Fradi-híradó (1974)
1974. október
] A gépesítés mindenütt tért hódít... — Maradj még a'földön! Dadog a bira . .. Szöveg nélkül... Amikor a rúdugró szerelmes UDVARIAS ÉVAD örvendetes, hogy a mérkőzések színvonala minden vonalon emelkedik, ritkábban a durvaságok, ami a játékvezetők határozottságának is köszönhető. Remélhetőleg az őszi évadban még tovább haladunk ezen a vonalon és egymást licitáljuk túl az udvariasság, a sportszerűség terén játékosok, szurkolók egyaránt. íme egy kis ízelítő a közeljövőből: Egy szabálytalanság után: — Vigasztalhatatlan vagyok, hogy véletlenül beakasztottam a lábam a lábadba. Boldog lettem volna, ha lekéstem volna erről az akcióról és zavartalanul rúghattál volna gólt a hosszú sarokba. Egy játékvezetői döntés után: — Kérem, ne nehezteljen rám, amiért leküldtem a pályáról. Sajnos, kínos kötelességem volt. Tudom, hogy megbántottam és ha nem is mutatja, neheztel rám, de sajnos, ilyen a játékvezető sorsa. Egy néző. Bocsásson meg, hogy felfortyanok, de maga amikor egyedül állt a kapussal szemben, két méterről a szöglet- zászló felé rúgta a labdát a kapu helyett. Engedje meg, hogy nehezteljek. Legszívesebben hülyének és ütődött vízilónak nevezném, de velem született jó modorom akadályoz ebben engem. így csak gondolom. Kérem, fogadja őszinte nagyrabecsülésem kifejezését. Az edző. Kérem, ne vegye zokon, hogy kicserélem, de középpályás játéka némi hiányosságot mutat, ezért kénytelen voltam maga helyett Branyigát beállítani, holott tudom, hogy a maga játékintelligenciája nagyobb, de Bra- nyiga passzai sokkal jobbak. Remélem, meg tud bocsátani? A partjelző. Persze lehetne vitatkozni azon, hogy kinek a lábáról pattant ki a labda a partvonalon túlra, de úgy láttam, a magáéról. Nagyon kérem, őrizzen meg szeretetében, emberek vagyunk és tévedni, mint mondják, emberi dolog. A vezetőségi tag. Pozíciómmal összeférhetetlen, hogy „szemüveget a bírónak” kiáltással jutalmazzam elhamarkodott intézkedését, amiért tizenegyest ítélt csapatom ellen. Régebben talán az állat, barom, ronda dög kifejezést használtam volna, de az udvariassági kampány ezt most lehetetlenné teszi. Talán annyit kívánok, hogy lelkiismeret- furdalás ne gyötörje, és ha éjjel felriad álmából arra gondolva, hogy a maga téves ítélete miatt vesztettük el a meccset és kerültünk alsóbb osztályba. Higyje el, én nem neheztelek magára. Persze eltorzul az arcom és a guta kerülgetett, meg tudtam volna magát ölni, de csakhamar eszembe jutott saját ünnepi beszédem, amelyben a futball légkörének tisztaságát dicsőítettem és csak ennyit mondtam a díszpáholyban mellettem ülő alelnöknek: „Biztosan igaza van a játékvezetőnek, hiszen beszélik, nagyon derék ember, nagyon szereti a mákos tésztát”. Egy totózó. Persze ez a totógyilkos nem tudta berúgni a tizenegyest. Ezáltal nem lett jó az ikszem, százezer forintot vett ki a zsebemből, lejjebb csúsztunk három hellyel a ranglistán, ötödikek lettünk, de nem bosszankodtam, mert láttam Zaplicsek boldog arcát, akinek ezáltal lett jó a tizenhárom plusz egyese és olyan jó felemelő érzés más örömében gyönyörködni. Szeressük egymást, emberek. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de a százezer forintnak és a második helynek is örültem volna egy kicsit. PALÁSTI LÁSZLÓ 47
