Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1978. május
ES A TATAI TAVON évenkénti magyar nemzetközi versennyé. Milyen erőt képvisel az emlékverseny főszervezője, az FTC kajakkenu szakosztálya most, 1978 tavaszán? — kérdeztük Dunai Imre edzőtől, aki így vázolta a 'helyzetet: — Az országos egyesületi rangsorban a hatodik helyen végeztünk az elmúlt évben — mondta. — Eredményeink erős „egyoldalúságot” mutatnak. Női kajakozóink lényegesen jobbak, mint férfi kajakozóink, kenusaink. Pontosabban a kenusok talán reménytkeltőbbek, hiszen ők 1977-ben is jobban szerepeltek. Solymár László például felnőtt válogatott kerettag volt, bár a szófiai VB-re már nem jutott ki. Ring József és Szász Ernő C—2-ben volt junior válogatott. Bizonyára lendületet ad majd munkájuknak, hogy — január elsején — hozzánk jött edzőnek Szabó Ferenc, a népszerű „Tömpe”, sok magyar kenus felfedezője. Hatlaczky, Novák, Szántó, Rozsnyói, Tőzsér, Zakariás is tanítványa volt. — Kisebb válság után úgy érzem megnyugodtak a kedélyek a szakosztályban — folytatta. — Nyolc fiú van a kezem alatt. Akad köztük még junior korú is, néhányban látok fantáziát. Persze jobb lenne, ha több versenyzővel foglalkozhatnék. A lottózásban is úgy van: több szelvény, több nyerési lehetőség. Fontos lesz újabbak bekapcsolása, hogy az FTC- nek ismét erős csapata legyen. Hány versenyzővel rendelkeznek? — Csaknem ötven képviseli a zöldfehér színeket, s az említett „egyoldalúságban” a nők felé billen a mérleg. Hiszen míg a férfiaknál csak egyetlen első osztályú sportolónk akadt, addig a lányoknál az olimpiai érmes Rajnai Klára nemzetközi minősítésű, mellette még ketten válogatottak. Szabó Edit junior válogatott, Pápai Mária első osztályú, Perényi Gabriella ifjúsági válogatott. Felkészülésüket Nagy László edző irányítja. Mit ígér a jövő a férfi kajakozók- nál? — Bízunk a fejlődésben. A fiatalok tehetségesek. Nagy István és Gyetvai Zoltán már ifjúsági válogatott. Reményt keltő lehet Lajta, Rasztóczky, Simon, Czigler, Nikoletti, és a múlt évi Budapest-bajnok. Varga Béla versenyzése. Milyen a vonzása az FTC-nek a fiatalok között? — Sok gyerek keres meg bennünket. Szívesen jönnek a srácok, ha a Fradiról van szó. Mi pedig szeretnénk megtartani őket. Ez azonban mind nehezebb. A szülők egy része „életveszélyes” sportágnak tekinti a kajak-kenut, ezért nem szívesen erű- gedi tízegynéhány éves gyerekét a Dunára, pedig elhihetik, mi féltő gonddal foglalkozunk velük. Felügyelet nélkül senkit sem engedünk kalandozni a vízen, és nagy hibát vét az a szülő, aki veszély alapon megfosztja gyermekét a sportág örömeitől. — Mások azzal érvelnek, hogy jó a kajakozás, rendjén is van a hétközi felkészülés, de az már nem, hogy a gyerek elveszíti minden szombat-vasárnapját, mert versenyeken kell indulnia. Egyesületünk bázisa a IX. kerület, hajóintk a Latorcza utcában vannak, a XIII. kerületben, ahol nagyobb a Vasas, a Honvéd és a Dózsa vonzása. Igyekszünk megszerettetni velük a sportágat, a vizet. Azt már tapasztalatból tudjuk, hogy akinél ez sikerül, az nem hagy el bennünket. Gondoskodunk, szórakozásukról, javítjuk klubéletüket, koruknak megfelelő találkozókat szervezünk, örvendetes, hogy felszerelésünk jó, az igényeknek megfelelő számú és minőségű. Így aztán újabb és újabb to- borzókat tarthatunk, hívjuk az FTC- be a fiatalokat. az evezőshajók építésére, de nem győzi kielégíteni a szocialista országok egyre növekvő szükségletét, ami nem is egyszerű dolog. A hazai hajógyártás megoldatlan, tavaly egyáltalán nem is üzemelt. 1978 talán hoz ebben változást azzal, hogy Szakács Márton, a MESZ technikai bizottságának tagja vette át az irányítását. Mindez sajnos kihat a szakosztályok fejlesztési, bővítési lehetőségeire, nehéz ilyen körülmények között gyerekeket toborozni és megtartani. Milyen a „légkör” a Ferencváros evezősei körében? — Elszánt és bizakodó. A versenyzők példaadóan segítik egymást. A szakosztály társadalmi vezetése: Bátai Tibor elnök, jómagam, Cziegler Attila technikai vezető, továbbá Dávid Imre, dr. Péchy Özséb, dr. Kiss Lajos és a szakvezető, Latinovics Szaniszló igyekszik az egyesület elnökségével együttműködve megteremteni, javítani a feltételeket. Ezután a májusi emlékversenyről beszélgettünk. — Nyolcadik alkalommal lesz május 12—13-án a dr. Török Zoltán nemzetközi találkozónk. A színhely ezúttal is a Tatai öreg-tó, ahol minden adott a jó versenyzéshez. A városi tanács erkölcsi és anyagi segítségével kiépítettük a szabályos pályát, megoldottuk a hajók elhelyezését. Munkánkat a Nemzetközi Evezős Szövetség is elismerte azzal, hogy 1977-ben rendezvényünket ,,B” kategóriás viadalként programjába vette, és ajánlja a tagjainak. Az idén a Szovjetunió, Lengyel- ország, Románia, Csehszlovákia, az NDK, az NSZK, Ausztria és Belgium jelezte indulását. Külön színfoltja lesz a versenynek a veterán evezősök szereplése. A magyar részvétel? — Az egész hazai élmezőny hajóba száll. A Magyar Evezős Szövetség kritériumviadala az emlékverseny, lehetőség kínálkozik arra, hogy sportolóink lemérjék felkészültségüket, alapozási munkájuk eredményeit az idelátogató külföldiekkel szemben. A nevezések alapján mintegy 150—200 vendéget várunk, ami 50—60 hajóegységet jelent. Mellettük indul majd hozzávetőleg 900—950 magyar evezős. Ki nyeri a dr. Török Zoltán vándorserleget? — A férfi nyolcas győztese kapja, s tavalyi sikere alapján a védő. az Einheit Dresden hajója az esélyes. Slrokmány Lajos SIKERES MÚLT, NEHÉZ JELEN, — BIZTATÓ JÖVŐ? Sok szó esik mostanában az FTC női asztalitenisz szakosztályáról, amely egykor (dicső múlt!) meghatározó szerepet töltött be a sportág hazai életében. Elég arra emlékeztetni, hogy volt bajnok, a hatvanas évektől a VVK-ban háromszor lett első és kétszer második, tehát a nemzetközi asztalitenisz életben is jegyezték a zöld-fehéreket. Aztán fokozatos visszaesés következett, edzőválság is fellépett, míg a múlt év novemberében Újlaki Jenő visszatért az egyesülethez, ahol korábban igen eredményesen működött. — Nagyon szomorú, hogy éppen most, amikor negyed évszázadát ünnepelhetnénk az NB l-be jutásunknak, a kiesés ellen kell harcolnunk — mondta Újlaki Jenő, aki 1953 és 1966 között kiváló eredményeket ért el csapatával. — Sajnos évről évre mind többen távoztak el a szakosztályból, s a megnövekedett versenyfutásban nem tudtunk lépést tartani a riválisainkkal. Jurikné, Mossóczy, Poór, Lu- káesné, Szendy, Petrányi. Makiári voltak többek között a csapat legjobbjai, s még a közelmúlt években is akadtak tehetséges játékosok. De ők sem maradtak meg az Üllői úton, illetve a Mester utcai teremben ... így 1976 végén is többen eltávoztak, tavaly pedig az „utolsó reménység”, Urbán Edit ifjúsági válogatott is. — Ilyen előzmények után kerültem vissza a szakosztályba, amelynek pedig kitűnőek a lehetőségei, szinte mindennel el vagyunk látva, de most a szerencsével is hadilábon állunk — folytatta beszélgetésünket az edző, aki 63 éves kora ellenére fiatalos hévvel, lendülettel munkálkodik az újbóli felemelkedés érdekében. — A megcsappant gárdánkból betegség miatt újabban Ballner és az anyai örömök elé néző Mong is kivált, úgy, hogy Farkas, az egyetlen fix pont mellett tizenévesekből áll az együttesünk. Gondolok itt Nagy, Szilágyi, Karácsony és Petruska szerepeltetésére. Bizony alig van reményünk, hogy bentmaradjunk az első osztályban. És a jövő? — Csak a saját nevelésű fiataljainkra, utánpótlás gárdánkra számíthatunk. Szinte úgy kell mindent elölről kezdenünk, mint amikor harcoltunk, hogy az NB 1 résztvevői legyünk. Ha kiesünk, akkor sem adjuk fel a visszajutás reményét, de biztos addig egy-két év eltelik majd. Nem lesz könnyű, de reméljük. Újlaki Jenőnek és az egész szakosztály kollektívájának a fáradozását siker kíséri majd. K. M. 21
