Fradi-híradó (1970. szeptember)
10 ESZTENDŐ AZ FTC-BEN CSALÁDLÁTOGATÁSON GÉCZI ISTVÁNNAL BEVALLOM, nem kis meglepetést keltett bennem, amikor a zuglói családi ház kerítésén túl megpillantottam a kapust, s azt láttam, nyírja a füvet, majd leteszi a talicskaalakú gépet, odalép a küszöbhöz s apró csavarokkal kezd babrálni. Mint később kiderült: fűtőtestet szerelt. — Imádok „fusizni” — szabadkozott nevetve, aztán — látva rajtam a csodálkozásomat, amit a takaros környezet, a villaszerű épület okozott —, villámgyorsan hozzátette: — Minden darabját saját erőmből szereztem. Kegyetlen spórolás, lemondás árán... • Letörölte kezéről az olajat, kedvesen invitált a lakásba, majd büszkén mutatott meg mindent. A három nagyméretű szobát, a harmadiktól Géczl Pista nyírja a füvet balra nyíló gyereklakosztályt, a szép, ízlésesen felszerelt konyhát, majd a tornácot, a verandát. Jó érzéssel nyugtáztam: Géczi Pista szép, kulturált körülmények között lakik. És láthatóan boldog — amit később sűrűn hangsúlyozott is — miként azt is percek alatt megállapítottam: nagyon szereti a családját, csinos, házias feleségét, nem különben a két gyerekét. Gécziéknél ugyanis a négyéves Anikó és a kétéves Gabika tartozik még az „összképhez”, mégpedig hol. megszeppenve, hol lármázva, ahogyan az gyerekekhez illik. A tornácról és a szobákról az volt az első benyomásom: gazdái sok-sok műgonddal rendezték be, amikor ideköltöztek. — Nem volt könnyű — magyarázta Pista. — A házat ugyanis úgy szereztük, hogy régi, sokkalta kisebb budai lakásunkat, ráfizetéssel elcseréltük. Nagyon elhanyagolt volt, sokat kellett vesződni vele, amíg „kipofoztuk". De végül is sikerült... Magam fabrikáltam a kerítést, feleségem ke- verte, adogatta a cementet, én pedig formáltam a drótsövény alapjait. Ha jól megnézek mindent: még készen sem vagyunk teljesen. Lesz itt tennivaló az elkövetkezendő hónapokban is. Csak egészség legyen.., • Ez utóbbi mondatot feltűnően éles hangsúllyal megnyomta és láttam rajta: észre is vette, hogy felfigyeltem rá. Tudtam: azzal összefüggésben emelte fel a hangját, hogy — nem is olyan régen — hosz- szú ideig beteg volt, sérült. — Az még nem lett volna baj — jegyezte meg szomorkásán, amikor erre tereltem a beszélgetést. — A probléma ott kezdődött, hogy sérülésem alatt a kutya se nézett felém. Ráadásul — minthogy olyan természetű volt a sérülésem — a biztosító sem fizethetett... Bizony, akkoriban szörnyű heteket éltem át. Nem lennék azonban őszinte, ha eltagadnám, hogy „tüske” azért maradt egy kevés... ÉS HOGY MIÉRT, szép sorjában elmesélte, csak jegyez- getnem kellett. Mégpedig úgy, hogy közben nem mindig követtem gondolatait. Nem tagadom: az járt a fejemben, kár volna, ha „sportot” csinálnánk abból, hogy egyszerűen elhanyagolják beteg, sérüléssel bajlódó játékosainkat. Ez ugyanis — bárhogyan is alakuljon később a futballista sorsa — óhatatlanul „tüskéket” hagy a játékosban, nem is kicsiket... Lám, Géczi is jócskán tele van „szilánkokkal”, különben aligha beszélne meglehetősen keményen, indulatosan az akkori dolgokról. Később azonban hozzátette: • Mészáros edzőre, meg szegény Tátrai Sanyi bácsira, mindenesetre több szeretettel gondolok. Értük rajongtam akkor is, amikor edzőim voltak, és szívesen emlékezem rájuk ma is, oly sok esztendő után... Mészáros Józsi bácsi különben a felfedezőm is volt. Hiszen ő cipeltetett el Egerből és megígérte: ha szorgalmas leszek, nemcsak a Fradiban védhetek majd egyszer, de a — válogatottban is. Nem csalódtam benne... A Ferencvárosban immár tíz esztendeje védek, több száz bajnoki, illetve nemzetközi és barátságos mérkőzést is játszottam, de — bekerültem kétszer a válogatottba is. Sajnos, többször nem ...De még reménykedem... Hiszen csak 26 éves vagyok, és az elmúlt 10 év alatt olykor talán Géczi István családja körében nem is ment a védés nagyon rosszul... Négy esztendőn keresztül például én kaptam az NB I-ben a legkevesebb gólt. Ami pedig a válogatottat illeti: amikor először állított be Baráti Lajos bácsi, még 20 éves sem voltam... Ezért bízom benne, hogy éretten, soksok tapasztalattal — egyszeregyszer felfigyelnek még rám... Persze, tudom én jól, ehhez az is kellene, hogy a Fradi, mint csapat is többet produkáljon. KÉRDŐN NÉZETT rám, amikor mindezt elmondta, válasz helyett azonban inkább — én kérdeztem: — Mi a baj a csapattal? • Ott van a baj — magyarázta —, hogy nem küzdünk megint összeforrott, jó együttesünk lesz. Nem kell hozzá más, csak egy-két új, nagy tehetség, akiből vezéregyéniség válhat. Egy biztos: a magam részéről mindent el fogok követni, hogy csapatunk minél hamarabb talpraálljon. Igyekszem nagyon-nagyon lelkiismeretesen edzeni, a mérkőzéseken összpontosítani. Különösen ... Egy pillanatra elharapta a mondatot. Később azonban nevetve hozzátette: • — ... a tizenegyeseknél. Mert ha valamire büszke vagyok, akkor arra, hogy a 10 év alatt talán senki nem fogott meg annyi labdát büntetőrúgásból, mint jómagam... Csepelen, Szombathelyen, a NépKorán kell kezdeni szivvel-lélekkel. Vagy legalábbis, nem mindig... Pedig enélkül nem lehet eredményt elérni. Pláne nem lehet a Fradiban játszani... Jómagam, nem tagadom, már kisgyerek koromban nagy fradis- ta voltam és mindig az volt a vágyam: egyszer bárcsak a Ferencvároshoz kerülhetnék. Csupaszív játéka, mindent elsöprő lendülete miatt imádtam a Fradit. Mostanában viszont, bizony csak ritkán játszik a csapat ezzel a régi lendülettel ... — De — reménykedem benne — nemsokára stadionban az egyik sorsdöntő Vasas-meccsen, a Honvéd ellen.. . Cigarettával kínáltam, ő azonban elhárította még a filterest is. Ellenben arra kért: igyunk meg egy pohárka egri vöröset — a Ferencvárosra! — Egyébként nem „hobbym” az ital — mondta nevetve, miközben kínált. — Egy hobbym van... Azaz, hogy kettő. Pontosabban három. Az egyik a kislányom, a másik a kisfiam, a harmadik — a foci. A Ferencvárosban... NAGYMAROSI LÁSZLÓ I
