Fradi-híradó (1975)

1975. április

CÍMERES MEZBEN 40. BUKOVI MARTON Bukovi 1926-tól a profizmus beve­zetése utón került a Ferencvárosba. Még ugyanebben az évben a nemzeti tizenegybe is beválogatták a techni­kás támadó középfedezetet. Kultu­rált, kifinomult játékstílusával ha­marosan óriási népszerűséget ért el. A Ferencváros egyik vezéregyénisé­ge a válogatottban is sikerrel sze­repelt. Legjobb teljesítményéről (1927. IX. 25.: Magyarország—Auszt­ria 5:3) így emlékeztek meg: „A magyar fedezetsor, de az egész mezőny legkiemelkedőbb játékosa Bukovi volt, akinek minden tudását latba kellett vetni az első félidőben, hogy csapatát megmentse a súlyos kudarctól és felszabadítsa az osztrák támadósor nyomása alól. Három em­ber helyett kellett ekkor dolgoznia és egymagának kellett vállalnia a rettentő munkát. Bukovi a rekkenő hőségben, az elég erős szél ellen áll­ta az osztrák csatársor ostromát, csí­rájában elfojtott rengeteg támadást és ebben a titáni küzdelemben még arra is maradt ereje, hogy a saját csatársorát támadásba lendítse. Hogy az első negyedóra osztrák fö­lénye megszűnt és a játék képe, va­lamint az eredmény teljesen meg­változott és jóra fordult, abban fő része ennek az istenáldotta, nagy te­hetségű futballistának van, aki egy­maga képes mérkőzések sorsát irá­nyítani és eldönteni.” VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSÉI: 1. 1926. december 19.: Spanyolország 2:6 2. 1927. április 24.: Csehszlovákia 1:4 3. 1927. szeptember 26.: Ausztria 6:3 4. 1929. március 26.: Olaszország 3:4 5. 1929. április 22.: Csehszlovákia 2:0 6. 1929. május 6.: Ausztria 6:6 7. 1929. október 7.: Ausztria 1:5 9. 1929. nobember l.: Svájc 3:1 9. 1929. február 24. Franciaország 0:3 10. 1930. Június 1.: Ausztria 2:1 11. 1930. Június 9.: Hollandia 6:2 41. RÁZSÓ IZIDOR Az Ékszerészek SC-ből került a Fradiba. Gyors, kombinatív érzékű jobbszélső volt. összesen ötször volt válogatott, a Ferencvárosból két al­kalommal : 1. 1927. április 10.: Ausztria 0:6 2. 1929. március 25.: Jugoszlávia 2:1 42. DÁN VILMOS A profizmus bevezetésével a Főv. T. Körből került a Fradiba. Izmos, minden idegszálával gólratörő csa­tár volt. Hamarosan a válogatottban is szerepelt, de mindkét alkalommal mérsékelt teljesítményt nyújtott. 1. 1927. április 10.: Ausztria 0:6 2. 1927. április 24.: Csehszlovákia 1:4 43. TAKÁCS II JÓZSEF Már tizenötszörös válogatott volt, amikor a Ferencváros 1927-ben le­szerződtette a Vasas gólzsákját. A kis Taki a Fradiban sem tétlenke­dett és mint zöld-fehér játékos 1934- ig összesen közel 300 (!) gólt szer­zett. A válogatottban két gólözönös tel­jesítményt nyújtott. Az egyiket még mint a Vasas játékosaként érte el. 1927. június 12-én az Üllői úton Ma­gyarország—Franciaország 13:1! (Ez a magyar válogatott „gól csúcstelje­sítménye”.) A góllövők között hat­szor találkozunk Takács nevével... „Másnap akkori csapatommal, a Va­sassal Aradon kellett játszanom. Má- riássy Lajos dr. szövetségi kapitány azt mondta, ha három góllal veze­tünk, előbb elmehetek. Erős iram­ban kezdtünk Orth kiszöktetett, le­futottam a védők mellett. Már ki­mentem a lövőszögből, amikor utól- értem a labdát. Fölnéztem — mindig föl kell nézni az átadásnál, ezt Orth- tól és Patakitól tanultam — és lát­tam, hogy Orth befelé fut a tizen­hatoson. Visszagurítottam a labdát és ő hatalmas lövéssel vágta a ka­puba. Utána majd mindig engem 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom