Fradi magazin (2001)

2001. május / 3. szám

Stadion-jövő Bár vitathatatlanul az Üllői úti stadion az egyik leg­jobb állapotban lévő futballstadion idehaza, az el­következendő években mégis alapos felújításon megy majd keresztül. Dr. Török Lajostól, az arénát üzemeltető FVM Kiemelt Létesítmények főigazga­tójától érdeklődtünk, milyen változásokra számít­hatnak a szurkolók, s mikor lesz valóban európai mércével mérve is korszerű otthona a Ferencváros labdarúgócsapatának.- A magyar kormány által meghirdetett stadionrekonstrukciós programban az Üllői út felújítására 1,2 milliárd forint vissza nem térí­tendő támogatást szavaztak meg. Ez az összeg fedezi majd a költsé­geket?- Ezt az 1,2 milliárdot azzal a feltétellel kapjuk meg, ha saját erő­ből is előteremtünk hozzá minimum 600 milliót. Jó úton haladunk, hiszen ebből az FVM már 400 milliót biztosított, s hosszú évek után a IX. kerületi önkormányzat is a zsebébe nyúlt. Utóbbi célzottan a gyepszőnyeg és az öntözőberendezések korszerűsítésére ad ez évre 20 milliót. Természetesen szeretnénk bevonni a vállalkozói tőkét, a vendéglátó és VIP egységeink megépítésére, hasznosítására. Remé­nyeink szerint ezen a vonalon legalább egymilliárd forintnyi befekte­téssel számolhatunk, a tárgyalások már megkezdődtek. Okkal biza­kodhatunk, hogy végül előteremtjük a felújításhoz szükséges pénzt.- Gondolom, elkészült az ütemterv is.- Igen. Az első ütemben a Gyáli út felőli lelátói rész születik újjá. Azon az oldalon 10-12 ezer fő befogadására alkalmas fedett nézőtér épül, egy minden igényt kielégítő, európai színvonalú 500 fős VIP szektort létesítünk, de ide húzzuk fel az új öltözőépületet, s települ át három rádiós és tévés állás, valamint az új sajtópáholy is. Az építke­zés ezen szakaszában a műhely helyén egy 60x40 méteres műfü­ves pályát is kialakítunk, no és az igencsak rossz állapotú WC-ket is felújítjuk.- Mettől meddig tartanak ezek a munkálatok? Az építkezés alatt a drukkereknek hasonló kellemetlenségekkel kell szembenézniük, mint mondjuk az újpestieknek a Megyeri úton?- A bontási munkálatok semmiben nem okoznak majd fennaka­dást. A tervek szerint szeptemberben kezdünk, úgyhogy ősszel lezár­juk a Gyáli úti lelátórészt, ám a nagyobb volumenű munkákat csak a holtidőben, tehát decemberben, januárban és februárban végzik a ki­vitelezők. A gyepszőnyeg felújítására pedig a bajnoki szezon befeje­zése után, nyáron kerül sor. Tehát egyetlen mérkőzés erejéig sem iesz a csapat száműzött a saját otthonából.- Hogy alakul át a stadion többi része ?- Amennyiben a vállalkozói tőke hamar, mondjuk egy éven belül megmozdul, úgy 2002-re már az Üllői úti felőli részt is befedhetjük, így már 20 ezer néző feje fölött lesz tető. Közben folyamatosan fej­lesztjük a beléptető rendszert és a kamerás figyelőállásokat. Ezután kerülhet sor a pénzügyi források ismeretében a harmadik ütem, a ES- közép, vagyis Nagyvárad tér felé eső szektorok átépítésén és befedé­sén végül a klubszékház oldala születik újjá. A lelátó itt is összeér majd, tehát a klubházbój azt követően nem lehet figyelemmel kísér­ni a pályán történteket. Át kell majd vonulni a VIP részre. A klubház­ban marad a klub és létesítmény vezetése, a trófeákat, relikviákat őr­ző múzeum bővülhet, s a mostani öltözők helyén fizikoterápiás rész­leget is kialakítunk.- S mi lesz a Springer-szoborral?- A szobor várhatóan kiköltözik a székház elé. Azt a kis közterüle­tet Springer térnek hívjuk majd, azt hiszem, Springer úr, az alapító ezt igazán kiérdemelte, így végre méltóképpen adózhatunk az emlé­kének.-Ez a tervezet mennyiben tér el attól, amit az Eb-rendezésért be­nyújtott pályázat tartalmazott az Üllői úti stadionra vonatkozóan?- Nem sokban tért volna el. A legnagyobb különbség talán az, hogy az előbb említett négy ütem munkálatai egyszerre valósultak volna meg, hiszen 2004-ben már Eb-mérkőzést kellett volna rendez­nünk. így viszont a stadion 2008-ra készül el végleges formájában. Aligha tévedek, ha azt mondom, ha a tervek megvalósulnak, Magyar- ország legszebb stadionja ad majd otthont a legnépszerűbb csapat­nak.- Okozott-e valamilyen törést, hogy az FVM-től az ISM kezelésé­be kerül át a létesítmény?- Jelenleg az át­adás-átvétel előké­szítésén dolgozunk. A klubbal és a Lab­darúgó Sport Kft-vel hosszú távú szerző­désünk van, abban kerültek rögzítésre a jogok, illetve a köte­lezettségek, s a kö­zösen kidolgozott tervezeteink maxi­mális szinkronban vannak az ISM el­képzeléseivel. Lehet, hogy a nevünk meg­változik, de mintha mi sem történt vol­na, az intézmények változatlan formában üzemelhetnek to­vább. n. gy. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom