Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 98. szám
A mi játékosunk volt: Borsos Miklós Tősgyökeres fradista. Tíz esztendős korában ment le először az Üllői úti sporttelepre, ott nőtt, cseperedett ifjúsági, majd felnőtt játékossá. Hosszú évekig viselte az egyisták mezét, egészen az ötvenes évek végéig. Akkor elbúcsúzott a zöld—fehérektől s a Fáy utcába költözött. Négy esztendeig játszott a Vasasban, majd onnan is továbbvezetett az útja, a Rába partjára, Győrbe. A Rába együttesénél két évet töltött, aztán egy hosz- szabb kényszerpihenő következett. A búcsú az Egyetértésnél következett. Egy szép napon bejelentette edzőjének, hogy végleg abbahagyja az aktív játékot. Összecsomagolta a szerelését s nem állt már be a csapatba. A klubot azonban nem hagyta el, ott maradt Komorettó Béla mellett — pályaedzőnek. Pár évet még ott edzősködött a vendéglátóipari gárdánál, majd egy kiscsapat, a KÉV METRO hívta — szakvezetőnek, Borsos Miklós igent mondott s ott is átdolgozott négy bajnokságon át. Ma is élő a kapcsolata a futballal, a Láng SK serdülő labdarúgóit okítja a futball tudományára. • Mesélj magadról? — kértem. — Rendben — mondta. — De hol kezdjem? • A legelején, Mondjuk onnan, amikor először tapostad játékosi minőségben az Üllői úti pálya füvét. — Akkor még az „amatőr" időkből indulok ki. Közel laktunk a Fradi pályához, s a Ludovika melletti grundra jártam futballozni. Ott már jeles „játékos- egyéniségek" bűvölték a lasztit, Hári Laci, Guba Balász s még sorolhatnám a neveket. Ők akkor már igazolt versenyzők voltak, a kö- lyökben s csaltak engem is. Persze mentem s az első próbajátékon megfeleltem az elvárásoknak. Mit mondjak repestem az örömtől, hisz óriási volt a megtiszteltetés. Abban az időben másként ment a kiválasztás, mint manapság. Akkor nem kellett már annak is kifejezetten örülni, ha lejött a srác focizni. Akkor harminc gyerekből kettőt választottak ki. A két legjobbat s az kapott igazolást. Nos, hát ettől az időtől számítom a futballéveket s annak csodálatosan szép állomásait. Első bajnoki a serdülőben . . . aztán bemutatkozás az ifiknél . . . itt eljutni a legjobbakig, majd a meghívó a felnőtt csapathoz és a „nagy belépő" az NB l-be. • Mesélj a legemlékezetesebb bajnoki mérkőzésről? — A Bp. Honvéd ellen játszottunk, a Népstadionban. Telt ház, százezer ember a lelátón, vagy húszezer toporgott a kapuk előtt s próbált valahogy bejutni. A kispestieknek bombacsapatuk volt, élén Puskással. Az aranycsapat gerince fente a fogát, hogy elpáholjon bennünket. Ami minket illet, hát egy kicsit elfogó- dottan léptünk pályára, de az vesse ránk az első követ, aki nyugodt szívvel vette fel a versenyt a világ akkori legjobbjaival. Mit mondjak, nagy meccs volt. Egyre jobban belelendültünk s a végén már teljesen egyenlő ellenfelei voltunk a klasszisoknak. 4 : 4 lett a végeredmény s a mi négy gólunkból én lőttem - hármat. • Milyen volt a szomszédban, a piros—kékeknél? — Szeretettel fogadtak, jól éreztem magam a Vasasnál s szép emlékekkel távoztam. • Milyen érzés volt a Ferencváros ellen először játszani? — A nevelőegyesülete minden embernek a szívéhez nő. Nekem is az Üllői út jelentette a mindent. A játékot, a barátokat a második otthont. Nehéz volt onnan elmenni s furcsa érzés kerített hatalmába, amikor először készültem volt együttesem ellen. De a pályán már egy dologra összpontosítottam, arra, hogy most már a Vasas színeiért tegyek meg minden tőlem telhetőt, így kívánja meg a becsület, a viselt mez tisztelete. Nekem akkor már a Vasas volt a kenyéradó egyesületem, tehát ezt kellett legjobb tudásommal segíteni. Emlékszem döntetlenre játszottunk akkor s hiába ostromoltuk pergőtűzzel a Fradi kapuját, Horváth Gyuri egyszerűen mindent kivédett. • Valamit a győri évekről is. — Sajnos ennek az időszaknak volt egy szomorú epizódja. A Tatabánya ellen játszottunk a bányavárosban. Esős idő volt, nehéz, sáros volt a labda, megszívta magát vízzel s nehéz volt, mint egy fagolyó. Polgár egy felpattanó labdát egyből vágott ki a kapu előteréből, én közvetlen mellette álltam s a nagy erővel megrúgott labda a szemembe csapódott. Súlyosan megsérült a szemem, kórházba vittek. majd megoperáltak. A mű- ‘ tét után megmondták, többé nem futballozhatok. Egy ütközés, egy fejelés újabb súlyos sérüléshez vezethet. 1 Gondolni lehet mit éreztem akkor. Hónapokig voltam kórházban, aztán még vagy másfél évig kezeltek. A szemem szépen gyógyult, olyannyira, hogy saját felelősségemre újból focizhattam. Az Egyetértés hívott, én mentem s a végén így mégsem volt olyan szomorú, olyan sivár a búcsú. • A futball után mi | következett? — Edzősködtem az Egyetértésnél, közben elvégeztem a Vendéglátóipari *. Technikumot, az edzői tanfolyamot a TF-en, üzletet vezettem, majd a KÉV METRÓ-nál edzősködtem s oda is mentem dolgozni. Most is ez a munkahelyem, anyag és szállítási ellenőr vagyok. A futballtól sem szakadtam el, jelenleg a Láng serdülőket edzem. • A Ferencvároshoz köt még valamilyen szál? — Persze. Játszom az öregfiúk csapatában s ha tehetem, kijárok az NB l-es csapat meccseire is. Zsebemben ugyanis itt a Fradi bérlet. • Család? Gyerekek? — A lányom most érett- I ségizett. • A „gyerekek" itt a Lángnál ismerik mesterük sportmúltját? — Igen. Gyakran mesélek is a régi szép időkről. Igyekszem őket jó futballistákká nevelni. • Mi a legnehezebb ebben a munkában? — Rászólni a sokat cselező lurkókra. Hisz én is imád- J tam cselezni — túlontúl is. I De őket a kollektív játékra ösztökélem. Más dolog, I hogy egy-két szép csel szinte a szívemből szól. Kint a gyerekek már ját- I szottak. Elbúcsúztam, nehogy a mester néhány szép cselről lemaradjon. COOPTOURIST
