Fradi magazin (2001)
2001. március / 1. szám
Sajnos sérültek mindig voltak... Kardos Ernő ezentúl az édesapja emlékéért is játszik November 4- én történt. A Videoton és a Ferencváros bajnoki mérkőzésén. A találkozó nem volt kiugróan magas színvonalú, gól sem született a kilencven perc alatt, mégis nagyon sokak emlékezetében maradt meg a találkozó. A második félidőben ugyanis volt egy súlyos sérülés, Kardos Ernő egy ártalmatlannak látszó helyzetben bokasérülést szenvedett. Egy pillanatra néma csend lett a stadionban, csak a játékos kiáltása hallatszott. Aztán a látvány... A tévé képernyőjén százezrek láthatták a földön szenvedő játékos pillantását, a segíteni érkezők arcára kiült döbbenetét. Kardos lábfeje ugyanis teljesen kifordulva, természetellenes szögben fityegett... „Amíg élek, nem felejtem el azt a pillanatot, mert addig sohasem éreztem magam olyan tehetetlennek, mint akkor ott, a földön fekve - emlékezett vissza Kardos Ernő. - Láttam a körülöttem toporgókon, hogy szinte félve néznek rám, de ezen akkor már nem is csodálkoztam, hiszen rettentően csúnyán állt a lábam. Az orvosok rögtön lefagyasztották a sérült bokámat, és azt javasolták, hogy amíg nem érkezik meg a mentő, nézzem a meccset. Hallottam, amikor az orvosok beszélgettek egymással, hogy esetleg nyílt törésem van, de Gera Zoli azzal vigasztalt, hogy nem lát sehol vérfoltot.’’ A játékost a pályáról a székesfehérvári kórházba szállították, ahol azonnal tüzetes orvosi vizsgálaton esett át. „Amíg előkészítettek az operációra, végig ébren voltam. Levágták a lábamról a cipőt, a sípcsontvédőt, s arra is emlékszem, hogy amikor az egyik ágyról átemeltek a másikra, beütöttem a fájós bokámat az ágy szélébe. Szinte elszédültem a fájdalomtól. Aztán szerencsére elaltattak. Amikor felébredtem, és bekapcsoltam a telefonomat, hihetetlenül sok szöveges üzenetet olvashattam, valamennyi biztatott, hogy ne keseregjek. Éreztem, hogy mennyire segítőkészek az emberek, és ha baj van, nem csak a barátokra számíthatok. Visszagondoltam a meccsre, és eszembe jutott egy arc, az egyik fehérvári szurkolóé. A meccsen, amíg pályán voltam, mindvégig szidott, de amikor megsérültem, ő volt az első, aki biztató szavakat kiáltott utánam, amikor a mentőbe tettek. Akkor, ott a kórházi ágyon rájöttem, hogy a nagy bajban megszűnik a gyűlölet." Pár nap után újra mentőben találta magát, a fehérvári kórházból átszállították Budapestre, a Sportkórházba. „Az orvosok három hónapot mondtak a teljes felgyógyulásig, de én mindvégig biztos voltam benne, hogy hamarabb térek vissza a pályára. A járógipsszel rendszeresen órákig edzettem a konditeremben, és nem riasztott meg, hogy amikor levették a lábamról a gipszet, nagyon gyengének éreztem a lábam. Tudtam, éreztem, hogy nem szabad elhagynom magam. A gyógytornász javasolta, hogy mozgassam a lábfejemet, hiszen csak így erősödik a bokaszalag. Tízszer ötvenes szériát javasoltak kezdetben. ” Ám a baj nem jár egyedül... November 21 -én Kardos váratlanul elveszítette az édesapját. Az egykori válogatott labdarúgó nemcsak az emberré válás nehéz útján segítette a fiát, hanem a sportpályafutásában is. A fiatalember a temetés után még inkább beletemetkezett a munkába, megszállottként edzett. A tragédiát követő hétvégén pályára léphetett, de valószínűleg nem így képzelte el a visszatérést. A Ferencváros vezetőinek közbenjárására ugyanis ő végezhette el az FTC-MTK örökrangadón a kezdőrúgást, majd az Üllői útra egy percig szívszorító, néma gyász ült... „A könnyeimmel küszködtem. Nagyon megrázó volt, ahogy tízezer ember tisztelgett az édesapám emléke előtt. Mindenkit magam mögött éreztem, sokat jelentett, hogy például a csapat a mérkőzés előtti szokásos összeboruláshoz engem is odahívott. ” A felkészülés kezdetén a vezetőedző, Csank János is meglepődött azon, hogy az utánpótlás-válogatott játékos ott ül a többiek között, és edzésre jelentkezik. Kardos az első héten még csak futott, de már akkor kijelentette, hogy ő bizony egy héten belül minden gyakorlatot elvégez a társaival együtt. Az újabb csapás azonban ekkor következett, hiszen egy rutinmunkának beillő orvosi beavatkozás (seb kitisztítása) után ismét harcképtelenné vált a fiatal labdarúgó. „Sajnos egy kisebb cérna bennmaradt a lábamban, és az begyulladt. Az elkeseredettségen túl vagyok, és mindent megteszek azért, hogy még a tavasz folyamán legyen a Ferencvárosnak egy olyan játékosa, aki tizenhatos mezben mindent megtesz azért, hogy édesapja ott fent elégedett legyen vele. Tóth Mihály, a szurkolók kedvence Másfél évvel ezelőtt még nem tudták a Ferencváros szurkolói, hogy örüljenek, vagy sem Tóth Mihály érkezésének. Azt tudták, hogy pár évvel ezelőtt játszott egy tehetséges szőke srác a Kispestben, de hogy ez a tehetség mire lesz elegendő a Fradiban, azt kevesen tudták. Azóta a Mihályból mindenki Misije lett, ami azt is bizonyítja, hogy a csatár játékával, viselkedésével a zöld-fehér szurkolók kedvencévé vált. Huszonegyes mezben játszó csatár ősszel sokat bajlódott sérüléssel, de úgy tűnik, végre kihevert mindent és tavasszal újra a régi gólerős játékost látjuk viszont. Bizonyára kevesen tudják, hogy Tóth Mihály él-hal családjáért, és most ez a kör kibővülhet, hiszen útban van a második kisbaba, akit illik majd gólokkal köszönteni.- Remélem egészséges lesz a gyerek, hiszen ez a legfontosabb. Örülnék neki, ha elkerülnének a sérülések, mert most már csak a játékra szeretnék koncentrálni. Sokan kérdezik, mennyi góllal szeretném a babát megajándékozni, de erre mindig azt válaszolom, hogy én a góljaimat a Fradi-szurkolóinak is rúgom, hiszen ők is nagyon- nagyon fontosak nekem. Jó lenne a tavasz folyamán tízszer, tizenkétszer betalálni, ha ez sikerül, akkor bízvást állíthatom, hogy a bajnoki cím is az Üllői útra kerül, ahogy azt mindenki elvárja tőlünk. 17