Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1978. szeptember
1978: Csiha Magdolna Bal átlövők: Sterbinszky Amália, Csulikné Bozó Éva. Balszélsők: Tavaszi Katalin. Beállósok: Csajbókné Németh Erzsébet, Bajcsevné Huszár Erzsébet. ' Ez bizony tekintélyt parancsoló névsor. Legalább! annyira, mint a Ferencvá- | ros mai játékosállománya, j amely a tavasszal a KEK-! győzelmet is ki tudta har- ! colni. De vajon mikor lesz] ismét első az utoljára 1971- ben bajnok FTC? — Állítom, hogy játékos- állományunk nem rosszabb a nagy rivális Vasasénál. Különbség mégis van, náluk ugyanis a jobbak a mérkőzéseket általában eldöntő átlövő posztokon találhatók, így Sterbinszky és Csíkné. A Vasas összeszo- kottabb. Ezzel együtt állítom, mind közelebb kerülünk hozzájuk. És végül még egyszer néhány szót a sportág nagy seregszemléjéről, a decemberi VB-ről, ahol az FTC is képviselteti majd magát a válogatottjaival. Mit várhatunk Török Bódog együttesétől? — Először az olimpiai részvétel jogának kiharcolására számítok, de úgy is fogalmazhatnék, hogy feltétlenül dobogós helyezést várok. Még tovább finomítva az esélylatolgatást, a jugoszláv, a szovjet, az NDK és a magyar válogatottnak majdnem teljesen egyenlő esélyt adok a végső győzelem kiharcolására. Milyen szép is lenne, ha a jövő évtől ismét játszhatnának világbajnokok a Ferencváros női kézilabda-csapatában! Jocha Károly Miért szeretem a Fradit? „FTC — Tatabányai Bányász 23:21 (12:11) Körcsarnok: 500 néző. A bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését hozta az összecsapás. A Ferencváros szoros védekezése és szellemes támadójátéka ellen az eddig veretlen bányászok nem tudtak kibontakozni. Ezen a mérkőzésen 500. alkalommal állt az FTC kapujában Lettner László. Jubileuma ritka teljesítmény!” (Népsport, 1978. május 13.) Lettner László Sűrű göndör haja, arcának markáns vonásai, nyúlánk alakja jól ismert a Fradi szurkolók azon rétege előtt, akik rendszeresen kijárnak a férfi kézilabda mérkőzésekre is. Persze, hogy ismerik, hiszen 1963-tól minden mérkőzésen ott volt a kapuban; két évig a „tarcsiban”, azután pedig az ,,egyben”. Ma már büszkén mondhatja magárójl, hogy több mint 500 alkalommal öltötte magára a ferencvárosi mezt, és sikeresnek könyvelheti el eddigi pályafutását egyesületünknél. Igazolják ezt az egyesületben, a szakosztályban a személyét illető megbecsülés, játékostársainak iránta megnyilvánuló szeretete, és nem utolsó sorban szurkolóink ragaszkodása. Ki tudja hányszor kiabálták kórusban, mondták boldog vállveregetéssel egy-egy mérkőzés után: „Szép volt, I ecsó!”. Furcsa becenév! Kellemes asszociációkat ébreszthet az ínyencekben. De ismerősei, a lelátók szurkolói nem a gasztronómiára gondolnak, amikor becenevén szólítják. Olyan természetesen köszöntik, hogy: Szia Lecsó, mintha azt mondanák: Szia Laci. Pedig tényleg ez a neve! Vajon hányán tudják?! — Nem is érdekes, — válaszolta kérdésemre. — Már megszoktam, és éppen úgy hozzám tartozik, mint az anyakönyvi nevem. Az a fontos, hogy becéznek, mert az már egy foka a szeretetnek, a megbecsülésnek. Én így fogom fel. Egyébként nem is tudom mikor ragadt rám, talán még az általános iskolában . . . ötszáz bajnoki és kupamérkőzés 15 év alatt. És mindig a Fradiban. Minek köszönheti ezt a szép kettős jubileumot? — Annak, hogy rajongok a Fradiért, szeretem az FTC-t. Hogy miért szeretem az egyesületet, arra egy tőmondattal .nem tudok válaszolni. Azzal kezdődött, hogy apám már otthon ..belém nevelte” a klub iránti hűséget. Nem volt nehéz dolga. A Ferencvárosban laktunk, ott jártam iskolába és a Fáy utcai gimnáziumban is csaknem minden srác Fradista volt. Ebben a nagyszerű iskolában szerettették meg velem a sportot is. Vívtam, atletizál- tam, majd 17 éves koromban kezdtem el kézilabdázni a IX. kerületi sportiskolában, innen 1963-ban kerültem az FTC ifibe. Igazolt játékosa lettem kedvenc egyesületemnek! Nagyon boldog voltam! Második otthonom lett. Pedig akkor kilenc kapusa volt a csapatnak. s én voltam a . . . kilencedik. 1964-től két évet védtem a „tarcsiban”, közben — a Martfű ellen — az NB I-ben is bemutatkoztam. Az 1966-os év rossz volt. Kiestünk a legjobbak mezőnyéből. Négy évig küzdöttünk a második vonalban, míg 1970-ben sikerült ismét felkerülnünk az NB I-be. A mai napig minden mérkőzésen ott voltam . .. — MiéTt szeretem a Fradit? Sok nagyszerű sportélményben volt részem. A sok közül melyiket említsem? 1973-ban az Üllői úton is esélytelenek voltunk a Tatabányai Bányász ellen. Mégsem az „esélytelenek nyugalmával” mentünk ki a pályára, hanem magunkkal vittük taktikai fegyverként fra- dista szívünket. Tudtuk, hogy ez az egyesület történetében már sokszor volt képes csodákra. Akkor is 10:6-ra győztünk. Egész pályafutásom alatt ezen a találkozón kaptam a legkevesebb gólt, pedig a tatabányai Káló Sanyi híres átlövő. A mérkőzés után szurkolóink vállukon vittek az öltözőbe . . Soha nem felejtem el. 1975-ben a Vasas ellen győztünk a Fáy utcában. A meccs után elsőként a Vasas játékosai gratuláltak, a szövetségi kapitány pedig meghívott a válogatottba A Szovjetunió ellen voltam először és utoljára válogatott. Közbejött egy betegség és ott kellett hagynom a tatai edzőtábort. Később pedig már nem hívtak . . . túl kerültem a harmadik X-en. Ennek ellenére az elmúlt évben két nemzetközi tornán is a legjobb kapus címet érdemeltem ki. — Miért szeretem a Fradit? Mert a sportolás örömén túl, lehetőség nyílott arra, hogy nagyszerű embereket ismerhessek meg, sok igaz barátot szerezzek magamnak. Edzőim kiváló szakemberek és pedagógusok voltak. Megtanítottak a kézilabdázás tudományából annyit, amit képes voltam befogadni. De formálták, csiszolták jellememet is. Első edzőm — Gyöngyösi Kálmán bácsi — idős korában, botra támaszkodva is kijött mérkőzéseimre. hogy segítsen nekem, amiben csak tud. Később Som Ferenc, Dékán Rezső, jelenleg ipedig Horváth István segítették elő, hogy elérjem ezt a .szép jubileumot. Igaz, edzésen, mérkőzésen legjobb tudásom szerint mindent megcsináltam. amit kértek. Bizonyítani akartam nekik — de magamnak is —, hogy méltó vagyok bizalmukra, barátságukra. Nekik köszönhető, hogy nálunk az edzés nem robot, hanem mindenekelőtt, játék, szórakozás. És, hogy ez így van, az az edző és a játékosok jó emberi kapcsolatának a függvénye. És ez nagyszerű dolog, mert erősíti a csapat egységes szellemét. Így ismerjük meg egymást igazán. A jelenlegiek közül szinte a szemem előtt nőtt fel sokszoros válogatottunk, Szilágyi István, a népszerű „Szacsa”. Személyében egy, a Fradiért, játékostársaiért foggal, körömmel harcoló sportembert, a magánéletben pedig nyíltszívű, igaz barátot ismertem meg. Ezt mondhatom kapus társaimról is, Tátrai Misiről, akivel évekig egymás mellett védtünk, vagy Hoffmann Paliról, akivel most osztozom a kapu őrzésének felelős posztján. Pedig közöttünk is van versengés, annak ellenére, hogy a kézilabdában egy-egy kapuscsere nem törvényszerűen a rossz forma, vagy az indiszponáltság következménye. Az ellenfél játékstílusa — például jó átlövői vannak, vagy „ziccerekre” játszik — készteti az edzőt arra, hogy kapust cseréljen. Képességeinket ismerve mi is tudjuk ezt, és adott esetben jogosnak tartjuk a cserét. Persze jobb a csapattal együtt kezdeni a meccset és velük együtt felvenni a játék ritmusát, mint mérkőzés közben a kispadról bemenni. Ilyenkor érzem igazán. hogy milyen nagy a kapu ...! Szacsáéknak persze nagyon kicsi. . . Nálunk is érvényes a viszonylagosság elve. — Miért szeretem a Fradit? Mert arra ösztönöztek, hogy mindig többet, jobbat nyújtsak, nemcsak a pályán, de magamnak is. A családi tradíciókat folytatva nyomdász vagyok, litográfus, nagyon szeretem a szakmámat. Ha abba hagyom az aktív sportolást, visszamegyek az Atheneaumba, ahol nyolc évet dolgoztam és visz- szavárnak . . . Jól beszélek angolul, de németül is megértetem magam. Gyűjtöm a szép könyveket, olvasom a mai irodalmat, csodálója vagyok He- mingwaynek és mind többet hallgatok klasszikus zenét. És még mennyi mindennel szeretnék foglalkozni! A fiam már 11 éves, és az FTC Sí-ben sportol. Később ő is kézilabdázni akar. Csak rajta múlik, hiszen jó mozgású gyerek. Szorgalom, akarat és tehetség kérdése az egész... — Miért szeretem a Fradit? Mert a Ferencvárosi Torna Club örökös tagja vagyok, és ez sok mindenre is kötelez. Többek között arra, hogy mindent megtegyek az egyesületért, ami az erőmből telik. Közhelyet mondtam? Lehet. De minden közhelyben van valami igazság. Azért közhely. — Mostanában mind többször teszik fel a kérdést barátok, szurkolók: meddig még. Lecsó? Nagyon nehéz erre válaszolni, hiszen még most is minden mérkőzés előtt versenylázban élek. Szorongás, feszültség van bennem, de erre szüksége is van minden sportolónak. Ha ezt a feszültséget a mérkőzések előtt már nem fogom érezni, akkor hagyom abba. — Miért szeretem a Fradit? Lehet a Fradit nem szeretni? Lejegyezte: Major János
