Fradi-híradó (1971)

1971. július

1958. Világbajnokságra indult a magyar válogatott. Baróti Lajos szövetségi kapitány hosszú előké­szület után jelölte ki a végleges csapatot, amelyben a 25 éves Feny­vesi már tapasztalt törzstagnak szá­mított. Ha sétagaloppnak nem is, de elég könnyűnek látszott a váloga­tott csoportbeosztása a svédországi világbajnokságon. Sandvikenben a walesiek elleni sovány 1 :1-es ered­ménnyel léptek színre és — óh, csa­tárok! — az egyetlen gólt is a fedezet Bozsik József lőtte. A walesiek gólszerzője a hórihorgas John Charles volt, az a nyakigláb középcsatár, aki játékával több za­vart okozott a magyar védelemben, mint más mérkőzésen egy teljes csatársor. Aztán jöttek a svédek. És hogyan jöttek! Az ördöngős Hamrin két parádés góljára Tichy csak egy- gyel tudott válaszolni és ezzel 2:1- re kikaptak. — Fiúk! Még nincs veszve min­den, ha legyőzzük a mexikóiakat, újabb mérkőzést játszhatunk a to­vábbjutásért — mondta az északi hideg zuhany után Baróti. Pontosan így történt. Az esélyte­lennek tartott mexikóiak elleni 4 : 0 után Stockholmban újból a walesiek ellen játszottak. Bizakodó hangulat­ban várták a mérkőzést, a csapat javuló formában volt és a legtöbben már a Brazília elleni negyeddöntőre gondoltak. A csapat vezetői is ... A walesiek elleni mérkőzés utánra már a brazilok elleni találkozó szín­helyén foglaltak szállást és oda kel­lett — illetve kellett volna — utazni. Fenyvesi: — Sok emlékezetes nap és szép élmény után ez lett egyik legnagyobb csalódásom. Megbabo­náztak bennünket! Ólomlábakon jártunk! Kikaptunk 2 :1-re, — szer­tefoszlottak a remények. Meg kellett tanulnia: a siker, a dicsőség, a sokszor leírhatatlan öröm mellett akadnak kudarcok, vereségek, csalódások is. Ismét eltelt egy esztendő. Üjabb mérkőzések — újabb év a főiskolán. És ha egyáltalán lehet, még nehe­zebbnek látszott a tananyag, ezért minden mulasztás jelentős kiesés­nek számított. Firenzébe, az olaszok ellen készült a magyar válogatott. Máté is megkapta az útiprogramot: indulás szombaton; mérkőzés va­sárnap; hazaérkezés hétfőn. Ez pedig a főiskolán újabb két nap kiesés. Mit szól majd ehhez a szigorú Mócsy professzor úr?! Életében még soha nem „bekkelt”, de ezúttal vál­lalta ezt a szerepet. Reggel jóval a csöngetés előtt odaállt a főiskola elé TÜSKE Dr. Fenyvesi Máté regényes életútja (II.) Áprilisi számunkban Fenyvesi Máté pályafutásának leglényegesebb állomásairól esett szó. Jánoshalma... Kecskemét ... Majd Budapest... Az első bajnoki mérkőzés zöld-fehér mezben. És 1954: az első válogatott­ság!. Közben Máté az Állatorvosi Főiskola hallgatója lett... és várta a tekintélyes professzort. „Elenged, nem enged ... Elenged, nem enged...” — totózott magában. És jött a professzor, szépen, komó­tosan sétált a kapu felé. Máté erőt vett magán, elébe lépett. — Jó reggelt kívánok! — Jó reggelt! — Professzor úr, két nap távozási engedélyt kérek. Holnap Firenzében az olaszok ellen játszunk. — Igen? És fontos ez magának? — Én vagyok a balszélső! — Jól van ... De mondja csak ... Nem lenne egyszerűbb, ha a két ka­pitány gombokkal játszaná le a mérkőzést ? A hosszú várakozásban — szintje észre sem vette — elszaladt az idő, már ott kellene lennie a Palace szállóban, a gyülekezőn. Soha nem volt olyan gyors, mint ezen a regge­len. Vizsgálat — állatorvosi minőségben Utazás, mérkőzés (1 :1) és kedden reggel újból Mócsy professzor előtt: — Igazam volt, azt a döntetlent a kapitányok is lejátszhatták volna — mosolygott, majd a hallgatókhoz fordult: — Adják oda a Fenyvesi­nek az angolkóros kecske comb­csontját. Bizonyára az is lesz olyan érdekes, mint a pisai ferdetorony ... DR. Ez a két betű is megszületett a nevéhez. Érdemes volt annyi sokat tanulni, órákat elrabolni az éjszakákból, vállalni nagyon sok lemondást. Az 1960 október 9-én lejátszott ma­gyar—jugoszláv mérkőzésen az ösz- szeállításban már így írták a lapok: dr. Fenyvesi. Teljesült tehát másik nagy álma, megszerezte az állatorvosi diplomát, és szinte ugyanebben az időben megérkezett a kis Fenyvesi Levente. Most már elárulhatjuk; ez volt a harmadik álma. „Anglia a futball őshazája ... Az angolok a futball tanítómesterei... Az angol futballisták mind gentle­manek ...” Sokszor hallotta ezt fia­tal, kezdő játékos korában. És ami­kor az évszázad mérkőzésén, a lon­doni 6 :3-as találkozón, majd a budapesti 7 :1-es visszavágón a ma­gyar válogatott „porig sújtotta” az angolokat (ahogy a londoni lapok írták), ő is büszkének érezte magát. Pedig nem volt tagja sem a 6 :3-as, sem a 7 :1-es csapatnak, de egyre jobban bízott benne, hogy egyszer válogatott lehet az angolok ellen is. És ez 1962-ben bekövetkezett. A chilei világbajnokságon, Rancaguá- ban csoportmérkőzést vívtak Anglia válogatottjával, amelynek két alka­lommal már alapos leckét adtak. S akárcsak az emlékezetes 6 :3-as mérkőzést, ezt is Leo Horn, az év­század bírója vezette. — Hetvenhat válogatott mérkőzé­sen játszottam, de ez a 90 perc ma­radt számomra a legemlékezete­sebb. Óriási volt az iram, drámai a küzdelem, az izgalom. Az első fél­időben Tichy góljával vezettünk, de Flowers egyenlített. Flóri! Hogy csillogott! A hajrában igazi „Al- bert-gólt" lőtt és 2 :1-re győztünk! Végre én is tagja lettem annak a csapatnak, amely diadalmaskodott Anglia legjobbjai fölött! Fenyvesi hízelgő bírálatot kapott a sajtóban: „A tőle megszokott já­tékot mutatta, nemcsak hátul segí­tett, hanem lendítője volt a támadó­sornak”. Még egy Fenyvesi a Ferencváros­ban! Tévedés? Pedig szó sem volt tévedésről. Máté öccse, a nála néhány évvel fiatalabb József, a Ferencváros já­12

Next

/
Oldalképek
Tartalom