Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 47. szám

„Minden lapja szent számomra...” Utolsó tavaszi számunkban — lapunkkal kapcsolatban — egy kérdőívet helyeztünk el. Igen sokan vették a fáradtságot és válaszaikkal segítették felmé­rő munkánkat. Természetesen a jövőben a hasznos ötleteket megvalósítjuk és igyekszük szurkolóink igényeit ily mó­don is kielégíteni. Általában a lapot rendkí­vül kedvezően ítélték meg szurkolóink, amit örömmel olvastunk. Á beküldött vála­szokból érződött, hogy szív­ügyüknek tekintik az olvasók a műsorlapot. Egyik szurko­lónk (Szabó Béla — Szeged) a lapban elhelyezett hirdeté­sekről ezt írta: „Magam részéről nem tar­tanám helyesnek a hirdetések elhagyását. A hirdetések köz­lése biztos alapot jelent a lap megjelenésének, esetleg ma­gának az egyesületnek is. Azok elhagyása bizonytalansági té­nyező lenne. Semmiképpen sem volna célravezető a biztos anyagi bázist, mely a hir­detésekből a műsorlap meg­jelenését elősegíti, lemondani és a vásárlók hangulatának ki­tenni a lap megjelenését. Ne nehezteljenek rám, hogy ilyen sokat visszatérek a hirdetések­re, de a magam részéről ag­gaszt a műsorlap jövője és egyszerű számításaimmal csak így látom a nyugodt, biztos, további folyamatos megjele­nését. Önök bizonyára jobban látják a lehetőségeket. Én csupán csak aggódom egyik kedvenc olvasmányomért." Jól esett az aggódó sorokat olvasni, mint ahogy két másik olvasónk észrevételeit is. „A lapot az FTC Ajándék­bolt küldi számomra. Rend­szeresen, hiánytalanul, vala­mennyi meg van, köszönet ér­te! Ebből már kitűnik a nyol­cas kérdés válasza is, hogy összegyűjtöm a példányokat. Ezt ezután is folytatni szeret­ném. A reklámokat egy újság­ban sem szeretem, ez amo­lyan szükséges rossz. A Fradi műsorlapban eltűröm, mert minden lapja szent számom­ra. Mióta katonai szolgálatot teljesítek, nagyon nehéz eljut­ni a Fradi rendezvényeire. Leszerelésem után azonban újra visszatérek a Fradi hívők közé. Végül, de nem utolsó sorban nagyszerűnek tartom az FTC ellenfeleinek bemuta- tatását. Úgy a belföldit, mint a külföldit. Mielőbbi találko­zást kívánok a legelső őszi műsorlappal." (Dörnyei Zsolt — Péterhidai Örs) Aradi Ferenc budapesti ol­vasónk megjegyzése: „A lap borítólapja igen tetszetős eb­ben a formában. Jónak talá­lom a statisztikai ismertetést, amely az adott nap program­jához tartozik. Jobb minősé­gű papíron szebb lenne a mű­sorlap." Tudjuk, hogy jobb minősé­gű papíron szebb lenne a mű­sorlap, de mi azt szeretnénk, ha mindenki megvásárolhat­ná. Gondoljunk csak a nyug­díjasokra és diákokra! És ar­ra, hogy egy évben kb. 20 al­kalommal jelenik meg a lap. Sokan még több futballtémá- jú cikket szeretnének. Ez ter­mészetes igény, de talán az is természetes, hogy minden al­kalommal legalább egy-egy másik szakosztályról, vagy sportolónkról is megemléke­zünk. Egyébként ilyen igé­nyek is voltak. Ami meglepő a sportstatisztikát kedvelők magas száma és ilyen irányú igénye. Ezt a témát a jövőben is a megfelelő szövegrésszel színezve kívánjuk publikálni. Sokan megjegyezték, hogy bár lapunk hangnemét csalá­diasnak, őszintének tartják, egy-egy esetben szívesen ol­vasnának a kulisszák mö­götti dolgokról, az úgyneve­zett „rázós témákról". Érthe­tő ez az igény, s a jó ízlés határait betartva erről a té­máról sem feledkezünk meg. Igaz, szívünk szerint azt szeretnénk, ha a klub életé­ben nem, vagy csak nagy­ritkán lennének „rázós té­mák". Két szurkolónk egyéb­ként azt is rázós dolognak tartotta, hogy beküldött ész­revételeihez odaírja a nevét. Helytelenül tették, mert bí­ráló megjegyzéseik ellenére most az ő címükre is külde­nénk műsorlapot. A Propa­ganda Bizottság ugyanis úgy határozott, hogy azok, akik akár pozitívan, akár egyes témákban negatívan ér­tékelték a lapot — de min­denképpen hallatták hangju­kat, nem voltak közömbösek — az ő részükre az őszi idényben a műsorlapot in­gyen küldjük meg. A következő szurkolóknak névszerint is szeretnénk meg­köszönni segítségüket: Boga Tamás László, Szekeres Lász­ló, Szabó Pál, Zsampach Pé­ter, Kis Lajos, Vass Miklós, Germann Miklós, Boros Ká­roly, Deák Magdolna, Novák János, Juhász János, Szakács Krisztina, Tóth Jánosné, Szi- ráki Erika, Bauer Miklós, dr. Horváth Béla, Szabó Béla, Lukács András, Vida László, Bárány József, Pandula Ru­dolf, Csizmeg Lajos, Pista Tibor, Kovács Győző, dr. Bosnyák Zoltán, Görög Pi­roska, Halasy Erika. Valamennyiüknek köszön­jük aktivitásukat, és remélhe­tőleg a jövőben — talán az ő közreműködésük eredménye­ként is - színvonalasabb la­pot kapnak a Ferencvárosi Torna Club szurkolói. Az FTC IMB l-es labdarúgó csapatának őszi programja AZ FTC NB l-ES LABDARUGÓ CSAPATÁNAK ŐSZI PROG­RAMJA Augusztus 9. FTC—Dunaújváros Augusztus 13. Tatabánya—FTC Augusztus 16. FTC-DVTK Augusztus 24. Videoton—FTC Augusztus 30. Rába ETO—FTC Szeptember 3. FTC—ZTE Szeptember 6. Vasas—FTC Szeptember 13. FTC-DMVSC Szeptember 27. MTK-VM-FTC Október 11. Csepel-FTC Október 18. FTC-Ú. Dózsa Október 25. FTC-Bp. Honvéd November 1. Nyíregyháza—FTC November 8. Békéscsaba—FTC November 12. FTC—Volán November 22. PMSC-FTC November 29. FTC—Kaposvár VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK Augusztus 20. Magyarország— Svédország Augusztus 27. Magyarország— Szovjetunió Szeptember 24. Magyarország— Spanyolország 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom