Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 50. szám

Fr ad istákkal az olim Minden sportoló álma, vágya, célja, hogy olimpikon legyen. Részt vegyen az ötkarikás játékokon, a versenyek sem­mivel sem összehasonlítható légkörében, hangulatában, szellemében találkozzon a vi­lág legjobbjaival, s nemes ve­télkedésben küzdjön meg a győzelemért, a nagy-nagy becsben tartott érmekért. Az idei moszkvai olimpián a csaknem háromszáz fős ma­gyar sportolói gárdában — örömünkre — tizenhét fradis- ta is helyet kapott, szerep­lésüket megkülönböztetett fi­gyelemmel kísértük. Boldo­gok voltunk, ha sikereiket láttuk; bosszankodtunk, ha nem értek el olyan ered­ményt, mint szerettük vol­na: összességében viszont elé­gedettek lehetünk mérlegük­kel. Hat sportágban képvisel­ték egyesületünk színeit, s a kerékpárt kivéve valamennyi-" ben pontot érő helyezést, ösz- szesen pedig 1—1 arany és ezüst, s 3 bronzérmet hoztak haza a szovjet fővárosból. Luzsnyiki sportcsarnok. Napokon át a tornászok bé­relték ki maguknak azt a létesítményt, amely már sok nagy világverseny szín­helye volt. Az olimpiára azon­ban szinte megfiatalodott, ünnepi díszbe öltözött, s ehhez az ünnepi külsőhöz méltó volt a szerek meste­reinek a parádéja. „Magyar Zoltán . .. Magyar Zoltán . .. Magyar Zoltán ..." - de sokszor hangzott el büszke­ségünk neve, de sokszor cso­dálták meg felülmúlhatatlan lólengés-produkcióját, de sok­szög kapűltvastapsot a hozzá­értő sokezer nézőtől. Talán még soha nem volt olyan magabiztos mint a „moszkvai lovon", pedig nyert már olim­piát, világ- és Európa-bajnok- ságokat. S gyakorlatáért csak azért kapott 10-est, mert ennél többet nem ismernek a tornasportban! S Zolinak ez volt a búcsúja, egy olyan pá­lyafutás végén, amely párját ritkítja az egész világon, neve „tornász-történelmi" név lett. Híres gyakorlata, a „Magyar­vándor" azonban él„ s ő büsz­kén szemlélheti majd, hogy miként próbálják utánozni az utódok. Egyesületünk is hálá­val és köszönettel tartozik Magyar Zoltánnak és ragyogó mesterének, Vígh Lászlónak: közös munkájuk tornász-kor­szakot jelentett klubunk im­már több mint nyolc évtize­des történetében. Egyéni si­kere mellett részese volt a magyar válogatott csapatban kivívott bronzérmének, s itt találkoztunk még egy Fra- distával: Vámos Istvánnal. A CSZKA luxus-létesítmé­nyében, a birkózó-csarnokban soha nem tapasztalt ideális körülmények között verseng­tek a szőnyegek erős emberei. S a hosszúra nyúlt csatározá­sok alkalmával csaknem min­den nap találkoztunk az FTC sportolóival is, akik között, illetve szabadfogásban próbál­tak szerencsét. Négyük közül a legszerencsésebb Bállá Jóska volt, aki megismételte négy évvel ezelőtti montreáli sze­replését, ezüstérmes lett! A szabadfogásúak nehézsúlyú kategóriájában küzdött sok­szor bajnokunk, kemény csa­tát vívott a lengyel Sandurski, az NDK-beli Gehrke, a román Jankó, a szenegáli Sakho és a szovjet Angyijev ellen. Csak utóbbi tudta megelőzni spor­tolónkat, s hogy Bállá nem állhatott a dobogó legmaga­sabb fokán, nem sokon mú­lott. Majd talán legközelebb, hiszen 1984-ig még csak 29 éves lesz. Ugyancsak a szabadfogás­ban versenyzett Bíró László (48 kg) és pontot érő 6. he­lyezést ért el, Fehér István Olimpikonjaink ünnepélyes köszöntése a repülőtéren (74 kg) és kötöttfogású fi­atal reménységünk, Gáspár Tamás (100 kg) számára vi­szont most túl erős volt a me­zőny. Az akarásukkal viszont nem volt baj, amit Kruj Iván mester is elismert. Biztos sokat tanultak ezen az olim­pián, akárcsak kerékpáros pályaversenyzőink. Igaz, ez a sportág már hosszabb ideje nem tartozik a hazai „siker- sportágak" sorába, ezért na­gyobb reményeink nem is le­hettek, Morcz László a repü­lőversenyben indult és esett ki, míg Sarkadi Nagy Zsig- mond és Szűcs Gábor a 4000 méteres üldöző-bajnok­ság selejtezője után már csak a külföldi legjobbakat figyel­hette és csodálhatta talán a világ legszebb kerékpáros sta­dionját. Ez a létesítmény a festői környezetű Krilatszko- jéban épült, 25 kilométerre Moszkvától, s közvetlenül a szombszédságában rendezték az íjászbajnokságot, valamint a kajak-kenu és evezős verse­nyeket. Utóbbi sportolói kö­zött találkozhattunk a nyol­casban hajóba szállt mind­össze 18 éves Strohmayer Attilával, aki a legfiatalabb volt valamennyi ferencvárosi olimpikon közül. Hajtottak a legények, de csak a „kis döntőig" jutottak, ott viszont elsők lettek, s így végül a fi­gyelemre méltó 7. helyezéssel térhettek haza. Csalódást okozott az olimpiai bajnoki címet védő magyar vízilabda válogatott, a „nagy favorit" együttestől itthon mindenki többet várt mint bronzérmet. A 11 játékos között volt te­hetséges fiatalunk, Udvardi István is, aki a hazai bajnoki szereplése alapján érdemelte ki a válogatottságot. Moszkvá­ban még nem lett állandó tag­ja az együttesnek, több mér­kőzésen ugyan szerepelt, de csak csereként, rövid ideig. Mozgása, képessége, ügyes elgondolásai révén azonban így is felhívta magára a fi­gyelmet, biztos, hogy lesz ő még erőssége a magyar válo­gatottnak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom