Fradi-híradó (1974)
1974. május
HŰSÉG ZÖLD-FEHÉRBEN SZMETANA BÉLA Ügy mondták, hetven éves. Nem is látszik többnek. Amikor beszélgettem vele, tisztáztuk: a Millenium évében született, éppen nevenapján lép hetvenkilencedik évébe. Nyugodt, rokonszenves jelenség. Pár mondata meggyőz, hogy túl szerény ember is. Reggel nyolctól késő délutánig ott található a Fradi harciterepén túli mögöttes részben, a „hadtápterületen”. Az arzenálban, ő a klub központi raktárosa, a fő kelléktáros. Akiről nem szoktak írni, nem szokták a mérkőzést kommentálva felsorolni a góllövők neve után, hogy „a csapat felszerelését kiállítatta : ...” Nincs reflektorfényben, a kulisszák mögött mozog. Mégis, az intézmény teljességéhez tartozik, felelős poszton dolgozik, értéket kezel. A jó gazda gondosságával. Valaha tornász volt, a nyújtó, a korlát és a gyűrű volt a „műfaja”. Itt kezdte, a Fradiban, kis gyerek volt még, mikor délutánonként a pályán sündörgött: — Tizennégy éves koromtól FTC- párti voltam — meséli. Emlékszem arra a húsvétra 1910-ben, március végén, amikor soha addig nem látott óriási tömeg özönlött a Fradi-mérkő- zésre. Az angol Surrey Wanderers ellen játszott a csapat és 3:0-ra győzött. Az örömtől tomboló tömeggel együtt ordítottam én is: góóól! Ott határoztam el, hogy aktív sportoló leszek. Két év múlva az új pályán, az Üllői úton odaállt Malaky Mihály elé: — Jöhetek? — Gyere! Kedélyes ember volt, szerettem őt. Így lettem ifjúsági tornász. Sajnos, azóta elkallódott az igazolványom. Akkorácska volt, mint egy Piatnik-kártya, zöld átlós csíkkal. A pálya még be sem volt kerítve, körülötte nagy homokbuckák voltak. Az „A”-lelátó alatt volt a tornaterem. Apám megvette a felszerelést: cipőt, fehér inget és a hosszú, kék színű pantallónadrágot trikóanyagból, meg a — most úgy mondják — sortot. Edzés? Hát bizony, az még kezdetleges volt. Egy felügyelő foglalkozott velünk, úgy- ahogy. Béla bácsi tornász volt..., de a futballmérkőzéseket nem mulasztotta el végigszurkolni. „Malaky a mérkőzések előtt azzal buzdította csapatát: Fiúk, ha győzünk, lesz sör, ha jól elveritek őket, virslit is kaptok.’’ Szmetana Béla bácsi még látta a „Nagy öregeket”: Schlossert, Pata- kyt, Fritz kapust és Borbás doktort ... Elnézegette volna őket még sokáig, de ’ jött a világháború, e néven az első, 1917-ben behívták őt is. Sportszerelését gondosan berakta a tornász-öltöző szekrényébe, a szekrényt lelakatolta, aztán vitték őt Lemberg- be, onnan Ukrajnába. Másfél év múlva összeomlott a front, hazakerült. A felszerelés már nem volt meg. Sportszenvedélyét egyébként is más '„útra terelte”. A hegyi ösvényeket járta, Börzsönyt, Pilist... természet- járó lett. Egy darabig vívni tanult karddal, de a futball szeretete visz- szacsalogatta olykor a régi pályára. Még a háború előtt megszerzett kereskedelmi érettségije után drogista volt; van egy fotója 1926-ból, amikor széttárt karja mellett éppen egy tizenegyest lőnek be neki a Fradi-pá- lyán, a két legnagyobb drogéria csapatának barátságos mérkőzésén. Hegyeinket, városainkat bejárta már, takarékoskodott és szabad idejében szétnézett a nagyvilágban. Legényember korában, később feleségével Ausztriában, Svájcban, Olaszországban járt. „Voltam a pizai ferdetorony tetején. Húzott a mélység ... a harangok rezonáltak a szemközti templomok falán. De a legszebb Ráma.’’ Rágyújtok, kínálom őt is. — 1938 óta nem dohányzom. Éppen aznap, mikor abbahagytam, eljött hozzánk feleségem nagybátyja: — Mit szól hozzá Aladár bácsi, leszoktam a dohányzásról?! — Majd egy hónap múlva dicsekedj! Négy hét múlva, a „hófordulóra” vacsorára hívtuk. Feltűnt neki a parádés előkészület: — Mi az, milyen ünnep van ma! — Harmincegy napja nem dohányoztam! Azóta 36 nikotinmenites éve múlt el. 1962-ben ment nyugdíjba. A tétlenség nem ízlett, pedig nem unatkozhatott. A kirándulás, a bélyeg- gyűjtés is ment tovább, de a munka hiányzott. Meg a nyugdíj se sok. Jelentkezett a Fradiba. — Lélekben addig is ott voltam. Most is mondom mindig: a Fradi az én második otthonom. Akkor portásnak alkalmaztak, 1964-ben meg raktáros lettem, majd a központi raktárt vettem át. Jó magasan van a hivatala, a felső emeleten — „tévé toronynak” hívja. Ott is meglátogatom. Három kókuszkockát tesz elém, unszol, fogadjam el. Szétnézek a raktárban. Rend és tisztaság. És bő „árukínálat”. Nagy gondja van arra, hogy időben töltse fel a lecsökkent készletet. Jó kezekben van az arzenál. Tisztelik, becsülik is érte. Béla bácsi: három évvel előbb született, mint a most háromnegyed századot ünneplő klubja. SYPOSS ZOLTÁN 43
