Fradi magazin (2002)
2002 február / 2. szám
Régi fradista - az Üj Színházban Bubik István A művészvilágban szép számmal akadnak olyanok, akik élnek-halnak a Ferencvárosért. Vannak, akik ezt fennen hirdetik, s ha lehetőségük nyílik rá, különböző fórumokon meg is említik kötődésüket a klubhoz. Bubik István, az Új Színház színművésze nem tartozik közéjük. Ám attól, hogy soha nem kürtölte világgá szurkolói hovatartozását, még ízig-vé- rig fradista. Természetesen igent mondott a felkérésre, hogy fellépjen a klub centenáriumi rendezvényén, valamint az Albert Flórián 60. születésnapja alkalmából rendezett gálamérkőzés sajtótájékoztatóján ő olvasott fel idézeteket az „Isten éltessen Császár!” című könyvből.- A fradizmus számomra szinte kötelező volt, hiszen mióta megszülettem, az édesapám belém nevelte a Ferencváros szeretetét. Nem telt el úgy nap, hogy legalább egyszer ne kiáltottuk volna a Hajrá, Fradit! - emlékezik vissza.- Akkor nyilván már gyermekkorodtól rendszeresen ott ülsz a lelátón.- Apám vitt magával. Általában a felező vonal környékéről néztük a meccseket, onnan mindkét térfelet be lehetett látni. Zászlót ugyan nem lobogtattam, s valószínűleg nem is én voltam a leghangosabb. Soha nem adta a külsőségekre, én belül, a lelkemben öltöztem zöldfehérbe a mérkőzésekre.- Vissza tudnál idézni olyan találkozót, ami valamiért mélyen bele- vésődött az emlékezetedbe?- Érdekes, hogy a meccsekre egyenként nem igazán emlékszem, mint ahogy az eredményeket sem jegyeztem meg soha. A statisztika soha nem volt erős oldalam. Számomra az az élmény a maradandó, ahogy az a Varga Zoli, Albert, Novák, Géczi, Fenyvesi, Mátrai vagy Szőke fémjelezte Ferencváros játszotta a futballt. Minden idők egyik legnagyszerűbb csapatát alkották ezek a csodálatos sportemberek.- Ki volt a kedvenc játékosod?- Lenyűgözött Albert Flóri és Varga Zoli virtuozitása. Szőke rúgóereje és gyorsasága, de az úgynevezett zongoracipelők megalkuvást nem ismerő küzdeni tudása is.- Személyes kapcsolatba is kerültél velük?- Géczi Pistával majdnem telekszomszédok vagyunk Alsóörsön, gyakran találkozunk. Albert Flóriánnal, a Császárral pedig a születésnapja alkalmából kerültünk közelebbi kapcsolatba.- És mit jelentenek számodra a maiak?- Az utóbbi tíz évben nagyon ritkán mentem ki a stadionba. Lipcsei Peti, vagy a már edzőként máshol dolgozó Simon Tibi ugyan még megtestesíti a Fradi-szívet, de mit szépítsem, ez már nem az a játék, amit én megszerettem. Az étterem bal ötös páholyába is csak ritkán ülök be, nem szeretnék a klubon belüli folyamatok mögé pillantani, nehogy csalódás érjen. Elég, ha a színházban tudom, mi történik a kulisszák mögött. De például a Newcastle elleni győzelem nyomaiban idézte a dicső elődöket. Fantasztikusan játszott a csapat, ami bizonyítja, manapság sem kizárt, hogy elérjünk egy-egy kiugró eredményt.-Azon a találkozón legalább ott voltál a nézőtéren?- Szerencsére igen. Bár jó helyre szereztem belépőket, édesapám a pályánál várt bennünket, mi pedig az Ecseri templomnál vártuk őt. Mire tisztáztuk a félreértést, zsúfolásig megtelt a szektorunk. Apám nem is nagyon értette, hogy elfoglalták a helyünket, s a maga módján követelte, hogy oda ülhessünk le, ahová a jegyünk szól. Gondolhatod, hogy mindhiába. A lépcsőn állva izgultuk végig a meccset, az első gólnál úgy meglódult mögöttünk a tömeg, hogy alig maradtunk talpon. A másodiknál és harmadiknál már közrefogtuk apámat, nehogy baja essék. De a győzelemnek így is határtalanul tudtunk örülni.- Visszatérve a maiakra, ha már nem mész ki a lelátóra, a tévében mindig megnézed őket?- Azt úgysem tudnám kihagyni. Ráadásul nem is vagyok az a fajta, aki csendben ül a képernyő előtt. Ha rosszul játszik a gárda, elég mérges tudok lenni, a kutyák ilyenkor inkább a szoba sarkában szűkölnek.- Csak a futball eseményeit követed figyelemmel?- Harminc évig azt hittem, a Fradi csak a fociból áll. Aztán megismerkedtem Dölle Zsolttal, a Nemzeti Színház mozgástervezőjével, aki azóta is jó barátom, mellesleg a Ferencváros torna szakosztályának első embere. Ő ébresztett rá, hogy más sportágak is léteznek, azóta voltam kosárlabda és kézilabda mérkőzésen is.- Soha nem ábrándoztál sportolói karrierről?- Nem igazán, de a színész és a sportember sok rokon vonással rendelkeznek. Mi, színészek is nap mint nap megküzdünk azért, hogy a saját lelkűnkből és testünkből gyúrjuk össze az adott figurát. Mi is sokat szenvedünk, gyakorolunk, hogy a fellépésen a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. És nekünk ugyanúgy rossz érzés, ha rosszul sikerül egy előadás, mintha egy csapat, egy sportoló vereséget szenved. A tehetség és a kellő önismeret mellett mindkét pályán a koncentrálókészség és vagányság a leginkább fontos. És mindkettőnk célja, hogy minden alkalommal örömet, élményt szerezzünk a nézőnek. Bízom benne, hogy nekem még néhányszor megadatik mindez, mint ahogy hangzatos Fradi sikereknek is örülhetünk a jövőben. ngy AVIS AVIS 23
