisztességesen meg kellett csinálni. Hogy a mi időnkben sok minden másként volt? Hát mások voltak akkor a körülmények, máshogy nevelték a futballistákat. A zöm nem azért tréningezett, mert muszáj volt, mert leste az edző, hanem mert több, jobb akart lenni a másiknál s mert res- telte a gyengélkedést. Akkor ez volt a módi. Az a fiatal lelkes Kinizsi a Népstadionban legyőzte a kiváló, válogatottakkal teli Vörös Lobogót. Kint volt vagy kilencvenezer néző, óriási meccs volt s amikor a végén bementünk az öl4
