Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1979. június
Az FTC 100. nemzetközi mérkőzését 1913. március 26-án az Üllői úton játszotta. A vendégcsapat, a Racing Club de Bruxelles az FTC első belga ellenfele volt. A találkozót a Fradisták (a képen fehér mezben) 4:0-ra nyerték. csönözzenek engem a mérkőzésre. Amikor sor került a meccsre, belebújtam az angolok sötétkék dresszébe s az angol játékosok soraiban futottam ki a pályára. Kijött a magyar csapat is és a közönség persze a magyarok között keresett engem. Nem találtak, s mert akkor nagyon jó formában voltam, sokan reklamálták távolmaradásomat. Csak amikor már vagy 5—10 perce folyt a játék, akkor vették jobban szemügyre az angolok balszélsőjét, akkor fedeztek fel engem, mint angol csatárt. A mérkőzésen „mi angolok” győztünk, 6-1 volt az eredmény s az egyik gólt én rúgtam. Az angolok nagyon hálásak voltak vendégszereplésemért, s a „tottenhami vendégjátékom” emlékére szép cigarettatárcával leptek meg.” ILYEN PAP KELL NEKÜNK! „Egyszer a templom melletti papiak udvarán valami nagyon nagyot sikerült dobnia a gerellyel, úgy, hogy az a templom ablakán repült be s pont a szószékbe fúródott. Nagy ka- lamitás lett belőle, feljelentették az esperesnél, s Kóczán Móric kénytelen vol t más faluba menni. De ott viszont szerencséje volt, mert a falu népe álmélkodva nézte a gereblyenyelet hajigáló tiszteletest s hamar ki is alakult a közvélemény: — Ilyen pap kell nekünk, aki úgy tud azzal a vasvégű rúddal hajigálni, ez már igen ...” (Toldi Sándor visszaemlékezéseiből.) „MÁSOK VOLTAK AZ EMBEREK” Tóth Potyát pályafutása végén megkérdezték: Melyik meccsére emlékezik vissza a legszívesebben? — Az FTC—Rapidra, amelyet a bécsi Morgen serlegért vívtunk. Tizenkét perccel a befejezés előtt a Rapid még 4-2-re vezetett, akkor csináltunk egy kis finist. Én rúgtam a harmadik gólt, majd egy akciómból 11-es lett, Payer bevágta. A meghosszabbított időben két perc alatt két gólt rúgva megnyertük a serleget. Mindez 1913-ban történt... Milyen volt a hangulat a régi FTC-ben ? — A régi FTC egy nagy család volt. Minden meccs után együtt voltunk. Ha győztünk örültünk, ha vesztettünk vigasztaltuk egymást, és vigasztaltak a klubtársaink. Mások voltak az emberek. Egy BAK mécsesén már 3-0-ra vezettek ellenfeleink a II. félidő közepén. Mi az utolsó 17 percben megnyertük a mérkőzést 5-3-ra! Akkor a közönség buzdított, ma szidalmaz. Bizony a tízes évek FTC-jéhez nem ér fel egy csapat sem. Technikában talán előbbre vagyunk, de súly, lendület és kitartás dolgában elmaradtunk. BLUM ZOLTÁN: „Mint rövidnadrágos kisfiú, a harctéren elesett Miklós öcsémmel együtt éveken át végignéztünk minden FTC-mérkőzést a régi Soroksári úti pályán. Pénzünk nem volt, de hiszen a palánk elég alacsony volt, szépen átmásztunk rajta, s repeső örömmel figyeltük a régi nagyok játékát. 1905-ben már én is büszkén vallhattam magam FTC-istának. Az ifjúsági I-ben kezdtem meg szereplésemet Patakival, Ungárral és másokkal. Hamarosan a második csapat tagja lettem, s 1910-ben már az első csapatba kerültem. Állandóan halfot játszottam s csak akkor mentem hátra bekkelni, ha helyettesítenem kellett valakit. 1912 őszén kerültem először a válogatott csapatba. Minden egyes beválogatás külön örömnap volt részemre. Szívemből örültem, amikor a magyar színekért harcolhattam. Legnagyobb szeretettel az 1913-ban lejátszott s 4-1 arányban javunkra végződött magyar—osztrák mérkőzésre gondolok vissza. Akkor alaposan elpáholtuk a sógorokat, s ráadásul 9 fradista játszott a nemzeti tizenegyben!” Blum ezt a nyilatkozatot 1922 októberében, a 25. válogatottsága előtt adta. 20
