Fradi-híradó (1970. szeptember)

FRADISTÁK > Sö > ö H Az idő kerekeit nem lehet megállítani. Nincs egyetlen év, hogy az FTC szakosztályai­ból néhányan ne intenének búcsút az aktív sportéletnek, befejezzék pályafutásukat. Lab-^ darúgók, és úszók, kézilabdázók és vízilabdá-' zók, birkózók és asztaliteniszezők adják át helyüket a fiataloknak, az újaknak, a jövő re­ménységeinek. Idén is szegényebb lett a zöld­fehérek versenyzői gárdája, s a búcsúzók kö­zül felkerestünk kettőt, hogy megszólaltassuk őket: hogyan érezték magukat a nagy Fradi- családban, mik a terveik, mit üzennek a fia­taloknak. ÖT ÉVE TÖRTÉNT, hogy a Bp. Spartacus női kézilabda-szakosztályának vezetői beszél­getésre invitálták Zuborné Zsolnai Évát, s minden kertelés nélkül közölték: fiatalítanak, nem tartanak igényt a 32 éves sportoló továb­bi szereplésére. — Nem éreztem magam öregnek! — emlé­kezik vissza Zuborné. — Hétről hétre jól ment a játék, gólokat dobtam és gyakran meg­dicsértek. Nem hagyom abba! — gondoltam magamban, s elmentem az Üllői útra, a Fra­dihoz. Igaz, itt kicsit nehezteltek rám, mert amikor kezdő kézilabdázó koromban hívtak az FTC-hez, én nemet mondtam. Most mégis el­felejtették ezt, befogadtak, s öt évvel meg­hosszabbították játékos pályafutásomat. Zsoli, ahogy a klubban becézik, röplabdázó- ként kezdte sportbeli tevékenységét, a válo­gatottságig is eljutott, de 1965-ben Szófiában 6Úlyos térdsérülés érte. Kreisz László dr, a közben elhunyt ismert sportorvos azt aján­lotta, hogy felépülése után, próbálkozzék olyan sportággal, amelyben többet kell fut­nia, mert ez sérült lábának előnyösebb. így lett kézilabdázó, és amikor feladták a „lec­két”, hogy válasszon, hátat fordított a röplab­dának. Zuborné a pályán — De nem bántam meg, felejthetetlen éve­ket töltöttem a sportéletben, s ezek közül a legszebbeket éppen a FTC-ben. Háromszor nyertünk egymás után bajnokságot, nemzet­közi hírnevet vívtunk ki és soha nem mond­ták nekem azt, hogy öreg vagyok... Mint já­tékos elbúcsúztam. Nagyon jólesett az a meg­emlékezés, amely a klub közgyűlésén elhang­zott, s én továbbra is fradista maradok. A klub sportiskolájában edzősködöm, 12—13 éves tanítványaim annyi örömet szereznek nekem, mintha saját gyermekeim lennének. Tavaly megnyerték a serdülő bajnokságot, s idén is kitűnően játszanak. Soltész Ági, Bartos Éva, Csordás Erzsi, Szászi Ági és a többiek, azok, akikért ma is érdemes feláldozni a vasárnap­jaim és a legtöbb hétköznap délutánját. S amikor szabad időm marad, most is ugyanúgy résztveszek az edzéseken, mint régen, mert a sport — fiatalít... GYURIKA. A név hallatán különösebb be­mutatásra nincs szükség, mindenki tudja, hogy Gyurika nem más, mint dr. Kárpáti György, 35 éves, egy tündéri kislány papája, 163-szoros válogatott, három olimpiai és ugyanennyi Európa-bajnoki aranyérem tulaj­donosa, 416 alkalommal szerepelt bajnoki mérkőzésen és HUSZONÖT — igen, csupa nagy betűvel! — év óta megszakítás nélkül az FTC tagja. Pedig őt is csábították más klubokba, mesés ajánlatokat tettek, hogy más színekben szé­dítse az ellenfeleket, kápráztassa el a néző­ket, és lője a parádés gólokat. „Kint vagyok a vízből’ ez volt a címe egyik könyvének, amelyet Peterdi Pállal írt. Most készül az újabb: „Megszáradtam”. — Hát, igen. Akármennyire is nehéz el­képzelni, már nem kell hétről hétre készül­nöm a bajnoki- és kupatalálkozókra, gyötörni magam az edzéseken — mondja „Gyurika”. — De hálás vagyok a sorsnak, a sportnak, mert azt, amit kaptam tőle, azt, hogy láthattam az egész világot, nem lehet elfelejteni. Kárpáti György, a Magyar Állami Pince- gazdaság jogtanácsosa, s amikor évekkel ez­előtt megszerezte a doktori címet, sokan kér­dezték tőle: hogyan sikerült jól vízilabdázni és tanulni is? Sikerült, mert soha nem fe­lejtettem el, hogy a sport nem lehet hiva­tás, az ember jövőjének a megalapozásánál legfeljebb segítség. S ma megbecsült tagja a társadalomnak, tekintélyt szerzett a Ferenc­városnak is. „A VIZEK ZSONGLŐRÉ”, ahogy egyszer valamelyik külföldi újságíró elnevezte, híres szellemességéről, örökös jókedélyéről is. Még­is meglepetés, hogy színészi tehetséget elárul­va egyik főszereplője Karinthy Ferenc „A te­tovált nő” című tv-játékának, amelynek fel­vételei után kijelentette: — Ehhez képest gyerekjáték volt a téli ku­padöntő, amikor a Szolnok elleni mérkőzés a hosszabbítások miatt két és fél órát tartott. Inkább akkor is filmszerepet vállaltam vol­na __ — Kérünk egy sztorit — mondtam. — Ezt még senki sem írta meg! Tokióban éreztem a legjobban magam, mert ott min­den konfekcióáru rám volt szabva. A ruhák, az ingek, a cipők és egyebek. Igen, Gyurika nem óriás. Csak a vízben volt az! S az csak természetes, hogy ő is tagja ma­radt az Üllői úti nagy tábornak. K. M. A fényképeket Gregus János és Major János készítette. A régi felvételek Pobuda Tibor és az FTC gyűjteményéből. 99Űj“ edző az első csapatnál Igen idézőjelbe tettük az új szót, hiszen Csanádi Ferenc, a labdarúgó első csapat edző­je voltaképpen — régi. Hiszen úgy ismeri a Ferencvárost, ezen belül pedig a játékosok nagyrészét, mint saját tenye­rét. Ami érthető: korábban, amikor még az ifjúsági gár­dával foglalkozott, ő egyen­gette Páncsics, Juhász, Bálint, Szőke, Branikovits, Horváth Árpád, Vépi és Rátkai útját is; ahhoz, hogy tehetségük kibon­takozhatott — nagy-nagy se­gítséget nyújtott. De régi fradista Csanádi Ferenc akkor is, ha „csupán” az idő távlatából szólunk sze­mélyéről. hiszen kereken 35 évvel ezelőtt — 10 éves korá­ban — lépte át először a Fra- di-pálya „küszöbét”, itt kez­dett a kölyökcsapatban. Ké­sőbb pedig itt játszott ifjúsá­giként, majd felnőttként, míg végül — edző lett. Hogy mi­ként dolgozott, mint utánpót­lásnevelő, úgy véljük, nem kell bővebben részletezni. Ar­ról azonban talán külön is il­lik szólni, hogy képességeit nemcsak itthon, de külföldön is volt alkalma bizonyítani, és Csanádi Ferenc — élt is a le­hetőséggel. Afrikában, köze­lebbről a Kongói Köztársaság­ban, a szó legszorosabb értei­méiben ő vetette el a futball iránti szeretet magjait, s hogy jól sikerült a vetés, később bizonyította az aratás: a kon­gói válogatott Afrika-kupát nyert működése alatt! A most 45 éves edző — aki­ről köztudott, hogy „civilben” testnevelőtanár — 1925. már­cius 26-áu született Budapes­ten. Nem egészen „fiatalem­ber” tehát már, ahogyan ő maga megjegyezte, amikor át­vette a csapatot, ám ennek el­lenére tapasztalt, sokat látott edző, akire éppen tapasztall- sága, valamint a Fradi iránti szeretete és emberi jó tulaj­donságai miatt bízta az első csapatot az elnökség. Bizonyosra vesszük: olyan szívvel és energiával dolgozik majd ezután is, mint tette ko­rábban, például azokban az években, amikor az ifjúsági gárdával Caligaris-tornát 1 nyert, mégpedig — kétszer is— 19 Lövésre lendül a jobb kéz

Next

/
Oldalképek
Tartalom