Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 104. szám
A mi játékosunk volt: Kertész Tamás Kertész Tamás debreceni gépészmérnök, a Népsportban látta meg a hírt, miszerint az FTC jubileumi kiállítást rendezett. Amint végigolvasta a rövid tájékoztatót, letette az újságot s csak ennyit mondott a családnak; „Gyerekek, a hét végén felmegyünk Budapestre, s akkor kiugrunk az Üllői útra is. A Fradi Klubházába. Van ott ugyanis egy kiállítás ..." A bejelentésen senki sem lepődött meg. A feleség s a gyerekek is természetesnek tartották, hogy a zöld-fehér együttes jubileumi eseményén ott legyen a családfő, hisz egykor ő is a fradisták nagy családjához tartozott. Immár harminc esztendeje annak, hogy a BVSC villámlábú jobbszélsőjéhez, Kertész Tamáshoz emígyen szólt egy délután edzője; „Sajnálom fiam, hogy a jövőben már nem nálunk rúgod majd a gólokat. Nekünk is szükségünk lenne rá, de azért mégis jó szívvel engedlek el." A fiatalember csodálkozott s azt mondta: nem készül ő el sehová. Mire a mester; „Dehogynem. Eljöttek érted az NB I-bői. Az Üllői útról." És nemsokára már a Ferencvárosban kergette a labdát a 23 éves futballista, az akkori Kinizsi együttesében. Ami a csapatot illeti, nos az akkor alakult ki éppen. Több híres, nagytudású játékost átigazoltak a gárdából, helyükre zömmel fiatal embereket hoztak. S ez a társaság a kitűnő vezér, Kispéter Mihály irányítása alatt egy-kettőre ütőképes társasággá kovácsolódott ösz- sze. Soós Károly legénysége később a legjobbaknak is méltó ellenfele lett, nem egy labdarúgó a címeres mezt is magára húzta. Ebben a csapatban lett igazán jó futballista Kertész Tamás is. **# • Hogyan emlékszik vissza az Üllői úton eltöltött esztendőkre? Az egykori kitűnő játékosnak ellágyulnak a vonásai. — Nagy-nagy szeretettel s mindenkor jóleső érzésekkel. Mert hogyan máshogy emlékezhetne valaki, fiatalsága egyik legboldogabb időszakára. Nehéz időszak volt az, hisz egyszerre egy csomó fiatalt kellett beépíteni a csapatba, össze kellett rázód- nia, csiszolódnia a társaságnak. De viszonylag gyorsan ment minden s sok emlékezetes, nagy csatát vívtunk s igazán szép sikereket arattunk. Jó volt a csapatszellem, mindenki tudott küzdeni, hajtani a másikért, a klubért. • Hány esztendőt töltött a Ferencvárosban? — Nyolcat. 1953-tól 1960-ig játszottam ott. • Melyik poszton érezte legotthonosabban magát? — Jobbszélen és a középcsatár szerepkörében is szívesen játszottam. Sajnos abban az időben mindkét poszton nagyon nagy volt a konkurrencia, sok jó játékos futballozott akkoriban, így a válogatottságot megpályázni sokak számára szinte elérhetetlen vágynak tűnt. • Kertész Tamásnak, ez a nagy versengés közepette is sikerült. — Igen. Kétszer szerepeltem a legjobbak között. A csehszlovákok ellen s a jubileumi századik osztrák-magyaron. Sajnos én nem tartoztam a kifejezetten szerencsés sportemberek közé. Játékoskoromban meglehetősen sok izomsérülést szenvedtem, emiatt aztán nem egyszer maradtam ki a válogatott keretből. Először még visszavisszanyúltak értem s újólag meghívtak a keretbe, később azonban már egyre inkább úgy emlékeztek rám, mint egy olyan emberre, akinek állandóan fáj valamilye, akire nem igen lehet számítani, mert igen sérülékeny. • Miért búcsúzott el annak idején a klubtól? — Senki sem küldött, saját elhatározásomból távoztam. Elmúltam harminc éves, köröttem ott voltak a fiatalok, s mind szerepre várt. Szilajabbak, frissebbek, erőteljesebbek voltak, akiknek előbb-utóbb át kellett adni a mezemet. Nem vártam hát meg, amíg lehúzzák rólam, meg aztán tudtam jól, hogy még egyszer megújhodni csak egy új helyen lehet. Debrecenbe igazoltam s ott még három remek évet töltöttem el a futball társaságában. Jól éreztem ott magam s meg is ragadtam a városban. Ami a játékot illeti, itt középcsatárként sok gólt rúgtam, fejeltem még. Az élvonalban is, meg az NB ll-ben úgyszintén. Egy évre ugyanis kiestünk a legjobbak közül, de aztán ismét visszaverekedtük magunkat. Ott a második vonalban gólrekorder lettem. Pedig akkor már túl voltam a harmadik X-en. • A futballéveket követően hogyan alakult az élete? — Még a ferencvárosi esztendőim alatt elvégeztem a műszaki egyetemet. Abban az időszakban nem volt ritka az ilyesmi, hiszen klubtársaim közül többen szereztek diplomát, hogy csak Fenyvesi Mátét s Dé- kány Ferit említsem. Ha nem is volt nagyon könnyű, de azért túl nehéz sem az edzés, a játék mellé beilleszteni a tanulást. Persze akkor nem volt még divatban a napi kétszeri edzés, mint manapság. Amikor abbahagytam a játékot, a szakmámban helyezkedtem el, és mellette edzősködtem is. Abban az időben még sok csapat volt Debrecenben és környékén. Az elmúlt húsz esztendőben külföldön is dolgoztam. Egy esztendeig Iránban, mint szövetségi edző. Hozzám tartozott az utánpótlásnevelés. Mint korábban már említettem, a pályán nem tartoztam a kfiejezetten szerencsés játékosok közé, nos később kiderült, a szerencsés edzők közé sem. Egy év után Iránban kitört a forradalom, s vége lett a fut- ballnak. Ghánában másfél esztendeig edzősködtem. A Kotoko csapatával nemcsak a bajnokságot nyertem meg, hanem az Afrika Kupát is. Itt meg egyszerűen nem volt pénze a klubnak, azért váltunk el egymástól. Líbiában ugyancsak rövid időt töltöttem, mindössze fél évet. Itt egyszerűen megszüntették a labdarúgást, azért jöttünk haza magyar edzőkollégáimmal. Pedig úgy éreztem, hasznosan tudtam volna dolgozni a sportdiplomácia területén. Hasznosabban, mint ahogy a körülmények engedték eddig. • Milyen nyelven beszél még? — Angolul. • Nem gondolt arra, hogy itthon is főfoglalkozásban edzősködjön? — De. Igen. Ez azonban meglehetősen bizonytalan kenyér lett volna. Mert ha nem megy jól a csapatnak, nagyon hamar Útilaput kötnek a szakvezető talpa alá s veheti a cókmókját s áttelepülhet hatszáz kilométerrel odébb. Vándorbottal járni az országot, ez nem az én esetem. • Most is edzősködik? — Igen. Egy járási bajnokságban szereplő TSZ csapatnál. Egyébként az MGM- ben dolgozom, mint mérnök. • Tervei? — Mint már említettem, a sportdiplomácia áll a legközelebb a szívemhez. Jó lenne végre egyszer külhonban egy kis idővel többet edzősködni. • Ma már a debreceni színekért szurkol a hétvégeken? — Azt hiszem inkább úgy mondhatnám; megosztva. Mert a ferencvárosi éveket soha sem lehet elfelejteni. v.s. COOPTOURIST