Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1976. szeptember
Fogáskeresés. . . Jobboldalt Bállá, baloldalt a román Simon hagyományos olimpiai sportágunkban végre érmet szerezni? Sorra hullottak el reményeink, legelőször az óriások súlycsoportjában Bállá Jóskát „sirattuk el". Ha valaki az olimpián négy hibaponttal kezd, az akár csomagolhat is hazafelébe nem mindig... Attól a szovjet Soslan Angyijevtől kapott ki, aki a 100 kilón felüliek súlycsoportjában az egyedüli nagyágyú, a „legyőzhetetlen’*. Ha nem sikerült a bemutatkozás, még jó lehet a folytatás. így gondolkodott Bállá Jóska is. És utána az amerikai Jimmy Jackson, majd a kanadai Harry Geris, a bolgár Nikola Dinev, az NDK-ból jött Roland Gehrke és a döntő találkozón a román Simon László ellen bizonyította be, hogy nem véletlenül számít fradista kora óta a világ legjobb szabadfogású birkózó óriásai közé. A magyar birkózók legendás hírű egyéniségéhez, a korában valóban legyőzhetetlen Kozma Istvánhoz hasonlítják. Mint minden hasonlat, úgy ez is sántít. Nemcsak azért, mert Bállá Jóskával együtt ma még „csak" az ezüstnek örülhetünk és nem az aranynak, hanem azért is, mert Bállá — egyéniség a szőnyegen és a szőnyegen kívül is. A külföldi szakértők egyöntetű véleménye szerint tehetsége nem valami „utánzat", hanem eredeti és a birkózóknál oly ritkán látható rögtönzés szülötte. Amikor a csodálatos olimpiai stadionban végétért a záróünnepély és a pályán levő sportolók, indiánok, tornászlányok táncra perdültek, a zöld (még ott is fradista maradt) sátor körül egy hatalmas legény és egy törékeny termetű húron indián lány ropta a táncot. A lány haját összefogó, tollal ékesített bőrszij csakhamar Balia Jóska üstökére vándorolt. Nem szívtak kalumetet, békepipát, egymás szavát sem igen értették, de minden mozdulatuk része volt annak a barátságnak, amely a világ fiataljait az olimpiai játékon egybekovácsolja. Ennek a barátságnak Zsibrita János tanítványa a szőnyegen és a magyar sportküldöttség ezüstérmes tagjaként nagyszerű hírvivője, követe volt. Bronz után ezüst Senki sem gondolt rájuk nagy reményekkel. Annyi nagy remény füstbement, hogy csak másokról esett szó az újságírók találkahelyén, az MTI olimpiai irodájában. Nem is beszéltünk arról, hogy női kajakban lehet valami emlékezetes eredmény, amit magyar versenyző produkál. így is indult a játékok befejezés előtti pénteken az 500 méteres döntők női futama. A táv felénél, 250 méternél minden meglepetés nélkül nyugtáztuk, hogy Rajnai Klári — az 5. helyen evez. Aztán pár pillanat múlva felállva biztattuk. A közönség soraiban lengtek a magyar zászlók, hiszen az izomkolosszusnak tűnő vetélytársak mellett ez a szőke, nádszálként versenyző kislány elkezdte repíteni kajakját. Amikor harmadiknak haladt át a célvonalon a győztes Carola Zirzow (NDK) és a szovjet ezüstérmes Tatjána Korsunova mögött, az volt az érzésünk; ha még ötven métert kellett volna eveznie, akkor Klári is előbb végzett volna. Aztán sorakoztak az eredményhirdetéshez és akkor sikerült a válogatott vezetőedzőjének, Péhl Józsefnek hozzáférkőznie. Az öröm csókja nem maradt el, hiszen olyan érmet szerzett Rajnai Klári, amire talán senki sem számított, — rajta kívül.
