Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 100. szám
Jubileum hat tételben Rákosi Gyula a Ferencváros örökös bajnoka ebben az esztendőben többszörösen is jubileumhoz érkezett. AZ ELSŐ „1952 őszén édesapám hozott ki a Fradi toborzójára az Üllői úti pályára. Pontosan 30 esztendeje történt. Nagyon érdekes az egész dolog előzménye. Már hetekkel előbb megkér-, dezte tőlem az édesapám, hogy hol akarok futballozni, mire én magától értetődően közöltem, hogy a Dózsában. Kaptam egy hatalmas nyaklevest, majd órák múlva kérdőre vontak, hogy miért éppen a Dózsához akarok menni, hiszen az egész család tözsgyökeres Fradi drukker. Magyarázatként csak annyit tudtam felhozni mentségemre, hogy a korszak ünnepelt Újpesti labdarúgója Szusza Ferenc a kedvencem. Soha nem felejtem el azt a toborzót. Annyi gyerek jött ki az Üllői úti pályára, hogy Száger Misi bácsi, a Népligetbe vitte ki az egész társaságot. A Népliget fái között fociztunk több csapatra osztva majdnem sötétedésig. Az edzés végén óriási örömömre közölte velem Misi bácsi, hogy maradhatok, mégpedig a következő szavak kíséretében: „Na te girnyó, holnap is jöhetsz". Indokolt volt a jelző, mert vasággyal együtt körülbelül 30 kiló lehettem." A MÁSODIK „A következő dátum 1957 ősze. Még elmondani is sok, s csodálatos, hogy 25 évvel ezelőtt kerültem be először az első csapatba a Szombathelyhez. Előtte már játszottam egy kupasorozat keretében nagyközönség előtt, amikoris az újonnn igazoltak és az ifjúsági csapatból kiöregedettek úgynevezett — kis Fradi-t alkottak, amely a szurkolók nagy örömére megnyerte az Esti Kupát. Ez azért volt különösen nagy tett, mert eközben az igazi nagy Fradi Ausztráliában túrázott. Az MTK elleni 2:1- es győzelmünk azért is különösen kedves emlék, mert az én csukafejes gólommal nyertünk. Szóval 1957 őszén Csanádi Árpád akkori edzőnk volt olyan bátor, hogy 19 évesen betett a csapatba, de bármennyire is igyekeztem, 3 : 1-re kikaptunk. Az ürömben csak annyi volt az öröm, hogy az egyetlen becsületgólt én rúgtam. Háron év múlva már válogatott lettem. 1960-ban a Népstadion zsúfolt lelátói előtt először ölthettem fel a címeres mezt. Kettő-nullra vertük a félelmetes hírnevű angolokat, barátom Albert Flórián két remek Egy évtizeddel ezelőtt. Rákosi és Novák a pályán. Ma ismét együtt vannak — a kispadon . . . góljával. Én balszélsőt játszottam, mert Fenyvesi Máté éppen sérült volt." A HARMADIK „1962-ben nagyon boldog voltam, amikor Baróti Lajos szövetségi kapitány kihirdette, hogy engem is neveztek a chilei világbajnokságra. Remek csapat jött össze. Ma is váltig állítom, hogy az akkori válogatottunk akár a döntőig is eljuthatott volna. A brazilok is erre számítottak, már előre cidriztek a mérkőzéstől. Kettő-egyre megvertük Angliát, Bulgáriának egy hatost rúgtunk és tartalékos csapatunk döntetlent csinált Argentínával. A csehszlovákokkal szembeni mérkőzést bár végig támadtunk, mégis elvesztettük. Mi tucatnyi holtbiztos gólhelyzetet kihagytunk, ők pedig egy peches góllal megvertek minket." A NEGYEDIK „1972 újabb kerek évforduló. Ez számomra nagyon fájó. Tíz éve hagytam abba a labdarúgást, ekkor került sor arra a bizonyos kényszerű búcsúra, amely mély nyomokat hagyott bennem. Korán hagytam abba, mert a fizikai képességeim alapján még legalább két évet játszhattam volna. Véleményem szerint a magyar labdarúgás visszaesése akkor kezdődött meg, mikor az úgymond öregeket — a harmincéveseket, vagy a huszonnyolcéveseket nevezték így — Mészölyt, Farkast, Göröcsöt és Albertet ki tudja milyen okból egyik napról a másikra leírták. Nyugodt szívvel játszhatott volna még bármelyikünk akár három-négy évig is. Talán akkor egészségesebb lett volna - z átmenet és a fiatalok is kamatozta i- hattak volna a mi tapasztalatainkból. Az utánunk következő nemzedék nem kapta meg azt a támogatást, amit mi például a válogatottban Sándor Csikartól vagy Bozsik Cucu- tól oly sok esetben tapasztalhattunk. Egy-egy szóval, instrukcióval megnyugtatták az embert, amikor esetleg perceken belül elveszthette volna a fejét. De így volt ez saját házunk táján a Fradiban, hiszen Dékány, Dalnoki, Gerendás, Gulyás, Mátrai vagy Orosz Pali ugyan ezt tették. Ilyen labdarúgók mellett tanultuk meg a pályán és a magánéletben is a viselkedést, a szurkolókkal és az újságírókkal szembeni tiszteletadást. A szerénységet és a klub iránti odaadást." AZ ÖTÖDIK „1972-ben életem új szakasza kezdődött. Edző lettem. Méghozzá egyik napról a másikra az ifjúsági első csapatnál. Cseppet sem bántam meg, mert olyan gyerekek nőttek fel a kezem alatt, mint Nyilasi, Rab, Onhausz, Magyar, Takács és Kelemen. Közülük Nyilasi és Rab váloga-
