Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1978. január
1906-ban Csehország ellen készült a magyar labdarúgó-válogatott s a válogatóbizottság tagjai mind egyetértettek abban, hogy a prágai találkozón egy fiatal fiút szerepeltetni kell. Ezt a fiút úgy hívták, Schlosser Imre s 17 éves volt. Ekkor mutatkozott be a nemzeti tizenegyben a magyar labdarúgás egyik kivételes egyénisége, hogy aztán 21 éven át rúgja a gólokat a címeres mezben, ő volt az első magyar játékos, akire egész Európában felfigyeltek s nagyon korán, már 1911 —12-ben az év játékosa büszke címet viselte. ,,Slózi” 68-szor volt tagja a magyar válogatottnak s 1955-ben öltötte fel magára utoljára a meggypiros mezt. A 100. magyar— osztrák mérkőzésen ö tette meg a kezdőrúgást Kocsis és Puskás között. A kiváló sportemberről beszélgettünk az ŐRI Vörösmarty téri székházának egyik irodájában Solymosi Norberttel, Schlosser Imre fiával. Az öreg „Slózi” fiába is korán beleoltotta a sport szeretetét, a szálfa- termetű fiú három sportágban, labdarúgásban, kézilabdában a kosárlabdában is a legjobbak között versengett. Az Üjpestben, Nagyváradon s az MTK-ban futballozott, a válogatottságig vitte kézilabdában és kosárlabdában. 1.1 válás és visszatérés — Nálunk nagy erő volt a futball — mesélte Solymosi Norbert. — Ez volt édesapám egyetlen nagy, nagy szenvedélye. Ezért akár az éleiét, is odaadta volna, s mindig a szép. a tiszta játékért harcolt. A Ferencváros volt a mindene a legbecsesebb, aztán mégis egyszer becsukta maga mögött az egyesület kapuját. S mindez két mcccsjegy miatt történt. Két belépőt kért, egyet a felesége, egyet pedig a hivatali főnöke részére s ezt megtagadták tőle. Erre az „öreg” azt mondta, hogy ha nem érek meg itt két jegyet, akkor elmegyek. És elment. Nem a pénz miatt... meg tudta volna venni azt a két jegyet, de ő meg akarta kapni. Aztán már ő is, a klub is presztíst csinált a dologból, s apám átment az MTK-ba. Emlékszem, sokat gyötrődött, vívódott, míg elszánta magát erre a lépésre. De akkor nagyon makacs volt, s átköltözött a Hungária körútra. Nagyon jó csapatna került, ott is remekül játszott. Később külföldre ment, majd amikor hazajött a szíve csak visszavitte a zöld-fehérekhez. A Ferencváros meg is nyerte az első profi bajnokságot! — Milyen érzés roll ilyen nagy futballista fiának lenni? En mindig nagyon büszke voltam édesapámra s amikor tehettem, vele voltam, a közelében lebzseltem. Persze nem volt könnyű az ő fiának lenni. Amilyen nagy voll a neve, olyan nagy volt a nevének árnyéka. Szinte eltűnt mellette az „APÁM EGYETLEN SZENVEDÉLYE A LABDARÚGÁS VOLT...” ember. Én már az élvonalban versenyeztem, a válogatott keretbe is meghívtak, mégis, ha együtt mentünk az utcán, csak úgy súgtak ösz- sze mögöttünk a sportbarátok, hogy: „Látod, ott megy a Slózi.” Azt még véletlenül sem mondták, hogy a fiával, Solymosival, a kapussal együtt megy, — Az apa foglalkozott is a fiával? — Természetesen. Sokszor lejártam az edzéseire s bizony alaposan megdolgoztatott ilyenkor. Mindkét lábbal nagyszerűen rúgott, s kellett is a labdái után kapaszkodni, ötvenkét éves volt már, de a kaputól húsz méterre letett labdát akkor is oda rúgta, ahová akarta. Meg is mondta, hogy: „Most fiam, tízszer elmész a jobb alsó sarokra” —, s én tízszer behúnyt szemmel is elindulhattam oda, mert a labdák mértani pontossággal érkeztek. S mindig oda a kapufa mellé. Utána azt mondta, hogy: „Most pedig a bal felsőbe mennek a labdák...” s odamentek. De persze nem csupán figyelte a lépéseimet, emellett szigorú kritikusom volt. Soha egy cseppet sem bizonyult elfogultnak, ha a teljesítményemet mérte. A fel- szabadulás után az egyik osztrák — magyar előtt sikerült odakerülnöm a válogatott kerethez s az akkori szövetségi kapitány kijött a mécsesemre s megkérdezte az apámat: „Mit szólnál hozzá ha a fiadat betenném a válogatottba?” Mire az édesapám. Láttad, hogy jött ki arra a magas beadásra az első félidőben? Nos. ha láttad, akkor észrevehetted. hogy volt némi bizonytalanság a mozgásában. S ha ez a gyerek a magas labdára így jön ki, akkor nincs igazán formában... Flzt mondta, s nem azt, hogy tedd csak be nyugodtan. Mint ahogy ezt sok más apa mondta volna. Ha protezsál, biztos hogy én védek. így csak tartalék voltam. Ilyen volt ő, igazi sportember, akinek a labdarúgás iránti rajongása élete utolsó percéig tartott. A halálos ágyán annyit kért, hogy a sirkövén ne legyen más, csak egy labda. Egy futball labda. Semmi több. Civilben — Milyen edző és milyen üzletember volt Schlosser Imre a fia szemében? — Amilyen csodálatos futballista volt az édesapám, annyira nem boldogult az edzősködésben. Egyszerűen nem volt jó edző. Bár ért el eredményeket, de mégsem tudott igazán nagy edző lenni. Nem, mert ahhoz túl jó ember volt. Aki mindig szép szóval intézett el mindent. Emlékszem, a Lángnál edzösködött s én kimentem az egyik mérkőzésre, ahol az első félidő vége felé a pályán összeverekedett két Láng játékos. Szerencsére a bíró nem vette észre a dolgot s így nem állította ki őket. Amikor a félidőben bejöttek az öltözőbe, én is belopakodtam, kíváncsi voltam mi lesz most. Azt hittem apám nagyon elkapja azt a két játékost, mire odament hozzájuk az „öreg”, leült melléjük a padra s szép csendesen csak ennyit mondott. „Édes fiaim, szabad ilyesmit csinálni? Verekedni a pályán? Nem szép dolog ez, néni bizony...” „Én biztos nagyon odamondtám volna nekik. Apám senkit sohasem tudott megbántani. S ahogy nem volt jó edző ugyanúgy nem volt jó üzletember. Volt egy kis sportboltja, de ott is inkább a szívére, mint a zsebére hallgatott. Ha bejött egy gyerek, s kért egy labdát, s előszedte a kuporgatott pénzét és bevallotta, hogy... ennyivel meg ennyivel kevesebbje van . .. apám levette a labdát a polcról, odanyomta a kezébe, mondván: „Vidd csak el, s rúgjál vele sok gólt. . A rengeteg érméből, tiszteletdíjából is nagyon sokat elosztogatott a gyerekeknek. Kivitte a pályára s a legügyesebbnek, a legeredményesebbnek egyet- egyet a kezébe nyomott. Mindenki szerette, tisztelte. Amikor elhunyt s elindultunk, hogy megcsináltassuk a kért sírkövet a labdával, megkeresett két kőfaragó s azt mondták, hogy nagy tisztelői voltak édesapámnak. ők ketten ingyen megcsinálják a faragást, nekünk csak a követ kell megvásárolnunk. így is történt, a sírkővön pedig még van egy kicsi tábla, rajta a két név. Akik kifaragták. VárkonyiSándor 27
