Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1978. augusztus
Szlávia Szarajevó Serleg ísti Kupa 1940-ben á hadihelyzet miatt már nem tudtak KK- mérkőzéseket rendezni. Mivel nemzetközi kupáért is szerettek volna játszani, a KK vezetősége hozzájárult ahhoz, hogy a küzdelmet kis KK néven megrendezzék. A KK-bizottság erre új serleget fel is ajánlott. A magyar, román és jugoszláv klubcsapatok a KK szabá- iyai szerint mérkőztek. A Fradi bemutatkozása az új kupában meglepően rosz- szul sikerült. Szarajevóban a Szlávia 3-0-ra győzött! Az emlékserleget — színezett rézlemez — ekkor kapta a Fradi. A Szlávia a visszavágón pe- . dig a gólokat kapta: a Fradi 11-1-re győzött! Az esti mérkőzések már a negyvenes évek elején népszerűek voltak. A Latorca utcai Elektromos pályán a Szt. István Kupáért igen nagy csatákat vívtak a csapatok. A hangulatos mérkőzéseket a közönség megkedvelte, telt házak előtt játszották a mérkőzéseket. A Ferencváros kétszer is megnyerte a kupát, és a hagyomány a felszabadulás után is folytatódott. Ekkor már Esti Kupa néven írták ki a mérkőzéseket. 1954-ben az FTC (akkori nevén Bp. Kinizsi) sorra győzte le ellenfeleit, s a döntőben a Vasas elleni 3-1, a kupa elnyerését jelentetette. (A képen ez a kupa látható) Még emlékezetesebb az 1957-es siker. Az FTC Ausztráliában túrázott, s az itthonmaradt játékosokból álló „kis Fradi” alaposan kitett magáért. Előbb a lengyel Ruch Chorzozov ellen 2-0-ra, majd a Haladás ellen 1-0-ra győztek a fiatalok. Ezeket a találkozókat villanyfénynél rendezték. A döntőre azonban a Népstadionban délutáni világosságban került sor. (A Népstadionban akkor még nem volt világítás!) Nagy küzdelemben a „kis Fradi” legyőzte a jó erőkből álló MTK csapatát. A Fradi fiataljai óriási lelkesedéssel játszottak, szinte végigrohamozták az . egész mérkőzést. Rákosi Gyula ezen a találkozón szerezte első gólját az FTC csapatában: a 46. percben Tarsoly, Dálnoki volt a labda útja. A jobbszélső beadását Rákosi előrevetődve, mintegy 6 méterről védhetetle- nül fejelte a kapu bal oldalába. Ezzel már 2-0-ra vezettek a fiatalok. A következő percekben — bár Gre- gort a játékvezető kiállította, és Horváth kapus is megsérült — sikerült egy góllal megúszni az MTK-ro- h amok at. Az FTC ember- hátránya a 75. percben megszűnt. Bukovi az MTK edzője a Rákosiba durván belerúgó Karádit lehívta a pályáról. Nem a játékvezető, hanem Bukovi állította ki a sportszerűtlenül játszó fedezetet! Végezetül jegyezzük fel a két évtizeddel ezelőtti kupagyőztes „kis Fradit”: Horváth, Thomann, Forgács. Erdész, Simon, Hruby, Dálnoki, Rákosi, Takács, Pető, Gregor. Csere: Tarsoly, Csekő.