Fradi-híradó (1972)

1972. január

UIEDVEM Lesztehdíu Megható játéka a sorsnak — Pozsonyban és Belgrádban, két kü­lönböző műfajban, úszásban és kajakozás­ban, szinte percnyi pon­tossággal két nagyszerű magyar siker született. S mindkettőnek ferenc­városi sportoló volt a főszereplője... Vakított a nap Belg­rádban, alig hittünk a szemünknek, négy ma­gyar fiú tolongott a vi­lágbajnoki dobogó leg­magasabb fokán, a győztes kajakváltó tag­jai... Felhangzott a Himnusz, s közben — a körkapcsolású televí­zióláncon — érkezett a hír Pozsonyból, a női úszó EK-ról: — Miso — hangzott a kiáltás a dobogó felé —, Andrea most nyert Európa-csúcsbeállítással! — Nofene! — düny- nyögte Hesz a magas­ból. — Akkor üdvös lenne még valamit nyernem. „Történelmi pillanat” volt — ugyanis ez volt Hesz Mihály leghosz- szabb nyilatkozata Belg­rádban. Ügy mellesleg később még nyert „va­lamit”: magyar bajnok­ságot Ráckevén. Egész éves készülő­dés, számtalan edzés, hosszú-hosszú kilométe­rek — kegyetlen sport­ág. Rögtön tegyük hoz­zá, hogy az egyik legsi­keresebb magyar sport­ág, s ebben a zöld-fehér sportolók is FŐSZEREPET JÁTSZANAK A Ferencvárosnak ki­emelt szakosztálya a kajak-kenuzás, közel hatvan igazolt verseny­ző munkáját irányítja Endreffy Lóránt, Söptei Róbert, Székfjy Géza és Dunai Imre. Nyolc fe­rencvárosi sportoló tag­ja a válogatott keret­nek — közülük hat az olimpiai keretben is szerepel —, továbbá a hét ifiananyjelvényes sportoló mellett a há­rom évvel ezelőtt ala­kult női szakosztály versenyzői is hozzájá­rulnak már a ferencvá­rosi eredményekhez, si­kerekhez. Az 1971-es esztendőt, a legnagyobb nyuga­lommal elkeresztelhet­jük „nedvesnek”, hiszen a kajakosok, kenusok távoli vizeken is öreg­bítették a magyar ka­jak-kenu jóhírét. A zöld-fehér versenyzők egy-egy világbajnoki arany-, ezüst- és bronz­érmet szereztek a belg­rádi VB-n, s a másik, a legrangosabb hazai ver­senyen, az országos baj­nokságon is élen lapá­toltak: három-három arany-, illetve bronzér­met és két ezüstérmet nyertek a ferencváro­siak. Ezekután nem is következhetne más, mint — néhány villa­nás, néhány történet az „Ó” esztendő sikerei­ből ... Harmincnyolc éves, a legrégibb fradista, s alighanem a legismer­tebb. Mészáros György huszonnégy évvel ez­előtt ismerkedett meg a sportággal, s a számta­lan Európa- és világ- bajnoki érem mellett HARMINCKILENC MAGYAR BAJNOKSÁGOT is nyert. Az összeszám- lálás némileg bonyolult volt, de segített Gyuri életkora... — Az úgy van — mondta megfontoltan —, hogy 1970-ben vol­tam harminchét éves, s ugyanennyi magyar bajnoki aranyam volt. Erre kettőt sikerült nyerni! Túlteljesítettem a tervet, most egy baj­noki címmel több van, mint ahány éves va­gyok. Nagy Tibivel az ötszázast nyertük, pedig előtte csak két­szer ültünk össze. Sze­rencsére jól tudok ko- pírozni. Idén azt hiszem abbahagyom... „Ezt persze nem kell komolyan venni. Tavaly is ezt mondta” — ma­gyarázta Nagy Tibor, aki 1971-ben nyerte első magyar bajnokságát. Aztán egy ezüstöt szer­zett hozzá a váltóban. Apropó — ezüstérem. A világbajnokságon a kajak négyes tízezren a második lett, s a válo­gatott egységben ott ült Mészáros György és Vargha Csongor is... Az illendőség szabályai szerint, erről most Var­gha mesél: — öt hajó együtt ko­cogott az utolsó ezerig. Ott aztán kegyetlen bir­kózás kezdődött. Har­minc méterrel voltunk lemaradva, s ráadásul rossz pozícióban, nem tudtunk kitörni. „Csak" az ezüst sikerült. — Nagy verseny volt — folytatja Mészáros György —, kár hogy a televízió a sötétedés miatt már nem tudta közvetíteni. Számomra a legnagyobb élményt ebben az évben még­sem ez, hanem a világ- bajnoki kajakváltó sze­replése jelentette. Poko­li műsor volt! Legalább öt-hat alkalommal vol­tam a kajakváltó tagja, de sohasem sikerült győznünk. Mindig egy kicsivel lemaradtunk. Belgrádban, amikor Hesz Misa utolsóként együtt rajtolt az élen- haladókkal, már gurul­tunk is le a lelátóról, tudtuk, hogy az „öreg" laposra veri a me­zőnyt. Ügy ment, mint egy csatahajó... Való igaz, a magyar váltó győzelme a világ- bajnokság egyik legna­gyobb, s legkellemesebb meglepetése volt. Csapó élete legjobb hajrájával elsőként váltott, Szabó „meghajtotta” a világ legjobb ötszázasát, Tis- csenkót, Giczi nagysze­rű iramot evezett, Hesz pedig ... ? Amikor együtt váltott a szovjet fiúval, már tudtuk, hogy megnyertük a váltót. Pedig ez a műfaj em­beremlékezet óta szov­jet szám volt. Hesz — a váltószám előtt, beugróként — bronzérmes lett az egyes ötszázas számban. Nem szakadt meg hát nagy­szerű sorozata: 1963 óta minden nagy nemzetkö­zi versenyen érmes volt. Aztán, a magyar baj­nokságon villámgyor­san megnyerte az ezres egyest is. S, hogy a nőkről se fe­ledkezzünk meg: az or­szágos bajnokság három ferencvárosi bronzérmé­ből kettőt a „Rajnai kettős” szerzett. Pe­dig...? Máriának feb­ruárban kisfia született, júniusban kezdte az ed­zéseket, s szeptember­ben már nagyszerűen evezett. Klára pedig egy éves kivárás után — a KSI-ből jött át — már az év elején bizonyított: sorra nyerte az ifjúsági versenyeket. A bajnok­ságon a rövid és a hosz- szútávú kajakkettesben is bronzérmesek let­tek ... Már hagyományosan az FTC négyese a leg­jobb, már hagyományo­san ők nyerik a bajnok­ságot. Az ügy komoly­ságát bizonygatva: nem árt megjegyezni, hogy még Hesz Mihály — aki közismerten idegenke­dik az egységektől, az összeüléstől — is nyom­ban bemászott a hajóba. Madarassy ... Mészá­ros .. Vargha ... Hesz... Hát tud egy ilyen egység veszteni? Nagy év, az olimpia következik, remélhető­leg a zöld-fehér „vize­sek” is hozzájárulnak a sikerekhez. T. ANDRÁS EMIL 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom