Fradi magazin (2002)
2002 július / ajándékszám
11 gól előnyt kaptak az öregek... 1923. márciusában érdekes mérkőzés volt az Üllői úton. A Nemzeti Sportban megírták, hogy „az FTC első és old boy csapatának 11 gól előnyös mérkőzése ma délután 4 órakor lesz az FTC pályán. A mérkőzés a legősibb futballszabályok szerint log lefolyni: mindkét kapu mögött egy-egy hordó sör áll majd, csapraverve a fáradt játékosok üdülésére. A netán beálló éhség csillapítására 20 kg felvágottat vonultatnak fel a tehetős klubtagok. Azért, hogy a jó kedvnek ne legyen a meccsel egyidejűleg vége, kedélyes táncra gyűlnek majd össze a fiatalok és old-boyok az FTC klubházban. A meccset egyébként a szövetségi kapitány vezeti." Az újságok ugyan másnap nem közölték a mérkőzés végeredményét, de szerencsére az egyik résztvevőtől, az azóta már elhunyt Wiener ll-től megtudtuk! Wiener II Jenő elmesélte, hogy ők - mármint a fiatalok - nem tudták a 11 gólos hátrányt ledolgozni. „Csak” 9 gólt lőttek, így a találkozó az öregfiúk 11 -9-es győzelmével zárult. i r 1 I i L jE mkjÁ A hetvenes években tartott rendezvényen az első sorban balról: Kulák János, Bálint László, Furmann Károly, Kemény Tibor, Wiener II Jenő Fradi öregfiúk a negyedszázados jubileum idején 1925. február 28. A Nemzeti Sport híranyagában olvastuk: Az FTC old-boy csapata ma délután fél négykor a IX. kerület Fáy András reálgimnázium csapatával mérkőzik az Üllői úton. Mérkőzés után a pályavendéglőben tartja meg ülését az old-boy szakosztály. * 1925. március 25. A Soroksári úti pályán az első mérkőzés emlékére ismét találkoztak az egykori „játszótársak": OTE-FTC 1-0 A 2x10 perces mérkőzésen, úgy mint 25 évvel azelőtt, ismét az óbudaiak győztek Hellmich góljával, 1-0-ra. A Fradi öregtiúk ebben az összeállításban léptek pályára: Weisz István-Gabrovitz I. Gabrovitz ll-Taffel, Soóky, Békés-Kovács, Mertl, Horváth Ferenc, Aczél, Hahn. Hatan az első meccsen is játszottak. A mérkőzést is az a bíró - Kakas - vezette, aki 25 éve fújta a sípot. Az egyik partjelző pedig Faubel Gusztáv volt, aki arról nevezetes, hogy az 1900-as Szilveszter éjszakán szerzett góljával, a XX. század első góllövője ő volt! 1925. április 18. Üllői út: FTC-Artisták 4-1 G: Magyar 2 és Antony 2 (az ő apja csinálta az első FTC-pálya kerítését!). „Az artisták súlyos vereséget szenvedtek az FTC kitűnő old-boy csapatától." Ők azután vitathatatlanul öregfiúk voltak - többségük az FTC első mérkőzése idején is a klub tagjának számítottak. A 25 éves jubileum alkalmából készült fényképen középen civilben Malaky Mihály, a labdát tartó keze mögött pedig Horváth Ferenc, az FTC első tisztségviselői közé tartoztak. 5