Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1979. szeptember
Szép volt Pista! BÜCSÜMÉRKÖZÉS ELŐTT Bizonyára emlékezetes nap lesz Géczi István életében 1979. augusztus 7-e. A régi mezben kifutni a pályára, utoljára szerepelni az FTC csapatában, utoljára hallani’ a szurkolók zsongó buzdítását — felemelő és ilyenkor megható dolog. Ismét elbúcsúzik a zöld gyeptől egy kiváló sportemberünk. Igaz már mint „obsitost” érte ez a megtiszteltetés, hiszen utolsó hivatalos mérkőzését 1975- ben játszotta. Már akkor is megható volt a búcsú, az utolsó bajnoki félidő. „A Hajrá Fradi!” pattogó dallamaira Géczi István csapatkapitányi szalaggal a karján utoljára vezette pályára NB I-es mérkőzésen csapatát. A zöld-fehérek népszerű válogatott kapusát búcsúztatták. Az egyesület nevében Harót János, majd Csikós Gyula, az MLSZ nevében Krizsán József köszöntötte. Amikor a játékvezető véget vetett az első félidőnek, Géczi átadta az egyes mezt a fiatal Kollárnak, majd a két csapat sorfala között, a nézők vastapsától kísérve, bevonult az öltözőbe.” És most nemzetközi találkozón is az utolsó, a búcsú szereplés következik. Hogyan tervezi az ünnepelt a búcsút, mennyi ideig védi az FTC kapuját? — A végső búcsún 10— 15 perces játék is elegendő már, remélem ezúttal is helytállók. Nagyon szép volt az STC elleni bajnoki „búcsú-félidő” is, köszönöm a szurkolók szerető tapsát. A vezetők, edzők és játékostársak mellett nagyon sokat köszönhetek a szurkolóknak is. Egész pályafutásom alatt mindig éreztem szerető támogatásukat. Az utolsó 10 perc előtt ezt úgy érzem el kellett mondanom ... A kaput nyugodt szívvel adom majd át, hiszen a tehetséges fiatalok eredményeimet úgy gondolom, nem csak elérik, de túl is szárnyalják. 1977-ben szomorú napok jártak Géczire. Emlékezetes sérülése után napokig életveszélyes állapotban volt, és Pistának ott is győzni kellett. Az ünnep perceiben is érdemes visz- szaemlékezni erre, hogyan is zajlott le ez a „nagy mérkőzés”? — Nagy „rangadó” volt! A végén győztem, a 2 pont helyett ezúttal 1 életet, a sajátomat nyertem. — Ahogy minden jelentős dolog, úgy ez is az FTC- pályán történt velem. Fiatal kapusokkal foglalkoztam, és az egyik felugrásnál egy fatális véletlen folytán úgy megsérültem, mint aktív pályafutásom alatt sohasem. Három olyan súlyos belső sérülést szenvedtem, amelyből már egy is halálos lehetett volna! Hála dr. Budai Pál főorvos gyógyító gondoskodásának, visszahozott az életbe ... Minden sportembernek vannak örökké felejthetetlen, emlékezetes mérkőzései, versenyei. Amikor a búcsúmérkőzés szóba került, Harót János önkéntelenül is felkiáltott: — Nekem Pista a braun- schweigi mérkőzésen mutatta be a kapus magasiskolát. Hogy ott miket védett! Pedig hosszú-hosszú éveken át idehaza és külföldön is láttam szinte valamennyi mérkőzését. Azt az 1971-es braunschweigi teljesítményét soha nem tudom elfelejteni, mint ahogy Géczi István sem. Na és maga az ünnepeit mire emlékszik vissza a legszívesebben? Az 500 mérkőzésből melyik volt a legkedvesebb? — A szép emlékek bennem is — gondolom másokban is — erősebben élnek, mint a szomorúak. Nekem nagyon sok örömteli élmény jutott, mindjárt az első FTC-beli szereplés alkalmával is. Soha nern tudom elfelejteni az 1965-ös torinói VVK-döntőt, ahol úgy érzem, részem volt abban, hogy a hálónk érintetlen maradt. — Egy másik kupadöntő, az 1968-as leedsi mérkőzés is felejthetetlen. Bár 1:0-ra kikaptunk, a hűvös angolok másnap áradoztak a teljesítményemről. Az erről szóló „dokumentumokat”, az akkori angol újságokat azóta is őrzöm ... — Ha szép emlékekről beszélünk, ismét egy kupa- mérkőzést kell említenem. Az 1975-ös Crvena Zvezda elleni KEK elődöntőt nem lehet elfelejteni. Belgrád- ban 110 ezer tomboló néző előtt szerepeltünk sikerrel! így pályafutásom legnagyobb élményének, ezt a „kupamérkőzés mesterhármast” tartom. AZ UTOLSÓ 10 PERC 1979. augusztus 7. Üllői út; 30 000 néző: FTC—FC Bruges 3-0! „A kezdés előtt kedves kis ünnepség keretében Mészáros József, a labdarúgó-szakosztály elnöke adta át a klub ajándékát jutalomjátéka alkalmából a kitűnő sportembernek, a búcsúzó Géczi Istvánnak. A vendégcsapat kapitánya, Bastyns is ajándékot adott át Géczinek, a játékostársak pedig egyenként megölelték, megcsókolták a kapust. A vendégcsapat vezette az első veszélyes akciót, s a 4. percben akár gólt is szerezhetett volna. A villámgyors Velheeske középen kiugrott, faképnél hagyta a védőket, már csak a kifutó Géczivel állt szemben, amikor a veterán kapus bravúros vetődéssel lábbal tisztázott. A 10. percben nagy taps köszöntötte a levonuló Gé- czit, aki a kapitányi szalagot Nyilasinak, a kaput pedig Zsiborásnak adta át.” (Népsport) Amikor Géczi a Spinger- szoborhoz ért, ott várta Mészáros József, a labdarúgószakosztály elnöke. Átölelte régi játékosát, úgy kísérte az öltözőbe. Több volt ez az egyszerű „hivatalos” búcsúztatásnál, hiszen Mészáros volt az az edző, aki a hatvanas évek elején a még ifjú Géczit az Üllői útra hozta. A sors nemes ajándéka volt, hogy az egykori mester, játékosának nemcsak az első, hanem az utolsó mérkőzésének is részese lehetett... Géczi István ma már nem tízezrek előtt szerepel. A stadionok zúgása is elhalkult, már a jövőért dolgozik. Nagy szerelmétől, a labdarúgástól nem tudott elszakadni. Szakedző az FTC-bén, kapusokat, sportembereket nevel. Nagy Béla 3
