Fradi műsorfüzet (1975-1979)

1978. május

Ebedli a tatabányai védők „ostromában" körülmények, nagyobb lehe­tőségek között teszik most lehetővé. Kekünk pedig, akik ezen lehetőségek meg­teremtésén hivatásszerűen munkálkodunk, nagy a fe­lelősségünk és kötelessé­günk. Arra kérem Önöket, úgy dolgozzanak, hogy e cé­lokhoz a mi tevékenységünk is méltó legyen.” A közvet­len hangú beszédet jó han­gulatú műsor követte. A Fó­ti Gyermekváros ifjú tehet­ségei ismét ízelítőt adtak sokaldalúságukból és emlé­kezetes szép programmal zárták az ünnepi eseményt. * * * Kaposvárott a két zöld­fehér csapat közül ismét a budapestiek szomorkodhat- tak: Kaposvári Rákóczi— FTC 1-0. A mérkőzés sorsát eldöntő gól egy jogosan megítélt tizenegyesből az első félidőben esett. Az egyenlítésre 66 perc kevés­nek bizonyult. ÁPRILIS 2. Ismét KEK-döntőbe ju­tott egy csapatunk: FTC— Inter Bratislava 21-11. A 10 gólos biztos győzelmet ez a csapat érte el: Berzsenyi, Tavaszi, Csulikné, Csajbók- né, Lelkesné, Takácsné, Csi- ha. Csere: Nemere, Rácz, Zwickné, Kunstárné. — Ké- zilabdás lányaink imponá­lóan játszottak, időnként még arra is ügyeltek, hogy szép gólokat dobjanak! Ilyen nagyvonalúan döntő­be jutni nem kis teljesít­mény. Az FTC csapata va­lamennyi KEK-mérkőzését megnyerte, a gólkülönbsége is egészen fantasztikus: 157-69. Mérkőzésenként 26 gólos átlag! * * * Az FTC Nyéki Judit em­lékversenyén férfi úszóink nagyszerűen szerepeltek. Molnár és Kormos két számban is győzött, de jól szerepelt Bezzeg és az FTC 4XlOO-as gyorsváltója (Be- sze, Balázs, Bezzeg. Molnár) is. ÁPRILIS 3. A nemzetközi felszabadu­lási birkózó emlékversenyen egyetlen magyar győzelem született: egyesü létünk sportolója, Gyulai Mihály az utolsó mérkőzésen le­győzte mongol ellenfelét, s a 48 kg-os súlycsoportban felállhatott a dobogó leg­magasabb fokára. Bállá má­sodik, Fehér a harmadik helyen végzett súlycsoport­jában. * * * Az országos mezed futó- bajnokságon Völgyi Zsuzsa a második helyen végzett. Sokáig az élen volt, a finist azonban nem bírta. Női kézilabdázóinknak is ilyen helyezéssel kellett megelégedni az MNK-ban, miután 2 gólos vereséget szenvedtek a Vasastól. ÁPRILIS 4. A tekézők Budapest-baj- nokságát Csányi Béla nyer­te, ő volt az egyetlen ver­senyző, aki 1000 fán felüli teljesítményt ért el. Az if­júságiak bajnokságát is fe­rencvárosi, Báli József sze­rezte meg. Az FTC kézálabdacsapata 30-21-re legyőzte a Bp. Spartacus csapatát és meg­szerezte az MNK-ban az 5. helyet. Ez a csapat játszott: Hoffmann, Szabadics, Csiz­madia, Szilágyi, Hámor, Ko­vács, Tenke. Csere: Lettner, Taga, Illés, Horváth, Né­meth. A legeredményeseb­bek Szilágyi (7) és Szaba­dics (6) voltak. Az idény legjobb ifjúsá­gi jégkorongozója címet ez­úttal Zölei János, az FTC játékosa érdemelte ki. Az ezzel járó Leveles György Kupát a Millenárison adták át a tehetséges ferencvárosi játékosnak. ÁPRILIS 8. FTC—Vasas 1-1. A Nép­stadion 65 ezres közönsége érdeklődéssel várta, hogyan rendezi sorait labdarúgócsa­patunk. Az első félidőben a játékkal és az 1-0-ás ve­zetéssel elégedett is volt a zöld-fehér tábor. A második félidő nagy részében véde­kezett csapatunk, és a fia­tal kapus, Zsiborás bebizo­nyíthatta tehetségét. Mind­össze egy gólt kapott, azt is csak tizenegyesből... ÁPRILIS 9. A Magyar Róbert ifjúsági kötöttfogású emlékverse­nyen közel 100 birkózó in­dult. A legeredményesebben a ferencvárosiak szerepel­tek, három első helyet sze­reztek: Dudás (60 kg), Hor­tobágyi (65 kg), Gáspár (4-87 kg). A csapatversenyt és ezzel a vándordíját is az FTC nyerte. FTC—Elektromos 26-23! Az FTC férfi kézilabdacsa­pata végig vezetve biztosan győzte le az esélyesebb Elektromost. Jellemző az FTC fölényes győzelmére, hogy a második félidő kö­zepén már 6 gól előnye is volt! A kézilabda-bajnokság nyitányán ez a csapat sze­rezte meg az első győzel­met: Hoffmann, Szabadics, Taga, Szilágyi, Homor, Ko­vács. Tenke. Csere: Csizma­dia, Mikus dr., Lettner.

Next

/
Oldalképek
Tartalom