Fradi magazin (2001)
2001. november / 8. szám
Egy régi fradista az ötszázasok klubjából TAKÁCS LÁSZLÓ Az FTC színeiben összesen 506 mérkőzést játszott! (280 bajnoki, 146 nemzetközi, 80 hazai díj- mérkőzés.) Bemutatkozó mérkőzése rendhagyó helyen történt: Abidjanban, az Elefántcsontpart elleni ferencvárosi túrameccsen! (1973. augusztus 15.) Utolsó meccsét a Sturm Graz elleni találkozón vívta (1987. július 11-én Grazban). A nevezetes ötszázadik mérkőzése szintén nemzetközi találkozó volt: Az Üllői úton FTC—Karlslunds (svéd) 1-0 (1987. április 7.). A barátságos mérkőzésen ez a gárda játszott Takács Lacival a jubileumon: Józsa-Vaszil, Szántó, Nagy S. Bús-Bánki, Takács, Kin- cses-Kvaszta, Batári, NagyZs. Cs.: Limperger, Albert (első meccse volt!), Csiba. Az edző: Dalnoki Jenő. Csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy az ország legnépszerűbb csapatában félezernél is többször lépjenek pályára. Takács László, azaz a „kis Taki” tagja az 500-asok elitklubjának. Pályáját két bajnoki cím, három kupagyőzelem, egy KEK-döntőbeli részvétel fémjelzi.- Azért azt nem lehet csupán a szerencse számlájára írni, hogy ennyiszer szóhoz juthattál a Fradiban. Szerinted minek köszönhetted elsősorban, hogy tizenkét évig meghatározó ember tudtál lenni az Üllői úton?- Talán annak, hogy soha, egyetlen pillanatra nem adtam fel. Mindig megpróbáltam kihozni magamból a maximumot, még akkor is, ha esetleg kisebb sérüléssel bajlódtam. Nem adhattam meg másnak a lehetőséget, mert az akkori helyettesek is voltak olyan nagyszerű futballisták, hogy könnyen kiszoríthattak volna a csapatból. No és a határtalan klubszeretet is hajtotta még a játékosokat.- Volt olyan találkozó, amelyet a fájdalmaid miatt összeszoritott fogakkal küzdött él végig?- Nem is egy, és nem is kettő. De ez akkoriban nemcsak rám, hanem a társaimra, a korosztályunkra is jellemző volt. Akadt, aki sírt kínjában, akkor is végigbrusztolta a kilencven percet.- Sokak szerint nem az volt a mérvadó, hogy néha a fájdalmakat elviselve is futottál a gyepen, hanem az, amennyit futottál. Az általad produkált mérkőzésenkénti kilométerátlag valószínűleg a ma lut- balljában is elegendő lenne.- Ezt nem tudhatom. Soha nem mérlegeltem, hogy most kevesebbet, vagy többet futottam, mindig igyekeztem annyit teljesíteni, amennyi éppen bennem volt. És általában hoztam a formámat is. Nem én brillíroztam, arra ott volt a Nyíl vagy Ebedli Zoli. Jómagam inkább a zongoracipelők közé tartoztam, a „művészeknek” biztosítottunk olyan hátteret, hogy néha megvillanhassanak. Ha a gólpasszokat is tartalmazó kanadai táblázatot vennénk alapul, alighanem a világválogatott kapuját is döngethettem volna. Úgy ötvenszer azért magam is betaláltam az ellenfelek hálójába, de nem ez volt az elsődleges feladatom.- A kondícióddal soha nem lehetett baj.- Nem is volt, mert arra nagyon ügyeltem, hogy ha felszedtem egy-egy kilót, azonnal leadjam. Akár 41 fokban is hajlandó voltam magamra húzni egy melegítő felsőt, ha szükségét éreztem. Annyit futottam, amennyit akartam, nem éreztem fáradtságot. A meccseken persze addig rohantam, amíg tartott a szufla, ez a legritkább esetben fordult elő a 90. perc előtt.- Melyeket említenéd meg a legemlékezetesebb találkozók közül?- Szerencsére nagyon széles a választék. A góljaim közül örök emlék, amit a Honvédnak, pontosabban Gujdár Sanyinak lőttem, átvétel nélkül egy jobb oldali szabadrúgást követően. Malagában egy tornán a döntő győztes találata fűződött a nevemhez, ott szabadrúgásból vettem be az ellenfél kapuját. És beköszöntem azon a bizonyos Dózsa elleni rangadón, amikor 7-1-re kiütöttük a lilákat a Népstadionban.- A '74-75-ös KEK menetelésből is alaposan kivetted a részed.- Fantasztikus bravúr volt, hogy eljutottunk a fináléba. Egyetlen meccsről hiányoztam, a Liverpool elleni Üllői úti 0-0-ról. Előzőleg Salgótarjánban, a később a Vasasban is megfordult „Kokó’’-\/a\ ütköztem szerencsétlenül, eltört az orrcsontom. A többi csodálatos hangulatú mérkőzésen azonban kárpótolhattam magam azért a hiányzásért.- Miután visszavonultál, levezetésként még nyolc évig játszottál egy osztrák kiscsapatban. Mihez kezdtél az onnan félretett pénzzel, miből élsz manapság?- Egy hentesüzletet nyitottunk a feleségemmel.- Felismerik a pult mögött a Fradi egykori sztárját?- Mostanában még igen, de ez á legkevésbé fontos a számomra. Még aktív játékos koromban új lakásba költöztünk, a szomszédság tíz évig nem is tudta, hogy az a Takács lakik a házban, aki a Fradiban is játszott. Soha nem fürödtem a népszerűségben, valahogy ez nem az én stílusom. Nem vagyok ilyen alkat.- Az öregliúkban is ugyanazok a szerepek, mint a fénykorotokban? Vagyis inkább kiszolgálod, mondjuk Ebedli Zolit?- Amit megszoktunk, és éveken át jól működött, minek alakítanánk át. Persze kicsit kevesebbet futok már. Nagyon jó társaság, nyolc év alatt hét bajnoki aranyat és egy ezüstöt szereztünk, ez sem rossz mérleg. Egyszer sem csábultál el, hogy edzős- ködésre add a fejed?- Nem is adódott rá lehetőségem. A mi korosztályunkat néhány kivétellel, mintha elfelejtették volna. Ezt nemcsak a fradistákra, hanem a magyar futball egészére értem. De soha nem hívtak a klubtól, hogy kipróbálhatnám magam, én meg nem jelentkeztem.- S ha holnap meg- csörrenne a telefon, hogy Laci, gyere, az utánpótlásnál megürült egy állás?- Azt hiszem, meggondolnám a választ... n. gy. 9 Takács az 1984/85-ös idényben a Toldi-vándordíjat is elnyerte!
