Fradi műsorfüzet (1975-1979)

1976. szeptember

Fogáskeresés. . . Jobboldalt Bállá, baloldalt a román Simon hagyományos olimpiai sportágunkban végre ér­met szerezni? Sorra hullottak el remé­nyeink, legelőször az óriá­sok súlycsoportjában Bállá Jóskát „sirattuk el". Ha valaki az olimpián négy hibaponttal kezd, az akár csomagolhat is hazafelé­be nem mindig... Attól a szovjet Soslan Angyijevtől kapott ki, aki a 100 kilón felüliek súly­csoportjában az egyedüli nagyágyú, a „legyőzhetet­len’*. Ha nem sikerült a be­mutatkozás, még jó lehet a folytatás. így gondolko­dott Bállá Jóska is. És utána az amerikai Jimmy Jackson, majd a kanadai Harry Geris, a bolgár Ni­kola Dinev, az NDK-ból jött Roland Gehrke és a döntő találkozón a román Simon László ellen bizo­nyította be, hogy nem vé­letlenül számít fradista ko­ra óta a világ legjobb sza­badfogású birkózó óriásai közé. A magyar birkózók le­gendás hírű egyéniségé­hez, a korában valóban legyőzhetetlen Kozma Ist­vánhoz hasonlítják. Mint minden hasonlat, úgy ez is sántít. Nemcsak azért, mert Bállá Jóskával együtt ma még „csak" az ezüstnek örülhetünk és nem az arany­nak, hanem azért is, mert Bállá — egyéniség a sző­nyegen és a szőnyegen kí­vül is. A külföldi szakértők egyöntetű véleménye sze­rint tehetsége nem valami „utánzat", hanem eredeti és a birkózóknál oly ritkán látható rögtönzés szülötte. Amikor a csodálatos olimpiai stadionban végét­ért a záróünnepély és a pályán levő sportolók, in­diánok, tornászlányok táncra perdültek, a zöld (még ott is fradista maradt) sátor körül egy hatalmas legény és egy törékeny ter­metű húron indián lány ropta a táncot. A lány ha­ját összefogó, tollal ékesí­tett bőrszij csakhamar Bal­ia Jóska üstökére vándo­rolt. Nem szívtak kalumetet, békepipát, egymás szavát sem igen értették, de min­den mozdulatuk része volt annak a barátságnak, amely a világ fiataljait az olimpiai játékon egybeko­vácsolja. Ennek a barát­ságnak Zsibrita János ta­nítványa a szőnyegen és a magyar sportküldöttség ezüstérmes tagjaként nagy­szerű hírvivője, követe volt. Bronz után ezüst Senki sem gondolt rájuk nagy reményekkel. Annyi nagy remény füstbement, hogy csak másokról esett szó az újságírók találka­helyén, az MTI olimpiai irodájában. Nem is beszél­tünk arról, hogy női ka­jakban lehet valami emlé­kezetes eredmény, amit ma­gyar versenyző produkál. így is indult a játékok befejezés előtti pénteken az 500 méteres döntők női futama. A táv felénél, 250 méter­nél minden meglepetés nél­kül nyugtáztuk, hogy Raj­nai Klári — az 5. he­lyen evez. Aztán pár pilla­nat múlva felállva biztat­tuk. A közönség soraiban lengtek a magyar zászlók, hiszen az izomkolosszus­nak tűnő vetélytársak mel­lett ez a szőke, nádszálként versenyző kislány elkezdte repíteni kajakját. Amikor harmadiknak haladt át a célvonalon a győztes Carola Zirzow (NDK) és a szovjet ezüst­érmes Tatjána Korsunova mögött, az volt az érzé­sünk; ha még ötven mé­tert kellett volna eveznie, akkor Klári is előbb vég­zett volna. Aztán sorakoztak az eredményhirdetéshez és akkor sikerült a válogatott vezetőedzőjének, Péhl Jó­zsefnek hozzáférkőznie. Az öröm csókja nem maradt el, hiszen olyan érmet szer­zett Rajnai Klári, amire talán senki sem számított, — rajta kívül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom