Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 50. szám
Fr ad istákkal az olim Minden sportoló álma, vágya, célja, hogy olimpikon legyen. Részt vegyen az ötkarikás játékokon, a versenyek semmivel sem összehasonlítható légkörében, hangulatában, szellemében találkozzon a világ legjobbjaival, s nemes vetélkedésben küzdjön meg a győzelemért, a nagy-nagy becsben tartott érmekért. Az idei moszkvai olimpián a csaknem háromszáz fős magyar sportolói gárdában — örömünkre — tizenhét fradis- ta is helyet kapott, szereplésüket megkülönböztetett figyelemmel kísértük. Boldogok voltunk, ha sikereiket láttuk; bosszankodtunk, ha nem értek el olyan eredményt, mint szerettük volna: összességében viszont elégedettek lehetünk mérlegükkel. Hat sportágban képviselték egyesületünk színeit, s a kerékpárt kivéve valamennyi-" ben pontot érő helyezést, ösz- szesen pedig 1—1 arany és ezüst, s 3 bronzérmet hoztak haza a szovjet fővárosból. Luzsnyiki sportcsarnok. Napokon át a tornászok bérelték ki maguknak azt a létesítményt, amely már sok nagy világverseny színhelye volt. Az olimpiára azonban szinte megfiatalodott, ünnepi díszbe öltözött, s ehhez az ünnepi külsőhöz méltó volt a szerek mestereinek a parádéja. „Magyar Zoltán . .. Magyar Zoltán . .. Magyar Zoltán ..." - de sokszor hangzott el büszkeségünk neve, de sokszor csodálták meg felülmúlhatatlan lólengés-produkcióját, de sokszög kapűltvastapsot a hozzáértő sokezer nézőtől. Talán még soha nem volt olyan magabiztos mint a „moszkvai lovon", pedig nyert már olimpiát, világ- és Európa-bajnok- ságokat. S gyakorlatáért csak azért kapott 10-est, mert ennél többet nem ismernek a tornasportban! S Zolinak ez volt a búcsúja, egy olyan pályafutás végén, amely párját ritkítja az egész világon, neve „tornász-történelmi" név lett. Híres gyakorlata, a „Magyarvándor" azonban él„ s ő büszkén szemlélheti majd, hogy miként próbálják utánozni az utódok. Egyesületünk is hálával és köszönettel tartozik Magyar Zoltánnak és ragyogó mesterének, Vígh Lászlónak: közös munkájuk tornász-korszakot jelentett klubunk immár több mint nyolc évtizedes történetében. Egyéni sikere mellett részese volt a magyar válogatott csapatban kivívott bronzérmének, s itt találkoztunk még egy Fra- distával: Vámos Istvánnal. A CSZKA luxus-létesítményében, a birkózó-csarnokban soha nem tapasztalt ideális körülmények között versengtek a szőnyegek erős emberei. S a hosszúra nyúlt csatározások alkalmával csaknem minden nap találkoztunk az FTC sportolóival is, akik között, illetve szabadfogásban próbáltak szerencsét. Négyük közül a legszerencsésebb Bállá Jóska volt, aki megismételte négy évvel ezelőtti montreáli szereplését, ezüstérmes lett! A szabadfogásúak nehézsúlyú kategóriájában küzdött sokszor bajnokunk, kemény csatát vívott a lengyel Sandurski, az NDK-beli Gehrke, a román Jankó, a szenegáli Sakho és a szovjet Angyijev ellen. Csak utóbbi tudta megelőzni sportolónkat, s hogy Bállá nem állhatott a dobogó legmagasabb fokán, nem sokon múlott. Majd talán legközelebb, hiszen 1984-ig még csak 29 éves lesz. Ugyancsak a szabadfogásban versenyzett Bíró László (48 kg) és pontot érő 6. helyezést ért el, Fehér István Olimpikonjaink ünnepélyes köszöntése a repülőtéren (74 kg) és kötöttfogású fiatal reménységünk, Gáspár Tamás (100 kg) számára viszont most túl erős volt a mezőny. Az akarásukkal viszont nem volt baj, amit Kruj Iván mester is elismert. Biztos sokat tanultak ezen az olimpián, akárcsak kerékpáros pályaversenyzőink. Igaz, ez a sportág már hosszabb ideje nem tartozik a hazai „siker- sportágak" sorába, ezért nagyobb reményeink nem is lehettek, Morcz László a repülőversenyben indult és esett ki, míg Sarkadi Nagy Zsig- mond és Szűcs Gábor a 4000 méteres üldöző-bajnokság selejtezője után már csak a külföldi legjobbakat figyelhette és csodálhatta talán a világ legszebb kerékpáros stadionját. Ez a létesítmény a festői környezetű Krilatszko- jéban épült, 25 kilométerre Moszkvától, s közvetlenül a szombszédságában rendezték az íjászbajnokságot, valamint a kajak-kenu és evezős versenyeket. Utóbbi sportolói között találkozhattunk a nyolcasban hajóba szállt mindössze 18 éves Strohmayer Attilával, aki a legfiatalabb volt valamennyi ferencvárosi olimpikon közül. Hajtottak a legények, de csak a „kis döntőig" jutottak, ott viszont elsők lettek, s így végül a figyelemre méltó 7. helyezéssel térhettek haza. Csalódást okozott az olimpiai bajnoki címet védő magyar vízilabda válogatott, a „nagy favorit" együttestől itthon mindenki többet várt mint bronzérmet. A 11 játékos között volt tehetséges fiatalunk, Udvardi István is, aki a hazai bajnoki szereplése alapján érdemelte ki a válogatottságot. Moszkvában még nem lett állandó tagja az együttesnek, több mérkőzésen ugyan szerepelt, de csak csereként, rövid ideig. Mozgása, képessége, ügyes elgondolásai révén azonban így is felhívta magára a figyelmet, biztos, hogy lesz ő még erőssége a magyar válogatottnak!
